Két éttermet vittek sikerre fogyatékossággal élő beosztottakkal – a Kék Madár Alapítvány mintaprojektje

Olvasási idő 8 perc

A Kék Madár Alapítvány a legmagasabb szintet képviseli a fogyatékossággal élők nyílt munkaerőpiacon történő elhelyezésének, integrálásának segítésében. 2007-ben annak ellenére megnyitották az első fogyatékosokat foglalkoztató éttermet Magyarországon, hogy saját bevallásuk szerint nem értenek sem a vendéglátáshoz, sem a vállalkozáshoz. Jól átgondolt, szakemberek bevonásával készült koncepciójuk mégis bevált: az Ízlelő változatos menüsora Szekszárd után már Budapesten is várja az ínyenceket. Mészáros Andreával, az alapítvány ügyvezetőjével beszélgettünk.

Honnan indult az Ízlelő Étterem ötlete?

Egy alapítványt működtettem a kétezres évek elején is már, amelynek az egyik szolgáltatása az volt, hogy az elsődleges munkaerőpiacon segítettünk elhelyezkedni fogyatékos embereknek. Az volt a célunk, hogy őket integrálva, az ő vágyaikból kiindulva találjunk befogadó munkahelyeket számukra, ahol betanítjuk és sikeresen támogatjuk beilleszkedésüket. Mindig volt olyan ügyfelünk, akinél nem volt reális célkitűzés, hogy egy elsődleges munkapiaci nyílt foglalkoztatást biztosítsunk számára. Akkor merült fel bennünk az a gondolat, hogy létre kellene hozni egy olyan vállalkozást, ahol ezeknek az embereknek értékteremtő munkalehetőséget tudunk biztosítani. Ugyanakkor láttuk azt is, hogy ezzel modellt nyújthatnánk a foglalkoztatóknak, akik szerint a fogyatékos emberek lerontják a nyereségességüket vagy nem tudnak értékteremtő munkát végezni. Mi azt szeretnénk az Ízlelővel modellezni, hogy ha megfelelő környezetet biztosítunk számukra, akkor ők ugyanolyan heterogén, sokszínű csoport, mint mi, épek. Vannak köztük diplomások, nagyon intelligensek és természetesen tanulásban értelmileg akadályozottak is.  

Mi volt a koncepció konkrét célja?

Olyan vállalkozásban gondolkodtunk, ahol kézenfekvő módon tudnak találkozni az ép és a fogyatékos emberek. Így jött az étterem ötlete. Hollandiában korábban láttam hasonlót. Az ott szerzett élményeimet, tapasztalataimat felidézve vágtunk bele az Ízlelő tervezésébe.

Mennyire volt egyetértés az alapítványban arról, hogy új „lábat” növesztenek és megpróbálnak valami egészen szokatlant véghez vinni?

Mondhatom, hogy semennyire, mert az öt tagú kuratóriumban mindössze 3-2 arányban győzött az étterem ötlete. Érthető volt a szkeptikusok álláspontja, féltették a már jól működő szervezetet, hiszen sok veszélyt hordozott ez. De sokan segítettek és végül nagyon jól alakult a történetünk.

Milyen volt az első időszak, az indulás és az első év?

A bennünket segítő inkubátor szervezet nemzetközi boardja, akiknek nagyon sokat köszönhetek, jelezte, hogy nagyon tetszik nekik az elképzelés, de arra kérnek, hogy ezt ne Magyarországon és semmiképp se egy vidéki kisvárosban hozzuk létre. Végül sikerült meggyőznünk őket, hogy mi Szekszárdon élünk és szeretnénk az itt élő emberek számára értékteremtő munkalehetőséget biztosítani. Bizalmat szavaztak nekünk és az iránymutatásukkal 2007-ben belevágtunk. Meglepett minket az is, hogy milyen jól alakult az első év. Három forgatókönyvet készítettünk az induláshoz: egy realistát, egy pesszimistát és egy optimistát. És az optimistát is túlszárnyalta a valóság. Másfél év alatt kétszer kellett bővítenünk a kapacitásainkat . Ez minden várakozásunkat felülmúlta.

Van arról elképzelésük, hogy mi váltotta ki ezt a nagy robbanást?

Később elemeztük a sikertényezőket, amelyek az Ízlelő mögött állhattak. Három nagyon fontos dolog volt talán. Az egyik, hogy az inkubátorszervezetünk nagyon okosan fogta a kezünket és sok rossz elképzelésünktől megmentett minket. Okosan felmérették velünk azokat a piaci réseket, amelyen egy új, induló étteremnek esélyei vannak és nagyon sokat tanultunk tőlük az üzleti tervezésről is.

