Kerékpáros vállalkozás és specialty kávézó egyben – hogyan lehetséges az üzleti tervezés turbulens időszakban?

Névtelen Terv (64)

Covidjárvány, energiaválság, gazdasági válság – ismerős fogalmak a kis- és középvállalkozások számára, hiszen az elmúlt években az üzleti tervezést nem a hagyományos módszerek szerint kellett elvégezni, hanem az említett körülmények miatt folyamatos monitorozás, vizsgálódás, illetve reagálás, stratégia-váltás, s módosítás szükségeltetett ehhez. Ilyen turbulens időszakban tehát nem könnyű a tervezés, pláne, ha egyszerre két vállalkozást kell menedzselni – Antal Dániel és Szatmári Zsuzsa mégis ezt teszi, méghozzá jól! Bő három éve elektromoskerékpárok értékesítésével, tervezésével és gyártásával foglalkoznak, emellett idén áprilisban egy specialty kávézót nyitottak, amely többfunkciós bicikli bemutatóteremként is funkcionál.

JÓ DÖNTÉS VOLT A COVID ALATT BELEVÁGNI A BICIKLIBIZNISZBE

„Közel tizenöt éve kimondottan elektromos kerékpárokkal foglalkozom, mondhatom, hogy ott voltam ennek a piacnak a nyitásánál – idézte fel a kezdeteket Antal Dániel. – Az eltelt évek során különböző cégeknek dolgoztam nemzetközi kerékpár-értékesítés, illetve marketing területén és ennyi idő után „dukált”, hogy feleségemmel saját céget álmodjunk meg – több mint 3 évvel ezelőtt megszületett a Marvelo Europe Kft. Üzleti szempontból jó döntésnek bizonyult, mivel a különböző covidhullámok között a természetbe menekültek az emberek és ez a bicikli-kereskedelmet is fellendítette. Három fő tevékenységünk van biciklis vonalon: elektromos kerékpárok nemzetközi értékesítése, kerékpárok és e-bikeok tervezése külföldi és néhány magyar vállalkozás számára – több külföldi céggel és tervezőirodával dolgozunk együtt –, illetve a kerékpárgyártás, amely bérgyártást jelent; elsősorban külföldi partnereink számára bérmunkában szervezzük elektromos biciklik gyártását. Ez utóbbira ma már van egy jelentős kapacitással bíró gyártópartnerünk, de a legelején még egy kis üzemben végeztük az összeszerelést.”

Bár a „biciklibiznisz” éppen a covidjárvány első hullámában indult meg, Antal Dani és Szatmári Zsuzsa már a kezdetektől dédelgette egy olyan különleges kávézó megnyitását, amely egyben bringa bemutatóteremként is funkcionál – és nemcsak azért, hogy a családi vállalkozáshoz fizikai tér párosuljon, amely második otthonukként szolgál, hanem azért is, mert meglátták benne az üzleti lehetőséget. 

Mivel mindig is szerettük, ha pezseg a levegő körülöttünk, adta magát az ötlet, hogy legyen egy sokfunkciós tér, amely irodaként, találkozóhelyként, oktatóhelyként és bemutatóhelyként is funkcionál – folytatta Dani. – Idén áprilisban tehát megnyitottuk Budapest 13. kerületében a Bringiton Coffee & Bikes-ot, de azt nem mondom, hogy nem volt bennünk félelem – bár a covidjárvány lecsengett, a háború és az energiaárak elszállása óvatossá tett minket. A koncepció – mármint, hogy biciklis bemutatótermet kávézóval egyesítenek – nem új, itthon 4–5 darab ilyen hely létezik már, míg külföldön nagyon sok ilyen van. Érdekes összefonódások vannak a kávés és a biciklis szubkultúrában – észleltük, hogy aki komoly kerékpáros, azok közül sok a minőségi kávé iránt is elhivatott ember. Az üzleti lehetőséget megláttuk ebben a párosításban, s célul tűztük ki, hogy a minőség iránti elkötelezettséget ne csak a kerékpárokon, hanem a kávén és egyéb finomságokon keresztül is megismerjék a hozzánk betérők.”

