Hogyan lehetne megkönnyíteni az adminisztrációt a munkát kereső diákoknak és jobb ajánlatokat kiharcolni nekik a cégeknél? Hogyan segíthet ebben a digitalizáció? Mindkettőre választ adott a 2020-ban alapított Quantum Digitális Diákszövetkezet. A két húszas éveinek elején járó fiatal cége bekerült az RTL Klubon vetített Cápák között című üzleti showműsorába, ahol elnyerték a Telekom Digitálisan Tettrekész díját is.
Bege Áron és Bőhm Zsombor több évnyi saját tapasztalattal bírtak a diákmunkák területén 2020 elejére. Egyre több negatívumot vettek észre a rendszerben, elsősorban azt látták problémának, hogy az iskolaszövetkezetek többsége nem tud elszakadni a papíralapú működéstől. „Volt, hogy elhívtak dolgozni vasárnapra. Mindössze 2 órás munkáról volt szó, de az adminisztráció miatt otthonról, Zsámbékról be kellett volna utaznom a budapesti irodájukba. Ennek így semmi értelme nem volt” – meséli Zsombor. „De ugyanígy zavaró volt, hogy a munkakönyv nyilvántartást papíron kellett vezetnünk, egyesével beírni a ledolgozott időt, beszkennelni a könyvet, majd ezt valakinek leadni, aki a papírról felvitte az adatokat a számítógépbe. Nonszensznek tartottuk, hogy ezt ma így oldják meg” – teszi hozzá Áron. A két srác még általános iskolásként ismerkedett meg, egy Pest megyei sakkbajnokságon kerültek egymással szembe, majd később mindketten a Fazekas Mihály Gimnáziumba jártak. A barátságuk egyetemista korukban is folytatódott, és a vérre menő sakkpartikat, majd a gimis padtársi kooperációt felváltotta egy egyetemi tanulmányi verseny miatti rendszeres egyeztetős dumálgatás. Egy ilyen alkalommal pattant ki Áron fejéből az ötlet, hogy csinálniuk kéne egy igazán jó iskolaszövetkezetet. (Mi is az az iskolaszövetkezet? Az ilyen típusú gazdálkodó szervezetnek a tagjai maguk a szerződött diákok, akiknek alkalmazásuk esetén a jövedelmük járulékmentes lesz a cégeknek, illetve itt is él a diákkedvezmény a személyi jövedelemadóra, amely idén év elejétől a 25 év alattiaknak 0 százalék.)
Az ötlet 2020 márciusában született, épp a teljes lezárások kezdetén, a srácok hat hónap múlva meg már el is indították a Quantum Digitális Diákszövetkezetet. A cégben jelenleg rajtuk kívül van jogi (Kecskés Csoma), és fejlesztési vezető is (Szabó Miklós). Még a készülődés fél éve alatt a srácok alaposan beásták magukat a jogszabályi háttérbe, versenytárselemzést végeztek, és akkor állt össze a csapat is. Abban már a tervezés alatt biztosak voltak, hogy 100%-ban digitálisan akarnak működni, amiből azt is tudták rögtön, hogy emiatt kedvezőbb árakat tudnak majd kínálni a cégeknek, mint a versenytársaik, hiszen a saját kiadásaikban megspórolják az egy (vagy több) iroda fenntartási díjait. Minthogy egyetemistaként erről volt a legnagyobb tapasztalatuk, első körben az egyetem melletti gyakornoki, IT-s, gazdasági munkákat célozták meg, de nem szeretnék magukat behatárolni. „Épp nemrégiben voltunk az egyik legnagyobb magyarországi gyorséttermi franchise-zal tárgyalni. Ez teljesen új munkaköri szegmens nekünk, de készek vagyunk a kihívásra” – mondja Zsombor.
