Melyik ötletből lesz vállalkozás? Adunk 7+3 tippet a sikeres elinduláshoz

Mikor egy vállalkozás már sínen van, kívülről gyakran egyértelműnek tűnik, hogy honnan jött az ötlet, miért is foglalkoznak azzal, amivel, holott legtöbbször sok elvetett próbálkozás előzte meg a konkrét cég alapítását. Sárospataki Albert, a Billingo ügyvezetőjének tapasztalata szerint léteznek olyan szempontok (ő 7-et is említ!), amelyeket mindenképp érdemes szem előtt tartanunk, ha az ötletünket életre szeretnénk kelteni. Fiatal vállalkozóként, Kállai Jankó – az RTL Klubon futó Cápák között üzleti showműsor egyik szereplője –  a Telekom Digitálisan Tettrekész díjasa, a Forever Hands alapítója pedig arról mesél, hogy szerinte hogyan érdemes próbálkozni. 

A 2014-ben indult Billingo online számlázóból fokozatosan fejlődött egy digitális cégvezetést támogató multiplatformmá. A startup idén nyáron különösen nagyot ment, 900 millió forintos befektetéssel „gazdagodtak”. Az egyik alapító, a cég ügyvezetője Sárospataki Albert kifejezetten rutinos vállalkozónak számít, hiszen a Billingo előtt már több üzleti kezdeményezése is volt, az első cégét 16 évesen gründolta – még a szülei segítségével. Egy évvel később jött a következő dobása, a pizzás dobozokra nyomatott reklámok ötlete. „Sajnos annyira nem tudtam jól hirdetéseket összeszedni; inkább csak megsajnáltak” – meséli nevetve, és hozzáteszi: „igazából a legtöbb akkor megvalósított álmom egytől egyig elbukott”. Ezek a tapasztalatok nem szegték kedvét, sőt, újabb és újabb vizekre evezett. 18 éves korában egy buszos utaztatásra specializálódott vállalkozást indított, ami két év múlva már akkora siker lett, hogy az éves árbevétele megközelítette a 1,5-2 milliárd forintot (a céget aztán a 2008-as válság döntötte be). Utána foglalkozott oldtimer autókkal, teleshoppal, webáruházakkal is. „Összességében tényleg sok fejlesztésben vettem részt, és ma már elég jól látom, hogy mihez, hogy érdemes hozzáállni, illetve mik azok a bukófaktorok, amiket érdemes elkerülni” – mondja Albert. 

Hogyan lehet egy ötletet vállalkozássá fejleszteni? Sárospataki Albert 7 javaslata a sikerhez
  • Albert szerint, amit először ellenőriznünk kell és nagyon fontos, az a szándék.

„Lehet valami tök jó ötlet, de ha nem tiszta a szándékod, akkor az ötlet hosszú távon nem életképes. A partnerek is előbb-utóbb el fognak pártolni tőled. Jó a szándék, ha a céggel valamit javítanál a környezeteden, vagy valamilyen pozitív hatást szeretnél elérni stb. Az, hogy rommá akarod keresni magad, semmiképp nem az. Nekünk például a Billingonál nagyon fontos, hogy a vállalkozásoknak plusz időt teremtsünk, hogy egyszerűbbé tegyük a vállalkozásirányítást. Ha csak arra mentünk volna, hogy hogyan szedjünk ki minél több pénzt a cégből, értékek nélkül, mi sem nőttünk volna ilyen nagyra. A szándékot, a céljainkat mindig fogalmazzuk meg világosan, és ne felejtsük, a munkatársaknak is érteniük kell, hogy miért dolgozunk.” 

  • Elkötelezettség – akkor is akard, amikor döcög!

„A kezdeti fellángolást egészen biztosan követni fogják a nehézségek, ezt el kell fogadni, és itt nem szabad majd feladni. A tapasztalatom szerint sokan azért nem számolnak a nehézségekkel, mert túl egyszerűen látják a saját vállalkozásukat” – mondja Albert.

  • Fókusz több figyelem, nagyobb siker!

„A siker gyakran múlik azon a tényezőn, hogy mennyi fókuszt kap tőlünk a vállalkozás. Minél jobban elaprózódik a figyelmünk, annál nagyobb a sikertelenség veszélye. Korábban én se figyeltem erre, egyszerre több vállalkozást is vittem, de ez a hozzáállásom aztán gátat is szabott az igazi sikereknek. Ha több mindent csinálsz, az elkötelezettséged is megtörik” – magyarázza Albert. 

  • Jó kollégák és társak – legyenek ők is elkötelezettek!

Albert szerint „nagyon fontos, hogy kikkel veszed magad körül, ahogy az is, hogy kiktől kapsz tanácsot, és a tanácsokat kiktől fogadod el.” 

