„Sose akarjunk többnek látszani, mint akik valójában vagyunk” – Balogh Levente vállalkozásról, sikerről, Cápa-befektetésekről

Olvasási idő 12 perc

Épp második könyvén dolgozik, ami reményei szerint még idén a boltokba kerül, de aktuális projektjei között ott van a Szentkirályi Beauty is: a kozmetikumok első, amolyan teszt-szériáját mindenféle reklámkampány nélkül elkapkodták a drogériákból. Mindezt csak úgy mellékesen, majdhogynem a búcsúzásnál tudom meg hosszúra nyúlt beszélgetésünk végén Balogh Leventétől, a Szentkirályi alapítójától, a Cápák között című üzleti showműsor egyik népszerű befektetőjétől. Nem olyan típusnak tűnik, aki előretolakodna a munkájával, terveivel. Inkább olyan, aki azt szereti, ha az alapján ítélik meg, amit már letett az asztalra. Innen indítunk, hogy aztán szó essen a „Cápák között” kulisszatitkairól, a küzdősport és a biznisz összefüggéseiről, és a vállalkozóknak ajánlott tanácsokról.

Ha beírom a Google keresőjébe a nevét, akkor rögtön felkínál lehetőségeket a program: Balogh Levente vagyona, Balogh Levente háza, Balogh Levente autója. Ez lenne az, ami az embereket leginkább érdekli Önnel kapcsolatban? Ezek lennének a siker fokmérői?

Nem hiszem. Én úgy építettem fel a karrieremet, a Szentkirályi brandet, hogy a márka szakértője szerettem volna lenni, teljesen szakmai alapon láttam neki az egésznek. A rengeteg híradásban, ami rólam elérhető, inkább ez a szakértelem van a középpontban, az autóm vagy a házam csak egy villanásra tűnik fel. Lehet, hogy épp ezért érdekelné annyira az embereket. Én arról lettem ismert ember, amit létrehoztam – ez különböztet meg sok celebtől. Engem a tárgyi javak nem is nagyon izgatnak. Bár volt több házam is, most egy lakásban élek, és lehet, hogy már nem is akarok házat. 25 éve csak Mercedesem van, nekem a fontos az, hogy megbízható autóm legyen. Tegnap voltam egy rendezvényen, ahol nagy volumenű vállalkozók voltak, és ahogy hallgattam néhány beszélgetést, úgy éreztem, hogy ez nem az én világom. Monte Carlo, Ferrari, Maldív-szigetek – ilyenekről volt szó, én ezekre nem vágyom.

Mi lenne az ön világa?

A nyugalmas, kiegyensúlyozott élet. Én megelégednék egy kisházzal a horvát tengerparton, és csak nézném a tengert. Ez jelenti nekem a kikapcsolódást. De az én világom az alkotás is, alkotó típusú üzletembernek tartom magam. Bár sokan mondták már régebben is, hogy az ásványvizek országa vagyunk, de nekem sikerült Magyarországot feltenni az ásványvizek térképére, és erre büszke vagyok. Számomra ez olyan, mint amikor Leonardo, vagy Munkácsy egy remekművet alkotott, ami évszázadokon át fennmarad. Ezért is tanulmányoztam már 18 éves korom óta a nagy alkotók életrajzát, a sikeressé vált márkák üzleti sztoriját. Alkotó üzletember vagyok – ha mellette egy kis pénzt keresek, az se baj. De sosem a pénzkeresés volt a fő motívum.

Most, amikor beszélgetünk, épp friss hír, hogy megjelent a 100 leggazdagabb magyar listája. Mennyire foglalkoztatja ez a vállalkozókat? Ön például kíváncsi volt rá most, hogy hányadik helyen szerepel a listán?

Nem. Nem is ezért kerültem oda, mert mindenképpen rajta akarnék lenni. Azért van szükség erre a listára, mert a kommunizmusban az állam tartotta el az embereket, de mostanra a vállalkozók vették át az állam szerepét. Azok, akik korábban az állam alkalmazásában álltak, ma többségében ezeknél a vállalkozóknál dolgoznak. Az lenne jó, ha a 100-as listán nagyobb részt olyan emberek szerepelnének, akik alkotnak valamit, értéket állítanak elő és úgy tettek szert a vagyonukra. Ez határozza meg ugyanis egy ország gazdasági értékét. Németországban például a leggazdagabb vállalkozók között az Aldi, Lidl, Adidas márkák alapítóit találjuk rajta. Szerencsére egyre több olyan üzletembert ismerek meg, akik már sokkal inkább az alkotó kategóriába tartoznak. Minél több hasonlóra van szükség, mert az országnak is jót tesz, ha növekszik a számuk. A Szentkirályi Ásványvíz 650 embernek ad munkát. Ez sokkal fontosabb adat, mint hogy mekkora vagyon kapcsolódik hozzá.

