„Egy biztos csak, hogy bizonytalan jön” – történetek és tippek profi vállalkozóktól a túléléshez

Olvasási idő 8 perc

Hogy indultak el útjukon a ma már sikeres vállalkozók? Milyen kérdések foglalkoztatják leggyakrabban a kezdő vállalkozókat? Mit tanácsolnak a tapasztalt „öregek”? Mit tanulhatunk a 2020-as évből? Na és lesz-e vajon weboldala Hentes Kálmánnak? Többek között ezekre a kérdésekre is választ kaphattunk a Hello Biznisz januári Üzleti Műhelypercek kerekasztal beszélgetésén.

A digitális eszközöknek hála nem kell lemondanunk a Hello Biznisz meetupokról akkor sem, ha a személyes találkozások egyelőre nem javasoltak: online térben is remekül lebonyolítható egy tapasztalatcsere. Sőt, ennek a verziónak is megvan a maga varázsa. Amíg folyt a beszélgetés, a kapcsolódó chatben ugyanis már sikeresen meggyőzték az egyik résztvevőt, Kálmánt, a hentest, hogy érdemes lefoglalnia a henteskalman.hu domaint, míg egy másik tapasztalt vállalkozónk Erika, olyan lelkesen beszélt a kertészetükben akár online is rendelhető növényekről, hogy az egyébként személyes márkaépítéssel foglalkozó Kriszta egy válaszát azzal kezdte, ő máris leandereket nézeget Erikáék webshopjában. Az egymásra hangoltsággal tehát nem volt probléma, pedig meglehetősen különböző területekről érkezett a beszélgetés négy résztvevője.

Minden kezdet nehéz – így indítottak vállalkozásaikat a beszélgetés résztvevői

Farkas Erika a Wágnerkert kommunikációs vezetője arról számolt be, hogy az ő vállalkozásuk egy szenvedélyből indult: „Nagyon szeretjük a növényeket, amikor elutaztunk valahova, akkor mindig hoztunk egy kis hajtást magunkkal. Végül már annyi lett a növényünk, hogy viccesen megjegyeztem, hogy lassan egy kertészetet nyithatnánk. Mikor összegyűlt elegendő tőkénk, és felmértük a piacot, hogy Dunaharasztin valóban lenne igény egy kertészetre, megnyitottunk.”

Kende-Hofherr Krisztina személyes márkaépítéssel foglalkozik, de eredetileg marketingkommunikációs menedzserként kezdte, különböző nagy médiavállalkozásoknál, mint a Sláger Rádió vagy a TV2. „Bennem egy életérzés volt, hogy szeretek szabadon dolgozni, és nem nagyon érdekelt, mi van a névjegyemen. Ott ültem a gyönyörű irodámban a csodaszép vállalati package-emmel, és úgy éreztem, hogy letörték a szárnyaimat, nem tudok repülni. Mert egy olyan környezetből, ahol azt hallottam mindig, hogy legyen ötleted, próbáld ki magad, meg tudod csinálni, átkerültem egy olyanba, ahol inkább úgy gondolták, hogy csak újat ne akarjunk, mert abból még baj lesz, biztosat ne váltsunk bizonytalanra. Két évig bírtam ezt, aztán úgy véltem, nekem itt nem terem babér.” Először külföldi állással próbálkozott, de rájött, hogy mégis inkább itthon akar élni, így belevágott a cégalapításba. Valami újat szeretett volna létrehozni, amilyen még Magyarországon akkor nem volt, így kezdett el amerikai típusú sztármenedzsmenttel foglalkozni. Ma már 40-nél is több ügyfelet képvisel Liptai Claudiától Hajós Andráson át Dobó Katáig, és közben további vállalkozásokat is létrehozott.

Szabó Kálmán másik neve Hentes Kálmán – így ismerik a vevői is Soroksáron, ahol hentesboltot és húsüzemet nyitott. Az ő vállalkozásindítása nem volt zökkenőmentes: „Rosszul választottam meg a társamat. Azt ígérte, hogy ő adja az anyagi hátteret és tudja, hogy az első 1-2 év még nem a nyereségről szól majd, én csak foglalkozzak a dolgok szakmai részével. Aztán indulás után három hónappal visszakövetelte a befektetett pénzét, mondván meggondolta magát. De utána sem volt egyszerű, mert olyan embert vettem magam mellé, aki meglopott, holott én bíztam benne. Másfél év után be kellett zárjak.” Kálmánnak a sokak számára válságot hozó pandémiás időszak hozta meg a lendületet, ekkor feltöltötte az árukészletét és házhozszállítást hirdetett meg, ami iránt egyre nőtt a kereslet. Így mostanra stabilan tudja működtetni boltját és húsüzemét is.

