Velünk is bármikor előfordulhat, még ha nem is számítunk rá, és nem is feltétlenül csak a munka világában – vajon mi az? A kiégés bárkit fenyegethet, aki tartósan fennálló stresszhatás miatt eljut a mentális és fizikális kimerüléshez. Nem kell hozzá multinál dolgozni vagy felsővezetőnek lenni. Hogyan ismerhetjük fel a kiégés jeleit? Mit tehetünk ellene? Hogyan segíthetjük vezetőként a munkatársakat, hogy ne jussanak el a kiégésig? Füredi Júlia szervezetpszichológussal és Barathi Tamással, a Blue Colibri alapítójával jártuk körül a témát.
Füredi Júlia szervezetpszichológus maga is megtapasztalta, mit jelent a kiégés. Amikor éppen benne volt a közepében, fogalma sem volt róla, min is megy keresztül. Pont azért, mert meg akarta érteni ezt az állapotot, elkezdett vele mélyebben foglalkozni, szakirodalmat olvasni, szakemberekkel beszélgetni, így írta meg könyvét „Elég! Kiégtem. Most hogyan tovább?” címmel. Fejlesztett egy vállalati kultúrák pszichológiai biztonságát mérő szoftvert, előadásokat, workshopokat tart a kiégésről és a cégvezetésről.
De mikor is beszélünk kiégésről?
Júlia szerint, ha meg akarjuk határozni, mi is a kiégés, Elliot Aronson definícióját érdemes figyelembe venni: A kiégés egy hosszú időn át tartó érzelmi stressz, ami pszichés, mentális és fizikai kimerüléshez vezet. Júlia arra is rámutat, hogy ebben a definícióban sincs leszűkítve, hogy a kiégés milyen helyzetben történhet meg: „Sokan azt hiszik, hogy kiégni csak multicégnél szoktak felsővezetők, de ez nem igaz. A vállalkozó is kiég, a fizikai munkás is kiég, a munkanélküli is kiég. Aronson sem feltételezi, hogy a kiégést okozó érzelmi stressz helyszíne kizárólag a munkahely lehet. Könnyen előfordulhat, hogy valaki egy megterhelő családi helyzetben ’szedi össze’ ezt, vagy éppen életközepi válságot él meg.”
Megerősíti ezt Barathi Tamás is, a Blue Colibri HR TECH alapítója és ügyvezetője, a Connect szakmai közösség és konferencia főszervezője, aki saját bevallása szerint stresszes ügyeken edződött, munkája pedig mindig kapcsolódott a kreativitáshoz, a problémamegoldáshoz és a magas szintű kockázatvállaláshoz. Tamás is azt gondolja, hogy a kiégés sokkal szélesebb köröket és sokkal több területet érinthet életünkben, mint elsőre gondolnánk: „Az ember kiéghet párkapcsolatban, családi kötelékben, a munkahelyén, de most már egyre többször látjuk, hogy a sportban is. Vállalkozóként gyakran szembesülök azzal, hogy a kiégés a vállalkozókra, cégtulajdonosokra ugyanúgy hathat, mint a nagyvállalati munkavállalókra, de kicsit más formában. Itt a monotonitással szemben épp a folyamatos változás, a bizonytalanság, a bukás és a kudarc veszélye az, amitől betelhet a pohár.”
Hogyan vehetjük észre, hogy kiégéssel állunk szemben?
Jellemzően mások hamarabb veszik észre rajtunk a kiégés tüneteit, minthogy mi magunk szembesülnénk vele. Mi az, ami szemet szúrhat a környezetünknek? Például az, ha visszahúzódóbbak vagyunk, lemondjuk a találkozókat, kevesebbet nevetünk, halogatunk. De az is árulkodó jel lehet, ha nem húzzuk fel magunkat olyan híreken, amik korábban kiborítottak minket. Füredi Júlia ugyanakkor kiemeli, hogy ezeket csak az veszi észre, aki jól ismer bennünket.
És hogy mi az, amit magunkon érzékelhetünk? Júlia csoportosítja a tüneteket az érintett területek szerint: „A pszichés jelek: morcosak vagyunk, minden hatalmas erőfeszítésnek tűnik, sóhajtozunk, magunkban morgolódunk, türelmetlenek vagyunk, többet sírunk, mint szoktunk, nehezen találunk örömöt az olyan tevékenységekben, amelyeket korábban imádtunk. A mentális jelek közé tartozik a memóriazavar, a koncentrálási nehézség, az, hogy többször el kell olvasnunk valamit ahhoz, hogy megértsük, sokat bambulunk. Fizikai tünetként említhetjük a rossz vagy kevés alvást, a fáradtságot, a meglévő, stresszesebb időszakhoz kapcsolódó, ilyenkor fellángoló krónikus bajainkat, mint amilyen a migrén, az ekcéma, a reflux, vagy amikor úgy érezzük, hogy beállt a derekunk / nyakunk / hátunk.”