A másik, hogy volt annyi önkritikánk, hogy beláttuk, nem értünk a gasztronómiához, így ahhoz is kértünk segítséget. Egy helyi mesterszakács, Kovács János állt az ügyünk mellé, pedig ő már abba akarta hagyni a vendéglátást. Tulajdonképpen az első vendégeink 80 százaléka azért jött el hozzánk, mert kíváncsiak voltak arra, hogy a tanár urat ki tudta visszacsábítani. Ő dolgozta ki az egész gasztronómiai koncepciónkat és a mai napig sok segítséget kapunk tőle. Soha nem tudjuk eléggé meghálálni neki azt a segítséget, amit kaptunk tőle.

A harmadik egy kommunikációs kampány volt, amit szintén az inkubátor szervezet munkatársa javasolt. Azzal kezdtük el hirdetni magunkat, hogy megnyílt Szekszárd legdrágább menüztető étterme, amelyik a legmagasabb minőséget nyújtja. Mi akkoriban, úttörő módon mindenféle félkész terméket elutasítva tiszta alapanyagokból kezdtünk el főzni, nagyon változatos és nagyon minőségi ételeket. Ehhez a megszokottól magasabb árat társítottunk, így lett fenntartható a társadalmi vállalkozás. Sikerült megszólítani a tudatosabb fogyasztókat, akik szinte a mai napig törzsvendégeink.

A Kék Madár Alapítvány kitárta a szárnyait és befogadó, együttműködő volt a siker érdekében. Ez a kulcs?

Fontos az önreflexív képesség és amihez nem értünk, ott meg kell próbálni tanulni a tapasztaltabbaktól. Volt, amiben én voltam a húzóerő, például abban, hogy milyen szerepet szánok ebben az étteremben a fogyatékos személyeknek. Azt akartam, hogy az Ízlelőben dolgozók átélhessék azt a katartikus élményt, hogy „én képes vagyok rá”, „én meg tudom csinálni”. Azt akartam, hogy ők ne kiegészítő jelleggel legyenek jelen, hanem az ő munkájuk kis puzzle darabjai rakják össze az egészet.

Mi jellemzi a mindennapi munkát az éttermekben? Miben tér el ez a munkamodell az átlagostól?

Olyan aprólékosan osztjuk fel a munkafolyamatokat, hogy ebből mindenki meg tudja tapasztalni az „én képes vagyok erre” típusú örömet. Az első séfünk mondta, hogy máshol konyhafőnök volt, itt pedig úgy érzi magát, mint egy karmester. Az Ízlelő konyhájában egy leves nyolc ember összehangolt munkájával készül el és a séfnek arra kell figyelnie, hogy mindenki mindent jól és jókor készítsen el. Nálunk nem számíthatnak arra a vezetők, hogy a kollégák önállóan képesek cselekedni, sőt vannak, akiknek a századik napjukon is el kell magyarázni ugyanazt, immár századszorra. Más a rendelésfelvevő rendszerünk, egy nagyobb méretű ipadon, egyszerű ikonokkal rögzítenek, ez küldi be a konyhára a rendelést. Sok képi instrukciónk van. A kollégákat folyamatosan instruálni kell és szükségük van a megerősítésre is. A Hegyvidéken egy súlyosan látássérült kolléga dolgozik a pénztárban, akinek felnagyítottuk az olvasandó elemeket – ezek nem járnak nagy költséggel, némi jóindulattal megoldható dolgokról van szó.

Az ép munkatársak felé mi az elvárás, a nyitottság és elfogadás terén?

Magyarországon a fogyatékos embereket akarjuk fejleszteni, „képessé tenni” és kevésbé gondolunk arra, hogy nekünk, a többségi társadalomnak is el kell kezdeni hidat építeni, hogy valahol tudjunk találkozni. Én ezt a hídépítő szerepet szántam magunknak, hogy olyan kreatív eszközöket valósítsunk meg, amely nagyon egyszerűvé teszi az ő munkafolyamatukat. Nagy feladata van ebben az ép kollégáknak. A mostani vezetőink mind nyitott személyiségek. De ha egészen őszinte vagyok, be kell látni, hogy nyolc séfből egy az, aki beválik nálunk. Nem szeretnék idealizálni, határozott vagyok, hogyha egy kollégának akár a szakmaisága, akár az emberi oldala nem olyan, mint az elvárás, akkor el tudok tőle köszönni.

A vendégek pedig szinte észrevétlenül válnak elfogadóvá. Jól gondolom?  

Egy felmérés szerint azért szeretik az Ízlelő Éttermet, mert kiváló az ételek minősége, másrészt mert nagyon változatos a menü. Szó sincs arról, hogy szolidaritásból keresnének fel minket. És ennek örülök. Mert az a célunk, hogy ne legyenek ezek az éttermek különlegesek, hanem legyen elfogadott az, hogy bárhol dolgozhatnak fogyatékossággal élők, vagy tanulásukban akadályozottak.

Az Ízlelő példája alapján jobban nyitnak a vállalkozások a megváltozott munkaképességű munkavállalók felé?