Klenovszki János az NRC Marketingkutató és Tanácsadó cég ügyvezetője azt mondja, hogy a mai tudásával 20 évvel ezelőtt nem nyitna online kutatócéget: „Az internetpenetráció 10% alatt volt, pár százezren interneteztek. Nekem is alig volt cégismeretem, piacismeretem, csak a szakmát ismertem. Tudtam, hogy kell egy tanulmányt megírni, de azt nem tudtam, hogyan kell eladni. Csak az első nyolc év volt nehéz, azt is mondhatnám, mivel az internetes elérés nagyon lassan növekedett akkoriban. Igazából épp két válság segített átlendülni ezen a ponton. Az egyik a 2001-es .com-lufi, ami azt eredményezte, hogy megszűntek a versenytársak, akik addigra megjelentek a piacon. A másik pedig a 2008-as gazdasági válság, amikor a cégek csökkentették a költségeiket, és inkább választották az online kutatást, mert az 25%-kal olcsóbb volt a hagyományosnál.”

Ismerjük a vevőinket és keressük az újdonságokat

„Szerintem ez a vállalkozások évtizede” – állapítja meg Kriszta, akihez az utóbbi években egyre többen fordultak tanácsért, főleg kezdő vállalkozók, váltás előtt állók. Ezért is vágott bele egy új tevékenységbe, és immár két éve nemcsak a sztárok márkaépítését segíti, hanem civil vállalkozókét is. „Hétfői hétindító” néven ismertté vált élő bejelentkezései során a hozzá beérkező kérdésekre igyekszik válaszolni, de rendszeresen tart workshopokat, motivációs előadásokat, Facebook csoportban közösséget épít, és sok nagyvállalathoz is elhívják előadni. – „A hozzám befutó kérdések között igen gyakori az, hogy hogyan kell megállapítani, ki tartozik a célcsoportomba, és aztán hogyan találom meg ezeket az embereket. De sokakat érdekel az is, hogy a közösségi médiában hogyan kell megjelenni, egyáltalán ott kell-e lenni. Szintén népszerű téma az időgazdálkodás: Hogyan ne fulladjak bele a feladatokba? Hogyan strukturáljak? Hogyan tudjak ott lenni mindenhol, ahol kell?”

A célcsoport ismeretét kutatóként János is fontosnak tartja, de arra is felhívja a figyelmet, hogy a piackutatás nem feltétlenül a kisvállalkozásoknak való: „Ha a saját környezetünkben szétnézünk, akkor nagyon sok értékes adatot találhatunk. A kutatás ott hever előttünk. Elég csak a saját vállalkozásunkban hozzáférhető pénzügyi, értékesítési adatokra, ajánlatokra gondolni, de ma már a versenytársaknak is könnyebben utánanézhetünk az interneten. Stratégiai gondolkodásra van szükségünk és egy határozott célra, hogy hova szeretnénk eljutni. A legtöbb kisvállalkozásnak leginkább arra kell ügyelnie, hogy odafigyeljen a környezetére, az ügyfeleire, és legyen egy nagyon jó csapata. E nélkül nem lehet sikeresnek lenni.”

Kálmán hentesként is érzékeli azt, amit János tanácsként megfogalmazott: fontos tisztában lennie azzal, hogy mit igényelnek a vevői, és törekedni arra, hogy mindenkinek pozitív tapasztalata legyen az üzletéről. Kálmán azt is megtapasztalta, hogy mekkora erő rejlik a digitális kommunikációs eszközökben: „Fantasztikus ez a modern világ, hogy ma már telefonról mindent el tudok intézni. Például a Hentes Kálmán Facebook oldalt is kezelhetem telefonról. Oda, ha kikerül egy friss poszt az aktuális árukészletről, akkor érezhetően megnő a vevők száma. Mikor hírül adtam, hogy megjöttek az új termékek, az megduplázta a forgalmamat.”

Erika azt emeli ki a saját tapasztalatai közül, hogy nem akarhatunk mindent magunk megoldani: „Ez egy kezdő vállalkozásnál sokszor nehezen megoldható, hogy a feladatokat delegáljuk, de ha mindent magunkra húzunk, akkor csak elaprózzuk magunkat, és nem marad idő és energia az igazán lényeges dolgokra. Emellett azt sem szabad elfelejteni, hogy egy vállalkozás akkor tud felfelé ívelni, ha mindig meg tud újulni, mindig valami újdonságra tud fókuszálni.”

