Fogyatékossággal élő pékek sütik Budapest egyik legjobb kenyerét – Bake My Day!

Olvasási idő 9 perc

Bár minden reggel velük ébred a Böszörményi út, a Bake My Day mégsem nevezhető egy mindennapi pékségnek. Itt fogyatékkal élők készítik a kovászos kenyereket, sós és édes süteményeket, ínycsiklandozó reggeliket. Pékjeik hatvan, szakácsaik száz százaléka sérült személy. Hogyan lehet ilyen jellegű munkára megváltozott munkaképességű munkavállalókat alkalmazni? Miért jó ez a cégnek? Miért jó ez a szereplőknek? A Bake My Day alapítójával és vezetőjével, Takács Zoltán pékkel beszélgettünk.

Gyönyörű ez a pékség. Mi a története?

A Bake My Day első üzlete a Kérő utcában nyílt meg, öt éve. Aztán három évvel ezelőtt volt egy nagy fordulat, akkor döntöttünk a kovászos technológia mellett és elkezdtünk a bővülésen gondolkodni. Nehezen találtunk rá erre az üzlethelyiségre, de amikor „belé botlottunk”, akkor szinte azonnal láttuk benne a lehetőséget. Egy évig készült a hely, végül tavaly januárban nyitottunk. Nagy öröm, hogy az épületben és a környéken élők szeretettel fogadtak minket, gyorsan a kerület kedvence lettünk.

Fénykorát éli a kovász, úgy is fogalmazhatnék, hogy újra divat lett. Honnan származtatható a ti kovászotok és miért tartod ezt a legjobb kenyérsütési eljárásnak?

Számunkra a legfontosabb a minőség. Olyan termékeket akarunk készíteni, amit bármelyikünk nyugodt szívvel letehet a gyerekei elé az asztalra. Vagyis elsődleges szempont az egészség, s ebben a mi teljes kiőrlésű bio rozskovászunk vezető szereppel bír. Egyébként ez egy ötven év fölötti kovász, amit egy tanulmányutam során, Liguriában kaptam. Nagy becsben tartjuk. A pékek nagy többsége nem ismeri ezt a technológiát, nem is tanítják sehol, ez megnehezíti a kovásszal való munkát. Igazából mindenki maga tanulja meg, vagy esetleg egymástól. Nekem is volt egy mesterem, aki mellé elszegődtem egy időre, hogy megismerjem a kovász titkát.

Az üzletben látványpékség is működik, megfigyelhetünk titeket munka közben. Ezt miért alakítottátok így?

Mert jó az, ha a vásárlóval van egy közvetlen kapcsolat. Így kérdezhetnek, szemlélődhetnek, láthatják azt a kétkezi munkát, amit mi végzünk. A vásárló tudja, ki van a termék mögött. Ez is egy élmény.

Milyen termékeket forgalmaztok?

Kovászos kenyereket, édes és sós péksüteményeket és mivel reggeliző hely is vagyunk, finom szendvicseket. Szeretünk újítani, de a tradíciók is fontosak: pultunkban mindig van placsni és kakaós csiga. A munka minden nap hajnal négykor indul, a kemencék csak este állnak meg. Itt mindig friss minden és minden nap készülünk valami specialitással: ma éppen lila káposztás kenyeret sütöttem.  

Pult
Tudható a Bake My day-ről, hogy megváltozott munkaképességű személyeket is foglalkoztattok. Honnan jött, hogy nyittok a fogyatékkal élők felé és integráljátok őket a vállalkozásba?

A cég, amelyen belül a Bake My Day működik, három üzletágból tevődik össze és mindegyikben alkalmaz megváltozott munkaképességűeket. A park gondozásban, a call centerben és a pékségekben is. Nekem személy szerint ez a társadalmi felelősségvállalás miatt fontos. Én azt vallom, hogy mindenki egyenlő és mindenkinek esélyt kell adni a boldog és teljes életre. Van a családból személyes érintettségem, szociálisan érzékeny vagyok, a megváltozott munkaképességű emberek boldogulása nekem tényleg fontos.