Tamás egy közelmúltbeli példát említ, amikor egy bizonyos helyzetben szemet szúrt neki, hogy kiégésről lehet szó: “Nemrég egy ismerősöm egy szakmai előadás közben sokkal alacsonyabb lángon égett kedvenc témáját bemutatva, mint szokott és mondanivalójába többször pesszimista, letargikus mondatokat szúrt be magánéletével és munkájával kapcsolatban. Ez akár egy segélykiáltás is lehet.”
Tamás azt tapasztalja, hogy ilyenkor barátként, ismerősként egy őszinte feltáró beszélgetéssel segítségére lehetünk a kiégés fázisába került személynek, hogy legalább azonosítsa helyzetét és megértse, hogy segítségre és drasztikus lépésekre van szüksége. Persze ehhez felhatalmazva kell érezzük magunkat.
Mit tehetünk, ha felfedeztük magunkon a kiégés jeleit?
Ha most a sorokat olvasva elgondolkodunk, hogy de hát ilyen problémákkal magunk is küzdünk, ha nem is mindegyikkel, nem árt résen lenni. Az első lépés épp az kell, hogy legyen, hogy tudatosítjuk magunkban, hogy pontosan mit érzünk: „Az önreflexió a legfontosabb, nemcsak a megelőzés szempontjából, hanem a kiégésből való kilábalás tekintetében is. Kívülről kell magunkra néznünk egy-egy helyzetben és elemeznünk, hogy milyen érzés volt ebben benne lenni, mit kellene másként tenni legközelebb. Aki önreflektív, hamarabb észreveszi, hogy fogy az érzelmi energiája és nincs visszatöltés, mert például ’nem jut rá idő’. Ha tisztában vagyunk azzal, hogy hogyan húzzuk meg a határainkat, hogyan és kinek mondjunk nemet, és kinek a társaságában szeretjük tölteni az időnket, még elkerülhetjük a lemerülést” – állítja Júlia.
Kimondottan a munka világában lehet veszélyes, amikor befejeződik egy projekt, és egyfajta üresség áll be az emberben – függetlenül attól, hogy sikeres vagy sikertelen volt a mögöttünk hagyott időszak. Barathi Tamás ezzel kapcsolatban azt tartja fontosnak hangsúlyozni, hogy az üresség és a frusztráció kéz a kézben jár: „Ha ebbe beleragadunk, akkor biztosan a kiégés útjára lépünk. Nekem ezt a flow élménnyel eddig mindig sikerült elkerülnöm. Ilyenkor amilyen gyorsan csak tudok, belevágok egy új, motiváló feladatba, legyen az bármilyen apró. Legutóbb kigazoltam a kiskertet két nap alatt, az egyes kövek közötti fűcsomókat csípőfogóval szedtem ki. A végeredmény rendkívüli elégedettséggel töltött el és azt éreztem, hogy semmi sem állhat az utamba.”
Hogyan lehet kilábalni a kiégésből?
Akinek nincs gazolásra alkalmas kiskertje, és még az önreflexióval is hadilábon áll, az is találhat megoldást a továbblépésre: fordulhat coach-hoz, pszichológushoz, mentálhigiénés szakemberhez, aki tudja őt megfelelően támogatni. Mert van segítség, a probléma sokkal inkább az, hogy sokan nem merünk saját magunk számára segítséget kérni.
Júlia szerint ez a nőknél és a férfiaknál más-más okból fordul elő: „Mi nők önzőnek látjuk magunkat, ha magunkkal foglalkozunk, és ez visszatart bennünket az önreflexiótól, és elősegíti, hogy kizsákmányoljuk magunkat, ami aztán kiégéséhez vezet. Ehhez kapcsolódóan van egy szemléletes példám: Amikor a repülőgépen a biztonsági tájékoztatónál azt mondják, hogy ha esik a kabinnyomás, és a plafonról lehullik az oxigénmaszk, akkor először magunkra tegyük fel, mert csak így tudunk másokon segíteni. Érdekes, hogy ezt egyértelműnek találjuk abban a helyzetben, de az élet többi területén fittyet hányunk erre a szabályra. Pedig nekünk kell először jól lennünk ahhoz, hogy másokat támogatni tudjunk. A férfiak pedig a társadalmi sztereotípiák által diktált konvencióknak megfelelően nem akarnak/mernek magukkal és az érzéseikkel foglalkozni, mert az nem mutat erőt, sokkal inkább sebezhetőséget.”
És ha rászántuk magunkat arra, hogy fogódzót keressünk, legyünk türelmesek magunkkal: mint ahogyan az sem egy pillanat műve volt, ahogy eljutottunk a kiégés állapotába, az sem megy máról holnapra, hogy kilábaljunk ebből a helyzetből. „Változó, hogy kinek mennyi ideig tart ez az állapot és maga a kievickélés is. Függ attól, hogy mi az oka, mióta van benne az illető, mekkora rombolás történt eközben a környezetében, mennyire nehéz rávennie magát a változtatásra. Azt szoktuk mondani, hogy ha még nem változtatsz, nem fáj eléggé” – mondja ki Júlia.
