Saját márkát épített alkotásaiból a kutatóbiológus családanya – a Lola’s art története

Egy poszttal kezdődött, s mostanra komoly vállalkozássá fejlődött a Lola’s art. A tulajdonos és megálmodó Kiss Lola Virág végzett kutató biológus, aki szerint a tudomány és a művészet megfér egymás mellett, hiszen mindkettő alkotás. Hobbiból kezdett rajzolni, műveit eleinte csak saját és követői örömére osztotta meg a közösségi médiában.  A rajongótábor növekedésével párhuzamosan azonban megjelent az igény a kézzelfogható „lolás” termékek elkészítésére is. Így született meg saját márkás termékcsaládja, amely többek között ruhadarabokat, táskákat, ékszereket, lakásdíszeket tartalmaz.   

Nagyjából öt éve, egy facebook oldal létrehozásával indult a Lola’s Art, innen terjeszkedtem tovább egyéb felületekre, majd a különböző termékek készítésébe is belevágtam – idézi fel a kezdeteket Lola, és hozzáteszi, hogy elsőként jegyzetfüzetet kezdett forgalmazni a grafikáival. Azóta minden, a termékeire nyomott alkotás a saját keze munkája. Vállalkozását a megbízható minőségre, a változatos termékkínálatra és sajátos alkotói stílusára építi. Ez utóbbiról így nyilatkozik: – Minden kép, ami a termékekre kerül, egy egyedi alkotó folyamat szüleménye. Sok minden inspirál, köztük a japán kultúra, a különböző stílusirányzatok – mint a cyber punk, pastel goth – vagy akár a kisfiam. Úgy is szoktam jellemezni a termékeimet, mint hordható műalkotások, amikor a művészet és a funkcionalitás találkozik – részletezi. De hogyan illik mindez egy kutató doktor életformájába? – adódik a kérdés, amelyre Lola kifejti: – A kutatói munka rendkívül kreatív, nagyon igényli a megszokottól eltérő gondolkodást. A művészet és a tudomány számomra összefonódik. Mindkettő az alkotás egy formája. Fiatalkorom óta velem együtt fejlődött az alkotói vénám, és amikor elkezdtem a doktoranduszi foglalkozást az egyetemen, mellette újra ki tudtam teljesedni a művészetben is – avat be a családjával vidéken élő egy gyermekes édesanya. 

Szülőként vállalkozni: örökös munka 

Lola energiái nagyrészét a szülői teendők kötik le, saját bevallása szerint óriási energiákat kell mozgósítani, hogy emellett fejlődni tudjon vállalkozása is. Nagy öröm számára, hogy mostanra már vannak segítői. Három éve vette föl az első alkalmazottját. – Nehéz több fronton helytállni, pedig az egyetemi kutató állásomba még vissza sem tértem teljes munkaidőbe. Egy saját vállalkozásban egyszemélyként kell ellátnunk több ember munkáját. Új szakmákat kell magunkévá tennünk. Pl. nekem bele kellett tanulnom a könyvelés, a pénzügyi feladatok és akár marketing folyamatok elvégzésébe is. Emellett főállású anyaként észrevettem, hogy szellemi munkát végezni a kisfiam mellett szinte kivitelezhetetlen, holott rengeteg ilyen feladatom lenne. Nehéz új mintákat alkotni, az adminisztrációs ügyeket intézni vagy akár posztolni egy képet facebookra. A gyakorlatiasabb dolgok könnyebben mennek: a termékeimmel vásárokra is járok, olyankor a kisfiunk az apukájával tölti az időt. Ettől függetlenül nem csinálnám másképp, mert szükségem van az alkotásra. Ha egy nap nem tudok a márkámmal foglalkozni, mert épp nem úgy jön ki a lépés, akkor falat festek, teraszt építek, bármit, csak kreatív folyamat legyen – mondja Lola és kiemeli: szülőként vállalkozni örökös munkát jelent, szinte sosincs megállás. De ő boldog ebben, mert a munkája egyben a hobbija is.  

