Itthon szűk volt a mozgástér, ezért megcélozták az egész világot – Oncotherm Kft. elképesztő története

Névtelen Terv (92)

Az orvostechnikai eszközöket gyártó Oncotherm Kft. a nyolcvanas évek végén indult s mára a világ számos pontján jegyzett sikeres vállalkozássá nőtte ki magát, ami egy kőkemény piacon képes volt domináns szerepet kivívni magának. A cég által fejlesztett eljárásokat és eszközöket jelenleg 35 országban alkalmazzák a daganatos megbetegedésekben szenvedők sztenderd terápiái mellett. Ács Balázst, az Oncotherm Kft. ügyvezető igazgatóját és többségi tulajdonosát kérdeztük az alapítás szokatlan körülményeiről, a versenyről s az ő szerepéről is.

Jelenleg 35 országban vannak jelen, nemzetközi szinten 10-15 disztribútorral dolgoznak, piacvezetők a saját szegmensünkben, a piac 60 százalékát dominálják és jelenleg is aktív tárgyalásokat folytatnak a közel-keleti és az amerikai piacokra való belépés szándékával; többek között ilyen, elképesztő eredményeket tudhat maga mögött a magyar alapítású és tulajdonú orvostechnikai eszközöket fejlesztő és gyártó Oncotherm Kft. Ahhoz viszont, hogy megértsük a cég indulásának okait és a nemzetközi sikerének a titkát, jócskán vissza kell mennünk az időben.

„A céget 1988-ban alapította Szász András professzor” – tudtuk meg Ács Balázstól, az Oncotherm Kft. ügyvezető igazgatójától és többségi tulajdonosától. Az indulás legfontosabb motivációját az egyetemi állást betöltő Szász András édesanyja daganatos betegségben való elhalálozása jelentette, illetve, hogy a vizsgálatok a testvérénél is daganatos megbetegedés rizikóját mutatták ki. „A professzor úr viszont tudatosan készült erre a helyzetre, s amikor a tumor valóban kialakult a testvére szervezetében, ő addigra már készen állt a klinikai vizsgálatokon is pozitív eredménnyel tesztelt terápiával” – tudtuk meg Ács Balázstól. Az immár 15 éve tünetmentesen élő testvér a sztenderd terápiák mellett az Oncotherm által kifejlesztett kezelésében is részesült. De mit is érdemes tudni az onchothermiáról?

Lokális hőhatás

„Az egészséges és a daganatos szövetek, a sejtek nehezen vagy rosszul tolerálják a magas hőmérsékletet, gondoljunk csak arra, hogy amikor valamilyen vírus vagy baktérium támadja meg a szervezetet, akkor az immunrendszer hőemelkedéssel, lázzal védekezik” – hívta fel a figyelmünket a cégvezető. „Az Oncotherm eszközeivel mi is a hő hatásmechanizmusában rejlő lehetőségeket használjuk ki úgy, hogy csak a daganatos sejtekre irányítva alkalmazzuk” – mondta Ács Balázs. Vagyis röviden arról van szó, hogy a kezelés hatására a hőmérséklet emelkedik a tumorban s így elpusztulnak a tumoros sejtek. A daganatos megbetegedések számos típusa ismert s köztudottan a vezető halálokok közé tartoznak, ezért nincsen egyetlen jó megoldás a problémára. „A sztenderd kemo- és sugárterápia, illetve a műtéti beavatkozás mellett a harmadik-negyedik vonalban jelennek meg az Oncotherm által is biztosított lehetőségekhez hasonló kiegészítő típusú eljárások, amelyeket a fő kezelésekkel együtt alkalmaznak” – tudtuk meg Ács Balázstól.

