Öt vállalkozás, amely nagyot lépett előre egy kis coaching révén

Olvasási idő 14 perc

Nagyobb önbizalom, fokozottabb tudatosság a vállalkozás irányításában – ezt tartja a legfontosabbnak az az öt vállalkozó, aki megnyerte a Hello Biznisz olvasók között tavaly meghirdetett pályázatunkat és így idén részt vehetett a Neosys által felajánlott ingyenes tanácsadói programban. Mindannyian arról számoltak be, hogy a szakértőktől kapott segítség óriási lendületet adott munkájuknak.

A Telekom Hello Biznisszel karöltve bő egy évvel ezelőtt a Neosys szervezetfejlesztő és coaching tanácsadó Magyarországon még szokatlan felajánlást tett: ingyenes tanácsadást kínált fel öt hazai kisvállalkozásnak. „Sikeres cég vagyunk, így szerencsére belefér, hogy segítsünk olyan cégeknek, amelyek nem engedhetik meg maguknak a szervezetfejlesztési tanácsadást, még ha szükségük is lenne rá. Olyan cégekkel szeretnénk dolgozni, amelyekből egy kis tudatossággal sokkal többet ki lehet hozni, viszont maguktól nem jutnának el ilyen szolgáltatáshoz” – mondta akkor Koncz András, a vállalat ügyvezetője és társtulajdonosa.

A program azóta véget ért, az öt kiválasztott cég végigcsinálta a programot, és András azt mondja, igazolódtak előzetes várakozásai és reményei. „Arra számítottam, hogy olyan emberek jelentkeznek, akik nem igazán tapasztalt cégvezetők, viszont lelkesek, szeretnének tanulni és minél többet fejlődni egyénileg és céges szinten is. Így is történt. Mindannyian eddig is keményen dolgoztak a cégükért, de inkább csak ösztönösen, best effort jelleggel. Hiányzott a tudatosság, a professzionalitás, ahogy egyébként a hasonló méretű hazai vállalkozások többségéből. És ez nem az ő hibájuk, mert Magyarországon fájón hiányzik egy olyan jellegű képzés, ahol nagyon gyakorlatiasan lehetne elsajátítani a vállalkozói lét alapismereteit, az üzleti modell kidolgozásától kezdve a pénzügyi tervezésen át a szervezetfejlesztésig. A kiválasztottak abszolút nyitottan és motiváltan vágtak bele a programba és dolgoztak a kollégáinkkal. Szivacsként szívták magukba a tudást, alkalmazták a tanultakat a vezetésben. Éltek a felkínált lehetőséggel és a végére mindenki rendkívül sokat fejlődött”, értékeli a hozzáállást András.

A cégek méretéből adódóan nem igazán vált el egymástól a szervezeti-üzletfejlesztési tanácsadás és a személyes coaching. „Ekkora vállalkozásoknál a vezető személye és személyisége minden nap közvetlen hatást gyakorol a működésre. Ezzel együtt is voltak olyan alkalmak, amikor kimondottan egy-egy vállalatvezetési területre fókuszáltunk, mint a marketing, pénzügyek, informatika, és ezekbe sokszor bevontunk külső szakértőket vagy tapasztalt cégvezetőket is”, mondja András.

„Számomra a legnagyobb élmény az volt, hogy mennyire gyorsan és milyen magától értetődően vezették be a megoldásokat, amiket átbeszéltünk és amikről látták, hogy ők is jól járnak velük tulajdonosként és a cégük is, szakmai közösségként. Azért is szeretek ekkora méretű cégekkel dolgozni, mert annyira közel van a tulajdonosi és felsővezetői döntéshozatal a mindennapi gyakorlathoz. Nincs szűrő, ami lassítaná a jó gyakorlatok, megoldások bevezetését. Ugyanakkor azt is nagyon jól csinálták, hogy a tanácsolt módszereket a saját személyiségükhöz, stílusukhoz igazították.”

