„Minden nap tanulok valamit”

Olvasási idő 3 perc
Farkas Era

Aki a virágot szereti, rossz ember nem lehet, de aki el is akarja adni, annak ma már járatosnak kell lennie az online értékesítésben és marketingben. A Telekom kisvállalkozókat bemutató tévés reklámkampányában szereplő Wagnerkert kommunikációs vezetője, Farkas Erika is folyamatosan tesz azért, hogy bővítse digitális ismereteit.

Nyolc éve működik Dunaharasztiban a Wagnerkert. A szűkebb és tágabb környéken hamar megszerették a családi kertészetet, és nem csak a széles termékválaszték miatt. „Mindannyian, akik itt dolgozunk, szeretjük a növényeket, ezt másképp nem is lehetne csinálni. De szeretjük az embereket is. Ha valaki muskátlit akar venni, nem azt mondjuk, hogy ott tessék válogatni. Mindenkivel igyekszünk elbeszélgetni, pláne, ha még nem tudja, milyen növényt keres. Megkérdezzük, hogy inkább napos vagy árnyékos helyre szeretné, mikor virágozzon, mekkorára nőjön. Fontos a személyes kapcsolat, mert az elégedett vevőket szeretjük, akik visszajárnak hozzánk, és nem rossz szájízzel emlegetnek bennünket, mert őszre már tönkrement a nálunk vásárolt növény”, mondja Farkas Erika.

Honlapja már a kezdetektől volt a kertészetnek, de az online értékesítéstől sokáig ódzkodtak. A vevők többsége szereti személyesen kiválogatni a növényeket, másrészt a szállítás is nehézkes – hogyan lehet úgy becsomagolni a cserepes virágot, hogy ne sérüljön? Mindezt azonban újra kellett gondolni, amikor beütött a járványhelyzet. „Nagyon visszaesett a vásárlók száma, viszont a fólia alatt már ott voltak a tavaszi szezon növényei, több millió forint értékben. Kellett valami megoldás, ami megfelel a munkatársaknak, a cégnek és nem utolsósorban a növényeknek is. Ekkor jött az elhatározás, hogy mégiscsak belecsapunk a webshopba”, emlékszik vissza erre az időszakra a kertészet kommunikációs vezetője. Egy hét alatt el is készült az online áruház, amelyben biztosítják az érintésmentes fizetés lehetőségét is a kiszállítás során. A szállítást maguk intézik, ezért csak a környékről fogadnak el megrendeléseket. Erika azóta is folyamatosan tölti fel az újabb és újabb termékeket, amelyekhez ő írja az ismertetőt és a legtöbb esetben a fényképet is helyben készítik.

Farkas Erika pár hónapja csatlakozott a Telekom Hello Biznisz Facebook-csoportjához, és mint mondja, rendkívül segítőkész közösséget talált ott. Igazán hasznos tanácsokkal látták el, amikor a kertészet Facebook- és Instagram-oldalának menedzseléséhez kért ötleteket, mint ahogy a Wagnerkertről készített promóciós drónvideójuk kapcsán is pozitív visszajelzéseket kapott. Némi meggyőzés után jelentkezett a Telekom videós pályázatára („nem baj, ha nem kerülünk be a legjobbak közé, legalább megpróbáltuk”). Ő volt a legjobban meglepve, hogy bekerült először a 12-es shortlistre, majd utána az öt kiválasztott vállalkozó közé, akiknek bemutatkozó videóját a Magyar Telekom felhasználta televíziós reklámkampányában.

„Óriási hatással volt ez mind a Wagnerkert tevékenységére, mind az én életemre. Alig ment le a spot a tévében, máris jött az első üzenet a kertészet Facebook-oldalára, hogy látták a reklámot és gratulálnak. Később is rengeteg üzenetet kaptunk, a személyes oldalamra is sokan írtak. Nemrégiben egy házaspár csak azért látogatott el hozzánk, mert a környéken kirándultak, és a tévé után személyesen is meg akarták nézni a kertészetet. Óriási lökést kaptunk ismertségben, olyat, amilyet saját erőből valószínűleg soha nem tudtunk volna elérni”, mesél az első reakciókról Farkas Erika.

Ez azonban nem jelenti azt, hogy ne használnák ki a rendelkezésükre álló, elsősorban az internet kínálta lehetőségeket. Aktívan posztolnak és építik a közösséget Facebookon és Instagramon, hirdetnek a Facebookon és az AdWords-ön is. „Próbálunk igazodni a mához, hogy a jövő lehetőségeit is meg tudjuk ragadni. Ha sikeresek akarunk maradni, folyamatosan ott kell lennünk az internetezők szeme előtt és tudatában. Ez állandó tanulást jelent, mert a közösségi médiában nagyon gyorsan változnak a trendek. Én is minden nap tanulok valami újat, hogy amennyire az eszközeink, lehetőségeink engedik, haladni tudjunk a korral. A Telekom kampánya ráadásul most olyan lehetőséget kínált nekünk, amivel nem élni őrültség lett volna”, teszi még hozzá.

Mondd el véleményedet a cikkről

Mondd el véleményedet a cikkről, hogy minél jobb tartalmat tudjunk írni számodra!

Átlag értékelés 5 / 5. Összes értékelés: 3

Legyél te az első, aki értékeli a cikket!

Oszd meg a cikket!

    Iratkozz fel hírlevelünkre!

    Hírek, események, új termékek és még sok más vár rád hírlevelünkön!


    Kijelentem, hogy elfogadom az Adatvédelmi Szabályzatot.

    Ha szeretnél ehhez hasonló tartalmakról értesítést kapni, akkor
    regisztrálj a hírlevelünkre!

      Hírek, események, új termékek és még sok más vár rád hírlevelünkön!


      Kijelentem, hogy elfogadom az Adatvédelmi Szabályzatot.