Bizonyos létszám fölött a cégeknek kötelességük is alkalmazni megváltozott munkaképességű személyt, különben büntetést szabnak ki rá.

Igen ez is igaz. 25 fő fölött. Sok cég csak azért alkalmaz megváltozott munkaképességűeket, hogy megfeleljenek a törvénynek. Nálam ez nem erről szól, hanem a társadalmi felelősségvállalásról. Én azt vallom, hogy mindenkinek jól kell éreznie magát a munkahelyén, akkor megy jól a munka. Szerintem csak annak van értelme, hogy érdemi munkát adjunk a sérült munkavállalónak, segítenünk kell nekik, hogy ők is kiteljesedhessenek.

Hogyan kell elképzelni a Bake My Day-nél a munkafelvételt?

Kapcsolatban állunk a munkaügyi hivatallal, ahonnan a Rehab Force – az anyacégünk – rendszeresen kap ajánlásokat megváltozott munkaképességűek alkalmazására. Az érintettekről személyes találkozás és kompetencia felmérés segít eldönteni, hogy a meglévő betegségükhöz mérten melyik az a terület, ahol alkalmazni tudjuk őket. Aztán amikor felveszünk valakit, sosem ítélkezem elsőre. Adok időt annak, hogy megnézzem, mennyire terhelhető az illető, pontosan melyek azok a feladatok, amiket rá lehet bízni. Majd pedig azt is figyelem, hogy ez idővel esetleg hogyan változik. Nemcsak megváltozott munkaképességűeket alkalmazunk. Ezért is vagyunk kapcsolatban szakiskolákkal, ahonnan jelenleg tizenkét pék gyakornokunk van, köztük is ott lehetnek a jövő Bake My Day-es pékjei.

A munkakörnyezetet is alkalmassá kellett tenni a megváltozott munkaképességűek foglalkoztatásához? Hogyan készültetek fel erre?

Pékségünk teljes mértékben akadálymentesített. Ezen kívül módosításokra nem volt szükség. A kollégák érzékenyítése fontos, erre figyelünk: mindenki elfogadó és segíti, támogatja a munkatársát.

Milyen arányban foglalkoztattok megváltozott munkaképességűeket?

A pékek között hatvan százalék körüli ez az arány, de a sofőrjeink között már száz. A reggeliket készítő szakácsok mindegyike sérült személy.

Milyen támogatás jár egy cégnek, ha megváltozott munkaképességűeket alkalmaz?

Ezt egy kormányrendelet szabályozza, bizonyos járulékkedvezmények vannak. Támogatást csak az a cég kaphat, amelyik rendelkezik a megfelelő akkreditációval, mi természetesen ezek közé tartozunk. Pályázati kiírások is szoktak szólni a megváltozott munkaképességűeket foglalkoztató szervezeteknek, cégeknek. Nekem nem az anyagi része, hanem az esélyegyenlőség, a mások boldogulása az elsődleges szempontom, de az tény, hogy állami támogatás nélkül mindez nem lenne működtethető.

Említetted, hogy a terhelhetőség más a megváltozott munkaképességűek esetében. Hogy kell elképzelni egy munkabeosztást nálatok?

Sokkal több a részfeladat. Amíg egy ép pék négy öt munkafázist is el tud végezni, addig egy vak pék, nem. És nem tudnak egyhuzamban öt napot dolgozni, előfordul, hogy három nap után meg kell pihenni – ami érthető. Viszont remek szakemberek a munkatársaink, akik tanulni akartak és igazi mesterei lettek a saját területüknek.  Azzal, hogy nem egy asztal mellett ülnek és mondjuk tollakat szerelnek össze, jobb az életük. A szakmánkban benne van a teremtés, itt tudnak alkotni és erre ők büszkék is. A megváltozott munkaképességű sofőrjeink munkáját azzal segítjük, hogy nem kell cipekedniük, mert kiskocsival oldják meg a ládák átadását, illetve mi is segítünk nekik a kiadásnál.