„Az a vállalkozó lesz sikeres, aki az ügyfélélmény minden mozzanatában komolyan veszi” – teszi hozzá János. Kriszta pedig megerősíti, hogy innováció nélkül nincs előrelépés: „Ami ma elég, az holnap kevés, holnapután pedig elégtelen. Ezért én például vezetés közben mindig tanulok, podcastet vagy webinárt hallgatok, bármit, ami valami újat ad. Fontos, hogy a saját területünkön ne lehessen belekötni a szaktudásunkba, képben legyünk az újdonságokkal.”

Nem is volt olyan rossz év ez a 2020 – mindenki sokat tanult belőle

Meglepő vagy sem, egyikük sem nyilatkozik úgy a 2020-as évről, hogy legszívesebben elfelejtenék, mindegyikük talált benne valami pozitívat. Kálmánnak a pandémiás időszak alatt a házhozszállítás adott lendületet a vállalkozásnak, ahogy Erikáék is a webshop villámgyors kialakításával tudták túlélni a tavaszi hónapokat. Kálmán ezért idén szeretne egy nagyobb boltot nyitni, ahol helye lesz a lacipecsenyének is – és természetesen azt is tervezi, hogy elkészíti weboldalát, ha már az online meetup alatt a chatelők kiderítették neki, hogy a megfelelő domainnév csak rá vár. Jánosék online piackutató cége rekordmennyiségű megbízást kapott, hiszen a személyes kérdezésekre nem igazán volt tavaly lehetőség. Megerősödve jöttek ki a tavalyi évből, idén szeretnének az ügyfélélmény növelésére fókuszálni. Kriszta pedig felismerte, hogy mi az, amit a vállalkozásaiban el kell engednie, a csapata még összetartóbb és koncentráltabb lett, úgy érzik, ha ezt az évet átvészelték, akkor jöhet bármi: „Fel vagyunk készülve, mert egy biztos csak, hogy bizonytalan jön.”

10 hasznos tipp a beszélgetés résztvevőitől:
  1. Előfordulhat, hogy épp egy válság adhat lendületet az üzletünknek, ha időben felismerjük, hogyan kell reagálnunk.
  2. Azoknak, akik értékesítéssel foglalkoznak, egy webshop indítása biztos kapaszkodót jelenthet, ha az offline forgalom valamiért akadozik.
  3. Az egyik legnagyobb elismerést az jelentheti egy vállalkozásnak, ha személyes ajánlás útján jut el hozzá egy új ügyfél – erre csak még inkább rá lehet erősíteni a közösségi médián keresztül.
  4. Ne akarjunk egy személyben mindent megoldani a vállalkozásunkban, bizonyos feladatokat érdemes másokra bízni, akár már a vállalkozás indításakor is.
  5. Innováció nélkül minden vállalkozás bukásra van ítélve, ezért is kell keresni a folyamatos fejlődés lehetőségét.
  6. A kutatás előttünk hever: nézzünk körül környezetünkben, a céges dokumentumok között és merjük használni az így talált adatokat!
  7. Ha okosan használjuk fel mindazt, amit a vásárlóinkról megtudunk, az ügyfélélményt javíthatjuk.
  8. A folyamatos tanulás, önfejlesztés elengedhetetlen egy mai vállalkozó számára.
  9. Jó csapat, megbízható kollégák nélkül szinte esélytelenek vagyunk.
  10. Ha sikerült leküzdenünk egy kihívást, az adjon lendületet ahhoz, hogy azt érezzük: bármi sikerülhet.

Szerző:
Ganzler Orsolya – Hello Biznisz szerkesztőség

Mondd el véleményedet a cikkről

Mondd el véleményedet a cikkről, hogy minél jobb tartalmat tudjunk írni számodra!

Írd le, mi meghallgatjuk!

Oszd meg a cikket!

Iratkozz fel hírlevelünkre!

Hírek, események, új termékek és még sok más vár rád hírlevelünkön!

Kijelentem, hogy elfogadom az Adatvédelmi Szabályzatot.

Ha szeretnél ehhez hasonló tartalmakról értesítést kapni, akkor
regisztrálj a hírlevelünkre!

Hírek, események, új termékek és még sok más vár rád hírlevelünkön!


Kijelentem, hogy elfogadom az Adatvédelmi Szabályzatot.