Kapitány Cintia költő, dalszerző, vállalkozó mindössze 24 éves, a Poetforyou tulajdonosa. Dalszövegeket ír és egyedi költeményeket „gyárt” megrendelésre, ajándéktárgyakon megörökítve. Anno hátrányos helyzetből startolt, mondhatnánk úgyis, hogy „válságban született”, és úgy hozta a sors, hogy vállalkozni is válságban kezdett. Hatalmas energiával, példaértékűen teremti újjá folyamatosan az életét, bármibe is kerül. Ő mesélt a tapasztalatairól.
Ha valamit megtanult az elmúlt években, hogy soha nem szabad a körülmények fogságába esni és elhinni, hogy tehetetlen az ember.
„Nem mindegy, hogy elkezdem sorolni mindazt, ami miatt nem fog működni a vállalkozásom, vagy keresem a megoldásaimat. – avat be a gondolkodásmódjába Cintia – Mindig van mire fogni, felmentést adni, hogy miért nem haladok. Kényelmesebb lapozgatni a Tiktokot, vagy kapcsolgatni a tv-t és panaszkodni. Tudom, mert én is hajlamos vagyok beleesni ebbe a hiába. A nehezebbik út azt mondani, hogy igen, tudom, hogy most a pénz, a rezsiárak, meg a benzin, meg a nyomás, de valamit ki fogok találni! És így születnek meg olyan kurzusok, amiket nem is tervezett az ember, így ugranak meg olyan szinteket vállalkozások, amit maguk sem hittek volna valaha. Semmilyen csekk, adó, élelmiszer nem fog kevesebbe kerülni attól, mert feladom, és azt mondom, hogy ebben az országban nem lehet vállalkozni. Merni kell másfele is nézni!”
A versírás valamilyen szinten mindig is az élete része volt. Mióta írni tud az életét a verses füzetei jelentették számára. Gimnáziumba csak egy tollal és egy füzettel járt és minden órán írt. Ekkor kezdte el a versei egy részét másokra szabni, amiket aztán elcserélt a kollégiumban zacskós levesre vagy kakaóra.
„2018-ban több külföldi és itthoni munka kipróbálása után úgy döntöttem, hogy saját vállalkozást indítok. – eleveníti fel a kezdeteket Cintia. – Ehhez kezdtem el keresni, hogy mihez is értek igazán. Találtam egy tesztet, ami segített kideríteni, hogy mi az erősségem, és hát ugye kiemelkedett nekem a versírás. Viszont akkor még egy darabig nem láttam tisztán hogyan tudnám ezt hasznosítani, így hónapokig teljesen más vállalkozást kezdtem el. Virtuális asszisztensként dolgoztam, de nem éreztem azt, hogy na, most megérkeztem. Nem jött a flow élmény.”
Egy álomból felébredve jött a sugallat, a felismerés számára, hogy mi az útja. Ez akkora lelkesedéssel töltötte el, hogy már másnap rá is állt ’a vers, mint ajándék’ vállalkozás megvalósítására.
„Azóta rájöttem, hogy nem csupán verseket írok a megrendelők érzelmeiből, hanem a rím inkább egy eszköz az érzelemközvetítéshez. – magyarázza – Megfogom azt az energiatöltetet, ami ott feszül kimondatlanul a megrendelőben, rímekbe festem, sorokba feszítem, majd megfogható ajándékot csinálok belőle.”
A sikert nem feltétlenül a bevétel nagyságában méri.
„Békítettem már ki évek óta egymással nem beszélő rokonokat, udvaroltak úgy a verseimmel, hogy abból házasság lett, vagy egyszer például azt írta egy lány, hogy a közös versünk hatására látta először sírni az édesapját. Számomra ezek jelentik a sikert.”
Kezdetben egy faborítós kis könyvecske volt az ajándék, amelyben volt egy fénykép, és a megrendelőnek írt vers, amit eleinte a Facebook-on hirdetett.
„Jött a hirdetésből a legelején három vagy négy megrendelés, és nagyon jó visszajelzéseket kaptam. Pedig tökre nem adtam olcsón a szolgáltatást, akkor ugyanis még az árazásról sejtelmem sem volt. Ezt követően januárban volt egy esküvő kiállítás, ahova kimentem és ott is nagyon jók voltak a visszajelzések, ami végképp meghozta a lelkesedésemet. Az is segített persze, hogy akkor még nemigen volt konkurenciám… „
Az elején nem sok veszteni valója volt, de ambíciója annál inkább, így bekopogott ismeretlenül az ismert házaspárhoz, akik akkoriban influenszer együttműködésekkel foglalkoztak.
„Vicces sztori volt egyébként, mert ők nagy márkákkal dolgoztak együtt, én meg bementem kezdőként, hogy hogyan lehetne az – akkor még „Cintike verses ajándékok” néven futó – vállalkozásomat felpörgetni. – eleveníti fel Cintia – Utólag mesélte Csuti, az egyik tulajdonos, hogy jókat mosolygott, amikor megjelentem a kis szatyrommal, benne a kis képkereteimmel. Ő akkor a követőivel megismertetett, bár így utólag látom, hogy inkább tudatosabban kellett volna a célközönségemet belőnöm.”
Mivel 2020-ban indult a vállalkozása, ezért sok tanulságot, tapasztalatot gyűjtött azzal kapcsolatban, hogy válságban mire érdemes figyelni.