És hogy András szerint miben lettek többek ezalatt a közel egy év alatt a résztvevők? Egyrészt, sokkal tudatosabbak lettek, mint cégvezetők, tulajdonosok – már nem ösztönösen irányítják vállalkozásaikat, hanem komplexen gondolkodnak üzletről, vezetésről, és sokféle szempontot képesek egyszerre figyelembe venni. Másrészt – és ez nagyon hiányzik a hazai kkv-k többségéből – rutinosan, szinte már profi módon tudnak együttműködni külső szakértőkkel, tanácsadókkal. Megtanulták, mire lehet őket használni, miként építhetik be a tudásukat a napi gyakorlatba, ami nagyon sokat jelenthet majd a későbbiekben.

Ám nem csak a mentoráltak tanultak az elmúlt időszak alatt, hanem a mentor is. „Én személyesen az interword-del foglalkoztam, és ahogy Zsuzsával átbeszéltük a cégének a problémáit, én is átgondoltam, hogyan vezetem a saját cégemet, lehet-e csiszolni azokon a gyakorlatokon, amiket én alkalmazok a Neosysnél. Azt is rendkívül inspiráló volt megtapasztalni, hogy milyen elhivatottsággal, mondhatni szenvedéllyel építik, vezetik a vállalkozásukat ezek az emberek. Jó volt látni, hogy nem csak a pénzkereset foglalkoztatja őket, hanem szilárd értékrend mentén építik a csapatot, a közösséget is. Olyan személyes kapcsolat alakult ki velük, hogy a jövőben bármikor készek vagyunk konzultálni velük, segíteni nekik. És a mostani tapasztalatokra építve már gondolkodunk olyan tanácsadói szolgáltatási csomagokon, amelyek tartalmilag és anyagilag is jók lennének a mikro- és kisvállalkozói körnek.”

Már nem ösztönösen irányítják vállalkozásaikat, hanem komplexen gondolkodnak üzletről, vezetésről

Minden egy döntéssel kezdődik

„Sokat változtam az elmúlt egy év alatt, abszolút sikerként éltem meg a programot”, összegzi egy mondatban tapasztalatait a Neosys coachingjáról Bodogán-Takács Zsuzsanna, a veszprémi Interword web & social operatív vezetője.

Pedig az elején nem igazán volt tisztában azzal, hogy mire vállalkozik. „Az esélytelenek nyugalmával adtam be a jelentkezésemet, így annál nagyobb volt az örömöm, amikor kiderült, hogy bekerültem a kiválasztottak közé. A legjobbkor sodorta elém az élet ezt a lehetőséget, mert másfél évvel ezelőtt nagy szükségem volt a segítségre, ugyanakkor magamnak is be kellett ismernem hogy kérjem és el is fogadjam azt”, emlékszik vissza az indulásra. Leginkább vezetői szerepének definiálásával, a csapatának home office alatti egybentartásával, a munkaszervezéssel, illetve saját időgazdálkodásával voltak nehézségei. Mentorának, Koncz Andrásnak segítségével sok mindent tanult önmagáról és sok mindent másképp csinál már Zsu, mint korábban.

„Elsősorban szervezetfejlesztési kérdésekkel indítottam a programot, majd hamar kiderült, hogy néhány lépéssel hátrébb kell kezdenem a rendrakást. Nem is gondoltam volna, hogy olyan dolgokról beszélgetünk a coach-csal, hogy mennyit alszom, mennyit mozgok, mivel töltődöm fel az énidőmben, hogyan alakul nálam az a bizonyos work-life balance.

„Volt hogy napi 14 órát dolgoztam, de nem elég szervezetten. Az első feladatok egyike volt, hogy egy héten keresztül 15 perces etapokra bontva feljegyeztem, hogy mivel töltöm a napomat. Ebből feketén-fehéren kiderült, hogy hol vesztegetem el az időmet, például órákra beleragadok az e-mailek megválaszolásába. Ezt átalakítottuk, megtanultam okosabban delegálni felelősségi körök átadásával, elengedtem bizonyos dolgokat, jelentősen csökkentve a felesleges kontrollt a csapat és a projektek felett, és ez sokat segített.