GYORSAN NEMZETKÖZI SZINTŰ LETT A KÖRNYEZETTUDATOS SPECIALTY KÁVÉZÓ

„Ezt a célt szolgálja szintén, hogy tudatosságot viszünk a működésünkbe olyan szempontból is, hogy legjobb tudásunk szerint fenntarthatóak, környezetbarátok vagyunk – folytatta Dani. – Szeretünk olyan partnerekkel dolgozni, akik szintén nagyon elkötelezettek a minőség mellett, és akik számára szintén fontos a fenntarthatóság kérdése. A beszállítóink kiválasztásánál fontos szempont, hogy lehetőleg helyi kiscég legyen – sok olyan kisvállalkozással dolgozunk, akik tőlünk csupán néhány kilométerre készítik termékeiket –, illetve az, hogy a nálunk értékesített termékek műanyag csomagolásmentesek legyenek. Az ilyen partnerekkel való együttműködés szintén nagyobb teret enged a rugalmasságnak – ez egy induló vendéglátóhelynél kiemelten fontos, hiszen nincsenek még rendelkezésre álló historikus adatok, belső viszonyítási pontok a forgalmat illetően. Úgy látjuk, hogy könnyebben szót értünk és megegyezünk azokkal, akik kisvállalkozók, és jobban értik az ilyen vállalkozások kezdeti nehézségeit, mert empatikusabban és többnyire segítőkészen közelítik meg a kooperáció kérdését. Talán munkánk elismerését jelenti, hogy döntősök lettünk a MAKETUSZ idei országos válogatóján, mint kerékpárosbarát-vendéglátóhely és a kávézónk már nemzetközi szinten is jegyzett specialty kávézó. A helyi lakosok, és a környékbeli irodaházakban dolgozóknak barátságos közeget tudunk biztosítani, igényeik szerint a kínálatot bővítjük, s a betérő bringások bármikor feltölthetik szűrt vízzel kulacsukat, felpumpálhatják a kereküket, illetve, ha szervizelni kell, azt is el tudjuk látni.” 

Bringiton1
A KÜLFÖLDI PIACI JELENLÉT STABILITÁST AD AZ ÜZLETI TERVEZÉSBEN

A gyorsan változó gazdasági környezet, az erőforrások kiszámíthatatlansága mellett az utóbbi évek fejleményei (covidjárvány, háború) pluszban kiszámíthatatlanná teszik a tervezést – vajon az, hogy Daniék a kerékpáripari tevékenységeik mellett kávézót is működtetnek, mennyiben könnyíti, vagy akár nehezíti meg az üzleti tervezést?

 „A kerékpárgyártási- és kereskedelmi szakmában már korábban is, és most is 1–1,5 évvel korábban kellett elkészíteni egy teljes évre szóló üzleti tervetmutatott rá Antal Dani.Ebben tehát nincs változás, abban viszont annál inkább van, hogy év közben folyamatosan „bele kell nyúlni” a dolgokba, és ha szükséges, a stratégián is változtatni kell. Nekünk alapvetően egy évvel korábban lekötésre kerülnek a projektjeink (termékfejlesztések, gyártásszervezés), s ez alapján igyekszünk a cég árbevételét megtervezni a következő 12 hónapra. Stabilitást ad, hogy nemzetközi vonalon zajlik a munka nagy része (80 %-a külföldi piac aránya), így talán kevésbé érint minket a hazánkba általában súlyosabban begyűrűző válság – sőt, úgy próbálunk „védekezni”, hogy tendenciózusan haladunk olyan régiók felé, amelyet nem rázott meg annyira a kerékpárpiacot is érintő válság (ilyen például az észak-amerikai piac). Emellett igyekszünk egyre több külföldi céggel kapcsolatot építeni, és még akkor is fontos, hogy hová fókuszálunk, ha ez nem feltétlenül jelenik meg rögtön a bevétel szempontjából. Az üzleti tervezést a kávézó ebben az első évében még csak kis mértékben befolyásolja. Örülünk annak, hogy magabiztosan, lépésről-lépésre ível fölfelé a forgalmunk, ezért az egyik kiszámíthatóbb tényezőt jelenti a tervezéskor.”

