Sokan vannak, akiknek polgári foglalkozásuk mellett, hobbiként jelenik meg a kézműveskedés valamelyik ága, és arról ábrándoznak, hogy egy nap majd szeretett időtöltésükből fognak megélni. Horváth Mónikánál, a Manka márka alapítójánál ez egészen másképp történt: kicsi gyerekkorától rajzolt, varrt és olvasott, és ezek köré épített egy mesevilágot, amelynek még felnőttként is részese lehet. Mónika családjában nem volt vállalkozó, sem alkotóművész és ő az első, aki diplomát szerzett. Nem tudott tanácsot kérni, de egy-egy olyan mondatot kapott útravalóként, amelyen tovább tudott haladni a maga által kijárt ösvényen. „Azt gondoltam, hogy vidéki lányként, hátszél nélkül nem én leszek az a művész, akinek fővárosi galériákban vannak kiállításai és ebből él – magyarázza. – Így aztán keramikusként, majd rajz és vizuális kommunikáció tanárként végeztem, de soha nem tanítottam.”
Miért kerül ez ennyibe?
Mónika arra jutott, hogy a rajzolásból úgy tud rendszeres bevételre szert tenni, ha mesekönyveket illusztrál. Úgy érezte, így nyer igazán értelmet a művészete. Közben pedig – mivel az írás is közel állt hozzá -, blogolni kezdett. Ez volt a Vattacukorhajú lány. „Ő is egy mesebeli figura, de nem lett belőle főszereplő, mint Mankából. Viszont egyre többen olvasták a blog-bejegyzéseimet, megismerték a rajzaimat.” 2009-ben Mónika kapott egy varrógépet a szüleitől és az akkoriban induló meska.hu kézműves oldalra kezdte feltölteni a termékeit. Már abban az időben is látta, milyen nehéz egy alkotónak az árképzés. „Magyarországon nincs olyan kultúrája a kézzel készített termékeknek, mint tőlünk nyugatabbra, mert nálunk valahogy természetes, hogy ha a nagymama is tudott hímezni, akkor az alkotás nem lehet akkora bravúr. Emiatt patikamérlegen kell kimérni, hogy mi az az ár, amiért még érdemes elkészíteni a terméket, de még a vásárlónak is megfelelő. Mindennek benne kell lennie: az anyagnak, az eltöltött időnek, a szakértelemnek, de még a műhelybérletnek is. Vannak, akik ezt biztosan jobban csinálják, én inkább ebben is ösztönösen működöm.” 2009-ben aztán megszületett az a figura, aki a márka nevét is adta. Ő Manka. „Rajzolgattam, és egyszer csak szembe nézett velem a papíron. Egy szabásmintát készítettem, de lehet kalóz, hercegkisasszony és maci is. Bár sorozatgyártásban jóval több pénzt hozna a konyhára, a mai napig ragaszkodom hozzá, hogy magam készítsek el minden darabot. Hogy én kanyarítsam az orcájára a pírt. Igaz, csak két varrás, de attól lesz igazi egy Manka-baba. Amikor aztán megkeresett a Cerkabella Kiadó, hogy készüljön a figuráról mesekönyv – amit én írtam és rajzoltam -, végre elhittem, hogy ez már több, mint egy hobbi. Ez már komoly.”
