Alapvetően az érzelmek hívták életre a Simple On You nevű családi vállalkozást, ami a koronavírus-járvány előtt kicsit több mind fél évvel korábban lépett a piacra versidézetes pólóival. A fejlődésről, a mélyebb „miértekről” a vállalkozás egyik alapítóját kérdeztük, így az ismert színésznő, Szabó Erika beszélt a kezdetekről és arról is, hogy mit adott számukra az RTL Klubon futó, Cápák között című üzleti showműsorban való szereplés.
Elsősorban színésznőként ismerünk, most pedig vállalkozóként beszélünk. Csak nem egy karrierváltás folyamatáról van szó, vagy „csak” szeretsz több lábon állni?
Nem, nincsen szó karrierváltásról, ráadásul ez a vállalkozás szorosan kapcsolódik ahhoz is, amit színészként csinálok, hiszen mindkét területen irodalmi szövegekkel, versekkel dolgozom, dolgozunk. A Simple On You nem helyettesíti, sokkal inkább kiegészíti a színházat az életemben. Az a fajta színész vagyok, akinek nagyon nagy szüksége van arra, hogy a színházi mellett legyen egy hétköznapi élete is, mindig is csináltam más dolgokat a színészet mellett. Így vagyok egyensúlyban.
Maga az alapötlet, vagyis, hogy versidézetes pólókkal jelenjetek meg a piacon, miből fakadt?
Alapvetően hárman – az öcsémmel és a sógornőmmel – alapítottuk és visszük a vállalkozást. Amikor az édesapánk meghalt, úgy éreztük, hogy jó lenne valami olyat közösen csinálni, létrehozni, amiben együtt tudunk dolgozni, s ebből a gondolatból, érzésből született meg a vállalkozás. Hármunk közös ötletelése során alakult ki a koncepció, és minden egyes területhez – legyen szó a technikáról, fazonról, illetve a versek kiválasztásáról – hozzátesszük a saját részünket.
Az ötletből hogyan lett vállalkozás, illetve eladható termék?
Mivel egyikünk családjában sincs vállalkozó, valójában világtalanul, vakon léptünk a vállalkozói világba. A józan paraszti eszünkre hallgattunk. Tudtuk, hogy ruhákkal szeretnénk megjelenni a piacon, de tudtuk azt is, hogy a lehető legjobb minőséget célozzuk meg. Mivel nem szerettünk volna rendelni, így a varratás mellett döntöttünk, vagyis szükségünk volt egy profi varrónőre. Az anyagok terén pedig szerencsénk volt, mert egy olyan kereskedővel kezdtünk el dolgozni, aki nagyon szerette a fiatal vállalkozókat, így nagyon sokat segített nekünk abban, hogyan is kell anyagot választani, mit jelent a minőség. Természetesen keresnünk kellett olyan szakembert is, aki a pólónyomásban mozog otthonosan, de szükségünk volt grafikusra és fotósra is. Körbe kérdeztünk az ismerőseink között, ajánlások alapján vettük föl a kapcsolatot a szakemberekkel, s néztük meg, hogy tudunk-e egymással azonosulni. Mivel az értékesítési helyünk az online tér, ezért a sógornőm beleásta magát a webshopok világába és elkészítette az online áruházunkat. Az indulás és a vállalkozás első időszaka még nagy mértékben alapult az intuíción.
A marketingeteket mennyire segítette, hogy ismert színésznő vagy?
Kétségtelen, hogy ez egy hozzáadott értékként jelenik meg, amit bizonyos keretek között használunk is. De az is fontos volt, hogy színésznőként olyan ügyeket képviseljek, amelyekben százszázalékosan hiszek, ez alapvető kérdés a hitelességet illetően.
Ismert a toposz, ami szerint, kis túlzással persze, de egy óra alatt létre lehet hozni egy webshopot… mennyi ebben az igazság?
Azért a sógornőm egy picit több időt töltött el a webshopunk felépítésével és elindításával. Biztos vannak olyan oldalak, amelyeket akár ilyen rövid idő alatt is össze lehet rakni, de szerintem fontos tényező, hogy ki, mit is szeretne azon az oldalon. Mi ruházattal foglalkozunk, így nagyon oda kell figyelni az esztétikára és a felületnek is olyannak kell lennie, ami segíti és vezeti a vásárlókat, felhasználóbarát módon működik, hiszen a webshop egyfajta névjegye is a vállalkozásnak. Mindezt létrehozni viszont nem egy „kétperces munka”.
