Nem szabad a kudarcokon rágódni, sokkal inkább tekintsük rá a tanulásra való lehetőségként és mindig a nagy egészre fókuszáljunk – többek között ez a gondolkodásmód segítette Pólya Bernadettet is a Four Bites Catering indulása idején. A vállalkozó az ötlet kibontakozásáról, az indulás első lépéseiről is beszélt.
Egy ötlet vajon azonnal „készen van”, amikor megjelenik, vagy folyamatosan formálódik, amíg termék vagy szolgáltatás lesz belőle?
A Four Bites Catering esetében mindenképpen az utóbbiról volt szó. Az ötletem alapvetően a „falatka” volt, amit pedig nem kellett sokat formálni; legyártottuk az első darabokat és elkezdtük kóstoltatni az emberekkel és közben azon gondolkodunk, hogyan ez a típusú termék hová való, hogyan és mely területeken fogjuk értékesíteni. Vagyis nem az ötletet kellett újra és újra meggyúrni, hanem a piaci kontextust kellett jól belőni.
Ezt miképpen találtátok meg?
Hagyományos értelemben vett piaci felmérést nem csináltunk, tudatosan nem raktunk össze tervet annak felmérésére, hogy a piac mely területein lenne helye a falatkáknak. Valójában kvalitatív kutatással és design thinking módszerrel dolgozunk. Az alapvető probléma az volt: az induláskor, 2014 környékén nem volt olyan elérhető opció, ami kisadagos, egészséges, jól és kényelmesen fogyasztható étel rendelését tette volna lehetővé. Nem csupán a magunk igényeit – és hogy mit látunk problémának ezen a területen – vettük alapul, hanem nagyon sok emberrel is beszéltünk. Arra voltunk kíváncsiak, hogy kinek milyen étkezési szokásai vannak, mi a fontos számukra ezen a területen. Az egyik ilyen beszélgetésen merült föl, hogy a falatkák praktikus és jó megoldásokat jelentenének a különböző rendezvényeken. Ez egy érdekes felismerés volt, mert először nem erre készültünk; első körben egy street food-ban gondolkodtunk, de ahhoz sem a tőke, sem a megfelelő tudás nem állt rendelkezésünkre. S alapvetően is inkább a kevésbé tőkeigényes, kisebb léptékű folyamatban gondolkodtunk úgy, hogy a terméket gyorsan tudjuk tesztelni és annak működőképessége esetén további önbizalomra tegyünk szert az irányt illetően. Ezek után kézenfekvő volt, hogy a rendezvények irányába indulunk el.
Miben bontakozott ki az a pillanat, ami bizonyossá tette, hogy érdemes a falatkákkal foglalkozni, akár vállalkozást építeni rá?
Amikor a Four Bites Catering még nem céges formában létezett – a kezdetekben kisebb-nagyobb kihagyásokkal működtünk – mégis egyre több visszajelzés, ajánlás és visszatérő ügyfél jelezte számunkra, hogy van értelme a falatkákkal komolyabban foglalkozni. Ebben az időszakban főleg nekem volt dolgom; el kellett döntenem, hogy az egész megmarad egyfajta hobbi szinten, vagy százszázalékig beleállok. Az volt a kérdés, hogy maradok-e a fix állásomban a havonta pontosan érkező fizetésemmel, vagy váltok egy teljesen más életformára, arra, amit a vállalkozói lét jelent.
Ekkoriban a BME-n, a DEMOLA innovációs laborban dolgoztál egy inspiratív, alapvetően kísérletezgető környezetben… mindez mennyire volt hatással arra, hogy az elképzelésed mérhető módon testet ölthessen?