Dániel elmondása szerint már 2022 őszére nagy készletállománnyal fordult a bringás piac, mivel a korábbi évek ellátási lánc problémái miatt jelentősen megcsúsztak a beszállítói szállítások, és így a kereskedőkhöz a kerékpárok csak jóval később érkeztek meg – a 2023-as kerékpáros szezon eladásai pedig a gazdasági nehézségek miatt gyengére sikerültek. A 2024-es évet illetően konzervatív várakozások vannak, várhatóan csak 2025-ben térhet újra magához a piac. Hogyan készülnek tehát üzletileg egy ilyen évre? 

Legelsősorban informálódunk! – szögezte le Dani. – Igyekszünk kihasználni a nemzetközi kapcsolatainkat; sok helyről kapunk információt, hogy éppen hol tart egy adott piac, s ez segíti az üzleti évünk tervezését. Részt veszünk nemzetközi kiállításokon, konferenciákon, amely a kapcsolatépítés mellett a víziót is segíti. A kerékpáripar egyébként ma már hasonlít az autóiparhoz – több száz (!) alkatrészből is állhat egy bringa, ami akár több tucat beszállítótól is jöhet, ezért kulcskérdés a szállítások időbeli érkezése, hiszen ellenkező esetben borul az üzleti terv is. Most egyébként elindult egy új trend, a korábban az Európából Ázsiába kihelyezett alkatrészgyártásokat elkezdték visszahozni egyes cégek, ez pedig javíthat a tervezhetőségen is. Valamivel kiszámíthatóbbá válhat a jövőben a kerékpárok európai gyártása ennek köszönhetően.”

Daniék számára tehát kulcskérdés a motiváltság és a felkészültség mellett az agilitás.

„Az agilitás a kulcsfogalom nálunk az üzleti év tervezésébenösszegzett Antal Dániel. – Ma már sokkal jobban kell figyelni a változásokat, mint régen! Az utóbbi évek nehézségei, egyben lehetőséget is jelenthetnek. Mindig próbálunk előre nézni, gondolkodni, hogy hogyan fog a gazdasági környezet alakulni, illetve igyekszünk a makro- és mikrohatásokra gyorsan reagálni. Klasszikus példa a kerékpáriparban az, hogy a szállítmányozás ára tízszeresére ment fel a covidjárvány alatt. Mint sok más vállalkozás, ebben az időszakban mi is folyamatosan monitoroztuk, hogy mit érdemes Ázsiából szállítani, és mi az, amire egy ilyen helyzetben már jobb alternatívák léteznek Európában. A lehetőséget próbáljuk meglátni ezekben a kihívásokban, illetve az előre bizonnyal látható nagy problémák elől megpróbálunk – jó értelemben véve – elugrani! Azért is figyelünk szimultán több mint húsz piacot. A kiadási oldalt továbbá azért nehéz tervezni, mert gyakran változnak a vállalkozások feltételrendszerei. Gyorsan jöhet például adózási szempontból változás, adott esetben az adóév közepén is, s ez akár az éves üzleti tervet is nagyban boríthatja – súlyos esetben akár a vállalkozás is ellehetetlenülhet. Ilyen időszakra mindenképpen B tervvel kell készülni, s a vállalkozásoknak itthon ezt a rizikófaktort sajnos bele kell kalkulálnia az életükbe.”

Az agilitás mellett a partnerkapcsolatok építésének is fontos szerepet szánnak Daniék, mivel úgy vélik, hogy turbulens időkben kiemelten fontos szerepe van annak, hogy az ember kivel és milyen nexust ápol. Számukra a tervezhetőség egyik záloga, hogy olyan partnerkapcsolatokat építenek és ápolnak, ahol a kölcsönös bizalom alapvetés, és ezáltal nehezebb időkben szorosabb együttműködésre adnak lehetőséget.