Vállakozóvá válni „világtalanként”; nem vállaltatok túlságosan is nagy kockázatot? Vagy aki mer, az nyer?
Alapvetően nem azzal az ambícióval indultunk el, hogy mi akarjuk létrehozni az évszázad vállalkozását, annyit kockáztattunk, amennyit mindenki tudott és mert. Természetesen szerettünk volna sikeresek lenni, de közben azt is gondoltuk, hogy kipróbáljuk magunkat ebben a vállalkozás nevű játékban. Ha sikerre visszük, akkor nagyon örülünk, ha esetleg mégsem, akkor is elmondhatjuk, hogy voltunk olyan bátrak, hogy megpróbáltuk. Azt indulás óta minden nap azon dolgozunk, hogy minőséget és értéket adjunk, hiszen az ember munkája a saját maga lenyomata is.
Az üzeneteket miért éppen a kultúra világából, versidézetek formájában választottátok ki?
Ez adta magát. Amikor komolyan el kezdtünk foglalkozni az ötlettel, alaposan megnéztük, hogyan is néz ki a piac, ki foglalkozik még ilyen vagy hasonló termékekkel. De akkor nem találtunk senkit egy-egy vicces megoldáson kívül, aki az irodalmat bármilyen formában is, de megjelenítené valamilyen ruházati terméken (azóta már több ilyen vállalkozás is van). Tehát felmerült a gondolat, hogy ez vagy nem érdekli az embereket, vagy ez még senkinek sem jutott eszébe. Bíztunk benne, hogy az utóbbiról van szó, én pedig hiszek abban, hogy a költészet a maga szépségével sokat hozzátesz az emberek mindennapjaihoz. Magyarországon sokan – olyanok is, akikről valamilyen sztereotípia okán nem is gondolnánk – olvasnak verseket, minden ember fejében ott van egy-egy mondat vagy szöveg, amihez nagyon kötődik.
Vagyis a megérzéseken kívül nem volt semmi – például egy egzakt kutatás – arra, hogy vajon piacképes-e a termék?
Akkor nem végeztünk piackutatást, de ma már lehet, hogy másképpen csinálnánk. Viszont amikor elindítottuk a webshopunkat, néhány hónap múlva kiküldtünk egy kérdőívet a követőinknek és a vásárlóinknak, amit több mint kétezren ki is töltöttek. Nagyon sok információt nyertünk így, aminek akkor és jelenleg is nagy hasznát vesszük.
Emlékszel arra a pillanatra, amikor megérkezett az első megrendelés és bevétel?
Erre leginkább a sógornőm emlékszik, mert az ő telefonja pittyent, de azt tudom, hogy az első eladott pólónkon a „Párizsban járt az ősz” felirat volt. Én arra a pillanatra emlékszem inkább, amikor maga a webshop elkészült, nagyon vártam, vártuk már, így nagyon örültem.
A vállalkozás 2019. nyarán indult, kicsit több mint félév múlva pedig beütött a Covid-járvány, ez hogyan érintett benneteket?
Az senkinek sem volt könnyű helyzet, a vállalkozásunk egyértelműen megérezte azt az időszakot. „Tök jó, hogy fiatal vállalkozókként nem véreztünk el…”, mondogattuk olykor. De tovább léptünk, előre menekültünk, kihasználtuk a bennünk lévő kreativitást, így új termékeket fejlesztettünk és találtunk ki.
Mit gondolsz: vállalkozóként alap a folyamatos tanulás, fejlődés?
Egyértelműen, sőt, az a legizgalmasabb az egészben, hogy a választott munkaterületeinken mindhárman folyamatosan fejlődünk. Egyszerűen kinyílt a világ; immár úgy nézünk a könyvekre, cikkekre, videókra, műsorokra, hogy azt keressük, mi az, amit hasznosítani tudunk, miből tudunk inspirálódni. A vállalkozói lét felrázza az embert, kilépteti abból a tudatból, hogy „én már mindent tudok”.
Családi vállalkozásként működtök: három különböző ember, gondolkodásmód. Megesett, hogy valamiben nem értettetek egyet?
Talán furán hangzik, de nincsenek nézeteltéréseink, mivel mindannyian tudjuk, hogy mi a dolgunk, mely területeken dönthetünk önállóan és melyek azok az ügyek, amelyekben közösen kell döntenünk. „Egymásnak feszülés” akkor szokott lenni, ha nagyon lelkesen, de egyszerre akarunk egymással megosztani ötleteket, gondolatokat.
