Teljes körű buliélményt szeretnénk adni – A Telekom Digitálisan Tettrekész díjas ProjectX app csapata megreformálja a bulizást

A házibuli fogalmát alkotná újra három, 20 éves srác egy saját fejlesztésű applikációval. Ötletük alig egy évre nyúlik vissza, mikor tavaly szilveszterkor szembesültek vele, hogy hiába vágynak egy ütős házibulira, a környezetükben senki sem tart ilyet. A ProjectX névre keresztelt applikáció már most túlmutat egy rendezvényszervező segéderőnél, nem véletlen, hogy a srácok az RTL Klubon vetített Cápák között műsorában is sikerrel szerepeltek, és az alkalmazásukkal elnyerték a Telekom Digitálisan Tettrekész díját is.

„Először házépítésben gondolkoztam, mert az tűnt a legégetőbb problémának, hogy a házibulikra nincs optimális helyszín” – meséli a ProjectX egyik alapítója, Otakomaiya Balázs. „Aztán felismertem, hogy programozóként bölcsebb egy alkalmazást lefejleszteni, mint építkezni” – teszi hozzá nevetve, hogy miért is volt evidens, hogy a fájdalompontjukra  egy digitális megoldás lesz a gyógyír. A csapat másik két tagja: Fekete Botond, aki a házibulik szervezéséért és a külső kapcsolatokért felel, míg Szokor Benedek a médiás, ő forgatja és vágja meg a videókat, készíti a grafikai munkákat – Balázs a fejlesztés mellett még az app arca is. A srácok gyerekkoruk óta ismerik egymást, Beni és Balázs ovistársak voltak, majd Beni Botonddal járt egy középiskolába, és ők jelenleg is egy helyen dolgoznak.

A házibulizás egyértelműen másokat is érdekel, a Facebookon a Hol van épp házibuli? csoport már több mint 45 ezer tagot számlál, és voltaképp Balázsék ötletére is ez a tömeg volt a piaci validáció. De mit tud az appjuk, amit egy Facebook event nem? „A ProjectX-et egy közösségi platformnak képzeljük el, aminek része egy saját jegyeladási rendszer. Nálunk mások is hirdetnek bulit, amelyre könnyen és gyorsan a mi felületünkön tudják értékesíteni a belépőjegyet. A közösségi oldal rész így nemcsak a közösségépítés miatt lesz fontos, hanem hogy az appot a felhasználók napi szinten használják, így még több buliról értesüljenek, még több buliba menjenek el” – magyarázza Botond. „Mind a felhasználóknak, mind a szervezőknek szeretnénk prémium feature-öket, extra eszközöket adni. Például a szervezők pontosan láthatják, hogy hányan néztek rá az eseményükre, kik vettek jegyet rajtunk keresztül stb. Egy teljes körű buliélményt szeretnénk adni” – teszi hozzá Botond.

A ProjectX csapata eddig két házibulit szervezett, az elsőt még nyáron, a következőt szeptemberben. Már a nyitóbuli is nagy siker volt, a kibérelt villában tánctér, dj, biliárdasztal és darts várta a fiatalokat (célközönségük a 16-26 évesek), közel 150-en csapatták hajnalig. Az alapító srácok a buliszervezését közös kedvenc filmjük, a 2012-es Project X – A buli elszabadul című amerikai tinivígjáték inspirálja. Ebben három végzős kamasz megszervezi a város legnagyobb buliját, amely aztán önálló életre kel, de a lényeg, hogy az egészet videóra veszik. A ProjectX közösségi platform része is ebből, a rögzítés vágyából indul ki:

  • a ProjectX-el a srácok szeretnének egy olyan privát helyet, ahová a projctxesek, azaz a felhasználók aggodalom nélkül (elkerülve így a szülők, tanárok, munkáltatók stb. árgus tekintetét) feltölthetik a buli képeit, videóit, 
  • egy timeline-ra kipakolva megoszthatják és elmenthetik az élményeiket,
  • a platformon a buli után is kapcsolatban maradnak, így jobban megismerhetik egymást.
Miben más egy házibuli egy sima partinál?

„Én is a bulizást a házibulikon keresztül ismertem meg, és a mai napig jobban szeretek házbuliba menni, mint egy szórakozóhelyre. Sokkal intimebb, többet lehet beszélgetni, mindig van benne valami meglepő fordulat” – mondja Beni.

A házibulis tapasztalatszerzésük során elkezdték figyelni a bulizókat is, ki milyen típus, és innen jött az ötlet, hogy az appba ezt is beleépítik. „Így nálunk nemcsak a szervezőket, hanem az embereket is értékelni lehet majd” – fejtegeti Botond. Már ki is találtak karakterneveket az egyes típusokra, amivel pont az a céljuk, hogy rámutassanak nincsenek rossz típusú bulizók:

  • Kotyvasztónak hívják azt, aki szeret italokat keverni.
  • Csendes gyilkosnak, aki folyton a kanapén ücsörög és beszélget.
  • Aki pedig imád újabb és újabb számokat betenni, az lesz a Dj.
  • És kör még tovább bővül a jövőben.

Az, hogy ki milyen nevet kap, a bulizók mondják meg a buli végén. Mindenkit lehet majd értékelni, de persze te majd kiválaszthatod, hogy melyik címke kerüljön ki a profilodra” – derül még ki.

Az applikáció az első nyári bulin még nem volt menetkész, de az őszin már igen, és szerepet játszott a hirdetésben is – utóbbi fő helyszíne a Tik Tok. A legközelebbi ProjectX bulit januárra tervezik. Az ismertségüknek nagy lökést adott a Cápák között is. „Hatalmas tapasztalatszerzés volt, úgy tekintünk rá, mint az első nagy mérföldkőre” – meséli Beni. „A Cápák visszajelzései sokat segítettek összerakni a pitchünket, aminek azért is örülünk, mert a későbbiekben, más befektetőknél is fel tudunk majd használni” – mondja még Balázs. A Telekom Digitálisan Tettrekész díja pedig abban erősítette meg őket, hogy jó úton haladnak, digitálisan éretten gondolkodnak.

Az app közösségi platform részen még nem tartanak ott, ahol szeretnének, ezt a részt folyamatosan fejlesztik. Jelenlegi céljuk, hogy még többen megismerjék őket, még több letöltésük, és még több követőjük legyen az eddigi felületeiken. Az eddigi 15 ezres letöltést egy év múlva megtízszereznék, illetve a jegyeladásra szeretnének hosszú távon fókuszálni, mert a bevételt is innen várják. 

Ha lemaradtál róla, az adást vissza tudod nézni az RTL Moston.

Szerző:
Kandó Eszter – Telekom Hello Biznisz szerkesztőség

Mondd el véleményedet a cikkről

Mondd el véleményedet a cikkről, hogy minél jobb tartalmat tudjunk írni számodra!

Átlag értékelés 4 / 5. Összes értékelés: 4

Legyél te az első, aki értékeli a cikket!

Oszd meg a cikket!

    Iratkozz fel hírlevelünkre!

    Hírek, események, új termékek és még sok más vár rád hírlevelünkön!


    Kijelentem, hogy elfogadom az Adatvédelmi Szabályzatot.

    Ha szeretnél ehhez hasonló tartalmakról értesítést kapni, akkor
    regisztrálj a hírlevelünkre!

      Hírek, események, új termékek és még sok más vár rád hírlevelünkön!


      Kijelentem, hogy elfogadom az Adatvédelmi Szabályzatot.