A natúr borok tokaji úttörője lett a Cápák között egyik legnagyobb nyertese

Ha valaki a szőlőtőkék közt nő fel és a családjának pincészete van a mesés Tokaj-Hegyalján, akkor általában nem kérdés, hogy a gyermek is borász lesz. Homoky Dorka számára kikövezett út vezetett volna a saját borok felé, ő azonban inkább a kihívásokkal teli irányt választotta. Elhagyta a biztonságot jelentő szülői birtokot, de végül mégis hazatért és ma már a hazai natúr borok egyik úttörőjeként ismerhetik a borkedvelők. Szereti a kihívásokat, az RTL Klubon futó  Cápák között című üzleti showműsorban is megmérette magát: befektetőt talált és a Telekom Digitálisan Tettrekész Díját is elnyerte.

Egy év óta ez az első olyan találkozóm, amely maszkviselési szabályok és korlátozások nélkül zajlik. Üdítő érzés.

Igen, nekem is.  Érződik a felpezsdülés, végre vannak borkóstolók is, ami nagy öröm. Éppen tegnap tartottuk az elsőt a fővárosban. Tavaly nyár óta nem volt lehetőség rendezvényen találkozni a fogyasztókkal, pedig számomra ez fontos.

Azt hinné az ember, hogy a borász elvan a szőlőben és a pincében, a pandémia nincs hatással az életére. De ezek szerint ez nem így van. Fontosak a rendezvények is? 

Nekem nagyon fontosak, mert szeretek találkozni a fogyasztókkal. Egy borkóstolón közvetlen jelzéseket kapok a boromról. Jobban látom, mi az igény és új inspirációkat, ötleteket kapok. A bor folyamatosan változik, még a palackban is. A kóstolókon találkozom ezekkel a változásokkal is: ugyanaz a bor más volt két hete, mint ma, és más lesz a jövő hónapban. A bort legjobban a kóstolókon lehet megérteni. Mert ott vannak emberek, akik visszajeleznek róla. Előfordul, hogy van egy bor, ami nekem nem tetszik, úgy gondolom, hogy idő kell még neki…de közben a kóstolón jöttek emberek, akiknek pont az tetszik. Ilyenkor megnyugszom, hogy jó az irány, a visszajelzés továbblendít engem a magam kritikusságán.

Közel másfél év telt el a covidban. Mennyire hiányzott a nagyközönség?

Tavaly nyáron volt pörgés, ami kicsit feltöltött minket, borászokat is. Aztán ősztől egészen mostanáig kellett várnunk, hogy újranyithassunk. Már nagyon hiányoztak az emberek. Ugyanakkor örömteli, hogy a karantén időszaka alatt mintha nőtt volna a minőségi borok iránti érdeklődés. Vélhetően az otthoni kikapcsolódás része lett a finom borok, köztük a natúr borok kóstolása. Azt tapasztalom, hogy nőtt a tudatosság a borfogyasztással kapcsolatban.

Borász családba születtél, de ha jól tudom, nem volt biztos, hogy te is borász leszel. Milyen út vezetett mégis a szőlőhegyig?

Tállyán nőttem fel, a családom dédnagypapa óta borászattal foglalkozik. A szüleim szabadságot adtak abban a döntésben, hogy mit szeretnék csinálni. Érettségi után film-filozófia szakon tanultam tovább az ELTE BTK-n, amit imádtam. Nagyon sokat adott: egy eltávolodást, egy más szemléletet tanultam ott meg. Ezáltal máshogy kezdtem szemlélni azt, ami gyerekkoromban körülvett, távolról vizsgáltam meg, hogy mit jelent nekem Tokaj-Hegyalja, Tállya és a borvidék. Egyre jobban és egyre természetesebben kezdett el visszahúzni a vidék, a borászat, a bor. Elkezdtem tudatosan kóstolni, sokat írtam is a borról, borkóstolókról. Bejártam borvidékeket, itthon és külföldön, megismertem sok borászt. Ezt már nevezhetjük a borról való tanulási folyamat első állomásának. Aztán húsz éves koromban, 2012 elején jött el az a pont, hogy egy hétvégi hazaérkezéskor egyértelmű lett számomra az, hogy ha ennyire érdekel, szeretem és tetszik, akkor miért nem ezt csinálom? Úgy érzem, kellett egy eltávolodás ahhoz, hogy rájöjjek, imádom ezt és ez érdekel. Végül kértem földeket a szüleimtől, ahol elkezdtem borászkodni.  

Mit szóltak?

Örültek és szabadságot adtak ebben is. Anyától a szőlőben, apától a pincében tanultam sokat. Meglepő nekem, hogy soha nem mondták meg, hogy szeretnék, ha ezt vinném tovább. Nem erőltették, de én magamtól, mégis így döntöttem.   