Szenvedéllyel, mínuszokban
Önmagát introvertált, nehezen nyíló személyiségként írja le, így nagy lépés volt számára, amikor volt férjével kézműves vásárokon kezdték árulni a portékáját. Először 2015-ben, Kapolcson béreltek standot, ahol már bekeretezett grafikáit és a rajzaival díszített ékszereket is kínáltak. Aztán Budapesten a Bazilika előtti, majd a Vörösmarty téri karácsonyi vásárban tűntek fel. „Ezt csak úgy lehet csinálni, ha tényleg szenvedélyesen szereted, amivel foglalkozol. Amikor harminc napon át, tíz-tizenkét órát állsz a szabad ég alatt, fázol, éhes vagy és nagyon fáradt, akkor csak az tud szeretettel mesélni a termékei történetéről a vásárlónak, akinek ez tényleg szívügye. Aki csak pénzkeresetet lát benne, vagy trendinek gondolja, az jobb, ha el sem kezdi. Mert így csak egy lesz a sok közül.” Később pedig megnyílt Manka boltja. „Minden alkotó erről álmodik és persze közben fejben százszor megtervezi, hogy milyen lesz a bolt berendezése és a kirakat. Csak éppen erre marad a legkevesebb idő és energia, mert egy állandó üzlet fenntartása rengeteg elfoglaltsággal jár és közben folyamatosan készíteni kell az árut. Sok örömet adott, de két év után végül úgy döntöttünk, hogy bezárjuk.” A koronavírus-járvány több szempontból is a lezárás és újrakezdés időszakát hozta el Mónikának. A kézműveseknek amúgy sem volt könnyű életszakasz, hiszen a vásárokat nem rendezték meg, az állásukért aggódó egykori vásárlók inkább tartalékoltak és nem költöttek, csak a legszükségesebbekre. A nem túl hálás gazdasági környezet mellett pedig a házassága is véget ért. „Mindkét területen nagyon jót tett, hogy gondolatban és fizikailag is leltáraztam. Átgondoltam az irányokat, de nem változtattam semmit drasztikusan, bíztam benne, hogy egyszer vége lesz és visszatérhetünk a nagyjából normális kerékvágásba. Természetesen, én is sokat forgolódtam éjjel álmatlanul, de valahogy gyomortájékon éreztem azt a bizalmat, hogy minden rendben lesz és ebbe próbáltam kapaszkodni nehezebb napjaimon. Bíztam benne, hogy megmarad az a réteg, aki pénzt szán arra, hogy magát szép tárgyakkal vegye körül. Sokat számolgattam, de nekem nincs B-verzióm, csak így lehetek önazonos, ebben tudom magam elképzelni.”
Mivel a Manka egyszemélyes vállalkozás, Mónika egyszemélyben felel a marketingért is. Nagyon érdekli, mindent elolvas a témával kapcsolatban, de ahogyan fogalmaz: ez mégis csak egy szakma. Úgy tartja, hogy valamelyik közösségi oldalon szinte kötelező jelen lennie a cégnek. Ő maga a Facebookon és az Instagramon is posztol, ám közel sem olyan gyakorisággal, mint szeretne. “Mégis azt figyeltem meg, hogy ha nem is sokszor, de mégis olyan tartalmat teszünk fel, amelyben ott van a saját magunkra jellemző kommunikáció, az már nagyon sokat lendíthet az ismertségünkön.” Éppen a személyes történetek és annak közösségépítő hatása az, ami miatt Mónika egyelőre nem tervezi, hogy külföldön is árulja a termékeit. „Számomra nagyon fontos az, hogy átadjam a Manka termékek mondanivalóját és úgy érzem, hogy ezt csak az anyanyelvemen tudom megtenni. Bár idővel tervezem, hogy a weboldal angol nyelven is elérhető lesz, de nagyobb, külföldi kézműves oldalakra nem fogok regisztrálni.”
Nem kell elmenni a falig
Saját weboldalán a mankabymonika.hu-n kívül azonban igyekezett új lehetőségeket is felkutatni termékei értesítésére. Ma már 16 helyen árulják viszonteladók Mónika alkotásait Budapesttől Pécsig, Szegedtől Győrig.
