,,A Telekomhoz hasonlóan, irányt szeretnénk mutatni a vállalkozóknak” – interjú Máté Krisztinával, a Cápák között producerével

A 2019-ben indult, immár a harmadik évfolyamával jelentkező Cápák között üzleti showműsor nem csak egy korábban ismeretlen műsortípust honosított meg Magyarországon, hanem a vállalkozói kultúra fejlesztésében, a vállalkozói sikerhez szükséges attitűdök formálásában is úttörő szerepet vállalt. A Telekom a kezdetektől ott áll a produkciók mellett, díjazva a kiemelkedően motivált, tettrekész és innovatív digitális vállalkozókat, a Digitálisan Tettrekész Díjjal. A Cápák között kulisszatitkairól, a Telekommal való együttműködésről és a mai vállalkozókról Máté Krisztinát, a műsor producerét kérdeztük.

Új Cápa érkezett a műsorba. Miért döntöttetek Lakatos István mellett?

A Cápák között első évada előtt több Cápa-jelölttel is beszélgettünk, tartottunk próbafelvételeket, kerestük a lehetséges Cápákat. Próbálgattuk, kik között milyen a hangulat, a Cápák kipróbálták magukat, egymás társaságát, tudtuk, hogy ilyen elfoglalt üzletembereknél jó, ha egy évadra ki tudnak szakadni a saját elfoglalt életükből. Volt, aki kipróbálta magát és azonnal nemet mondott, volt, aki nyitott volt arra, hogy ha ráér, szívesen jön bármelyik évadba. Minden országban, ahol régóta fut ez a műsor 12-16 Cápa váltakozva kerül a képernyőre. Fontos, hogy egészen más motivációjú, más vérmérsékletű öt Cápa kerüljön össze, a lényeg, hogy nagyon különbözőek legyenek, hogy a nézők számára is érdekes legyen az egyébként a való életben hasonló helyzetben nem mindig szórakoztató tárgyalás. Lakatos István karakteréhez a másik négy Cápáé ugyanúgy nem hasonlítható, ahogy bármelyik másikat kiragadva a másik négyé. Lakatos István egy hatalmas cégbirodalom élén, kemény, racionális vezetőként rengeteg embert irányítva olyan színfolt, amilyen még nem volt. Nagyon más karakterű üzletember, mint Fehér Gyula, de éppen azért, hogy ne hasonlítsa senki őket egymáshoz.

Mi történik a kulisszák mögött? Van olyan sztorid – akár a Telekommal kapcsolatosan – amire szívesen emlékszel az elmúlt három évadra visszatekintve? Vagy esetleg valami vicces történet?

Ez a műsor egy különleges konstrukcióban készül, mondhatnám úgy is, hogy úttörő ez a felállás a magyarországi tévézésben. A Cápák között-höz ugyanis nem reklámozókat kerestünk, hanem olyan partnereket, akiknek fontosak a műsor üzenetei, szándékai, akikkel társként valósíthatjuk meg a közös célokat.  Olyan partnerek csatlakoztak az első évadhoz, elsők között a Telekom is, akik azonosulnak az értékrendjével, a céljaival, akikkel a kapcsolat éppen ezért szorosabb, mint egy hasonló, átlagos helyzetben lenne.

A Telekom az első pillanatban, amikor még nem is tudtuk megmutatni, mi is lesz a képernyőn, azonnal meglátta benne a lehetőséget. Emlékszem az első tárgyalásra, amikor csak vázoltuk még, hogy az üzleti show a terveink szerint hogyan tanít vállalkozni, hogyan edukálja az üzleti szemléletet, hogyan igyekszik sikerekhez segíteni a kezdő üzletembereket, és hogyan akarja transzparenssé tenni ezt a gondolkodást, milyen könnyen, fél szavakból értettük, miért találtunk egymásra. Pedig nem ismertük az akkor még nem publikus következő éves céges üzeneteket, terveket, nem volt még  Covid-helyzet, nem sejtettük, hogy a digitalizációnak hirtelen ilyen hatalmas szerepe lesz az életünkben. Egyszerűen csak kívülről is úgy tűnt, hogy a Telekom hasonlóan a műsor készítőinek szándékaihoz, irányt akar mutatni a vállalkozásoknak. A Tettrekészség, a digitális fejleszthetőség akkor még legfeljebb a Telekomos csapat fejében körvonalazódott. Szerintem sem mi, sem a Telekom vezetői nem gondolták, hogy ez ennyire összeérik.

Milyen szempontok szerint választjátok ki a műsorban szereplő vállalkozókat?

Nagy létszámú szerkesztő-csapat hónapokig dolgozik azon, hogy minél több, minél klasszabb vállalkozás kapjon lehetőséget a műsorban a Cápák elé kerülni. Már biztos, hogy több, mint ezer vállalkozó járt a castingon, miközben a műsor csak a közvetítő-szerepet vállalja, felkészíti a „Kishalakat” a nagy találkozásra. Azt, hogy a stúdióban mi történik, ki, melyik vállalkozás nyeri el a Cápák tetszését, azt nem tudjuk befolyásolni. Évadról évadra felkészültebbek a vállalkozók, már tudják, mi történik velük, mire számíthatnak, melyik Cápa – ahogy szokták mondani – mire harap.

De ha befektetőt nem is találnak, akkor is kivételes lehetőség a cégeknek, hogy a Telekom felkarolja, segíti a digitális átállásukat, fejlődésüket, hogy ezirányú támogatásra is lehetőséget kapnak.

Szerinted milyen vállalkozói készségek kellenek az érvényesüléshez?