Iskolában is tanultad a borászatot?

Igen, miután befejeztem a film-filozófia szakot, szőlész-borász diplomát is szereztem.

Milyen lett az első esztendő bora az újonnan indult kis borászatodban, kilenc éve?

Rengeteget adott nekem az az év. Nagyon élveztem és nagy kihívás volt. Sokat tanultam, s végül sikerült teljesíteni a célt, amit apukám is kért tőlem: elkészült a bor, lepalackoztam és el tudtam adni.

A Cápák között című showműsorban több befektetőt is érdekelt a vállalkozásod. Milyen érzés volt a nagyágyúk előtt megmutatni magad?

Amikor hirtelen mindenki nagyon pozitívan reagált, akkor volt egy pillanatom, amikor megfogalmaztam magamban, hogy „most tényleg a Cápák között vagyok?” Meglepően kedves volt mindenki. Aztán már látszott, hogy vannak érdeklődők, sőt több is. De az is látszott, hogy Levente volt az, aki egyből azonosulni tudott velem és folyamatosan közeledett a kommunikációnk. Azt gondolom, hogy ezt a többi Cápa is látta, ezért léptek hátra. Tudták, hogy Levente és én fogjuk egymásból kihozni a legtöbbet.

Mitől egyedi az, amit te csinálsz? Mi jellemzi Homoky Dorka borászatát?

Natúr borokat készítek, ami azt jelenti, hogy mindent organikusan művelek a szőlőben. Nem használok semmilyen adalékanyagot, semmilyen befolyásoló technológiát. A termésből, amit leszedek, kizárólag természetes úton készül el a bor, amit aztán palackokba töltök. Ez nem tűnik új dolognak, de mégis az. A bornál sok befolyásoló dolgot lehet használni és élnek is vele a borászok. Azért, hogy bizonyos dolgokat eltakarjanak, vagy ne kelljen annyira a termés tökéletes minőségére koncentrálni, ami hatalmas munka. Éppen ezért kevesen vállalkoznak erre. Tokaj-Hegyalján az elsők között vagyok, aki elkötelezettje a természetességnek és a natúr boroknak.

Honnan jött ez a vonal?

Lyonban tanultam fél évig, ott kezdett nagyon bevonzani a natúr bor. Sokat kóstoltam, végül pedig volt egy határozott ráeszmélés, hogy én ilyet akarok inni, ilyet akarok csinálni.

Mikor készült az első natúr borod?

A 2019-es évjárat már teljesen natúrként készült. A kezdetektől efelé haladtam, lassan kikísérleteztem, mi, hogy működik, mindig tettem egy-egy lépést ebbe az irányba.

Értek kudarcok az út során?

Persze. Volt, hogy egy egészen nagy tételt nem palackoztam le, mert nem voltam elégedett. Tavaly a termés nagy része tönkrement a sok eső miatt. Ezeken túl kell lendülni, hiszen a borászat lemondásokkal is jár. De végül, ami elkészül, az egy csoda, amiért megéri. A borász az évek alatt nagyon sokat tanul magáról, a türelemről. Nagy segítség nekem, hogy a megérzéseimre jól tudok hagyatkozni.

De a megérzésed nem véletlenül jön, a hátterében komoly szakértelem lakozik…

Igen, a sok tanulás és a jó megérzés együtt biztosítja, hogy bízhatok magamban, a döntéseimben.

Ez lehet egy tanács más vállalkozóknak is?

Úgy gondolom, az önbizalom egyik alapja, hogy bízzál a megérzéseidben. Ha ez sikerül, akkor ez erős építőeleme lehet önmagadnak és a saját magadba vetett bizalmadnak. Ezzel már el lehet indulni a saját vállalkozásban a fejlődés felé. Ezt nekem is meg kellett tanulnom és kellettek hozzá hibás döntések is. Most azonban már nem ijedek meg bizonyos érzésektől, amelyek korábban félelmet és bizonytalanságot ébresztettek bennem.

Hogy zajlik a munka, hogy képzeljük el a napjaidat?

Kétlaki életet élek, Tállyán és Budapesten. A szőlőben négy hektárt művelek, a családi birtok 13 hektáros. Van egy klassz csapat, akik a szőlőben dolgoznak, de amikor csak tudok, kijárok én is. A területeimen szigorúbb válogatás zajlik, komolyabb korlátozásokat kell betartani. Budapesthez köt a vállalkozásom másik fontos része, az üzletkötés, a borkóstolók stb. A kezdetekben nagyon fontos volt a tudatos építkezés. Nem zárkózhattam be Tállyára. Ha állandóan a szőlőben lennék, nem tudnám eladni a bort. Nekem képviselnem kell a boraimat és mindenhol ott kell lennem. Csak így tudok hiteles maradni.  