„Fontos, hogy ne engedd magad befolyásolni a környezeted által! Ne engedd, hogy lehúzzanak! Tervezz, gondolj át mindent jó alaposan, nézd meg a célpiacod, legyél kreatív, merj bátran máshogy csinálni mindent, mint az iparágad. Ne másolj senkit és higgy abban, amit el akarsz adni és legyél az, aki azt mondja, hogy igen, a válság ellenére megcsinálom!” Úgy véli, hogy sok esetben lényegtelen, hogy válságban vagy nem válságban indul a cég, hiszen problémák mindig fel fognak merülni.
A covid által előidézett negatív tényezők az ő vállalkozására is hatással voltak, ráadásul egy könyvelői hiba miatt több millió forint mínuszba került.
„Van benne felelősségem, nem hárítok, mindenki hibázik. – vallja be őszintén – Ezután jött az ötletem, hogy próbáljuk meg a külföldi piacot, mert úgy számoltam ki a matekot, az üzleti tervet, hogy körülbelül egy-két hónap alatt ezt az egész problémát át lehetne ezzel hidalni. Csakhogy ekkor jött a COVID és borította a számításomat.” Nem tudta onnantól ugyanis a három külföldi célországba megoldani a szállítást, ráadásul a verset tartalmazó keretek szállítása is leállt.
A fenti két indok is kevés volt ahhoz, hogy padlóra tegye, ám ez egy magánéleti válságnak köszönhetően mégis „sikerült”. Rá kellett jönnie, hogy nem tudja elkülöníteni a magánéletet a vállalkozástól, mivel nem automatizált rendszerekkel dolgozik, hanem érzelmekkel.
“Amit én csinálok, ahhoz jól kell lenni. – elemzi a helyzetet – És ez az, ami az elmúlt egy évben nem ment. Időbe telt ezt megfogalmaznom magamnak és belátnom, hogy így működök. Itt volt egy elég erős megtorpanásom, ahol el kellett azon gondolkodnom, hogy ez ennyi volt, és fel kellene adni az egészet.”
Azon kapta magát, hogy elkezd írni egy dalt, és már nem azt figyeli, hogy mi akar kijönni belőle, hanem azt, hogy mit merjen leírni, és mit nem, mert nem akarta, hogy támadható legyen bizonyos körökben.
„Nem véletlenül mondják, hogy vállalkozni egy izgalmas önismereti út, én is dolgozom az alapjaim helyre rakásán. Ezelőtt sosem kérdőjeleztem meg magam, sosem voltak problémáim az önfelvállalással vagy azzal, hogy ki vagyok, és mit akarok adni az embereknek. Most pedig meg kell válogatnom, hogy mit posztolok, hogy ne hagyjak támadási felületet magamon. Erősen korlátoz ez az egész és szeretnék felszabadulni belőle.” Ezektől függetlenül pozitívan állt a munkához: virágüzletekben próbálta eladni a „termékeit”. Arra koncentrált, hogy ne a padlón maradjon, hanem amiben maradt mozgástere, ott próbálja megoldani a problémát.
Jobban látja most már, hogy melyek a fő szempontok, ami alapján meg szeretné fogalmazni a további céljait, és figyel arra, hogy a tapasztalatait hasznosítani tudja a jövőben.
„Először is az a fontos most számomra, hogy érzelmileg megtaláljam a biztonságomat, és ezáltal jobban működjön a vállalkozásom. Remélem ’felnövök’ nemsokára a külföldi piachoz is, de mindenekelőtt szeretném a zenei karrieremet is beindítani a vállalkozásom mellett, kiadni magamból azt a sok mindent, ami bennem van és kezdeni valamit a lassan 3 albumnyi dalszövegemmel. „
Cintia tippjei azoknak a fiataloknak, akik most, ebben a gazdasági környezetben tervezik a vállalkozásukat beindítani:
- Ne hagyd, hogy befolyásoljon a környezeted, legyél saját magad legjobb csapata!
- Ne használd a válságot, sem a külső körülményeket önfelmentésként, amiért halogatod céljaid megvalósítását! Inkább tornáztasd és erősítsd a problémamegoldó képességedet!
- Ne másolj senkit! Ami másnak bejött, neked nem biztos, hogy be fog.
- Más álmainak kergetése helyett keresd a sajátodat, ami „nem hagy éjszaka aludni” az izgatottságtól.
- Nem tartozol magyarázattal senkinek, hogy mit miért és hogyan csinálsz! A vállalkozásod a Te szabályaidról, értékeidről és szabadságodról kell, hogy szóljon.
- Merj hibázni! Így válhatsz egyre magabiztosabbá és tapasztaltabbá.
- Törekedj a minőségre és az értékteremtésre!
+1. Ne azzal akarj vevőt szerezni, hogy akciózol és lehúzod a saját és mások munkáját. Inkább fejleszd a marketingtudásodat és találd meg az „álom ügyfeleidet”!
Szerző:
Mekis Csilla – Telekom Hello Biznisz szerkesztőség
Mondd el véleményedet a cikkről, hogy minél jobb tartalmat tudjunk írni számodra!
Átlag értékelés 4.5 / 5. Összes értékelés: 3087
Legyél te az első, aki értékeli a cikket!