Vak péketek is van?

Igen, sőt siket szakácsunk is. Több is. Cégünk évek óta együttműködik a vakok intézetével, bemutatót szoktunk tartani az ott tanulóknak. Egy ilyen alkalmon egy nem látó pék tanuló srác kalácskészítésben legyőzött engem. Esélyem sem volt ellene, olyan kifinomult érzékek vannak a kezében. Máté azóta már itt dolgozik velünk. Vak fiatalokat szoktunk fogadni nyári gyakorlatra is és várjuk őket hozzánk dolgozónak is.

Mire kell figyelni, ha valaki hasonló formában szeretne vállalkozást létrehozni, vagy a meglévő fejleszteni?

Attól függően, hogy milyen területen működik a vállalkozás, alaposan át kell gondolni, hogy kik azok, akik integrálhatók a munkafolyamatokba. Ebben segítség lehet például az itt is bemutatott gyakorlatunk, vagy más cégek meglévő tapasztalatai, de a kormányhivatalokban dolgozó tanácsadóktól is lehet információt kérni. Fontos átgondolni az anyagi részét, egy üzleti tervet készíteni. A legfontosabb mégis az emberi oldal: csak akkor vágjon bele valaki, ha segíteni szeretne másoknak. 

A kemény fizikai munka és a cégvezetés mellett lelkileg mennyire megterhelő ez a helyzet?

Nagyon boldogok a nálunk dolgozók és ennek én is örülök. Azt tudom mondani, hogy ez az egész sokkal többet ad annál, mint amit elvesz.

Profi közösségi oldal áll mögöttetek. Miért tartjátok ezt fontosnak?

Mindenben a legjobb minőségre törekszünk, és azt valljuk, hogy haladni kell a korral. Átlagosan tizenhat óra munka van a Bake My Day pékségben készülő kenyerekben, ez egy alkotói folyamat. Úgy gondolom, ha már ennyit dolgozunk, akkor az a terület, ahol erről van szó, szintén legyen profi és letisztult. Egy ideig mi magunk próbáltuk tartalmakkal megtölteni a közösségi oldalunkat, de néhány hónapja felismertük, hogy ezt is szakemberre kell bízni. Arra törekszünk – most már vele közösen – , hogy igényes posztokkal vigyük közelebb az emberekhez a márkánkat.

A világjárvány évében nyílt meg ez az üzlet a Böszörményi úton. Milyen hatással volt a forgalomra a pandémia?

Nagyon jó évet zártunk tavaly. Vásárlóink 95 százaléka környékbeli, akik már a nyitást is nagyon várták, azóta pedig rendszeresen betérnek hozzánk. Ez a járvány alatt is így volt, finom pékárura mindenkinek szüksége volt. A termékkínálattal alkalmazkodtunk a járványhoz. A helybeli reggelizésre nem volt lehetőség, de csomagolt szendvicseink kelendőek voltak. Nem kellett kollégát elküldenünk, volt munka bőven.

Merre tovább?

Mi sosem törekedtünk arra, hogy hírnevet szerezzünk azáltal, hogy megváltozott munkaképességű személyekkel dolgozunk. De mivel kiderült és sokan ismerik cégünk ezen misszióját, akkor már úgy gondoljuk, kivesszük a részünket a társadalmi felelősségvállalásból és igyekszünk erősíteni az elfogadást. A legújabb álmunk, hogy a felszolgálás siketekkel folyjon, mert az lenne az igazi szemléletformálás, ha az ép vásárlók velük kommunikálnának.

Ez talán a világon is példaértékű lenne….hogy kell ezt mégis elképzelni?