„Mélyebben megismertem az introvertált és extrovertált vezetési személyiségtípusokat, az asszertív kommunikáció fontosságát, melyek segítettek saját természetes stílusom megtalálásában.

„A nyáron, csaknem tíz év után először úgy mentem el szabadságra, hogy nemcsak fizikailag, hanem fejben is eltávolodhattam a mindennapoktól.  A csapatom a távollétemben zökkenőmentesen helytállt.

„Ha egy szóval kellene összefoglalnom, hogy mit nyertem a programmal, a ’nyugalom’ lenne az. Nem kapkodok, nem idegeskedem, ha valami nem a tervek szerint alakul, hanem a magam tempójában a csapatommal közösen oldom meg a kihívásokat. Határozottabb és tudatosabb lettem. Itt persze mindez még nem ért véget. András megmutatta az utat, de azon nekem kell továbbmennem. Megerősített abban, hogy amit csinálok, az jól csinálom.

“Amikor a tanítvány készen áll – a mester megjelenik” – ezzel a gondolattal először három éve találkoztam Robin Sharma könyvében. Tavaly meghoztam a döntésemet, készen álltam a változásra, szakértői segítség elfogadására. És igen, érkeztek azok a bizonyos kényes kérdések, és igen, nem esett jól mindig hallanom a saját válaszaimat, de már tudom, hogy ez volt az első lépés a változások felé.”

Nem kapkodok, nem idegeskedem, ha valami nem a tervek szerint alakul

Már nem félnek a változástól

„Korábban semmilyen szervezeti vagy egyéni coaching programban nem vettünk részt. Nem igazán tudtuk, hogy mire számíthatunk, de azt éreztük, bizonyos területeken megrekedtünk szervezetileg. Kellett egy külső szem, hogy ránézzen ezekre, és észrevegyen olyan problémákat, amelyek felett elsiklott a figyelmünk”, foglalja összes Gyimesi Bernadett, A Matematika Összeköt Egyesület főtitkára, hogy miért jelentkeztek a programba.

A nonprofit szakmai szervezet Medve Matek néven szabadtéri matekversenyeket és táborokat szervez gyerekek részére. „Meglehetősen konkrét problémával érkeztünk Annához, a tanácsadónkhoz. Szerkezeti átalakulást terveztünk, és annak gördülékeny véghezvitelét és későbbi hatékony működtetését szerettük volna biztosítani. Nagyjából kéthetente beszélgettünk, elmondtuk, mire jutottunk, hogyan haladtunk. Sokszor nem is ötleteket kaptunk, hanem újabb kérdéseket: hogyan éltük meg ezt vagy azt, mi lenne a jó reakció arra, miért lehetne jó vagy rossz egy lépés, és így tovább.

„Számunkra az egyik legnagyobb élmény Breuer Anna személye volt. Rendkívül nyitott és érdeklődő volt, azonosult a céljainkkal, a tevékenységünkkel. Óriási segítség volt, ahogy átlátta és kezelte a szervezetet, a problémáinkat, és amilyen gyakorlati tanácsokat adott a szituációk kezeléséhez. Mindig ott volt támaszként nekünk a változás alatt, ez nekem óriási nyugalmat adott, bizonyosságot abban, hogy jó irányba megyünk”, mondja Bernadett.

Különösen jól jött a segítség a belső kommunikációhoz: hogyan kommunikáljanak olyan változásokat, amelyek elsőre olyan óriásinak, félelmetesnek tűnnek a tagok számára, hogy nem tudnak velük mit kezdeni. Sikerült is elérni a remélt célokat. Az egyesület tagjaiban eloszlatták a változásoktól való félelmet, nem érezték úgy, hogy minden felborul körülöttük. Nem csak elfogadták a tagok a változást, hanem azt is megértették, hogy miért van rá szükség, mi fog a későbbiekben történni, hogyan működik tovább a szervezet. „Érdekes tanulság volt számomra, hogy nem tudunk, de nem is kell mindenkinek teljes mértékben megfelelni. Az nem működik, hogy összeszedjük mindenki kívánságait, egybegyúrjuk és azt valósítjuk meg. Mindenkinek kompromisszumokat kell kötni, idomulni kell egymás igényeihez.