Szerintem a bennünket körülvevő közeg és a közösség alapvető fontosságú tényező abban, hogy hogyan valósítunk meg egy elképzelést, egy ötletet. Én egyetemi diákként is aktív voltam, hiszen már a különböző ifjúsági szervezetekben is kipróbáltam magam a szervezés, a projektek menedzselése, a cégekkel való tárgyalás és a felelősségvállalás terén. Ezzel a „csomaggal” kerültem a DEMOLA-ba, ahol egy addig nem látott szemlélettel találkoztam. Eszerint az ott megjelenő emberek gyakorlatilag mindenféle szervezeti támogatás nélkül, teljesen egyedül – esetleg egy csapattal – dolgoztak a kezdeti fázisú ötleteiken abban a bizonytalanságban, hogy vajon ez milyen módon fog testet ölteni és hogyan válik eladhatóvá, van-e értelme egyáltalán foglalkozni vele. De mégis kitartóan próbálkoztak. Ez a szemlélet fontos volt számomra, mert így nem éreztem magam kívülállónak amiatt, hogy én is folyamatosan gondolkodom, próbálkozom valamivel.
Ekkor esetleg átértékelődött a siker és a kudarc általánosan elfogadott fogalma?
Szerintem csak akkor beszélhetünk kudarcról, ha a nézőpontokat nagyon leszűkítjük egy pontra. Ha viszont a big picture-t nézzük, akkor érdemes tudatosítani, hogy ha az adott törekvés nem sikerül, vagy az irány nem megfelelő, mit tanulhatunk abból annak érdekében, hogy legközelebb sikeresek legyünk. Egy nagyon bevett módszertan szerint az elképzeléseinket egyszerű tárgyakkal is le tudjuk képezni és ha az adott dolog letisztulva kerül elénk, akkor könnyebben tudunk hozzányúlni és alakítani azt. Vagyis érdemes egy ötletet, elképzelést a részleteire lebontani és azokkal foglalkozni, mert sokszor alapvetően nem maga az ötlet rossz, hanem a hozzá kapcsolódó dolgokat, tényezőket, körülményeket kell megvizsgálni és ha szükséges, korrigálni. Szerintem az a hatékony folyamat, ha az egyszerűségben gondolkodunk, a hozzáállásunkat pedig a könnyedség jellemzi és nem ragaszkodunk foggal-körömmel egy-egy gondolathoz, elképzeléshez.
Mondanál erre egy életszerű, megfogható példát?
Az egész fejlesztési folyamatunk erről szólt. A kezdő ötlet annyi volt ugye, hogy a termék legyen falatka méretű, finom és egészséges. Először azt kellett teszteljük, hogy a családon és barátainkon kívül másoknak is ízlik-e. Ahogy meggyőződtünk róla, hogy ez jó, utána jött a következő kihívás; honnan tudjuk meg, hogy például street food-ként ez menne-e? Kitelepültünk a Restaurant Day nevű rendezvényre és minden oda érkezővel beszélgettünk, találkoztunk vendéglátóhelyeket üzemeltető emberekkel is, akiktől kiderült, hogy nem egyszerű és nem olcsó mulatság ez, és erre nem állunk készen. Ennél a pontnál elkönyvelhettük volna kudarcnak az ötletet, mert az eredeti elképzelésünk úgy tűnt, nem megvalósítható. Ekkor kell rugalmasan elengedni az eredeti elképzelést és visszakanyarodni oda, hogy akkor mégis milyen formában tudnánk eljuttatni az ételeinket és úgy pozícionálni, hogy értéket teremtsünk vele? Ekkortájt érkezett a „rendezvényekre ez praktikus lehet” ötlet. Gyorsan megnéztük, hogyan tudnánk ezt a koncepciót eleget tesztelni, hogy belevágjunk a nehéz, drága részébe is a vállalkozásnak, egy üzem létrehozásába.
Amikor már biztos volt, hogy a falatka működik, milyen lépéseket tettél a vállalkozás irányába?