A sikeres nagyvállalkozók valamennyire összetartanak ma Magyarországon?

Eddig egyáltalán nem tartottak össze, de most talán megérett a helyzet arra, hogy ilyesmi megtörténjen. Most több a kiegyensúlyozott, tervező alkat a nagyvállalkozók között, akikkel jól el tudtam beszélgetni a tegnapi rendezvényen is, ahová épp a 100-as lista bejelentése kapcsán kaptam meghívást. Amikor a feleségem kérdezte otthon, hogy telt az este, azt tudtam mondani, hogy kellemes volt.

Az Ön szakmai pályafutása kiváló bizonyítéka annak, hogy ha valamit nagyon akarunk, akkor azt elérhetjük. Édesapjától vette át a vállalkozást és nagyon rövid idő alatt sikerült felvirágoztatnia, egy nemzetközileg ismert brandet hozott létre a Szentkirályival. Mi volt akkor a mesterterv, amikor belevágott az egészbe?

A családom a kilencvenes évek elején kezdett el vállalkozni. A szentkirályi telephelyen üdítőitalokat, szörpöket gyártottak főleg, akkor még nem az ásványvíz volt a fő termék. Ezt én 2003-ban vettem meg édesapámtól. Akkor én már jól menő vállalkozó voltam, 250 millió forintot fizettem édesapámnak a telephelyért, amiben volt egy 50 éves olasz gépsor, meg egy vályog irodaház. Akkor leültem, és elgondolkodtam, hogy mi lehet a jövő. Édesapám többször mondta korábban is, hogy a szentkirályi víz világszínvonalú, én pedig úgy döntöttem, hogy na akkor rakjuk ezt össze rendesen. Ásványvíz fronton itt volt Magyarországon a világ négy legnagyobb cége: A Danone, a Nestlé, a Pepsi és a Coca-cola. Ezekből kettőt már megvettünk időközben.

Elég volt az erős elhatározás, vagy szükség volt egyéb tényezőkre is?

Szerencsém is volt, jól időzítettem, de elszánt is voltam. 2004-ben hirdették ki Párizsban az Aqua Expo-t, ahová először nem jelentkeztünk, de megkerestek, hogy pályázzunk mi is. Ehhez is szerencse kellett: addigra már a Lufthansa gépeken ott volt a Szentkirályi víz, amivel a verseny szervezője találkozott egy repülése során. A Lufthansa gépre pedig úgy kerülhetett a Szentkirályi, hogy amikor a beszerzőjük Budapesten járt, rátalált a termékünkre, és megörült neki, hogy pont olyan a palack mérete, hogy befér a repülőiken a tálcába. Az is fontos mérföldkő volt, hogy a világszövetségben felvetettem a problémát, hogy természetes ásványvíz Közép-Európában létezik csak, a többi helyen gleccservizek, karsztvizek, palackozott vizek vannak. Elkezdtem különbséget tenni a fogalmak között, és azóta érdekes módon Palackozott Víz Világkongresszusnak hívják a rendezvényt.

Akkor mondhatjuk, hogy a sikeresség legnagyobb részt az elhivatottságon múlik, de nem árt hozzá egy kis szerencse sem?

Ami nélkül biztos nincs siker: a kiváló termék. Beszálltam a Boro kávéba a „Cápák Között” műsoron keresztül, és épp most magyaráztam el nekik, hogy a terméket nem a reklám adja el, semmi értelme arra elkölteni milliókat. A terméket sikeressé kell tenni – valahogyan. Aztán majd jöhet a marketing. Azt szoktam mondani, hogy olyan vagyok, mint egy horgász: a pecabot én magam vagyok, a csali pedig az eszme, amit képviselek. Ezt bedobom, és van, amikor hónapokig, évekig ott ülök, sokszor előfordul, hogy a halak lezabálják, és kihúzom üresen. De én abban vagyok jó, hogy amikor kapás van, akkor azt kifogom. Azért nem az a jellemző, hogy amihez hozzányúlok, az arannyá válik. Nekem is vannak sikertelen termékeim. Az dönti el, hogy az ember jó vállalkozó lesz-e, hogy a sikeres dolgai túlszárnyalják-e a sikerteleneket.