„Arra építünk, hogy partnereinkkel jó nexus alakuljon ki, s számíthassunk egymásra a nehéz időkben is! A lojalitás felértékelődött az utóbbi időben és ez azok számára előnyös, akiknek vannak ilyen bizalmas viszonyaik. Korábbi példánk volt már erre néhány esetben a fizetési kondíciók lazítása, ha éppen bajban volt valamelyik fél – ezt szigorúan üzleti alapú kapcsolatnál nem tudja megtenni az ember, mégis nagy mentőövet jelenthet egy cég számára.  A korábban említett ellátási lánc problémáknál is sokat számított, hogy toleránsak voltunk; egy partnerünknek a saját kapcsolatrendszerünkön keresztül segítettünk a beszerzésében – konkrétan már csak néhány alkatrész kellett a gyártás elindításához, de a partner sehogy sem tudta beszerezni időben azokat. De van példa arra is, hogy közös munkára hívtunk be egy zürichi tervezőirodát, s aztán tőlük is jött viszonzásként egy új megbízás. Ezek a kollaborációk tehát oda-vissza hatnak.”

AZ IDŐJÁRÁS ABSZOLÚT BIZONYTALANSÁGI TÉNYEZŐ

Mindezeken kívül aztán van egy olyan tényező is, amelyet soha senki nem tud hónapokra előrejelezni – mégpedig az időjárás! A tradicionális kerékpár-értékesítési szezon február végétől, március elejétől szeptember végéig, október elejéig tart (a legerősebb időszak a tavasz), de ezt az időjárás negatívan befolyásolhatja, ez pedig az üzleti évre is hatással van.

„Éppen idén rossz idő volt márciusban és áprilisban; ilyenkor csak azt tudjuk tenni, hogy törekszünk arra, hogy a szezon hátralévő részében próbáljuk behozni az akkor kieső bevételeket – különleges kampányokkal – és aztán reménykedünk egy jó őszben… Erre sajnos nem tudunk készülni, viszont üzleti tervünkbe belekalkuláljuk, hogy ilyen évek is előfordulhatnak. Azt tudjuk biztosan, hogy van ebben egy trendvonal, s vannak rosszabb, illetve jobb évek időjárási szempontból, de ezek hosszú távon nagyjából kiegyenlítik egymást.”

Összefoglalva:
  • A nemzetközi terjeszkedés stabilitást ad az üzleti tervezésben
  • Kulcsfogalom az agilitás – figyeld a változásokat, monitorozz, reagálj, s ha kell, változtass a stratégián is!
  • Kalkuláld bele az üzleti tervezésbe a bizonytalansági tényezőket!
  • Építsd a kapcsolataidat és bizalmas viszony kiépítése esetén légy rugalmas – meglesz a jutalma!

Elkészítenéd az üzleti tervedet a kiszámíthatatlan gazdasági helyzetben is? Dániel digitalizációs tervével felkészülhetsz az új évre.

Szerző:
Füzesi Bálint – Telekom Hello Biznisz szerkesztőség

Mondd el véleményedet a cikkről

Mondd el véleményedet a cikkről, hogy minél jobb tartalmat tudjunk írni számodra!

Átlag értékelés 3.7 / 5. Összes értékelés: 3

Legyél te az első, aki értékeli a cikket!

Oszd meg a cikket!

    Iratkozz fel hírlevelünkre!

    Hírek, események, új termékek és még sok más vár rád hírlevelünkön!


    Kijelentem, hogy elfogadom az Adatvédelmi Szabályzatot.

    Ha szeretnél ehhez hasonló tartalmakról értesítést kapni, akkor
    regisztrálj a hírlevelünkre!

      Hírek, események, új termékek és még sok más vár rád hírlevelünkön!


      Kijelentem, hogy elfogadom az Adatvédelmi Szabályzatot.