Két fiatal vállalkozó, akinek szívügye az egészségügy

Névtelen Terv 2024 05 23t104146.207

A Healing Communications, egy közhasznú társadalmi vállalkozás, amelyet Németh Franciska alapított 2010-ben, s amely kifejezetten az egészségügyi szektor szereplőire, magán és állami intézményekre specializálódott. A fiatal egészségügyi szakember és vállalkozó nem kisebb célt tűzött ki maga elé, mint hogy innovatív piaci megoldásokat, marketing és kommunikációs stratégiákat vezessen be az állami egészségügy kommunikációjába, elősegítve ezzel a dolgozók és a betegek jólétét.

Németh Franciska amellett, hogy sok órát dolgozott a munkahelyén, a János Kórházban, mint ápoló, folyton újításokon törte a fejét a vállalkozásában. Számtalan projektet, és applikációt hozott már tető alá, amelyek közül jó pár hatalmas siker lett. Ilyen két projekt például a surgossegi.info és a Healers, amelyre rendkívül büszke nemcsak ő, de férje Kocsis Péter is, aki a reklám és a kommunikáció világából érkezett, és a megismerkedésüket követően szállt be felesége mellé a vállalkozásba. „Kézenfekvő volt, hogy ha már egy pár vagyunk, dolgozhatunk is együtt”. –magyarázza a szakember, aki az első évben nagyon szisztematikusan rendbe tette a cég folyamatait. „A legjobbkor csatlakozott be Péter! Akkoriban a teljes állásom mellett a cégben csak a sürgős munkákra, tűzoltásra volt időm és energiám, valódi fejlesztésekre nem. Ha ő nem jön, akkor elvesztettem volna a fonalat!– vallja be őszintén Franciska, akinek az eddigi karrier útja minden csak nem szokványos és nem egyenes ívű volt. 

Alapvetően baleseti sebész akart lenni, de nagyon sok minden történt addig vele, amíg  korábbi munkahelyén, a János Kórház gyermektraumatológiáján végül kikötött. 14 éves korában elkezdett például modellkedni, és ennek kapcsán jutott el az RTL televízió akkori legnépszerűbb sorozatába a Barátok közt-be is. Amikor itt lejárt az egyéves szerződése úgy érezte, nem szeretné tovább folytatni, mivel sosem voltak igazán színészi ambíciói. A reflektorfényt segédápolói állásra cserélte és a Svábhegyi Állami Gyermekgyógyintézetben kezdett el dolgozni, majd felvételizett az orvosi egyetemre is. „Sajnos a kórházat bezárták, engem pedig nem vettek föl akkor még az egyetemre, úgyhogy abban az időben visszakanyarodtam megint a média világába: műsorvezető lettem a magyar Music Television nál, és párhuzamosan ezzel a munkával megcsináltam a saját kommunikációs cégemet is. „ – meséli Franciska. Ekkor a cég neve és a profilja még egészen más volt, mint most, alapvetően a szépségipart célozta meg. Amikor azonban másodszor is tudatosult benne, hogy a média világa nem az ő terepe, és a szíve folyamatosan az egészségügy felé húz, újra elkezdett kórházban dolgozni, és azzal a lendülettel a vállalkozásában is átváltott az egészségügyi profilra.  Hogy meglegyen a vállalkozás mögött a szakmai háttér elkezdte az ápolóképzést is. A cég neve ekkor változott Healing Communicationsre és ekkor kezdtek el non-profit alapon működni.

Elképesztő Franciska tenni és segíteni akarása…”

Elmesélték, hogy alapvetően ketten viszik a vállalkozást, de van egy 15-20 fős alvállalkozói csapatuk. Az alap működésük a cégben általában úgy néz ki, hogy Franciska megálmodik valamilyen – az egészségügyet érintő – ötletet, a férje pedig kitalálja, hogy hogyan lehetne azt a gyakorlatban megvalósítani. A kommunikáció, a márkaépítés területén ezt követően együtt ötletelnek, és együtt valósítják meg az aktuális projekteket. Amikor elkezdtünk együtt dolgozni, láttam, hogy Franciska tele van rengeteg ötlettel, nagyon kreatív, viszont nem tudja becsatornázni ezeket. Ezért azt mondtam, hogy jó, most üljünk le, fogjunk egy papírt és kezdjük el összeírni a projekteket, hogy mivel mi történik, melyikben kikkel működünk együtt, van-e finanszírozó, kiket érünk el stb. „- magyarázza Péter és hozzáteszi: Elképesztő Franciska tenni és segíteni akarása, a vasárnapi ebéd közben is képes megválaszolni a surgossegi.info-ra beérkezett kérdéseket, és ha kell teljesen ismeretlen embereknek is segít.” 

Be kellett látni, hogy ha nagyban csináljuk az üzletet, akkor nyilván valamiből kenyeret is kellene venni.”

Franciskát annyira a jó ügy vezérli és motiválja, hogy előfordult olyan is, hogy támogatást kaptak a surgossegi.info-ra, amit mind egy szálig, forintra pontosan belerakott a projektbe.  „Nulla, azaz nulla forint volt beírva arra, hogy a Healing Communications kitalálja a koncepciót, megkeresi a szakmai partnereket, megvalósítja a projektet, szupervizionálja, és működteti. „ – meséli mosolyogva Péter. – Be kellett látni, hogy ha nagyban akarjuk csinálni az üzletet, akkor nyilván valamiből kenyeret is kellene venni.” 

