Hogyan lesz egy közös szenvedélyből családi vállalkozás? A Toscaneria sikersztorija

Névtelen Terv (66)

Kell-e nagyobb fegyvertény egy kezdő vállalkozásnak, minthogy az ő ötletük és közreműködésük nyomán talál egymásra egy sikeres és nagy tradíciókkal rendelkező olasz és egy magáról ugyanezt elmondható magyar vállalkozó család? A Péntek Mária és férje, Horváth Gergely által alapított Toscaneria ezt a különleges első találkozást megvalósította. Pedig voltaképp egy véletlennek köszönhető, hogy a házaspár Toszkána iránti rajongásából üzleti vállalkozás lett. Az ő sikersztorijuk következik.

Mária és Gergő különleges módon ismerkedtek össze sok évvel ezelőtt: az első kapcsot köztük egy Toszkánában játszódó film jelenete jelentette. Pedig addig még egyikük sem járt Toszkánában, de mindketten szerettek volna eljutni oda. A közös érdeklődés tökéletes kiindulópontja lett párkapcsolatuknak, 2005-ben jutottak el először közös vágyott úticéljukhoz, de amikor – stílszerűen Toszkánában – összeházasodtak, még nem gondolták, hogy közös vállalkozást is építenek erre. A Toscaneriába immár négy éve vágtak bele, ketten, együttes erővel: „Toszkána természeti és kulturális értékeit képviseljük Magyarországon. Jelenleg öt különleges márkával, köztük olyanokkal is, amelyek már évszázados múlttal rendelkeznek” – összegzi Ria, miről is szól a Toscaneria.

A szépségápolás, a lakberendezés, az üzleti ajándékozás témaköréhez kapcsolódó márkákkal dolgoznak jelenleg, amelyek első pillantásra nagyon különbözőnek tűnnek, de a stratégia, amely mentén a vállalkozást Riáék létrehozták, mégis összekapcsolja őket. Minden márkára jellemző a környezettudatosság, a természetes összetevők használata – és persze mind Toszkánából származik.

Mi kellett ahhoz, hogy egyszer csak üzleti lehetőséget is lássanak a Toszkána iránti rajongásban?

Toszkána egész sokáig egy szabadidős szenvedélyt jelentett Riának és Gergőnek. Szívesen utaztak oda, rajongtak a toszkán tájakért, ízekért. 2018 végén egy maratonfutó-versenyen vettek részt Pisában, a szállodai szobájukban találkoztak először az Idea Toscana kozmetikumokkal: „Annyira megszerettük a termékeket, hogy már a hazafelé vezető úton azt kerestük a neten, elérhető-e itthon. A keresés nem hozott találatot, ahogy más olyan termékek neveinél sem, amelyek toszkán útjaink során lenyűgöztek minket. Ez adta az ötletet, hogy akkor lehetnénk mi azok, akik Magyarországon bevezetik a toszkán márkákat” – meséli Ria.

Nem mintha kereskedelmi gyakorlattal rendelkeztek volna – Ria PR területen, Gergő a filmművészetben tevékenykedik. A vállalkozásindítást pedig abszolút nem a kiégés inspirálta, egyszerűen csak szerették volna idehaza is megszerettetni saját toszkán kedvenceiket: „Úgy éreztük, hogy ez lehet a mi utunk, és nem lehet véletlen, hogy így alakult az életünk. Bíztunk a portfóliónkban szereplő márkákban, mert személyesen tapasztaltuk meg, hogy milyen minőséget és értéket képviselnek. A toszkánok kreatívok, nyíltak, szorgalmasok, és tele vannak életerővel.”

A kozmetikumok adták a kezdő lökést, de kerestek további márkákat is, mint például a Busattit. Mindegyiket kipróbálták, Ria maga járt utána a történetüknek, és vette fel a cégekkel a kapcsolatot. Néhány hét alatt állt össze az üzleti stratégia, még cégük sem volt, amikor már levélben keresték meg a reménybeli partnereket, együttműködést ajánlva. Épp a Busatti esetében nagyon izgultak, mégiscsak egy világmárkáról van szó, de innen kaptak elsőként pozitív visszajelzést.

Toscaneria 6
Hogyan találták meg a keresletet a képviselt termékek iránt?

2019 tavaszán élesedett a toscaneria.hu, de az érdemi munka csak ősszel indult igazán. A magyar jelenlét szükségességéről már meggyőzött olasz márkáknak kerestek megfelelő magyar partnereket. „Minden új üzleti partneri kapcsolatot egy mérföldkőnek élünk meg. A legelső partnereink között volt Zólyomi Zsolt parfümőr, akire a Busatti enteriőr parfümjeit bíztuk, kizárólagosan. Az első találkozásunkkor, pár perc után megállapodtunk, anélkül, hogy pénzről beszéltünk volna. Partnereink között tudhatjuk a Graefl-kastélyt is, amely ökogazdaságon alapuló éttermével az ország első Zöld Michelin-csillagát is kiérdemelte. Ők a portfóliónkban szereplő márkáink többségét beépítették a kastély falai közé. A Hollóházi Porcelánmanufaktúra pedig már Busatti textíliákkal színesíti a budapesti bemutató-és kiállítótermét, amely óriási megtiszteltetés” – sorolja Ria.