Születhet-e valaki vállalkozónak, vagy ehhez tanulás és tapasztalat kell?

Egy biztos, hogy genetika. Van, aki menedzsernek születik, van, aki erre nem alkalmas. Én például nem lennék jó menedzser, inkább vállalkozó típus vagyok. Vagyis mindig inkább sokkal távolabbra nézek, nem csak az adott feladatra összpontosítok. Nem tudok szűken gondolkodni, csak nagy távlatokban.

A Cápák között műsorban vállalkozók sorakoznak fel, és viszonylag gyorsan kell róluk dönteni. Miről ismeri fel, hogy valaki megér egy befektetést?

Mi is évről évre tanuljuk ezt a sztorit, de egyre jobbak vagyunk benne. Mindenkinek van jó hozzászólása. András például kezdetektől mondja, hogy milyen fontos az emberi tényező – eleinte nem annyira értettem egyet vele, most már egyre inkább. Ha sikerült az embert megérteni, csak utána nézem meg, hogy mi van ott a kisasztalon, mi a termék.

A  vállalkozóknak sincs könnyű dolguk, mert rövid idejük van a bemutatkozásra, arra, hogy felhívják magukra a Cápák figyelmét. Lehet ilyen helyzet az életben is, amikor szűk időkeretben kell nagyon meggyőzőnek lennünk. Mi a tanácsa ilyen esetekre? Mit ne tegyünk semmiképp? Mire figyeljünk oda?

Sokan abba a hibába esnek, hogy azt hiszik, hogy ha nagy dumások, az elég, és mi esetleg nem vagyunk elég felkészültek. De azért általában 5-10 perc múlva tudjuk, hogy kivel állunk szemben. És nagyon jól támogatjuk is egymást ebben, hogy akinek valamilyen meglátása van, akkor azt elmondja.

Nagyon fontos, hogy mindenképpen igazat kell mondani – előbb-utóbb úgy is kiderül, hogy ha valami nem stimmel. Az elmúlt három évben nekem egy befektetésnél volt az a tapasztalatom, hogy minden úgy volt a valóságban is, ahogy az a műsorban elhangzott – Homoky Dorkával volt ez az élményem. Őt tartom a legnagyobb szerzeménynek egyébként, és tervem, hogy belőle öt év múlva Cápát csináljak. Dorka kicsit emlékeztet a saját sztorimra. Édesapámnak is volt borászata, fűszerüzeme. Azt gondolom, hogy ha valamelyik másik területbe szállok be 2003-ban, és nem az ásványvizet választom, akkor mostanra azt futtatom fel. Dorkánál is ezt látom: amikor megkóstoltam a borát, akkor megértettem a hivatását. Ugyanazt teszi ő is a borral, mint én az ásványvízzel.

Van-e olyan vállalkozás, amit elengedett, és bánja utólag, hogy nem szállt be Cápaként?

Nincs. Ezt is Andrástól tanultam, hogy nem szabad visszatekinteni, mert akkor boldogtalanok leszünk. Volt olyan, amit abban a pillanatban, amikor meghoztam a döntést, valamennyire bántam, de aztán ahogy telt az idő, egyre inkább beigazolódott a döntésem helyessége.

Amikor felkérték a műsorban való szereplésre, akkor volt bármilyen elképzelése, hogy mire számíthat?

Hittem magamban, hogy meg tudom oldani. Úgy néz ki, hogy jól is muzsikálunk, mert jó a nézettség, a közönség szereti a műsort. Kimondottan jól esik, hogy nem celebként tekintenek ránk, és még üzleti körökben is gyakran kapok gratulációkat, hogy milyen jó a műsor. Azért vállaltam el a szereplést, mert fontosnak tartom a társadalmi szerepvállalást: ha én ebben az országban teremtek értéket, és ezáltal gyarapodok, akkor kötelességem az embereknek valamit visszaadni. Ezért szoktam vállalni azt is, hogy előadásokat tartok iskolákban, egyetemeken, hogy átadjam azt a lényeges üzenetet, hogy ez egy szép ország, sok jó vállalkozóval, érdemes tanulni, mert utána jó helyeken tudnak dolgozni a mai fiatalok.