A pulttól a konyhába már most is digitálisan „megy hátra” a megrendelés, egy éttermi programot használunk. A szakácsoknak a konyhában lévő nyomtatón érkezik meg papíron a megrendelés, nem kell hátra vinnünk. Ezt szeretném még inkább digitalizálni. Elhagyni a nyomtatást úgy, hogy tableten jelenne meg a rendelés. Ráadásul képekkel, így nem kellene elveszniük a szövegben, egy pillantással tudnák, mit kell készíteni. Ezt a rendszert szeretnénk elvinni egészen a vendég-asztalokig. Nem vagyok programozó, ezért most csak felhasználóként tudok még erről beszélni. De a vágyunk az, hogy aki hozzánk beül reggelizni, az interakcióba kerüljön a siket felszolgálókkal. Ebben is tablet lehetne a segítségükre, amelyet a felszolgáló ad át a vendégnek, aki azon válogat. A digitális eszköz lehetne a kapocs, amelynek segítségével együtt dolgozhatna a siket kolléga a vendéggel. Egy-egy jelnyelvi szót is megtanulhatnának a vásárlók, mint például a „köszönöm”. Így fejlődhetnénk együtt a vendégeikkel.  Nem tudok arról, hogy bárhol a világon működik hasonló. De azt gondolom, hogy ha valaki betér hozzánk a termékeink miatt, akkor mutassunk neki egy másfajta világot, ami sokkal jobb, mint a mostani.

10 dolog, amit a megváltozott munkaképességűek foglalkoztatásáról tudni érdemes

1. Jelenleg Magyarországon a megváltozott munkaképességűek 44 százaléka, mintegy 155 ezer fő dolgozik. 2010-ben ez az arány 18 százalék volt.

2. A megváltozott munkaképességű munkavállalók foglalkoztatása akkreditációhoz kötött, amelynek szabályait a 327/2012-es (XI. 16.) Kormányrendelet tartalmazza.

3. A sérült személyeket foglalkoztató cégek – ha rendelkeznek az akkreditációval – támogatásokat is igénybe vehetnek. Ezek is a 327/2012-es (XI. 16.) Kormányrendeletben olvashatók.

4. Szociális hozzájárulási kedvezményt kapnak azok a cégek, amelyek megváltozott munkaképességűeket foglalkoztatnak. Támogatható a bérköltség és a megváltozott munkaképességből fakadó többletköltségek is.

5. Érdemes elszakadni attól a képtől, hogy a megváltozott munkaképességnek feltétlenül látható jelei vannak. Például a cukorbetegség is a munkaképesség csökkenéséhez vezethet, de a munkavállalást nem zárja ki.

6. A sérült embereknek örömet, kihívást jelent a munka, ezért sok esetben figyelmesebben, gondosabban, pontosabban végzik azt.

7. A munkatársaknak és a vásárlóknak van alkalmuk legyőzni a fogyatékkal élőkkel kapcsolatos sztereotípiáikat.

8. Képességeiknek megfelelő munkakörben, alapos felkészítés és betanítás után termelékenységük ugyanakkora, mint a nem megváltozott munkaképességű társaiké.

9. Ebben az esetben is nagy segítség lehet a digitalizáció!

10. A Bake My Day a bizonyíték, hogy a megváltozott munkaképességű foglalkoztatás nem jótékonykodás, hanem professzionális felelősségvállalás.

Szerző:
Lakatos Katalin – Telekom Helo Biznisz szerkesztőség

Mondd el véleményedet a cikkről

Mondd el véleményedet a cikkről, hogy minél jobb tartalmat tudjunk írni számodra!

Írd le, mi meghallgatjuk!

Oszd meg a cikket!

    Iratkozz fel hírlevelünkre!

    Hírek, események, új termékek és még sok más vár rád hírlevelünkön!


    Kijelentem, hogy elfogadom az Adatvédelmi Szabályzatot.

    Ha szeretnél ehhez hasonló tartalmakról értesítést kapni, akkor
    regisztrálj a hírlevelünkre!

      Hírek, események, új termékek és még sok más vár rád hírlevelünkön!


      Kijelentem, hogy elfogadom az Adatvédelmi Szabályzatot.