  • Kitartás – a sikerre néha türelmesen várni kell

A siker nem jön egyből, lehet, hogy évek (akár fárasztó, monoton, stresszes) munkája, amíg elérjük. Lehet, hogy széllel szemben kell haladnunk.  „Sokan rávágják, hogy igen, kitartónak kell, de alapvetően mégis azt látom, hogy az emberek legtöbbször nem értik a kitartás mélységét” – osztja meg tapasztalatát Albert.

  • Alázat – tégy meg mindent!

„Teljes mértékben csináld alázatosan a munkádat és tégy meg mindent, hogy abban a legjobb legyél.” 

  • Megfelelő hozzáállás – légy reális magaddal szemben!

„Ne légy se kishitű, de ne is legyen rád nagy a kabát, ne legyél nagyarcú. Sokszor viszont tényleg a túlgondolás a gátja az indulásnak. Akinek már van egy képessége, az is el tud indítani egy minivállalkozást, hiszen a neten mindent meg lehet tanulni, csak egy kis akarat kell hozzá” – zárja a beszélgetést Albert.

Megkérdeztük a témáról a Forever Hands-et alapító Kállai Jankót is, aki elmesélte, hogy neki is több ötlete volt a gipszszobrok előtt. 

Először csak a rendszerkialakítást akartam tesztelni, a termék nem igazán volt fontos. A koronavírus időszak elején húztam fel az első vállalkozásomat, ami egy ruházati márka volt. Saját grafikával, designnal nyomtattam pólókat “állítsuk meg közösen a koronavírust” témában. Kiírtam, hogy a bevétel felét odaadom az UNICEF-nek, aztán végül az egészet elutaltam nekik (120 ezer forint jött össze), mert 2 hét után “bezártam a boltot”. Egyrészt mert szigorított a Facebook, nem lehetett már koronavírussal kapcsolatos hirdetéseket használni, másrészt én is tovább akartam lépni, mert valami értelmesebb dologgal akartam foglalkozni. De a tapasztalatszerzés miatt abszolút megérte ez a kirándulás, kis kockázattal ki tudtam próbálni, hogy milyen az, amikor megrendelnek valamit, megérkezik a pénz, marketingelsz, postázod. Igazából ezekre voltam kíváncsi, de máig emlékszem, amikor befutott az első megrendelés (ráadásul Új-Zélandról!), majd, amikor meg is kapták a csomagot, örömömben körberohangáltam a lakást” – mesélte Jankó.

Mire ne pazarold az energiát? Kállai Jankó 3 tippje
  • Elcsépelt ötletet újból eladni

„Szerintem nem érdemes arra nagyon felülni, ha egy, a piacon meglévő ötletet akarsz tovább bontani, mert ez nagyon túlszaturált műfaj. Sokan mondják, hogy oh, mindenhol ezt látom, még én is beférek, tőlem is vesznek, de általában ez a számítás nem jön be” 

  • Ne tervezd túl az üzletet! 

„Dobj össze gyorsan egy felületet, és nézd meg, hogy tényleg veszik-e a termékedet vagy sem. Sokaknál azt látom, hogy túltervezik magukat. Hónapokig üzleti tervet csinálnak, célcsoportokat vizsgálnak stb. A fejükben van látszata az üzletnek, de úgyis csak akkor dől el, hogy van-e jövője, ha élesben kipróbálják.” 

  • Ne légy bátortalan! 

„A másik, amit látok, hogy rosszul kezelik a marketinget. Amikor beindul az üzlet, akkor sem költenek heti mondjuk 10 ezer forintnál többet online hirdetésre, holott valószínűleg kétszer ennyi pénzből dupla annyi megrendelésük is lehetne” – mondja Jankó.

A Cápák között 4. évadát január 2-tól minden vasárnap este 18:50-kor tekintheted meg az RTL Klubon!

Szerző:
Kandó Eszter – Telekom Hello Biznisz szerkesztőség

Mondd el véleményedet a cikkről

Mondd el véleményedet a cikkről, hogy minél jobb tartalmat tudjunk írni számodra!

Átlag értékelés 5 / 5. Összes értékelés: 4

Legyél te az első, aki értékeli a cikket!

Oszd meg a cikket!

    Iratkozz fel hírlevelünkre!

    Hírek, események, új termékek és még sok más vár rád hírlevelünkön!


    Kijelentem, hogy elfogadom az Adatvédelmi Szabályzatot.

    Ha szeretnél ehhez hasonló tartalmakról értesítést kapni, akkor
    regisztrálj a hírlevelünkre!

      Hírek, események, új termékek és még sok más vár rád hírlevelünkön!


      Kijelentem, hogy elfogadom az Adatvédelmi Szabályzatot.