 Jelenleg vannak olyan forprofit tanácsadói projektjeik, amelyekből van annyi bevételük, hogy a céget működtessék, így be tudnak vállalni sokkal kevesebbért állami egészségügyi projekteket is, ahol kamatoztatják Péter ügynökségi tapasztalatait, használják a social media management és a márkaépítés eszközeit, és meg tudják valósítani Franciska számtalan ötletét. Úgy látják, hogy ha nem is 100%-osan, de ez az út most járható számukra. 

A kommunikációs cég egyik népszerű projektje a surgossegi.info, melynek ötlete onnan jött, hogy a kórházban – ahol Franciska dolgozott – minden egyes nap jöttek be a szülők a beteg gyermekeikkel és keresték az ügyeletet. Egy idő után elkezdte törni a fejét, hogy hogyan oldhatná meg ezt a problémát. Tudta, hogy az ügyeleti rend közadat, de valamiért mégsem tudják az emberek, hogy hol kell keresni. Így ezt az adathalmazt konvertálta egy felhasználóbarát felületté WordPress sablon segítségével. „Ügyeleti napokon, az éjszakai, üres járatokban raktam össze a platformot Kocsis Krisztiánnal együtt, aki egy fantasztikus szakember, és akivel egyébként a mai napig is együtt dolgozunk.” – meséli Franciska. Hogy a surgossegi.info-t működtetni tudja, kellett mögé egy cég, és emiatt nem zárta be a Healing Communicationst, pedig akkoriban nagyon fontolgatta. A másik, a Healers, szerelem projekt volt sok éven át, amelyet részben külső forrásokból, részben saját tőkéből működtettek.  A program része többek között egy nagyon népszerű, ápolóknak szóló oktató videó sorozat is, melynél kezdetben 10 ezres megtekintést lőttek be célnak, ezzel szemben már ez a szám 1 millió felett jár, ráadásul az ápolóképzésben is tananyagként kezdték használni a videókat. 

„Azokon a területeken, ahol dolgozunk, tudjuk, hogy iszonyatosan kevés a forrás.”

Nagy szerencséjüknek tartják, hogy pár éve bekerültek egy fenntarthatósági cégekkel, kis és középvállalkozásokkal foglalkozó mesterkurzusba, amit a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara indított. Rengeteget tanultak arról többek között, hogy egy nonprofit vállalkozást hogyan lehet működtetni, hogyan válhatnak fenntarthatóvá minden szempontból. „Itt tanultuk meg, hogy a kicsik, mint mi hogyan tudnak a nagyvállalatokkal úgy együttműködni, hogy az mindenkinek jó legyen.” – ecseteli a részleteket Péter. 

Franciska és férje mindig is hitt abban, hogy a magánegészségügyben természetes, professzionális marketingkommunikációt meg lehet csinálni az állami egészségügyben is, ami rengeteget segít az ellátóknak és a betegeknek is: „Azokon a területeken, ahol dolgozunk, tudjuk, hogy iszonyatosan kevés a forrás, így nyilván nem azokon az árakon dolgozunk, mint máshol, tekintettel vagyunk arra, hogy mik a lehetőségei a kórházaknak. De folytatjuk, mert nagyon hiszünk abban, hogy ezt érdemes csinálni!”

Tippek Franciskától hasonló területen vállalkozóknak:
  • Egyedül nem megy! Legyen mindenképpen egy jó csapatod!
  • Legyél te magad is jól! Ehhez hívd segítségül az életmód-orvostan eszköztárát!
  • Nonprofit a vállalkozásod? Ugyanolyan profin dolgozz, mintha forprofit lenne!
  • Tervezz, mint egy hadvezér! Egy jó stratégiával messzire juthatsz.
  • “To do” lista helyett legyen “done” listád! Este írd össze, mit sikerült megcsinálnod aznap. Meglepően hosszú lista lesz…

Németh Franciska és Kocsis Péter innovatív, pozitív társadalmi hatással járó vállalkozása részt vett a Bridge to Benefits Mesterkurzus harmadik évadában.

Szerző:
Mekis Csilla – Telekom Hello Biznisz szerkesztőség

Mondd el véleményedet a cikkről

Mondd el véleményedet a cikkről, hogy minél jobb tartalmat tudjunk írni számodra!

Átlag értékelés 5 / 5. Összes értékelés: 3

Legyél te az első, aki értékeli a cikket!

Oszd meg a cikket!

    Iratkozz fel hírlevelünkre!

    Hírek, események, új termékek és még sok más vár rád hírlevelünkön!


    Kijelentem, hogy elfogadom az Adatvédelmi Szabályzatot.

    Ha szeretnél ehhez hasonló tartalmakról értesítést kapni, akkor
    regisztrálj a hírlevelünkre!

      Hírek, események, új termékek és még sok más vár rád hírlevelünkön!


      Kijelentem, hogy elfogadom az Adatvédelmi Szabályzatot.