„Tényleg nem gondoltuk volna, hogy mennyit tud hozzátenni a szervezethez az, aki nem ismert bennünket, nem látott bele a mindennapjainkba. Külső szemlélőként mégis fantasztikus tanácsokat tudott adni Anna, és összességében sokkal nagyobb segítséget kaptunk, mint amiben előzetesen reménykedtünk”, foglalja össze Bernadett a program legfontosabb hozadékát.

Nem csak elfogadták a tagok a változást, hanem azt is megértették, hogy miért van rá szükség

Felelősség és tudatosság

„Az idei jó év volt számunkra, és ez nem kis részben Szmejkál Szabolcsnak és az általa ajánlott tanácsadóknak köszönhető”, értékeli a programban való részvételük eredményét Mezei Dávid, az Up2You Nyelviskola alapítója és vezetője. Az egyedi tanítási módszerekkel dolgozó iskola működik már pár éve, de nem fejlődött olyan ütemben, hogy meg tudják valósítani fejlesztési elképzeléseiket. Ezért is jelentkeztek a Hello Biznisz és a Neosys közös coaching programjára.

„Az első találkozásunk alkalmával áttekintettük, hogy hol érzem az elakadásokat a vállalkozásban. Lett egy 10-15 pontból álló listánk, és a következő hónapok során ezen módszeresen végigmentünk Szabolccsal, illetve azokkal a szakértőkkel, akiket ő ajánlott. A végére mindegyik területen nagy változások történtek az elmúlt hónapokban, vagy ahol mégsem, már ott is készen állnak a tervek, csak még nem volt energiánk megvalósítani ezeket”, mondja Dávid.

Mire kell a gyakorlatban gondolni? Dávid a hibakultúra tudatosabbá tételét említi egyik példaként. „Nagyon családias légkörben dolgozunk a cégnél, és az elvem az, hogy egy hiba nem a világ vége. Ennek viszont az lett az egyik következménye, hogy bizonyos típusú hibák rendszeresen előfordultak, újra és újra foglalkozni kellett velük. Szabolcs vezetett rá, hogy mindenkinek felelősséget kell vállalnia a munkájáért, és az ismétlődő hibáknak igenis legyenek következményei. Nem kell kirúgni a kollégát, de valamit kezdeni kell, hogy többször ne forduljon elő a hiba”.

Ami az üzleti ismereteket illeti, például az éves tervezés sokkal előretekintőbb lett. „Nem januárban kezdjük tervezni az aktuális évet, hanem már novemberben elemezzük a mögöttünk lévő évet, lefektetjük a fő irányokat, célszámokat, és a végleges adatok ismeretében finomítjuk majd a terveket”, hoz egy másik példát arra, hogy mit tanultak a coaching során. A számok mindenképpen a sikerességet támasztják alá: nem csak az árbevétel nőtt a korábbinál jóval nagyobb mértékben (15-20 százalékkal), hanem a profit is emelkedett, miközben többen dolgoznak a cégnél.

Ha két kulcsszóval kellene jellemezni az elmúlt évben tanultakat, Mezei Dávid a felelősséget és a tudatosságot választaná. Felelősség az elvégzett munkáért, a kollégákért, a vállalkozásért; a tudatosság pedig a napi tevékenységben és a stratégiai tervezésben. Készül már például az etikai kódex és megszületett a mentorprogram, ami az új kollégák beilleszkedését segíti majd. Saját tapasztalatai alapján másoknak is azt tanácsolja Dávid, hogy ne csak a napi problémákkal foglalkozzanak, hanem lépjenek egyet hátra, gondolkodjanak el a jövőről, lássák át a nagy képet és az alapján tervezzék meg a következő lépéseket. „Szabolcs ebben segített nekünk nagyon sokat, a tőle tanultak alapján most már sokkal magabiztosabban haladunk előre, és nem saját magunk vagyunk a fejlődésünk akadályai” – teszi még hozzá.

