A Mybabyhug sikersztorija: online vállalkozás lett a kisbabájának készített egyedi babahordozóból

Az egyedi babahordozókat forgalmazó Mybabyhug története tíz éve, az alapító Litter Éva anyaságával egyszerre indult. Gyermeke születésekor Éva kereste a megfelelő babahordozót, s mivel nem talált mindenben megfelelőt, varrt egyet a saját elképzelései szerint. Ez annyira jól sikerült, hogy kereskedni kezdett vele. A Mybabyhug a kezdetektől fogva webshopként működik, amelyben a vásárlók még egy online tervezőt is használhatnak a vágyott hordozó összeállítására. Mindeközben a cég már külföldi piacokon is jelen van. A fejlődés motorja maga a megálmodó: Éva folyamatosan képzi magát, hogy mind üzletileg, mind a marketing területén tartani tudja a tempót.

Hogyan indult a vállalkozásod? 

Amikor megszületett első gyermekem, Alíz, hamar felismertem, hogy valamilyen magamra köthető hordozóra van szükségünk, mert csak akkor van csendben, ha fogom őt. Hordozó nélkül mindig foglalt volt a két kezem. Keresgélni kezdtem, s bár végül funkciójában megfelelőt találtam, a választék nem volt nagy, a dizájn nem tetszett igazán. Ezért varrtam egyet a saját elképzelésem szerint. Igazán csinos lett Alíz babám első hordozója, amellyel bármerre mentünk, óriási sikert arattunk. Mindenhol mosoly fogadott bennünket. Aztán megtetszett a termék egy-egy anyukának, akik kértek, varrjak nekik is. Majd egyre többet kellett készítenünk. Természetes módon fejlődött a dolog és megszületett a mybabyhug.com. 

Mitől más a Mybabyhug, mint a többi babahordozó? 

A hordozónk a csípőrendellenességeket is segít megelőzni. Egy híres amerikai ortopéd egyesület minősítését is megkaptuk erről, elsőként az országban. A szülőknek érdemes tudatosan ilyet választani a babájuknak. Emellett nagyon erősek vagyunk a dizájnban is. Egy tömegtermék nem tudja hozni azt, amit mi. Arra helyezzük a hangsúlyt, hogy egy édesanya attól, hogy anyuka lesz, még nem kell, hogy elveszítse a női mivoltát. A mi hordozóink öltöztetnek. Sok elismerést kapnak a Mybabyhug-os hordozót viselő anyukák, s ez jó a lelküknek. Ez az eszköz amellett, hogy a baba számára megnyugtató és egészséges, az anyuka számára pedig pihentető, hiszen szabaddá válnak a kezei, sőt még az anyaság lelki oldalát is megtámogatja. Visszaadja az önbizalmát a nőnek. Minden hordozónk minősített ökotex anyagból van, s az elmúlt tíz évben egyetlen minőségi kifogásunk nem volt sem az anyagra sem másra vonatkozóan. 

Mikor jött el az a pont, amikor már profitot termelt a vállalkozás? 

Amikor azon gondolkodtam, hogy ideje lenne visszatérni a főállásomba, akkor osztottam szoroztam és rájöttem, hogy fölösleges visszamennem dolgozni, mert a nyolcórás munkámmal kevesebbet keresnék, mint a babahordozóim forgalmazásával. Ráadásul amióta ezzel foglalkozom, annyira szabad vagyok, hogy már csak az időbeosztás miatt sem érdemes mást csinálnom.  

Vannak beosztottjaid?  

Igen. Az első varrónőm, akitől egykor én is tanultam varrni és aki a kezdetektől velem van, most is a Mybabyhug csapat tagja. További bérvarrónőkre is szükségünk van, olykor gyakornokok csatlakoznak hozzánk és van, aki az adminisztrációban segít.  

Hogyan álltok helyt a folyamatosan változó és fejlődő digitális piacon? 