Idei évük legegyedibb együttműködése két, a maga hazájában egyaránt tradicionális gyökerekkel és virágzó vállalkozással rendelkező családot kötött össze: a Busatti és a Zwack márkák kollaborációját közel két évig készítették elő. Bár a Zwack család Toszkánában is élt, mégsem találkozott egymással a két vállalkozó família. Riáék számára külön öröm és megtiszteltetés, hogy ők jelenthették a két családi vállalkozás közötti kapcsolódási pontot: „A Busatti Zwack Unicum textíliába és az arra épülő első kollekcióba szó szerint beszövődött az Unicum, és ezáltal az első hungarikum készült el a toszkán manufaktúrában. Ezek a textíliák azért is különlegesek, mert nem a felületet festik meg, hanem a szálakat és a gyönyörű mintázatok szálaként rajzolódnak ki, ezért komoly tervezést igényel egy-egy minta kivitelezése. Az első kollekció az Unicum Ház tereihez készült, amelyet Zwack Sándorral közösen mutattunk be nyáron. A kollekció darabjai a nagyközönség számára is elérhetők a Zwack Múzeumban és webshopban.”

Lehet-e ketten, házastársakként sikerre vinni egy vállalkozást?

A vállalkozást Ria és férje alapvetően ketten viszik, ha kell, külsős szakmai segítségre támaszkodva, legyen szó jogról, IT-ről, vagy pénzügyről. Azt viszont egyre inkább érzik, hogy a következő lépcsőfokot a csapat bővítése jelenti majd, Ria számol vele, hogy ez már akár 2024-ben esedékes lehet: „Ha a márkaismertségünk tovább nő és a webshop forgalma is megkívánja, szükségünk lesz egy menedzserre, aki az online értékesítést kezeli. Ahogy erősítést jelenthet egy social media menedzser is, akire az online hirdetések területén támaszkodnánk.”

A közösségi médiás megjelenést eddig maguk tartották kézben, ahogy a weboldaluk kezelését is. Utóbbi különösen fontos lába a vállalkozásnak, hiszen sem az ügyélszerzés, sem a partneri viszonyok szempontjából nem mellékes, milyen benyomás alakul ki a cégről és a képviselt márkákról a virtuális térben való első találkozáskor. „Exkluzív márkákat képviselünk, amely végtelen örömmel, de óriási felelősséggel is jár, hiszen a márkáink mögött álló családok évtizedek, évszázadok óta építik töretlen hírnevüket, és nekünk kötelességünk erre vigyázni” – fogalmaz Ria.

A nagy felelősség ellenére egyelőre a vállalkozói lét pozitív oldalára fókuszálnak, nem a nehézségekre: „Hatalmas könnyebbség, hogy Gergő nemcsak az életben, hanem a vállalkozásunkban is a legjobb társam. Mindig támogat, de amikor szükséges, akkor visszaránt a földre” – vallja be Ria. És hogy hátrány-e vagy előny, hogy nemcsak az üzleti életben, a magánéletben is társak? Szerinte inkább előny. Sikerült megtalálniuk azt az egyensúlyt, hogy hogyan ne éljék meg teherként, ha a munkát olykor ’haza kell vinni’, a közös vállalkozás csak még inkább összekapcsolja őket. 

Toscaneria 4
Mi viszi előre a párost?

„Szeretnénk, ha védjegyünk lenne a kreativitás, így folyamatosan ötletelünk, hogy valami egyedit és értékeset alkothassunk. Most is épp tesztelünk egy terméket, amit szeretnénk bevonni a portfólióba, és keressük a további lehetőségeket is. Mindig csak egy évre előre tervezünk, így van lehetőségünk beépíteni az előző év tapasztalatait a tervezésbe” – mondja Ria a jövővel kapcsolatosan. – „A mi munkánk nagyon sok kísérletezéssel jár, mert még járatlan ez az út, tanuljuk az egészet, ezért is választottuk a lassúbb és tudatosabb építkezést. Ez is egy maraton a maga módján, nem szabad elsietnünk az elejét.”

És hogy van-e máris valamilyen különleges tanulság, akár Toszkánában ellesett trükk? Ria egy történettel válaszol: „Egyszer Toszkánában egy közös ebéd alkalmával megkérdeztük a már évszázadok óta fennálló márkánk családfőjét, hogy mi a titkuk. 200 év tudását kaptuk, három mondatba sűrítve. Az első a magas minőség: lesznek idők, amikor így nehezebb, de akkor is ezt kell választanunk. A második, hogy szenvedélyből kell csinálnunk, amit csinálunk, mert így tudjuk legyőzni a nehézségeket. A harmadik a család, ami ugyan most a harmadik helyen szerepel, de mindig annak kell az elsőnek lennie.”

Szerző:
Ganzler Orsolya – Telekom Hello Biznisz szerkesztőség

Mondd el véleményedet a cikkről

Mondd el véleményedet a cikkről, hogy minél jobb tartalmat tudjunk írni számodra!

Átlag értékelés 5 / 5. Összes értékelés: 5

Legyél te az első, aki értékeli a cikket!

Oszd meg a cikket!

    Iratkozz fel hírlevelünkre!

    Hírek, események, új termékek és még sok más vár rád hírlevelünkön!


    Kijelentem, hogy elfogadom az Adatvédelmi Szabályzatot.

    Ha szeretnél ehhez hasonló tartalmakról értesítést kapni, akkor
    regisztrálj a hírlevelünkre!

      Hírek, események, új termékek és még sok más vár rád hírlevelünkön!


      Kijelentem, hogy elfogadom az Adatvédelmi Szabályzatot.