Motiváció: a visszatérő vásárlók öröme

A termékekkel kapcsolatban a saját készítésre törekszik a csapat, Lola szerint így garantált a minőség, ráadásul igazán egyedivé is tudják tenni a darabokat. Ilyen jellegű előképzettsége nincs, így autodidakta módon kellett elsajátítania a nyomdászati módszereket. Több általa fejlesztett technikát is alkalmaznak, amit sehol máshol nem tudnának megoldani. – Szeretem, ha széles a termékpaletta. Sőt, nekem sokszor inkább azt nehéz megoldani, hogy néha el-el engedjünk egy kevésbé praktikus terméktípust. Fontos számomra, hogy termékek kellően egyediek legyenek, és magas minőséget képviseljenek, emellett próbálunk fenntarthatóan is gondolkodni a témában. Vannak olyan termékek, amelyek egymásra épülnek. Például ruházat szabásából eredő hulladékokból párnák töltelékét készítjük el – avat be a vállalkozás ötletgazdája és hozzáteszi: – Nyitott vagyok a munkatársaim ötleteire is. Amiben látok fantáziát, azt megvalósítjuk.  

A Lola’s Arttal az alkotónak egy olyan hétköznap is hordható termékpaletta létrehozása volt a célja, amely kellően egyedi és kifejező, pénztárcabarát és kényelmes is egyben. Mint mondja, jelenleg egy teljesen új irányon dolgozik, amely egy nagy meglepetés lesz a vásárlói számára.  – Sokat még nem árulhatok el erről. Talán csak annyit, hogy próbálok az újdonságokkal együtt haladni és ötvözni a digitális divatot a valós élettel – nyilatkozik titokzatosan a vásárlói igényeket rendre figyelemmel kísérő Lola. Mint mondja, a márkája talán legnagyobb sikerének a visszatérő vásárlók magas arányát tekinti. – Úgy tűnik, hogy a vevők nagyrésze annyira elégedetten távozik tőlünk, hogy többször is visszatér. Van egy nagyon kedves vásárlóm, aki nemrég küldött egy képet a Lola’s art gyűjteményéről. Nem túlzok, alig fért el a képen a rengeteg termék. Csodálatos érzés ez ilyenkor, hogy ennyire kedvelik a kezem munkáját, ennyire boldoggá teszi a vásárlóimat egy-egy termékünk. Ezért éri meg igazán alkotni – hangsúlyozza. 

Nemcsak a termékpaletta alakul folyamatosan, de a vállalkozás is nő. Most éppen azzal, hogy a gyártáshoz egy teljesen új épületet építenek, a fenntarthatósági szempontokat is figyelembe véve. A termékek mostanáig egy lakóház egyik szobájában, a műhelyben születtek, azonban a készülő új épületben már igazi otthona lesz a művészeti vállalkozásnak.  

Online és személyes eladás 

Lola a webáruházat maga, saját bevallása szerint hozzá nem értőként hozta létre. – Ez látszik is rajta – mondja nevetve, s gyorsan hozzáteszi, hogy éppen egy nagyobb webshop-optimalizálás előtt állnak. – A koronavírus járvány alatt megerősödött az online jelenlétünk, fejlesztettünk a weboldalon, ami persze még mindig nem tökéletes, de dolgozunk rajta – húzza alá. A márka életében a webshopon túl is nagyon fontos szerepe van a digitalizációnak. Lola a rajzait digitális formában készíti el egy tableten. Laptopon zajlik az utómunka, okostelefonnal készülnek a fényképeik, videóik, a fő marketingfelületeik a közösségi média platformok. A jövőben még ennél is tovább mennek: – A legújabb mintáimnál még inkább be szeretném vonni a digitalizációt a márkába, de ebből még nem árulhatok el sokat, mert még nem publikus a kollekció – mondja Lola, majd az árusítási felületekről szólva kifejti: – A saját webshopon túl az Etsy-n is fenn vagyunk, de sajnos ott még nem sikerült elérni az áttörést. A személyes értékesítés is folyamatos. Éppen most fogom zárni a nyári európai turném: májustól júliusig több külföldi és hazai rendezvényen megfordultunk. Volt olyan, hogy vasárnap jöttünk haza Brnoból, kedden már indultunk is Bázelbe. Budapesten emellett mindig megtalálhatóak a termékeim a Szia+ divat és művészgyárban – ismerteti. 