Hosszú tanulási folyamat, amin átmentem ennek érdekében. Tíz éve létezünk az online világban, én ezt sosem szeretném feladni, mert élvezem, hogy sem térben, sem időben nem vagyunk korlátozva. Van egy egyedi tervezőprogramunk, amelyben a mi stílusunkban tudnak hordozót tervezni a szülők. Nagyon rugalmas a gyártásunk is. Minden hordozót nyolcféleképpen lehet variálni, s ezt a webshop rugalmassága nélkül nem lehetne megoldani. Igazából esetünkben az vált be, ha én irányítom a fő marketing és üzleti feladatokat. Volt, amikor megpróbáltam kiszervezni az online marketinget, de ez végül nem járt sikerrel. A célközönségünket nálam jobban talán senki nem ismeri, hiszen én kétszeres anyukaként átéltem azt, amit a vásárlóink. Ráadásul én marketing szakirányon végzett közgazdász vagyok, tehát érdekel is ez a terület. Így hát azt választottam, hogy képzem magam. Legtöbbször online előadásokat hallgatok, sokszor amerikaiakat, mert ezekből ismerhetem meg a legújabb trendeket. Emellett nagyon sokat olvasok – például a hellobiznisz.hu-t is -, tanulmányozom a versenytársakat. Statisztikákból, a számok bűvöletében élek. Elemzem a közösségi oldalaink eléréseit, reakcióit. Most éppen szembetűnő a TikTok fejlődése. A Facebook és Instagram után azon is jelen vagyunk és észrevehető, hogy sok látogatónk jön onnan is.  

Lakatos Katalin Mybabyhug Sikersztorija Online Vallalkozas Lett A Kisbabajanak Keszitett Egyedi Babahordozobo Litter Eva Mybabyhug 2 002
S mindezekre alapozva már az export is beindult? 

Volt egy holland partnerünk az induláskor, a márkanevünket is együtt találtuk ki. Oda a kezdetektől szállítottunk, de azóta már máshonnan is ránktalálnak. Igyekszem mindig egy személyben kiszolgálni a vevőt, a viszonteladói rendszer nálunk nem működik. A Mybabyhug esetében támogatás kell a használatról, s ezt a viszonteladók nem szeretik átadni a vásárlóknak. Mi ezt online is megtesszük. Egyrészt vannak videóink, leírásaink, de aki igényli, annak videótelefonon személyesen is segítek. Ahhoz, hogy lassan sikerüljön exportra is eladnunk, természetesen angol verziója is készült a honlapnak. De nem olyan régen elkészült külön a német Instánk és webáruházunk is, amely Németországba van regisztrálva. Onnan most erős a forgalmunk. Nagyon sok idő, tanulás és pénz kell a külföldi elinduláshoz, de az anyukák a nyugat-európai országokban is nagyjából hasonló problémákkal küzdenek, mint mi itt. A magyar modellen nem nagyon kell változtatni. Annyit talán, hogy a németeknél a minőség és a díjak hangsúlyosabbak, a magyaroknál inkább a dizájn az, ami számít. Én az organikus terjeszkedésben hiszek, az agresszív előretörésben nem, mert az utóbbi esetében az ember nem tud reagálni a problémákra.  

Az Etsyt és az Amazont próbáltátok? 

Igen, de nem jött be. Ezek a világméretű kézműves oldalak nagyon „zajosak”. Elvesztünk benne. 

És a személyes eladás? Fel sem merült benned, hogy boltot nyiss? 

De igen, sőt volt is boltunk Pécsett. Ez már nincs meg, de fontos elmondanom, hogy nem mi döntöttünk a bezárás mellett, hanem a főbérlőnk mondta fel a szerződésünket. Azonban most úgy vagyok ezzel, hogy nem sietek újranyitni valahol, ugyanis nem tett hozzá annyit a fejlődésünkhöz, mint amennyi energiát felemésztett az állandó személyes jelenlét. Mi lényegében bármit megoldunk online, elérhetők vagyunk így is.    

A dizájn egy az egyben Litter Éva, vagy van, aki segít ezen a szakterületen?

Minden az én ötletem, igen. Persze követem a trendeket és néha bevonok másokat is. Például a tetoválós sorozatunk egy gyakornokommal való közös munka során született, aki tetováló művész volt. Vannak azonban a fix Mybabyhug dizájnelemek, mint a cica és a maci fül, amelyek azt gondolom, már örökké velünk lesznek.  

Elsősorban milyen vásárlói réteget szólítotok meg? 

