Már több mint 12 ezren követik Tik Tokon a gyereknevelési csatornát

Olvasási idő 6 perc

„Minél magabiztosabb egy szülő, annál stabilabban tud kezelni gyereknevelési helyzeteket. Ahogy minél több a tudása, annál több mindent tud alkalmazni a gyakorlatban” – véli Beszédes Henrietta, aki egy évvel ezelőtt indította el a Boldog Gyerek brandjét. Egyszerre több digitális platformon is jelen van, legsikeresebb – eleinte számára is meglepő módon – a Tik Tokon lett. A gyereknevelési specialista most írja a második könyvét a témában, illetve videós formátumban képzéseket is tart szülőknek. A gyors sikerhez valószínűleg hozzájárult, hogy Henriettától a kamera előtti szereplés nem idegen: júniusban műsorvezetői vizsgát tett a TV2 Akadémián, míg korábban Szegeden szerkesztő-riporteri képzést végzett. Ettől függetlenül szerinte vannak olyan nagy nézettséget szerző videós praktikák, amelyek előképzettség nélkül is könnyen elsajátíthatók. A leggyakoribb gyereknevelési kérdések mellett ezekről is mesélt nekünk. 

Mikor kezdtél el gyerekneveléssel foglalkozni? Honnan jött a Boldog gyerek brand ötlete? 

Önismeretről már közel egy évtizede tanulok aktívan, kifejezetten gyerekneveléssel öt éve, első kisfiam megszületése után kezdtem el foglalkozni. Eleinte az érdekelt, hogyan tudnék minél jobban szót érteni az emberekkel, majd szűkült a kör, és az lett a célom, hogy minél jobban tudjak kapcsolódni a gyerekeimhez. Ezért több olyan gyereknevelési tanfolyamot is elvégeztem, amelyek az elme működése alapján segítették megérteni a gyerekeket és a viselkedésüket. A környezetemben azt láttam, hogy sokan úgy vágnak bele a szülői szerepbe, hogy nagyon sok kérdéssel küzdenek, a saját mintáikkal, tapasztalataikkal viszont nem elégedettek, de nem is nagyon tudják, hogy azokat mire cseréljék le. Ebben akarok nekik segíteni a Boldog gyerekkel, és elmúlt az egy évben az látszik, hogy erre hatalmas az igény. 

Mi a leggyakoribb probléma, amivel megkeresnek a szülők? 

Generációról generációra nyúló probléma, hogy nem nagyon tudják a szülők, hogy hogyan kontrolláljanak. Nagyon sokat úgy nőttek fel, hogy őket is rosszul kontrollálták. Például tekintélyelvűen, amely csorbát ejtett a személyiségükön. A kontrollnak viszont kétféle formája van, a rossz mellett van jó kontroll is. A központi probléma minden szituációban az, hogy hogyan legyen a szülő hatással a gyerekre, hogyan tudja megóvni, hogyan tud rá vigyázni. Ha ennek a jó módszere nincs a szülő kezében, mert erre többnyire csak rossz saját mintái, rossz tapasztalatai vannak, amelyek nem is feltétlenül működnek, akkor a rossz kontrollt veti be. Kontrollra viszont szükség van, mert muszáj életben tartani a gyereket. 

Milyen a jó kontroll? 

Teljes mértékben engedi, hogy a gyerek személyisége, képessége kibontakozzon. Én azt vallom, és ezt is kommunikálom, hogy a gyerek is egy ember, ráadásul hatalmas értelemmel és képességekkel megáldva. Testileg kicsi, de sokszor ezt a méretbeli kicsiséget rávetítik az egész lényére. Hogy ő még kicsi, úgyse érti, úgyse tudja. Ha nem nyomjuk el, hanem bízunk bennük, akkor sokkal könnyebben szót tudunk velük érteni, nincs szükség arra, hogy pl. a tekintélyelvű, parancsolgatós kontrollt használjunk. A jó kontroll alapja az együttműködés, egy lazább kommunikáció és a bizalom. Itt nem a mi sérelmeinket akarjuk levezetni a gyerekünkön, hanem megengedjük, hogy kibontakozzon jellemében, képességében. Ha elég megértést adunk, hogy mi történik, ha egy adott helyzetben az a-t választja, és mi, ha a b-t, akkor ők vannak annyira értelmes lények, hogy tudják, hogy melyik az, ami számukra jó. Persze csak akkor, ha abban a közegben, amiben él, nem érzékel folyamatos elnyomást, mert akkor csak azért is, mert mindig elnyomják, a rosszat választja.  

Hogyan indult a vállalkozásod? Mi volt az első terméked? 

Először online tréningeket tartottam, amiket mindig felvettem videóra, hogy ha valaki nem tudott az időpontban bejelentkezni, akkor utólag el tudjam neki küldeni. Rájöttem, hogy ez így már egy rögzített anyag, és valószínűleg sokakat utólag is érdekelni fog az aktuális téma. Azt is láttam, hogy vannak a gyereknevelésnek, a kommunikációnak olyan alapvető szabályai, amelyeket mindenhol, mindig ugyanúgy mondanék el. Ez fejlődött oda, hogy az oktatóanyagok lettek a középpontban, és emellett adok tanácsokat egyénileg. A könyvet is az igény szülte, mert sokan kérdezték, hogy van-e könyvem. Úgy éreztem, van már bennem annyi tudás és tapasztalat, hogy megéri leírnom azokat és kiadni. A könyv magánkiadásban jelent meg, és legjobb értékesítési platformja nem a honlapom, hanem a Tik Tok. Havonta nagyjából 100 darabot vesznek meg. 