Felelősség az elvégzett munkáért, a kollégákért, a vállalkozásért; tudatosság a napi tevékenységben és a stratégiai tervezésben

Önismeretre és önbizalomra lehet építeni a sikeres vállalkozást

Vállalkozói ismereteket keresett, de önismereti segítséget is kapott Szandavári Emese a Neosys coachingprogramjától. Az Art’Em Studio vezetőjeként gyerekeknek és felnőtteknek tart művészeti, festészeti kurzusokat, segít nekik elmerülni a művészetben. Saját művészi képességeiben bízott, de két másik dologban meglehetősen bizonytalannak érezte magát: egyrészt az üzleti gondolkodásban szeretett volna fejlődni, másrészt félt attól, hogy nincs kereslet, igény arra, amit csinál.

„Úgy éreztem nagyon szűk rétegnek szól, amit én kínálok, túl magasan van a Maslow-piramison ahhoz, hogy sokakat érdekeljen. Ezért amikor Szabadi Henivel elkezdtünk dolgozni, először az önbizalmam erősítésére és az önértékelésem fejlesztésére helyeztük a hangsúlyt. Játékos feladatokat kaptam, például hogy be kellett fejeznem egy nyitott mondatot, mint például ’A festés olyan, mint…’. Tehát saját magamon keresztül kellett szemügyre vennem mindazt, amit csinálok, tisztába tenni, hogy nekem mit jelent, amikor festek. Magamra reflektáltam először, hogy abból kiindulva meg tudjam szólítani a célközönségemet”, mondja Emese.

Amikor aztán mentálisan megerősödött, hogy igenis van kereslet a szolgáltatására, a gyakorlati-technikai részletek, az üzleti gondolkodás elsajátítása már könnyen ment. Azt is tisztázták, hogy nem kell hatalmasat ugrani, bőven elég lépésről-lépésre haladni előre. Ilyen volt például, amikor egy kiscsoportos foglalkozás üzleti tervét elkészítették: mekkora kiadás várható, milyen bevétel kell ahhoz, hogy ez működjön, és lehet-e akkora bevétel. Kiszámolták, és kiderült, hogy megugorható a dolog, és Emesének sikerült is megugrania. A találgatás, a megérzés helyére a tudatos tervezés lépett, és máris sok minden a helyére került. Ugyanígy rengeteg gyakorlati segítséget kapott a Facebook és az Instagram kezelésében. „Heni és Majoros Kriszta megmutatták, hogyan írjak posztot, hogy az tömör, érthető és figyelemfelhívó legyen. Hogyan hirdessek a social médiában. Hogyan figyeljem a statisztikákat, milyen információkat nyerhetek ki azokból és hogyan tudom felhasználni az eredményeket, miként tudom sokkal tudatosabban felépíteni a következő kampányt”, említ néhány konkrét példát Emese.

A segítség ráadásul teljes mértékben személyre szabott volt, semmit nem akartak ráerőltetni. „Nem tukmáltak rám valami módszert csak azért, mert az mostanában divatos. Az én személyiségemet és üzleti tudásomat vették alapul, ahhoz igazították az eszközöket, módszereket, így mindegyikkel tudtam azonosulni. És nem csak hogy üzleti szempontból rendkívül profi tanácsokat kaptam tőlük és megerősítették bennem a tudatos üzleti gondolkodást, hanem emberileg is fantasztikusak voltak, nagyon könnyű volt velük szót érteni, együttműködni.