Húúú, ha én ezt néhány szóban elmondhatnám, már lehet, hogy én is Cápa lennék, nem producer. Pedig sokat tanulok a rengeteg különleges helyzetből, már tudom a saját vállalkozásaimat is tudatosabban szemlélni, hat rám is, ami a műsorban történik. A 21. század vállalkozói már összehasonlíthatatlanok a rendszerváltozás környékén lett üzletemberekkel. Az, aki ma kezd vállalkozni, vagy most lesz sikeres, már tudja, hogy a transzparencia, az átláthatóság, a következetesség, a win-win helyzetek keresése a saját hasznunk helyett, az élmény-alapú üzlet, vagy az őszinteség biztosan előbb vezet a sikerhez, mint mondjuk a hirtelen meggazdagodás lehetősége bármi áron, vagy a mutyi, netán a tisztességtelen, a másoknak kárt okozó üzlet.

Hogy látod, mik azok a tulajdonságok, ötletek, koncepciók, amikre harapnak a Cápák?

A harmadik évadon is lassan túl leszünk, de nem tudok általánosítani. Egy komoly üzletember bármiben meglátja a lehetőséget, ha az ötlet szimpatikus, a vállalkozó megnyerő, a számok stimmelnek, és van esély a megtérülésre. De nyilván, hogy ezek közül kinek melyik mennyire fontos, arra már (vagy még egyelőre) fogadni nem mernék.

A COVID-ra való tekintettel miben volt leginkább más az idei műsor elkészítésének menete és hangulata?

Nagyon komoly előkészületekkel vágtunk bele a harmadik évadba. nem lehetett előre tudni, melyik az a pont, ahol egy covid-helyzet miatt borul minden. Hogy csak néhány lehetőséget említsek, volt olyan casting-nap, amikor a betervezett kishalakkal való találkozást kilencen mondták le a vírusra hivatkozva. Márpedig nem lehet a Cápák elé a felvételre olyan vállalkozást beengedni, amelyik nincs kellőképpen felkészítve. De nagyon nagy a stáb létszáma is, egy-egy forgatási napon 5-6 vállalkozás is felvonult, ezeken a forgatási napokon, mindegyiken(!) 130-150 embert teszteltünk. Mondjuk voltak álmatlan éjszakáink amiatt, hogy vajon mit csinálunk, ha a forgatás közepén az egyik Cápánk megbetegszik, emiatt szigorú rendben terveztük a műsor minden fázisát. Túl nagy volt a kockázat, nem bízhattuk a véletlenre.  Ebben az évadban sokkal nagyobb szerepet kapott a felkészítés, vagy a megbeszéléseink során minden digitális lehetőség, a casting sem sikerülhetett volna ilyen eredményesen, ha nincs minden helyzetre egy online-verzió.

Külső szemmel hogy látod a Telekomot, mint vállalatot, mi az amit szeretsz benne, és mi az amin javítanál?

Nem is tudom, hány éve, a felnőtt életemnek biztosan az elején Telekom-ügyfél lettem az első mobilommal, az első kábeltévémmel, az első saját internet-csomagommal. Bajban lenne a cég, ha nekem kéne javítani rajta, de ami kívülről jól érzékelhető – partnerként és ügyfélként is – , hogy az egyes emberek szándékai mindig erősebbek, mint ahogy egy ilyen hatalmas cég hivatalból reagálni tud. Rengeteg tehetséges – és nem utolsó sorban hűséges – ember dolgozik a Telekomnál, mégis  talán a vállalat méretéből adódóan bizonyos döntések lassabban tudnak megvalósulni, mint ahogy az ő egyéni tempójuk, kreativitásuk, vagy tehetségük diktálná. Persze, ez a kritika mellett legalább annyira dicséret is, tudom. 

Ezekben a nehéz hónapokban mit üzensz a Telekom kis- és középvállalkozó ügyfeleinek?

Rengeteg vállalkozóval találkoztam az elmúlt időszakban. Üzenni nem tudok, de a tapasztalataimat megosztom, hátha felér egy üzenettel. Azt látom, hogy ebben a rettenetesen nehéz helyzetben azok a vállalkozók, akik nem élik át a veszteséget számolgatva ezeket a szörnyű napokat, amelyek nem hátrafelé néznek és sajnálják magukat, vagy búslakodnak az elmaradt lehetőségeken, hanem minden gondolatuk az új lehetőségek keresése körül forog, amelyek verzatilisek, gyorsabban reagálnak a megváltozott helyzetekre, határozottabban, rövidebb idő alatt és bátrabban döntenek, mint a versenytársaik, azok valahogy úgy tűnik, túlélik ezt a válságot. Sok-sok tapasztalattal, tudással megerősödve nem hosszú, még csak nem is középtávú, kizárólag rövidtávú, bármikor megvalósítható és azonnal lecserélhető terveket néhány hónapra szőnek.

De ha mégis üzennem kell valamit, mi mást üzenhetnék, minthogy nézzék a Cápák között összes epizódját, mert egészen biztosan megéri.

Szerző:
Telekom Hello Biznisz szerkesztőség

Mondd el véleményedet a cikkről

Mondd el véleményedet a cikkről, hogy minél jobb tartalmat tudjunk írni számodra!

Írd le, mi meghallgatjuk!

Oszd meg a cikket!

    Iratkozz fel hírlevelünkre!

    Hírek, események, új termékek és még sok más vár rád hírlevelünkön!


    Kijelentem, hogy elfogadom az Adatvédelmi Szabályzatot.

    Ha szeretnél ehhez hasonló tartalmakról értesítést kapni, akkor
    regisztrálj a hírlevelünkre!

      Hírek, események, új termékek és még sok más vár rád hírlevelünkön!


      Kijelentem, hogy elfogadom az Adatvédelmi Szabályzatot.