Az indulásunk utáni pár évben rendkívüli módon éreztük ennek a jótékony hatását, most a világjárvány miatt erről nem tudok hasonlót nyilatkozni. Ők egy nagyon sérülékeny csoport és ha racionalizálni akarják egy cégnél a költségeket, akkor könnyen válnak meg tőlük a munkáltatók.

A digitalizáció mennyire része az éttermek mindennapjainak?

Egyre inkább. A vendégek rászoktak az online rendelésekre, a kiszállításra és az online kifizetésre. A belső rendszereink már egyre inkább a digitális platformokon működnek. Van egy vesszőparipám, amit még szeretnék megosztani. Ha az az óriási tudás, ami a digitalizáció terén megmutatkozik, és iszonyú gyorsan fejlődik, be fog jutni a személyes akadálymentesítés világába, akkor olyan embereknek is fogunk tudni foglalkoztatási lehetőséget teremteni, akik esetében ma még ez elképzelhetetlen. Ez lehet például egy jeltolmácsoló program, vagy robot-technika, ami a mozgáskorlátozottakat segíti.

Ha egy vállalat gondolkodik megváltozott munkaképességűek foglalkoztatásában, akkor hogyan induljon el?

Nagyon sok olyan szervezet van – a Kék Madár Alapítványhoz hasonlóan -, akik megváltozott munkaképességű embereknek segítenek elhelyezkedni. Egyrészt azért érdemes ilyen szervezeteket megkeresni, mert adatbázisunk van, másrészt az igazán professzionálisan működő szervezetek egyénre szabott munkakörelemzést végeznek és felmérik a cég igényeit is. A Kék Madár Alapítvány egészen addig jelen van, amíg megtörténik a betanulás. Ha egy cég egy ilyen partnert keres az elinduláshoz, akkor nincs nagy kockázata. 

Mi jellemző a fogyatékossággal élőkre, ami a munkához való hozzáállásukat illeti?

Összességében a legtöbb munkáltató félelme, hogy nagyon sok a táppénz, a hiányzás. Mi évek óta látjuk, hogy az ép kollégáimnál sokkal több a táppénz, mint a megváltozott munkaképességűeknél. Őket sokszor úgy kell hazazavarni, hogy lejárt a munkaidejük. Összességében nagyon lojálisak, szabálykövetőek és sokkal nagyobb bennük a bizonyítási vágy.

Mi most a legfontosabb célja az alapítványnak rövid és hosszú távon?

Rövidtávon az, hogy újra stabilizáljuk az éttermek forgalmát a világjárvány okozta helyzet után. Hosszútávon pedig azt szeretnénk elérni, hogy minden megyei jogú városban legyen olyan étterem, ahol fogyatékos emberek dolgoznak.  Ne legyen szokatlan az, ha valahol megváltozott munkaképességűekkel találkozunk. Mi a tapasztalatainkat szívesen megosztjuk itthon és külföldön is, ha van vállalkozó szellemű befektető.

A sikeres társadalmi vállalkozás négy alappillére Lévai Gábor szakértő szerint

1. Integrált üzleti modell, amely alapján a vállalkozás növekedése automatikusan növeli a társadalmi hatást is

2. Stakeholder szemlélet, amelynek az alapja az, hogy a vállalkozások nem működnek elszigetelten, és céljaikat csakis szélesebb társadalmi körbe beágyazva tudják elérni. Ennek megfelelően a vállalkozás képes valamennyi érintettjének céljait integrálni az üzleti működésbe (a tulajdonosok, a menedzsment, a munkavállalók, a célcsoport tagok szempontjai mellett figyelembe veszik a helyi közösség és a természeti környezet szempontjait is)

3. Fókusz az érintettek hosszú távú változásán (társadalmi hatás), ennek folyamatos nyomonkövetése (hatásmérés), és az üzleti döntések során a társadalmi célok elérésének megfelelő súllyal való kezelése

4. Vállalkozói szemlélet, kockázatvállalás és intuíció

Szerző:
Lakatos Katalin – Telekom Hello Biznisz szerkesztőség

Mondd el véleményedet a cikkről

Mondd el véleményedet a cikkről, hogy minél jobb tartalmat tudjunk írni számodra!

Írd le, mi meghallgatjuk!

Oszd meg a cikket!

    Iratkozz fel hírlevelünkre!

    Hírek, események, új termékek és még sok más vár rád hírlevelünkön!


    Kijelentem, hogy elfogadom az Adatvédelmi Szabályzatot.

    Ha szeretnél ehhez hasonló tartalmakról értesítést kapni, akkor
    regisztrálj a hírlevelünkre!

      Hírek, események, új termékek és még sok más vár rád hírlevelünkön!


      Kijelentem, hogy elfogadom az Adatvédelmi Szabályzatot.