„Miben tudok segíteni?” – sales helyett jobb, ha ezzel kezded a kapcsolatépítést a közösségi médiában!

Olvasási idő 5 perc
Kkv 076 1080x610 Miben Tudok Müller Farklas Hb Cikk

A közösségi média megjelenése a kapcsolatépítésben is új távlatokat nyitott. Talán nem is gondolnánk, de a vállalkozások itthon már – a Facebook hazai elődjének tekintett – Iwiw-et is elkezdték használni networkingre, de természetesen ma a LinkedIn, a Twitter, az Instagram, újabban pedig a TikTok megjelenése jóval nagyobb távlatokat jelent a kapcsolatépítésben. Ma már alapvető dolog, hogy vonzó, minőségi tartalmakat osszunk meg a közösségi médiában, olyanokat, amelyek megkereséséket generálnak, s amelyből hosszú távon üzlet lehet. Szakértőnk, Müller Tamás, a Pozi Technologies marketing-vezetője szerint induló vállalkozásként a social média stratégia kiépítése rendkívül fontos, míg Farkas Zsolt, az Evolut Agency ügyvezetőjevezetője saját példáján keresztül mondja el, hogy miért inkább értéket ad a sales, vagyis a termékeladás helyett.

Müller Tamás, a Pozi Technologies társalapítója és marketing-vezetője szerint a social médiában az erős jelenlét kiépítése elengedhetetlen, mégpedig folyamatosan új tartalom megosztásával, nyomon követésével, s a visszacsatolással.

„Új vállalkozásként nagyon fontos, hogy legyen social média stratégiánk és erős jelenlétet építsünk ki – mutatott rá a szakértő. – Apró lépésekkel érdemes építkezni; először a célcsoportot kell megtalálni, utána pedig szűkíteni – akár sok, kisebb célcsoportra! A tartalomkihelyezések során jó minél több platformot használnunk, de azokra ügyeljünk leginkább, ahol a célcsoportjaink megtalálhatók. Érdemes ezeken a felületen is megcélozni a  különböző szakmai csoportokat, főleg a Facebook, LinkedIn esetében. Fontos a minőségi, vonzó kontentet social media felületnek megfelelő nyelvezettel megosztani, mert máshogy kell szólnunk egy Instagram, vagy Tiktok felhasználóhoz és máshogy a LinkedIn használókhoz. A megjelenéseket követően pedig elengedhetetlenül fontos mérni a hatásokat; azt, hogy hol, melyik platformon mennyien láttak és reagáltak a posztjainkra. Ha valahol nem megfelelőek a számok, akkor változtatni kell. Vannak olyan eszközök, amelyek segítenek minket a visszacsatolásban és az online megjelenésének mérésében, mint a Google Alert és a magyar fejlesztésű Neticle – utóbbi egy olyan program, amely megmutatja, hogyan lát az internet népe engem, cégemet vagy a termékeimet. Alapvetően ez tehát kicsit tartalomgyártás, kicsit tartalomfigyelés, kicsit kutatás, kicsit PR.”

Müller Tamás szerint a social media közösségnek már másfél évtizeddel ezelőtt, az Iwiw.hu korszakában is nagy ereje volt, s ha egy vállalkozás bekerült egy negatív kommunikációs spirálba, már akkor is nehéz volt kievickélnie belőle. Hát még most, amikor sokkal több csatornán, sokkal nagyobb tömeggel megy a tartalomgyártás és a reagálás… Ha jól, helyesen és gyorsan akarunk kommunikálni, akkor érdemes egy jó, social médiában jártas ügynökség segítségét is igénybe venni a hatékonyabb és biztonságosabb tartalomközvetítéshez.

„Ha nagyon elfoglaltak vagyunk, akkor kommunikációnkat az ügynökségek igénybevételével minőségibbé tehetjük, professzionalizálhatjuk, sőt, fel is gyorsíthatjuk a social médiában  – mutatott rá Müller Tamás. – Ráadásul nemcsak posztolásra kérhetjük meg őket, hanem a kommentek kezelésére, önálló szakcikkek készítésére és akár új ötletek megvalósítására is. Ezáltal az időt vásároljuk meg, így segítségükkel akár kisebb büdzséből is elérhetünk nagyobb hatást!”