Fejlődés a környezettudatosság és a társadalmi felelőségvállalás jegyében 

Lola művészete mellett nemcsak megfér a tudományos munka, de doktori munkájából szerzett ismeretei be is gyűrűznek abba. Otthonuk napelemmel van felszerelve, következő projektként esővízgyűjtőt szeretne létrehozni. A vállalkozásában szintén a környezettudatosságra törekszik. – Az ökotoxikológia a szakterületem, ez pedig a különböző szennyezőanyagok környezetre kifejtett hatásaival foglalkozó tudományág. Munkám miatt rálátok arra a rendkívül nagy mennyiségű toxikus anyagra, amit az ember a közevetlen környezetébe kibocsájt. Ezek a szennyezőanyagok az élővilágra és az emberre is veszélyesek. Amennyire lehet, megpróbálom csökkenteni a vállalkozásom részét ebben a folyamatban. Próbálunk egészségre ártalmatlan alapanyagokat használni, hogy mind mi, mind a vásárló biztonságban legyen. Többek között ezért álltunk át a biopamut póló anyagra, ezért használunk pvc mentes nyomatokat. Célom, hogy a vállalkozásom ne termeljen szemetet, minden mellékterméket fel tudjunk használni. Az új műhelyünk áramellátása napelemről lesz megoldva, emellett szeretnék zöldtetőt az épületre. Fő cél az ökológiai lábnyomunk csökkentése. Emellett nagyon nehéz téma egy divatmárka számára a túlfogyasztás kérdése. Ezért is jutott eszembe a legújabb ötletem, hogy visszavesszük a használt termékeinket, és megpróbáljuk felújítani és tovább értékesíteni őket – részletezi Lola, aki sok ismeretet gyűjt szakmai oldalakról. Így tudja azt is, hogy az online jelenlét fokozása, a márka ismertsége elősegíti a bevétel növekedését, ezért célja ezek fejlesztése saját márkája kapcsán. Nagyon tudatosan halad előre, szeretne annyi embert foglalkoztatni, hogy a Lola’s art szinte menjen magától, neki csak az alkotói feladatokkal kelljen foglalkoznia. Mindezt úgy tenné, hogy közben segít másokon. – Próbálok munkahelyet biztosítani a környéken élő nőknek, főleg a gyermekáldás után munkaviszonyba visszatérő anyákat támogatom. Átérzem a helyzetüket, és mindenben próbálom segíteni őket, hogy élhető munkahelyen dolgozhassanak. 

7 pont: így lett egy Facebook posztból jövedelmező vállalkozás a Lola’s art 
  1. Lola létrehozott egy Facebook oldalt, amelyben rajzait osztotta meg a nyilvánossággal. 
  1. A követők száma nőtt, s megjelent az igény arra, hogy az alkotásokat megvásárolható termékeken lássák viszont a rajongók. 
  1. 2019-ben forgalomba került az első termékcsalád, a Lola’s art jegyzetfüzetek. 
  1. Elkészült egy magyar-angol webáruház, amelyen elérhető a folyamatosan bővülő termékpaletta. Jelenleg 13 fő termékcsoportot tartalmaz a shop a maszkoktól a női és férfi ruházaton keresztül, a baba-mama szekción át a keretezett képekig. 
  1. Lola mindeközben folyton tanul: ismereteket szerzett a könyvelés, a marketing, az eladás és a digitalizáció szakterületein is. 
  1. A koronavírus járvány lecsengése után beindultak a személyes értékesítések különböző művészeti vásárokon.  
  1. Jelenleg a webáruház optimalizálása zajlik. Egy a digitalizációhoz erősen kötődő termékcsoport fejlesztése is elindult és egy nagyobb, zöldenergiára épülő gyártóhely kialakítása is folyamatban van. 

Szerző:
Lakatos Katalin 

Mondd el véleményedet a cikkről

Mondd el véleményedet a cikkről, hogy minél jobb tartalmat tudjunk írni számodra!

Átlag értékelés / 5. Összes értékelés:

Oszd meg a cikket!

    Iratkozz fel hírlevelünkre!

    Hírek, események, új termékek és még sok más vár rád hírlevelünkön!


    Kijelentem, hogy elfogadom az Adatvédelmi Szabályzatot.

    Ha szeretnél ehhez hasonló tartalmakról értesítést kapni, akkor
    regisztrálj a hírlevelünkre!

      Hírek, események, új termékek és még sok más vár rád hírlevelünkön!


      Kijelentem, hogy elfogadom az Adatvédelmi Szabályzatot.