A fővároshoz kötnek a Cápákkal jött teendők is? Más irányt vett a műsor által az életed?

Igen. Azt érzem néha, hogy egyszerre ötven dolgot csinálok. Nagyon tetszik az a rengeteg ötlet, ami most tervben van. Azt látom Leventén, hogy nagyon élvezi és nagyon örül ennek a sztorinak, ami most elkezdődik velünk Tokaj-Hegyalján. Egy felébredő hatalmas energiabombát látok, ami folyamatosan önti ki magából az ötleteket. Én is szárnyalok, úgy érzem, teljesen önmagam lehetek a Leventével közös vállalkozásban is. Szabadnak és függetlennek érzem magam. Nagyon nagy segítség ő, olyan, mint egy mentor. Hamarosan megvásárolható lesz az első pezsgőm, amelynek a dizájnjában már Levente ötletei is fellelhetők. Az ő hatására indult el a webshopom  is, ami remek felület arra, hogy kommunikáljak a borokról, hogy a fogyasztókhoz közelebb vigyem a terméket. A legkisebb eldugott helyekre is eljut így a borom, ami nagy öröm nekem. Igaza volt, hogy ez nem várhat, webshop azonnal kell.

A Cápák közöttben elnyerted a Telekom Digitálisan Tettrekész díjat is. Tudatosan használod a digitális világot?

Tállyán, a borász körünkben én vagyok az, aki intézem az online marketinget. Élvezem, hogy az internet leegyszerűsíti a kommunikációt. A saját vállalkozásomban is jó az, hogy a social médián bárki rám írhat, s ha válaszolok, örülnek, hogy elértek engem, személyesen. A másik, amit látok, hogy népszerűek a videók, hanganyagok. Mivel van filmes múltam, gondolkodom azon, hogy készíthetnék kisfilmeket a termékekhez kapcsolódóan.

Mit tanácsolsz másoknak, ha van egy jó üzleti tervük, elmenjenek a Cápák elé?

Szerintem mindig muszáj újabb megmérettetések elé állítani magunkat, mert így tudunk fejlődni, új távlatokban gondolkodni, más színben látni a dolgokat. Én rengeteget tanultam az egész műsor folyamatban. Pénzügyileg tudatosabban  kezdtem megvizsgálni a vállalkozásomat. Felmértem a jövőbeni céljaimat, ezáltal határozottabban is haladok feléjük.

S mik ezek a célok?

Növelni a mennyiséget és új piacokat keresni. Jó lenne, ha Magyarországon is egyre több bort tudnék eladni, ehhez azonban még formálni kell a fogyasztói szokásokat. Szeretném, ha egyre többen felismernék, hogy a minőség fontosabb, mint a mennyiség. Álmom az, hogy a miénk egy olyan nagyobb birtok tudjon lenni Tállyán, ami mérete és minősége miatt is meghatározó, s emellett az első natúr borbirtok, ami e tekintetben vezérfonal lehet a borvidéken. Most úgy érzem, minden adott ahhoz, hogy ezt felépítsük. Hiszek a munkában. Ez elengedhetetlen, mert a szőlővel foglalkozni iszonyat munka egy életen át.

Te tudtad, hogy nem lesz könnyű, mégis belevágtál. Valami vonzott oda téged….

Igen. Van ott valami Tokajban, van ott valami pici csoda.

Szerző:
Lakatos Katalin – Telekom Hello Biznisz szerkesztőség

Ha szeretnél jobban elmélyülnél a befektetés témakörében, keresd fel Tudásbázisunkat!

Nézd meg Dorka bemutatkozó kisfilmjét!

Újraindult a jelentkezés a Cápák közöttbe!

Ha üzleti ötleted megvalósításához vagy vállalkozásod fellendítéséhez befektetőt keresel, jelentkezz az RTL Klub üzleti showműsorába az rtl.hu/capakkozott/jelentkezz oldalon!

Mondd el véleményedet a cikkről

Mondd el véleményedet a cikkről, hogy minél jobb tartalmat tudjunk írni számodra!

Átlag értékelés 5 / 5. Összes értékelés: 1

Legyél te az első, aki értékeli a cikket!

Oszd meg a cikket!

    Iratkozz fel hírlevelünkre!

    Hírek, események, új termékek és még sok más vár rád hírlevelünkön!


    Kijelentem, hogy elfogadom az Adatvédelmi Szabályzatot.

    Ha szeretnél ehhez hasonló tartalmakról értesítést kapni, akkor
    regisztrálj a hírlevelünkre!

      Hírek, események, új termékek és még sok más vár rád hírlevelünkön!


      Kijelentem, hogy elfogadom az Adatvédelmi Szabályzatot.