Mivel szeretek csapatban dolgozni, először is kerestem egy társat, akivel együtt tudunk építkezni. Ezt követően – már Fannival – elkezdtük gyártani a falatkákat és azokat kóstoltatni az emberekkel. A gyártásra ma már van egy üzemünk, de az elején még a saját konyhánkban dolgoztunk. Létre kellett hoznunk egy rendelési rendszert is, de többek között a Google Form segítségével ezt is megoldottuk. Közben pedig igen sok energiát fektettünk abba is, hogy a számunkra fontos piaci szegmens is megismerjen bennünket: bejutottunk különböző rendezvényekre, meetup-jellegű eseményekre. Leginkább olyan eseményeken jelentünk meg, ahol volt alkalmunk különböző cégek képviselőivel kapcsolatba lépni. Ennek érdekében akár ingyen is szállítottunk. Közben rengeteg catering cég oldalát néztük meg és kértünk ajánlatokat tőlük, hogy lássuk, mi az a szolgáltatás, vagy szolgáltatási elem, amiben mi jobbak tudnánk lenni. A növekedésünket ezek a lépések alapozták meg… De nagyon fontos volt az is, hogy sikerült jól beazonosítani egy logisztikai problémát: a cégek az ételeket oly módon szállítják ki, hogy a csomagolás, tálalás mind takarítást és tisztítást von maga után. Mi viszont egy diákcsapat segítségével kifejlesztettünk egy speciális koncepciót, így a Four Bites Catering dobozaiban nem csak szállítani, de tálalni is lehetett. Tehát esetünkben fontos tényező az is, hogy a szolgáltatás-elemeket is részekre tudjuk bontani és a részproblémákat be tudjunk azonosítani, így azokra megoldásokat fejleszteni.
Megvan az a pillanat, amikor felmondtál az akkori állásodban és másnap már főállású vállalkozó voltál? Mi kellett hozzá?
Ki kellett rajzolódjon számomra, hogy a személyes, emberi és szakmai fejlődésemnek ez lesz a következő lépcsője, kellett néhány hónap ahhoz, hogy ezt tisztán lássam. A még projekt szinten működő Four Bites-nál is éreztem, hogy ha marad ez munka mellett, az egyrészt túl megerőltető lenne, másrészt nem tudunk rugalmas szolgáltatók lenni, ami pedig a vevőket fogja cserben hagyni. Ezért válaszút előtt voltam és úgy éreztem, ha ez engem évek óta motivál, akkor dolgom van vele. Mindig is nagy volt a szabadság vágyam, előtte a munkahelyeimen a főnökeim is hihetetlen szabad kezet adtak szinte mindenben. De azt éreztem, úgy az igazi, ha a saját bőrömet viszem a vásárra, ez egy új kihívás, amit most vagy soha meg kell lépnem.
Milyen nehézségekkel találkoztál a céggé válás során és azokat hogyan oldottad meg?
Számomra a cégalapítással járó adminisztratív-, a könyveléssel együtt járó feladatok, majd a gyártó üzem kialakítása jelentett nagy kihívást. Akkoriban úgy láttam, hogy nincsen igazán jól, egy helyre, használható módon összegyűjtve az, hogy hogyan is kell megalapítani és elindítani egy vállalkozást. Sok dolgot megoldottunk magunk, de több területen kértünk is segítséget, hiszen például a kft. tulajdonarányinak a meghatározása, vagy az üzemépítéssel együtt járó rettenetesen sok feladat nagyon nagy terhet jelentett és nem is volt meg az ide vágó szakértelmünk. Nagyon boldogan fizettük ki a tanácsadói óradíjakat, mert így szó szerint heteket tudtunk megspórolni egy-egy feladat vagy kötelezettség kapcsán.
Miket kellene mindenképpen felírnom a listámra és azokat kipipálnom, ha vállalkozni szeretnék?
Fontos, hogy az ötlet ne csak elméleti síkon létezzen , hanem legyen tesztelhető prototípusa is. Szerintem kifejezetten figyelni kell arra is, hogy amikor az ember belefog egy vállalkozás vagy cég megvalósításába, ténylegesen legyen beletehető tőkékje és olyan pénzügyi tartaléka is, amihez hozzá tud nyúlni a nehezebb időszakokban, vagy ha csőbe megy a vállalkozás. Nagyon fontos a családi és baráti támogatás is, nekem sok erőt adott. És az is nagy biztonságot ad, ha van egy külső megfigyelő – legyen az akár tanácsadó – akivel időnként rá lehet nézni a folyamatokra. Így kaphatunk visszajelzést arról, hogy jó irányba megyünk-e vagy esetleg korrekcióra van szükség.
Szerző:
Lippai Roland
HelloBiznisz szerkesztőség