Kinek mi a feladata a vállalkozásban?
A sógornőm, Reni végzi az összes napi operatív feladatot: a gyártás megszervezésétől a szállításon át a vevőkkel való kapcsolattartásig, valamint a webshop fejlesztése, üzemeltetése is az ő feladata. Az öcsém, József a nyomtatásban mélyült el. Keresi az új lehetőségeket, technikákat. Az ő feladata meghatározni azt, hogyan milyen módon kerüljön a minta-, a vers- a ruhákra, ehhez milyen eszközökre van szükség, illetve hogy milyen partnerekkel tudunk együtt dolgozni. Az én feladatom a marketing és kommunikáció, valamint a versek ajánlása.
Hogyan kerültetek kapcsolatba a Cápák között-tel?
Azt gondoltuk, hogy megmérettetjük magunkat, ezért jelentkeztünk a Cápák között című showműsorba. Ez egy nagyon jó döntés volt, sokat kaptunk a műsortól, hiszen nem csupán a brand kapott egyfajta publicitást, de a szereplésre való három-négy hónapos felkészülés nagyon sokat segített abban, hogy a kezdeti, az intuitív időszakból származó gyermekbetegségekre külső szemmel is rá tudjunk nézni. Mindezt úgy, hogy közben megmaradjon a spontaneitás, mindaz, amit mi szeretünk a Simple On You-ban. Voltak olyan döntéseink, amiket éppen e folyamat és a műsor hatására hoztunk meg.
Mi a te személyes nyereséged az elmúlt időszakban, akár a pandémiára, akár a Cápák között című műsorra gondolunk?
A pandémia alatt elvégeztem egy online marketing képzést, emellett formálisan is nagyon sokat tanulok, képzem magam, sok üzleti könyvet olvasok, s az átvehető gondolatokat hasznosítom. A műsor során pedig sok emberrel kerültem kapcsolatba, sokaktól lehet tanulni valamit, vagy akár segítséget is kérni.
Vagyis ne féljünk segítséget kérni?
Sikerorientált világban élünk, ahol az embernek azt kell kommunikálnia, hogy ő szupersikeres. Viszont nekem mindig is az volt a tapasztalatom, hogy amikor meg mertem mutatni, hogy valami nem megy flottul, akkor mindig jött egy mondat, egy sugallat, ami átgondolva tovább lendített az aktuális nehézség megoldása felé. Érdemes vállalkozói tapasztalatokkal bíró emberekkel beszélgetni, kapcsolatot tartani, mert mindig van valami, ami előre visz; legyen szó egy megoldást vagy a fejlődési lehetőséget jelentő mondatról, vagy akár együttműködésről.
A vállalkozása egy bizonyos szempontból mindenkinek a gyereke, amit óvni, gondozni akar, mennyire lehetséges ettől az érzelmi eltávolodás?
A befektetett idő és energia okán elkerülhetetlen, hogy az ember ne váljon érzelmileg is érintetté. Viszont mégis egy nagyon jó tapasztalat volt az az időszak, mert akárkivel is beszéltünk, látszott, hogy mindenki a javunkat szeretné. Valóban átgondolásra érdemes tanácsokat kaptunk – s noha nem kell mindegyiket megfogadni – ilyenkor az ember félreteszi az érzelmeit. Máig a fülembe cseng, amit a Cápák mondtak: ez a mi vállalkozásunk, a mi történetünk, a döntéseink súlyát nekünk kell vállalnunk.
Az, hogy nem kaptatok befektetést, hogyan érinti a vállalkozói jövőtöket?
Örültünk volna a befektetésnek, mert akkor hamarabb megcsináljuk azokat a dolgokat, amelyeket az anélkül is megcsináltunk volna. Tőkéhez nem jutottunk ugyan, de a Cápáktól önmagában is nagyon sok pozitív megerősítést kaptunk. Az „ez a ti történetetek, amit nektek kell írnotok” egy számunkra sok erőt és hitet adó üzenet volt, amit magunkkal hoztunk.
Nézd meg Erika és Józsi bemutatkozó videóját!
Ha szeretnél jobban elmélyülni a befektetés témakörében, keresd fel Tudásbázisunkat!
Szerző:
Lippai Roland – Telekom Hello Biznisz szerkesztőség
Mondd el véleményedet a cikkről, hogy minél jobb tartalmat tudjunk írni számodra!
Átlag értékelés 4.3 / 5. Összes értékelés: 6
Legyél te az első, aki értékeli a cikket!