A találgatás, a megérzés helyére a tudatos tervezés lépett

A személyes segítség ereje

Tudatosság – ez a kulcsszó abban, hogy mit kapott az ingyenes coaching során Tóth Judit stílustanácsadó, aki nők önképének tökéletesítésén fáradozik. Nem arra volt szüksége, hogy megmutassák a célt, mert azzal már tisztában volt – tudta, mivel akar foglalkozni, kiken akar segíteni. „Az útjelző táblákat rakták le elém a cél felé vezető úton. Megmutatták, hol vághatom le a kanyarokat, hol vannak az elképzeléseimben zsákutcák. Az volt a legjobb, hogy elhitették velem, meg tudom valósítani a céljaimat. Bátorítottak, hogy vállaljam fel magam, vigyem bele nyugodtan a személyiségemet. Hétről-hétre építgettek engem, és azt is nagyon jól érezték, hogy mikor kell egy kicsit erőteljesebben fellépni, hogy kilépjek a komfortzónámból. Előtte 15 évig nagyvállalati környezetben szocializálódtam, és ennyi idő után már nem könnyű az embernek átugorni a saját árnyékát, nem is megy egyik napról a másikra. Nekem sikerült, és ezért rendkívül hálás vagyok Pataki Mártinak és mindenki másnak”, mondja Judit.

A coaching során szinte minden szóba került, amivel egy kezdő vállalkozónak foglalkoznia kell: pénzügyek, internethasználat, social media. Judit is hozta a saját problémáit, de a tanácsadója, Márti is nagyon sok dologra ébresztette rá –  például, hogy miként fókuszáljon a fontos problémákra és miként engedje el a kevésbé fontosakat.

Az együttműködés fél éve alatt minden területen rendkívül sokat fejlődött Judit és a vállalkozása is. „Fejlődött a social media jelenlétem, vállalhatóbbak lettek az oldalaim és lett például TikTok csatornám. Nagyon büszke vagyok a weboldalamra, ami pont olyan lett és olyan dolgokat mesél el rólam, amit szeretnék. Lett saját stúdióm is, ahol végre személyesen is fogadhatom a vendégeket. Mindez az üzleti eredményeken is meglátszik.”

„Meggyőződésem, hogy a személyes tanácsadást nem helyettesíti semmi. Nincs annál nagyobb segítség, mint amikor leülnek az ember mellé, képletesen kézen fogják, és együtt megteszik az első lépéseket: összerakják a pénzügyi tervet, kialakítják az árazást, megírják a bemutatkozó Facebook-szöveget, és így tovább. Sokkal gyorsabban és sokkal messzebbre lehet így eljutni, mintha más forrásból próbálnád felcsipegetni a tudást. És közben megszabadítanak a szorongásaidtól is, elhiszed magadról, hogy képes vagy megcsinálni, magabiztosan vágsz neki minden napnak. Mindenkinek azt kívánom, hogy egyszer megtapasztalhassa, milyen az, amikor nem érzi egyedül magát a vállalkozásában, hanem a mindennapokban is hasznos segítséget kap. Én hihetetlenül hálás vagyok mindenkinek, aki ezt lehetővé tette számomra”, teszi még hozzá Tóth Judit.

Az volt a legjobb, hogy elhitették velem, meg tudom valósítani a céljaimat

Szerző:
Schopp Attila – Telekom Hello Biznisz szerkesztőség

Mondd el véleményedet a cikkről

Mondd el véleményedet a cikkről, hogy minél jobb tartalmat tudjunk írni számodra!

Átlag értékelés 0 / 5. Összes értékelés: 0

Legyél te az első, aki értékeli a cikket!

Oszd meg a cikket!

    Iratkozz fel hírlevelünkre!

    Hírek, események, új termékek és még sok más vár rád hírlevelünkön!


    Kijelentem, hogy elfogadom az Adatvédelmi Szabályzatot.

    Ha szeretnél ehhez hasonló tartalmakról értesítést kapni, akkor
    regisztrálj a hírlevelünkre!

      Hírek, események, új termékek és még sok más vár rád hírlevelünkön!


      Kijelentem, hogy elfogadom az Adatvédelmi Szabályzatot.