A Cápák imádták – az Urilcard digitális névjegykártya egyedülálló sztorija

A digitalizáció adta lehetőségek és a fenntarthatóságba vetett hit, a nyitott gondolkodás és a személyes bátorság kellett ahhoz, hogy az Urilcard digitális névjegykártya rövid idő alatt fusson be nagy sikert. Drabant Sebestyén a vállalkozók új generációjához tartozik; digitális nyitottságával elnyerte a Telekom Digitálisan Tettrekész Díját és a Cápák is igent mondtak rá.

Valószínűleg mindannyian kerültünk már olyan, akár egy üzleti lehetőséget is meghatározó helyzetbe, hogy miközben adott pillanatban szükségünk lett volna egy névjegykártyára, egyetlen darab sem volt a tárcánkban. Hasonlóan kellemetlen (és időrabló, illetve környezetileg fenntarthatatlan) szituáció, amikor évente nekiállunk a begyűjtött papíralapú vagy plasztik névjegykártyák szortírozásának, leselejtezésének. A 2020 decemberében piacra került Urilcard digitális névjegykártya viszont alapvetően változtatta meg nem csupán a névjegykártyáról alkotott fogalmainkat, de jelentősen ki is terjesztette annak funkcióit és szépen illeszkedik abba a digitális ökoszisztémába is, amiben a mindennapjainkat éljük vállalkozóként.

Az Urilcard ötlete szinte törvényszerűen született meg Drabant Sebestyén fejében, hiszen az online vállalkozóként dolgozó fiatalember életében kiemelkedő szerepet tölt be a digitalizáció és az abban rejlő lehetőségek kiaknázása. Sebestyén az egyetemen marketing szakon végzett, majd beleásta magát a weboldal- és webshop-fejlesztés világába, profi szinten elsajátította a grafikus programok használatát és a videóvágás mikéntjét is. „Egyszemélyes ügynökségként működtem, a baráti társaságom is számíthatott rám, ha valamilyen digitális megoldásra volt szükség” – emlékszik vissza Sebestény, aki elnyerte a Telekom Digitálisan Tettrekész Díját is. Ekkoriban jött az egyik cégalapító barátjától a felkérés, hogy a szokásos elemek mellett tervezzen számára egy névjegykártya-arculatot is. Mivel Sebestyén környezeti- és fenntarthatósági okok miatt nem szereti a papíralapú megoldásokat, így a digitális alternatívák felé fordult és le is fejlesztett egy prototípust.

Megvalósított folyamatos piackutatás

Ezt követően legtöbbször egy alapos piackutatás következik, ám az Urilcard sztorija e ponton is formabontó. Sebestyén a meglévő adatok alapján felmérte, hogy Magyarországon mekkora volumenben fogynak a névjegykártyák, mely szektorban népszerűek és hány vállalkozás használja őket. Aztán olyat tett, amit előtte kevesen: személyesen validálta a terméket. „Vásároltam egy jegyet az Expóra és az összes kiállító véleményét kikértem a prototípusról s mindössze egyetlen olyan volt, akinek nem tetszett” – avatott be minket a vállalkozó. Ez egy olyan erős visszaigazolás volt a számára, hogy a programozó barátaival szinte azonnal nekiálltak termékfejlesztésnek, hiszen immár komolyabb biztonsági háttérre és fejlettebb regisztrációs rendszerre volt szükség. „Végig nagyon hittem a termékben és úgy gondoltam, hogy a legpontosabb validációt a felhasználók személyes megkérdezése során tehetjük meg” – tette hozzá. Ez az elv annyira fontos volt számára, hogy miközben megvolt a lehetőség az online rendelésre is, az első évben csak személyesen értékesítette a terméket. „A személyes találkozások során nagyon sok emberrel tudtam beszélgetni, így volt alkalmam megismerni a felhasználók meglátásait, javaslatait” – árulta el Sebestyén. Az így megvalósuló folyamatos piackutatás lehetőséget adott arra, hogy a saját meglátásait ki tudja egészíteni a felhasználók elgondolásaival is.