Farkas Zsolt, az Evolut Agency ügyvezetője szerint a social médiában az értékadás a legfontosabb, a befektetett energia pedig hosszú távon biztosan megtérül.
„Úgy adj értéket a közösségi médiában is, hogy nem vársz el érte cserébe semmit! – ezt képviseli Farkas Zsolt, aki 2020 óta aktív a különböző platformokon. – És nem rövid ideig, hanem hónapokon, sőt, akár éveken keresztül. Bár szükségem lett volna a kezdetekkor a sales-re, vagyis az eladásra, mégsem ebbe az irányba indultam el, hanem abba, hogy értékes tartalmakat osszak meg. Ma már több száz videóm van fent a social médiában, emiatt sokan követnek, ez pedig magával hozta, hogy sokan ismertek, s kerestek meg. Specializáltan a TikTok-on rövid, 15–60 másodperces tartalmakat osztottam meg, míg a Facebook-on és a LinkedIn-en hosszabbakat – de érdemes figyelni arra, hogy minél több platformon „szórjuk” a tartalmat és a különböző platformokon különböző formátumban és hosszban tegyük ezt meg.”

Farkas Zsolt az elmúlt évek során több konferencián is részt vett, amelyeket szintén felhasznált arra, hogy tartalmakat osszon meg. Az előkommunikáció során elmondta, hogy miről fog beszélni, az adott rendezvény végeztével pedig (az utókommunikációban) több konkrétumot kiemelve videós összefoglalót tett ki prezentációjából, s kérdésekre is válaszolt.

„A konferenciákon is az értékadásra koncentráltam, nem a sales-re – folytatta a szakember. – Sajnos sokan az előadásukba is beleszövik a sales-t, ez pedig devalválja a produkciót. Fontos tudni, hogy a sales-hez az USA-ban és Nyugaton nem társul negatív konnotáció, viszont itthon igen – azért, mert sokan a social médiát (elsősorban a LinkedIn-t, de a Twittert és az Instagramot is) rengetegen eladásra használják. Talán nem is véletlen, hogy a legtöbb megtekintést kapott posztom a sales hátrányairól szólt… Én egyenesen azt ajánlom, hogy a cégvezetők számára népszerű LinkedIn-en ne önálló posztokkal kezdjünk kapcsolatot építeni, hanem segítő kommenteléssel – sokan meg is lepődnek azon a kérdésen, hogy „miben tudok segíteni”? Hiszen nekem az a fontos, hogy a tartalmaimat ismerje meg, nem az, hogy eladjak! Emellett érdemes barátságos, közvetlen, sőt, humoros nyelvezetet is használni, akár szarkasztikus humort is, amely megmutatja saját gyengeségünket is – az önirónia nem visszataszító! Végül, ha lehet, akkor magázódás helyett tegeződést használjunk, ez „eggyel beljebb” visz a kapcsolatteremtés során, s más lesz a dinamika. Összességében tehát be kell fektetni hosszú távon az értéket és hinni abban, hogy ez az energia megtérül – hiszen ha minőséget kínálunk, akkor a kapcsolati hálónak magától értetődően kell növekednie.

Farkas Zsolt végül elárulta, hogy semmi szégyellnivaló nincs abban, ha elismert, neves emberekkel építünk ki kapcsolatokat – ezzel magunkat is pozícionáljuk, hiszen akik magasabb „polcon” vannak nálunk, azok a hitelességükkel felhúznak az ő szintjükre.

Összefoglaló:

  • Új vállalkozóként az erős social média stratéga kiépítése rendkívül fontos.
  • Az új tartalom megosztása után a nyomon követés, s a visszacsatolás is fontos!
  • Ügynökségek igénybevétele lehetséges a social média tevékenység „kiszervezésére”.
  • Ne sales-eljünk, hanem értéket adjunk a közösségi médiában, s ezért ne várjunk cserébe semmit!
  • Higgyünk benne, hogy a befektetett energia hosszú távon megtérül!
  • Nincs semmi gond azzal, ha elismert, neves emberekkel építünk ki kapcsolatokat!

Szerző:
Füzesi Bálint – Telekom Hello Biznisz szerkesztőség

Mondd el véleményedet a cikkről

Mondd el véleményedet a cikkről, hogy minél jobb tartalmat tudjunk írni számodra!

Átlag értékelés 1 / 5. Összes értékelés: 1

Legyél te az első, aki értékeli a cikket!

Címkék

Oszd meg a cikket!

    Iratkozz fel hírlevelünkre!

    Hírek, események, új termékek és még sok más vár rád hírlevelünkön!


    Kijelentem, hogy elfogadom az Adatvédelmi Szabályzatot.

    Ha szeretnél ehhez hasonló tartalmakról értesítést kapni, akkor
    regisztrálj a hírlevelünkre!

      Hírek, események, új termékek és még sok más vár rád hírlevelünkön!


      Kijelentem, hogy elfogadom az Adatvédelmi Szabályzatot.