Természetesen a szülőket, akik szeretnének a baba fejlődősét támogató, divatos és egyedi babahordozót vásárolni. Az árakat tekintve nem vagyunk olcsók, de a legdrágábbak sem. Azért nem igazítom az árat a nagy márkákéhoz, mert szeretném, ha mindenki számára elérhető lenne a Mybabyhug. Fontos a profit, de én jobban örülök annak, ha mindenkinek elérhető a termék, és a szülők jó minőségű hordozót vesznek a babájuknak.  

Sok a visszatérő vásárlótok? 

Büszkén mondhatom, hogy igen. Sokszor kap kedvet anyuka után az apuka is hozzá illő mintázatú babahordozóhoz, és az is gyakori, hogy egy-egy új dizájn megtetszik a szülőknek és rendelnek újabb és újabb darabokat. Ugyanakkor fontos, hogy a termékek olyan jó minőségűek, hogy egy hordozó akár négy-öt babát is képes kiszolgálni. Komoly minőségbiztosítási rendszer mentén dolgozunk. Sorozatszáma van a hordozóknak, így mindent vissza tudok követni. Például, hogy melyik anyagbeszállítással érkezett a textil, ki vette meg az adott darabot vagy hogy melyik napon gyártottuk stb. 

Lakatos Katalin Mybabyhug Sikersztorija Online Vallalkozas Lett A Kisbabajanak Keszitett Egyedi Babahordozobo Litter Eva Mybabyhug 4 002
Két gyermeked, Alíz és Róza tíz és hét évesek. Hogy érzik magukat ebben a családi vállalkozós játékban?  

Mindannyian boldogok vagyunk ebben a helyzetben. A teljes termékfejlesztés rajtuk történt, be lettek vonva a kezdetektől. Vannak például vicces videóink, amelyeket együtt találtunk ki és vettünk fel. Ilyen például, amelyikben Alíz bemutatja egy játékbabájával, hogy szinte gyerekjáték felkötni az újszülöttet magunkra. Nagyon szívesen vesznek részt a munkámban. Sőt, úgy is tekintenek rá, hogy ez az övék is. Szokták mondani, ha az utcán látunk valakin egy Mybabyhugot, hogy „Anya nézd, ez a mi hordozónk!”.  

Ha a jövőről kérdezlek, mit szeretnél még elérni? 

Elégedett vagyok azzal, amit mostanra elértünk, de követem a versenytársakat és úgy gondolom, hogy abszolút megállnánk a helyünket a külföldi piacokon is. Nem akarok a munka rabja lenni, mert van két kiskorú gyermekem. De a munka és család egyensúlyát megtartva, biztos vagyok abban, hogy még tudunk fejlődni.  

5 tanács Litter Évától 
  1. A digitális értékesítés új lehetőségeket teremt és megadja azt a szabadságot, hogy nincsenek térbeli és időbeli korlátok. 
  2. Az organikus fejlődés során van idő reagálni a problémákra. Ez sok esetben biztonságosabb, mint az agresszív előretörés. 
  3. Ha személyes tapasztalatokra építve ismered a vásárlói igényeket, akkor nagyobb eséllyel tudsz olyan terméket fejleszteni, amelyre lesz vevő a piacon. 
  4. Az extra profitnál fontosabb az elégedett vásárló. 
  5. Tartsd meg a munka és a család egyensúlyát!  

Szerző:
Lakatos Katalin – Telekom Hello Biznisz szerkesztőség

Nyitókép:
Falus Kriszta

Mondd el véleményedet a cikkről

Mondd el véleményedet a cikkről, hogy minél jobb tartalmat tudjunk írni számodra!

Átlag értékelés / 5. Összes értékelés:

Oszd meg a cikket!

    Iratkozz fel hírlevelünkre!

    Hírek, események, új termékek és még sok más vár rád hírlevelünkön!


    Kijelentem, hogy elfogadom az Adatvédelmi Szabályzatot.

    Ha szeretnél ehhez hasonló tartalmakról értesítést kapni, akkor
    regisztrálj a hírlevelünkre!

      Hírek, események, új termékek és még sok más vár rád hírlevelünkön!


      Kijelentem, hogy elfogadom az Adatvédelmi Szabályzatot.