Hogyan segíthetik a cégvezetők a munkatársaikat abban, hogy ne is legyen dolguk a kiégéssel?
Vezetőként mindenképpen tisztában kell lennünk azzal, hogy a munkatársainkat milyen esetekben fenyegetheti a kiégés, és hogyan ismerjük fel, ha valaki már eljutott eddig a szintig. Barathi Tamás szerint a vezetők szerepe, hogy időben észrevegyék a mélyülő frusztrációt és tudják azt kezelni: „Nem várhatjuk el a munkatársainktól, hogy ugyanolyan lánggal égjenek és ugyanaz motiválja őket, ami minket. Mindenkinek más terhei és gondjai vannak magánemberként, ezeken nem feltétlen tudunk segíteni, de nem is feladatunk. Az viszont igen, hogy egy olyan közeget teremtsünk, amiben a csapattagok jól érezhetik magukat, elismerik a teljesítményüket és megtalálják a mindennapi motivációjukat. Ehhez folyamatos párbeszédre, kölcsönös tiszteletre, őszinteségre és megértésre van szükség.”
Júlia is a pszichológiailag biztonságos munkahelyi környezetet emeli ki: „Ez azt jelenti, hogy szabadon, félelem nélkül kibeszélhető, megkérdőjelezhető minden, anélkül, hogy az ott dolgozók úgy éreznék, hogy ezzel kockáztatják a többiekkel való kapcsolatukat. Kutatások szerint minden szervezetben ez ma a legfontosabb vonz- és megtartóerő, mindegy, hogy mekkora a cég.”
2 x 5 tipp szakértőktől a kiégés leküzdéséhez
Füredi Júlia, szervezetpszichológus:
1. Figyeljünk az önreflexióra!
Legyünk tisztában saját magunkkal, tudjuk pontosan, hogy mit miért csinálunk, miért hozunk meg bizonyos döntéseket, mi bosszant fel bennünket, vagy például mikor hagyjuk, hogy átverjenek bennünket harmadszor is.
2. Lehet mindent, de nem egyszerre!
Michelle Obama mondását bekeretezve, csupa nagybetűvel, háromszor aláhúzva minden vállalkozói igazolvány vagy cégalapító okirat mellé kötelező jelleggel adnám.
3. Kíméljük saját magunkat!
Vállalkozóként én magam is tisztában vagyok azzal, hogy ez nem mindig lehetséges, de önmagunk kizsigerelése árán kétes értékű sikereket érhetünk el.
4. Húzzunk határokat!
Meg kell válogatnunk, hogy milyen helyzeteket, embereket engedünk közel magunkhoz, amikre és akikre érzelmi energiákat áldozunk.
5. Töltekezzünk!
Ismernünk kell azokat a módszereket és tevékenységeket, amelyek örömöt okoznak nekünk, és gondoskodnunk kell arról, hogy ezekből folyamatosan töltekezzünk.
Barathi Tamás, a Blue Colibri HR TECH alapítója:
1. Tűzzünk ki belátható célokat!
Olyan célokat határozzunk meg, amelyeken rövidtávon tudunk motiváltan dolgozni és amelyek megvalósulása kisebb rizikóval jár.
2. Nem vagyunk egyedül!
Érdemes hasonló szinten, hasonló kihívásokkal szembesülő cégvezetők társaságát keresni akár személyesen, akár különböző szakmai csoportok, közösségek formájában. Már az könnyíthet rajtunk, ha meg tudjuk osztani a problémáinkat, és látjuk, hogy mások is hasonlókkal szembesülnek.
3. Egy szerelemprojekt is jelenthet feltöltődést
A projekten való agyalás, ötletelés hasonlóan gondolkodó emberekkel való kooperáció még akkor is kikapcsolhat, ha végül a projekt nem vezet eredményre. Ellenben szert tehetünk új barátokra, üzleti partnerekre.
4. Legyünk flow-ban!
A flow folyamatosan megújulásra és előre lépésre késztet. Nincs idő azon merengeni, hogy mi lehet rossz, vagy frusztráló, mert nem a problémára, hanem a gyors megoldásra fókuszálunk. Így mindig találhatunk olyan kapaszkodót, ami megteremti a rövidtávú motiváltságunkat.
5. A vállalkozói lét magányos tud lenni
Egy cégalapító, cégvezető nem lehet demotivált, keserű, pesszimista, szorongó, legalábbis kifelé nem mutathatja ezt, mert azzal megrémisztheti és elbizonytalaníthatja saját csapatát. De lehet őszinte és kiteheti az asztalra a frusztrációkat, ha konstruktívan mellé tudja tenni a megoldást, vagy az ahhoz vezető utak keresését.
Szerző:
Ganzler Orsolya – Telekom Hello Biznisz szerkesztőség