Egy új marketingcsatorna

Az Urilcard – ahogyan említettük is – jóval többet ad, mint egy hagyományos papíralapú névjegykártya. Összesíti az összes elérhetőségünket – beleértve a weboldalunkat és a közösségi média felületeinket is – így hozva létre egy új marketingcsatornát. Használatával nincs szükség felesleges adminisztrációra, folyamatos költségkiadásokra, az információk gyorsan átadhatók és a végtelenségig sokszorozhatók. Számos szektorban alkalmazható, a felülete pedig az egyéni referenciák szerint alakítható. Sebestyénnek az a célja, hogy a nagyobb cégek is hálózatszerűen alkalmazzák az Urilcardot. „Az igaz, hogy az én generációm egyértelműen elkötelezte magát a digitalizációs megoldások mellett, ám az Urilcard népszerű az idősebb korosztályban is” – válaszolta felvetésünkre a vállalkozó.

Azért álltam ki a Cápák elé…

Ugyanakkor Sebestény és a vállalkozása életében egy újabb fejezet kezdődött el azáltal, hogy sikerrel mutatkozott be az RTL Klubon vetített Cápák között című üzleti showműsorban – ugyanis két Cápa is beszállt az cégbe. A fiatal vállalkozó számára a műsorban való megjelenés elsődleges célja nem a tőkeszerzés volt. „Sokkal fontosabb volt számomra a mentorálás lehetősége és a kapcsolati tőke” – árulta el Sebestyén. Természetesen a befektetés is fontos tényező, „mert a tőkével és a komoly tapasztalattal bíró Cápákkal gyorsabban érem el a céljaimat”. Az köztudott, hogy a Cápák elé való kiállás komoly felkészülést igényel a vállalkozóktól és ezzel Sebesténynek is volt dolga. „Noha a kommunikációs képességeimmel talán nem volt és nincs is probléma, az előadói szerepléseimet gyakran megnehezíti a drukk és a lámpaláz, így meg kellett tanulnom kezelni ezt a fajta stresszt” – tudtuk meg. A sikerét firtató kérdésünkre elmondta: szerinte a Cápák és a hozzájuk hasonló üzletemberek nem csak a terméket és az abban rejlő lehetőségeket nézik, hanem erősen fókuszálnak az emberre is. Sebestyén a drukkját komoly szakmai felkészüléssel csillapította, így szerinte minden kérdésre kielégítően tudott válaszolni, emellett pedig alapvetően úgy viselkedik az emberekkel, ahogyan ő is szeretné, hogy vele bánjanak. Szerinte az Urilcard vonzerejét növelte annak fenntarthatósági filozófiája és digitális mivolta is.

Ha hiszel benne, meg is tudod valósítani

Persze ilyen sikersztorit csak fáradtságos munkával és nehézségek árán lehet írni, amit Sebestyén is megtapasztalt. Például nehézséget jelentett számára nem csak a kapcsolatrendszere kiépítése, de a már említett személyes értékesítésen alapuló működés is. Egy vállalat ajtaján egyedül belépni, majd a portáról eljutni az igazgatóig és még fél évig tárgyalni komoly kihívást jelentett a számára. S mindezek mellett egy vállalkozás elindítása rengeteg energiát igényel, „elviszi a fókuszt a magánéletről, így a személyes kapcsolatok is hátrébb kerülnek”. Viszont erős támaszt jelent számára a barátnője és a családja. „Tudják, hogy mindig is nagy álmodozó voltam, én pedig tudom, hová szeretnék eljutni, amiért nagyon meg kell dolgozni” – mondta Sebestyén. Mint fogalmazott: ha eléggé nyitottak vagyunk, ha hiszünk abban, hogy képesek vagyunk rá és tudjuk, hogyan jussunk el odáig, meg tudjuk valósítani az álmainkat, el tudjuk érni a céljainkat.

Ha lemaradtál róla, az adást vissza tudod nézni az RTL Moston.

Szerző:
Lippai Roland – Hello Biznisz szerkesztőség

Mondd el véleményedet a cikkről

Mondd el véleményedet a cikkről, hogy minél jobb tartalmat tudjunk írni számodra!

Átlag értékelés 3.9 / 5. Összes értékelés: 9

Legyél te az első, aki értékeli a cikket!

Oszd meg a cikket!

    Iratkozz fel hírlevelünkre!

    Hírek, események, új termékek és még sok más vár rád hírlevelünkön!


    Kijelentem, hogy elfogadom az Adatvédelmi Szabályzatot.

    Ha szeretnél ehhez hasonló tartalmakról értesítést kapni, akkor
    regisztrálj a hírlevelünkre!

      Hírek, események, új termékek és még sok más vár rád hírlevelünkön!


      Kijelentem, hogy elfogadom az Adatvédelmi Szabályzatot.