Mitől lett ilyen népszerű a „Cápák között”? Ha más műsor formátumokban van szó vállalkozásról, pénzről, nem biztos, hogy ennyien nézik.

Ez egy formabontó, hiteles műsor, az RTL Magyarország pedig nagyon professzionális hátteret ad hozzá. Nyugat-Európában, Amerikában már nagy múltja van ennek a formátumnak, van, ahol már 16 évad lement. Sokat számít az is, hogy épp minket választottak ki Cápának – csupa olyan vállalkozót, aki mind saját erejéből küzdötte fel magát oda, ahol tart. A nézők inspirációt kapnak, hogy lehet vállalkozni, és megéri vállalkozni. Ráadásul korábban egy fiatal egy jó ötletével hova fordulhatott? Bankhoz? Ügyvédhez? Adóhivatalhoz? Ki tudta neki megmondani, hogy milyen formában vállalkozzon, hogy kezdjen neki, mi is az a tőke? Igazából senki. A műsorban pedig megkaphatják ezt a tudást. Az is, aki nem jön el szerepelni, csak követi az adásokat.

Előfordul, hogy megkeresik vállalkozói ötletekkel magánúton, a műsoron kívül is?

Rendszeresen. Ezekre én azt szoktam mondani, hogy vállalni kell a szereplést a tévében, és akkor van esély, hogy foglalkozzunk vele. Drágább az időm annál, minthogy felesleges köröket fussak. Amikor egy évadot forgatunk, akkor abban a két hétben, intenzíven erre szánom az időmet, és akkor csak erre koncentrálok.

Hány évadot fog Magyarországon megélni a műsor?

Szerintem tízet minimum.

Ön benne maradna a tízedik évadig?

Ha a műsorkészítők is akarják, akkor mindenképp.

Térjünk vissza a saját vállalkozásaihoz. A legjelentősebbek olyan szegmenshez kötődnek, amelyeknél szükség van műanyag-felhasználásra – miközben az utóbbi időben egyre hangosabb jelszó lett a műanyagmentesség. Mi a válasza erre a vállalkozásában?

8 milliárd embert kell etetni és itatni a Földön. Ezt nem nagyon lehet másként megoldani, minthogy használunk ilyen eszközöket is, mint a PET-palack. Egyébként a világ műanyagszennyezésének 1%-át sem teszi ki a PET-palack, de ez az, ami igazán látványos, amiről fotók készülnek, hogy ott lebeg a tenger vizében. Sorolhatnám a PET-palacknál jóval károsabb dolgokat, amik mondjuk nem újrahasznosíthatók és szennyezik a környezetet. Nem a kibocsájtókat kell büntetni, hanem a szemetelőket. Ne dobjuk el a szemetet az erdőbe, a folyóba, vagy csak úgy az utcán. A megoldás a műanyag újrahasznosítása és a betétdíj bevezetése. Azokban az országokban, ahol már betétdíjat kell fizetni a PET-palackért, ott a kukákból is összegyűjtik a műanyag flakonokat, nem találunk sehol eldobva műanyagpalackokat. 2007-ben már eleve olyan gyártósort szereltünk be az üzembe, ami alkalmas arra, hogy 80%-ban újrahasznosított PET-palackba kerüljenek az ásványvizek. Egy kattintással át tudunk állni a betétdíjas rendszerre. Azt se felejtsük el, hogy az olyan nagy cégek, mint a Szentkirályi és a Pepsi, milliárdos mértékben fizet környezetvédelmi adót, épp azért, hogy a műanyagpalack ne maradjon az utcán.

A digitalizációról korábban azt nyilatkozta, hogy tudja, ez a jövő, de kicsit mégis idegen terep az Ön számára. Mi a helyzet a vállalkozásai szemszögéből? Ott mennyire megkerülhetetlen az, hogy digitalizáljanak?