„A viszonteladó partnerek közül néhányat én kerestem meg, egy részük pedig maga jelentkezett, hogy szeretné árusítani a munkáimat. Nem mindegy azonban, mi kerül a boltokba, és mi az, amit csak nálam lehet kapni, és az is gyakori, hogy cserélődnek a terméktípusok, mert akad, ami az egyik boltban nem találja meg a vásárlóközönségét, máshol pedig remekül megy. A csomagküldő szolgálatok nagy segítséget jelentenek, hiszen nem kell személyesen hoznom-vinnem a tárgyakat, megteszik ezt helyettem.” Ezzel kapcsolatban pedig már fel is merül egy újabb fontos kérdés: milyen gyakran kell cserélni a termékpalettát? „Sokkal gyakrabban, mint ahogy én csinálom. Szerintem évente át kellene gondolnom, hogy mi a jó irány, merre kormányozzam a Manka kis hajóját, illetve meg is teszem, de később elsodornak a gyártási és adminisztrálási feladatok. Bár utóbbit éppenséggel szeretem, a kötelezőkön túl jó dolog összefésülni az információkat, és levonni a tapasztalatokat. Egy tehetséges alkotó, művész szerintem belső késztetést is érez, hogy évente megújuljon egy kicsit. Persze benne lehet maradni a bevált dolgokban véletlenül és szándékosan is, de ez nem jó, mert a frissesség kívánatos. Ami nekem a legnehezebb, az az, hogy ne zsigereljem ki magam, ne érezzek bűntudatot, ha este abbahagyom a munkát, vagy ha hétvégén nem dolgozom. Iszonyatos teherbírásom van, pedig nem kellene elmenni a falig. Gyakorlom tehát a munka és a pihenés egyensúlyát. A másik kihívás a gyártás, mivel minden egyes feladatot én végzek. Mire a gyártással készen vagyok, nem marad időm, energiám az alkotásra, pedig emiatt kezdtem el ezt az egészet. Nem szokták elhinni, pedig így van: a munkám 90 százalékát egész évben a gyártás, adminisztrálás, kommunikáció teszi ki, a maradék 10 százalék pedig az alkotás. Ez sajnos évek óta egy nagy feladat nekem, de tavaly már tettem lépéseket, és idén is folytatni fogom. Nagy szükségem van arra, hogy legyenek hetek, akár hónapok arra, hogy igazán azt csináljam, amit szeretek.”
Az elmúlt évek nem voltak éppen alkotóbarátok: a pandémia után jött a szomszédunkban zajló háború, az infláció, a növekvő energiaárak, amelyeket nem könnyű egy egyszemélyes vállalkozásnak kigazdálkodnia. „A rezsiszámlák megnövekedése nekem is a többfejű sárkány egyik feje, illetve az alapanyag árak: a fa, a papír, a festék, minden drágult. Mi segít? Hogy nagyon szeretem ezt a kis vállalkozást, és azon az úton vagyok, hogy még inkább önazonossá tegyem. A lelkesedésem visz előre, illetve a vásárlói visszajelzések. Nagyon örülök, amikor ismeretlen emberek írnak, kommentelnek, vagy egy-egy vásáron meglátogatnak és elmondják, hogy milyen régóta követik a munkám, és mennyi szép pillanatot kaptak tőle. Az ilyen találkozások mindig megerősítenek és hálával töltenek el, mert én akkor is csinálnám ezt, ha csak saját magamnak jelentene örömet. De így azért jobb.”
Mónika öt tippje, amivel kitűnhetünk az alkotók közül:
1. Törekedj a lehető legmagasabb minőségre!
2. Találd meg, miben vagy a leginkább önmagad, és afelé indulj, így leszel hiteles és örömöd is leled a munkádban! Csodás dolog várni a hétfőt!
3. Merd elmesélni a történeted, hidd el, sokan fognak kapcsolódni hozzád!
4. Tudatosítsd magadban, hogy a siker ellenkezője nem a kudarc! A kudarc a siker felé vezető úthoz tartozik. Ha tényleg az utadon vagy, próbáld újra és újra.
5. Képezd magad folyamatosan azokon a területeken, ahol gyengének érzed a tudásod!
Szerző:
Ványik Dóra – Telekom Hello Biznisz szerkesztőség