A Tik Tikon mik a tapasztalataid? A gyereknevelési téma keresett? 

Tavaly decemberben kezdtem el aktívan jelen lenni a platformon. A téli szünetben otthon voltak a gyerekek – a nagyobbik fiam 5, a kisebbik 3 éves -, és kis videókban bemutattam, hogyan segítenek az otthoni teendőkben. Nagyon sokan kezdtek el nézni, sokkal több szülőt elértem, mint amennyit vártam. Ez meglepett, nem ez a kép volt a fejemben a platformról. Elkezdtem ide fókuszálni, azóta folyamatosan készítem a rövid videókat. Ide is érkezik a legtöbb visszajelzés is, lájk, komment, kérdés. Amit különösen szeretek a Tik Tokban, hogy a kérdésekre válaszvideókban tudok válaszolni, és ettől ez egy nagyon személyes reakció lesz.  

A kommentek alapján úgy tűnt nekem, hogy főleg anyukák követnek.  

Valóban többségében nők és anyukák a követőim. Viszont egyre több az apuka is. A következő könyvemben olyan gyereknevelési történeteket szeretnék megírni, ahol egy konkrét elakadásra hozok módszereket, és az eredményeiket megosztják a szülők. Ehhez hirdettem egy díjmentes konzultációs lehetőséget, amelyre több apuka is jelentkezett. A beszámolókból is az derül ki, hogy az anyukák együtt nézik a videókat az apukákkal. Ezek működő gyakorlatok, nem az a célom, hogy azt mutassam meg a kommunikációmban, hogy én mennyi mindent tudok és milyen szakszavakat ismerek, amiktől a szülők hasra esnek, hanem tényleg teljesen egyszerűen azonnali tudást adjak. Ez a célom az új könyvvel is. De tervezek indítani egy YouTube-csatornát is. Az egyre sűrűsödő feladatok miatt az egyszemélyes csapatomat a jövőben bővíteni is szeretném – zárja a beszélgetésünket Henrietta. 

Hogyan készíts népszerű videókat a Tik Tokra? Beszédes Henrietta, gyereknevelési specialista, a Boldog Gyerek alapítójának tanácsai 
  1. Tudd pontosan, hogy milyen értéket tudsz adni másoknak. Nagyon fontos, hogy olyan dolgokról készítsünk videót, ami tényleg érdekli a célközönségünket. Érdemes felmérést is csinálni előtte, ez nálam is bevált. A hisztikezelésre például nagyon sokan kíváncsiak voltak, ezt a témát több részre is bontottam a Tik Tokon. A sorozattal oda is tudod kötni a csatornádhoz a nézőidet.   
  1. Az első 3 másodperc nagyon meghatározó. A csattanót muszáj már az elején elmondani, hogy a végéig ott maradjanak a nézők. Ha nagyon sok a rizsa az elején, továbbkattintanak.  
  1. A megértésre fókuszáljunk. A szakzsargon az nekünk jó, hogy tudjuk, hogy nekünk van megértésünk a témában, de ha legegyszerűbben és legnagyobb megértéssel tudunk kommunikálni egy videóban, akkor sokkal szívesebben nézik meg az emberek, és jobb érzésük is lesz a végén. 
  1. Egy 15 másodperces videóban is legyen mindig érték. Például egy napindító gondolat. A vállalkozásunkat nem csak a saját szórakoztatásunkra csináljuk. 
  1. Minél több ingyen értéket adok, annál jobban jön a visszaáramoltatás mind követőszámban, mind vásárlásban. Nem biztos, hogy ugyanattól a követőtől, aki megnézte, hanem beajánl egy Facebook csoportba, megosztja egy chatban stb.  
  1. Használj tartalomtervezőt (nekem a Canva vált be). Ha nincsenek rendszerezve az ötleteid, akkor a sok ötletből nem lesz semmi. Figyeld az elérési számokat, tudd, hogy milyen típusú videókból mennyi visszajelzés jött. Ha én tudom, hogy én ki vagyok, mi az igény, akkor a rendszert is tudom jól működtetni. 
  1. Oszd be az idődet! Jelölj ki egy-két napot a Tik Tok videók elkészítésére a héten, majd vázlatként mentsd őket, és később posztold. Így biztosan nem lesz szétzilált a heted, és a tartalom sem marad ki időhiány miatt. 

Szerző:
Kandó Eszter – Telekom Hello Biznisz szerkesztőség

Mondd el véleményedet a cikkről

Mondd el véleményedet a cikkről, hogy minél jobb tartalmat tudjunk írni számodra!

Átlag értékelés / 5. Összes értékelés:

Oszd meg a cikket!

    Iratkozz fel hírlevelünkre!

    Hírek, események, új termékek és még sok más vár rád hírlevelünkön!


    Kijelentem, hogy elfogadom az Adatvédelmi Szabályzatot.

    Ha szeretnél ehhez hasonló tartalmakról értesítést kapni, akkor
    regisztrálj a hírlevelünkre!

      Hírek, események, új termékek és még sok más vár rád hírlevelünkön!


      Kijelentem, hogy elfogadom az Adatvédelmi Szabályzatot.