Abszolút megkerülhetetlen. Ha egy vállalkozó ezt nem akarja elfogadni, annak nem sok jövője van. A Szentkirályinál az olasz társtulajdonosunk 2015-ben már eleve olyan know-how-t, szemléletet hozott be, ami a jövőbe repített minket. Az irodánk hasonló, mint ahogy képeken látjuk a Google irodatereit. De nemcsak a külcsínben haladtunk a korral, a belső folyamatainkat is megváltoztattuk. Néha benézek értekezletekre, bevallom, nem értek mindent, amiről beszélnek. Az ásványvíz gyárban is támaszkodunk a modern technológiára, robottechnológiát, mesterséges intelligenciát alkalmazunk. Erre azért is van szükség, hogy emberi érintkezés nélkül palackozhassuk a vizeket. Sőt, ember által kilélegzett levegővel sem találkozhat a víz, ha meg akarjuk őrizni a minőségét.

Régen cselgáncsozott, a sport most is fontos szerepet játszik az életében. Lehet valamit átmenteni a sportban tapasztaltakból a vállalkozói létbe?

Mindenképpen. Szoktam is mondani, hogy a dzsudónak köszönhetek mindent. Olimpiai bajnok akartam lenni, és értetlenül néztem azokra az osztálytársaimra, akik kosaraztak, és ha megkérdeztem őket, hogy ha a Harlem ellen kellene kiállniuk, mi történne, mire ők mondták, hogy a Harlem agyonverné őket. Én visszakérdeztem: hogy akkor miért kosárlabdáztok? Én ugyanis azért dzsudóztam, hogy a japán olimpiai bajnokot is legyőzhessem. Akkor hagytam abba a sportot, amikor felismertem, hogy nem leszek olimpiai bajnok. De az elhivatottság, a tűz továbbélt bennem, ebből lett a vállalkozás. Az egykori edzőm, Moravetz Feri bácsi mondta nekem: „Levikém, hogy ha olimpiai bajnok lettél volna, akkor most nem lenne Szentkirályi.” És ebben valószínűleg igaza van.

A küzdősport megtanít az életre, az életben sok a küzdelem. Most is K1-ezek rendszeresen, és én élvezem azt is, ha megütnek, és ki kell védenem, mert felkészít ez éles helyzetekre: hogy a legváratlanabb pillanatban jöhet egy ütés, amire reagálnom kell.

Balogh Levente három tanácsa kezdő vállalkozóknak:
  • A szakmai tudás jelentsen egy biztos alapot.

Úgy nem lehet a világ legjobbjává válni, hogy nem értünk igazán ahhoz a témához. Nem engedhetjük meg magunknak, hogy a versenytársaink többet tudjanak nálunk szakmailag, ha az élre akarunk törni.

  • Az alázat elengedhetetlen.

Egy csőszerelőből nem lesz hirtelen számítógépguru – lehet, de akkor ezzel kell foglalkoznia éjjel-nappal, kitanulnia a legapróbb részleteket. Nekem is szükségem volt arra, hogy a konzervgyárban gumicsizmában tartósítsam a borsókonzervet. Egy évig csináltam, de mindent megtanultam az élelmiszeripar alapjairól.

  • Legyünk mindig hitelesek: azt képviseljük, amik valóban vagyunk.

Ne akarjon senki másnak látszani, többet mutatni magáról. Ez sokszor az idősebb vállalkozókra jellemző, hogy az autókkal, ruházattal akarják magukra irányítani a figyelmet. De mi ilyenektől már nem szédülünk el. Előbb-utóbb lehull a lepel, és az kellemetlen lehet.

Szerző:
Ganzler Orsolya – Telekom Hello Biznisz szerkesztőség

Mondd el véleményedet a cikkről

Mondd el véleményedet a cikkről, hogy minél jobb tartalmat tudjunk írni számodra!

Írd le, mi meghallgatjuk!

Oszd meg a cikket!

    Iratkozz fel hírlevelünkre!

    Hírek, események, új termékek és még sok más vár rád hírlevelünkön!


    Kijelentem, hogy elfogadom az Adatvédelmi Szabályzatot.

    Ha szeretnél ehhez hasonló tartalmakról értesítést kapni, akkor
    regisztrálj a hírlevelünkre!

      Hírek, események, új termékek és még sok más vár rád hírlevelünkön!


      Kijelentem, hogy elfogadom az Adatvédelmi Szabályzatot.