Megtaláljuk a cégek fájdalompontjait
A másik fő szempontjuk, hogy jó bérekre toborozzanak. „Objektíven nézve még nem láttunk olyan szövetkezeti ajánlatot, amelyben alacsonyabb szolgáltatási díjat kínáltak, illetve a digitális szintjük elérte volna a miénket. Nagyon büszkék vagyunk arra, hogy hihetetlenül jó az értékajánlatunk” – mesélik még a srácok. Az általuk lefejlesztett rendszer segítségével teljesen automatizálták az iskolaszövetkezeti működésüket, minimálisra csökkentve ezzel az adminisztrációt mind a diákok, mind a partnercégek számára. Indulás után, már az első 10 napban volt velük munkát szerző diák. „Ez az első diák nekem mérföldkő volt, megerősítette, hogy érdemes volt belevágnunk” – emlékszik vissza Zsombor. Áron egy pár hónappal későbbi tárgyalásra gondol vissza jó szívvel, amikor egyszerre 10 diákot tudtak kiközvetíteni. „Nagyon izgultunk ezen a tárgyaláson, a közös hívásban benne voltunk mind a négyen. Az első ajánlatunkat visszautasították, ott élőben beszéltük meg az ellenajánlatot, amit már elfogadtak. Nem egy óriási cégről volt szó, de hogy bekerültünk hozzájuk, hatalmas sikerélmény volt. Azt gondoltuk, hogy wow, tényleg kezdünk beindulni” – mondja Áron. „Mindig azt tűzzük ki célnak, hogy megtaláljuk a cégek a fájdalompontjait, ezt emeljük ki az ajánlatunkban, és ez a stratégia egyelőre bevált. A cégek, akikkel felvesszük a kapcsolatot, nagyon jó arányban átváltanak ránk; a mostani partnereink 80 százaléka más iskolaszövetkezetnél volt korábban. De, ami igazán számít, hogy indulásunk óta egyetlen partnercéget sem vesztettünk el” – magyarázza Zsombor.
Toborzási kisokostól a befektetői tanácsokig
A Quantum alapcsapatának négy különböző egyetemen voltak kapcsolatai, emiatt eleinte nem is volt marketingköltésük, a szükséges diákmunkásokat könnyen megtalálták. Ma már ők is hirdetnek Facebookon, de sokan találnak rájuk a saját gyártású Diákmunkatérkép oldalukról is, amelyben folyamatosan gyűjtik az összes magyarországi gyakornoki és diákmunkát. „Ez a Covid alatt, amikor mindenki online volt, nagyon releváns lett a munkát kereső diákok között, és a mi ismertségünk növelését is nagyban támogatta” – mondják.
A működésük bő egy éve alatt már 300 diák vállalt rajtuk keresztül munkát, de ezt a számot idén szeretnék egy nagyságrenddel megugrani: 2-3000 embert foglalkoztatnának. Az RTL Klubon futó Cápák között műsornak köszönhetően már elindultak az ehhez vezető úton, hiszen 5 új csapattaggal tudták bővíteni a vállalkozásukat. Mindannyian diákmunkások, a toborzásból, a fejlesztésből és a céges ügyfélkapcsolati munkákákból veszik ki a részüket. A tévés szereplés miatt azonnal gazdagodtak befektetői tanácsokkal, sok segítséget kapnak abban is, hogy hogyan szervezzék a teendőiket. „Teljesen odavagyunk azért, hogy mennyit hozzáadnak a céghez ezek a tanácsok. Egy 20 perces meeting alatt több olyan javaslat is érkezett, amelyeket mi évek alatt okoskodtunk ki. Az biztos, hogy minden egyes plusz óra, amit ráfordítunk a cégre, mérhetően javítja a következő számokat” – mondja Áron.
A Digitálisan Tettrekész díjnak is nagyon örültek: „titkon kicsit reméltük, hogy a Telekom is lát bennünk fantáziát” – mondja Zsombor, aki még azt a tapasztalatát is megosztja, hogy egy tévés forgatás előtt mindenképp érdemes aludni és enni. „Éjszaka annyira pörögtem a szereplésen, pluszban még készülődtünk is, hogy nekem egyik sem jött össze, ezért sajnos látványosan rosszul lettem a forgatáson” – meséli most már nevetve a fiatal vállalkozó.
Szerző:
Kandó Eszter – Telekom Hello Biznisz szerkesztőség
Mondd el véleményedet a cikkről, hogy minél jobb tartalmat tudjunk írni számodra!
Átlag értékelés 5 / 5. Összes értékelés: 3
Legyél te az első, aki értékeli a cikket!