Oncotherm Ehy 2030 Device 2024 2
A valós problémákra kell megoldásokat kínálni

A nemzetközi piacon való megjelenést illetően a cég bizonyos szempontból szinte az első pillanatól kezdve kötött pályán mozgott, ugyanis Magyarországon a vonatkozó szabályozás korlátozott lehetőségeket biztosít – különösen a magánellátást tekintve – az onkológiai kezelések végzését illetően. „Nyugat-Európa és a világ számos más országában nincsen ilyen szabályozás, s mivel itthon alacsony szintű volt az érdeklődés erre a típusú kezelésre, a külföldi piacok kerültek fókuszba” – tudtuk meg a cégvezetőtől. „A kilencvenes években már az első klinikai vizsgálatokra is Németországban került sor és az akkori eredmények alapján indult el igazán a cég” – monda Ács Balázs. Noha a legnagyobb piacukat jelenleg Dél-Korea jelenti 250 készülékkel, a német piacon is 200 installációval vannak jelen. A sikeres külföldi piacra való belépés legfontosabb alappillére Ács Balázs szerint, hogy ne a meglévő termékünket, szolgáltatásunkat akarjuk eladni, hanem pontosan mérjük fel a piaci igényeket és szükségleteket és azokra kínáljunk megoldásokat. „Egy vállalkozás létrehozásának szándéka alapvetően abból kell, hogy kiinduljon, hogy mik a megoldandó problémák, mire van szüksége a társadalomnak s hogy tudunk-e olyan eszközöket, termékeket létrehozni, amik megoldásokat jelentenek a különböző problémákra” – tette hozzá a cégvezető.

Évekig tartó kemény munka

Az orvostechnikai eszközök fejlesztése és gyártása erős szabványokkal, szigorúan szabályozott körülmények között történik. „Szükség van egy minőségbiztosítási rendszerre, aminek részét jelentik azon folyamatok leírásai és dokumentumok is, amelyekkel szakmailag bizonyítjuk, hogy az általunk kitalált eszköz, termék vagy eljárás megfelel azoknak a céloknak, amelyekre szántuk őket” – mondta Ács Balázs. Maga a fejlesztési és gyártási folyamat nagyon bonyolult; a cég szakemberei meghatározzák a fejlesztés konkrét célját, majd nagyon sok vizsgálaton, validációs- és verifikációs folyamaton keresztül igazolják az elméletük gyakorlatban való relevanciáját és működőképességét. „Egy eszköz kitalálása, fejlesztése és piacra kerülési ideje 7-10 éves folyamatot jelent” – tudtuk meg. 

Szürkeállomány és klinikum, erős konkurencia

Noha az Oncotherm a saját szegmensében dominás szerepet vívott ki magának, ezt a pozíciót csak következetes munkával lehet megtartani, hiszen a többek között az olasz-, amerikai-, dél-koreai- és japán versenytársak is kemény tempót diktálnak. Az Oncotherm versenyképességének alapját a rendkívül magas kvalifikációval bíró munkatársak mellett a klinikai vizsgálatok eredményei biztosítják. „Ezen a területen egymásra épülő, fázisvizsgálatok által kapott klinikai eredmények erősen befolyásolják egy cég sikerességét” – hívta fel a figyelmünket Ács Balázs. Az Oncotherm éppen a közelmúltban ért a végére egy Phase III vizsgálatnak, aminek keretében egy Dél-Afrikai egyetemmel együttműködésben több mint 200 méhnyaktumoros pácines kezelésén keresztül folyattak klinikai vizsgálatot. „Egyik részük a sztenderd kezelésben részesült, míg a páciensek másik része pluszban megkapta az Oncotherm kiegészítő kezelését is” – tudtuk meg Ács Balázstól. Az eredmények alapján, míg az előbbi csoport esetében a kezeltek 36,5 százalékában a tumor tovább növekedett, addig a kiegészítő kezelésben részesültek 97 százaléka esetében részben vagy teljesen eltűnt a daganat. „66 százalékuk testéből teljesen eltűnt a tumor, az 5 éves betegségmentes túlélési időszak a sztenderd eljárás esetben 14, míg az általunk kínált terápiával 32 százalék volt” – fogalmazott a cég vezetője. Ács Balázs kiemelte, hogy a daganatos betegségekre „jelenleg nincsen 100 százalékos megoldás, de a sztenderd terápiák kiegészítő kezelésekkel való hatékonyságának növelésével jelentős életminőségnövelést és túlélési időt lehet elérni”. Mint mondja, „a vizsgálatok többsége a tumor méretének változására koncentrál, mi viszont az életminőségre és a túlélési időre helyezzük a hangsúlyt”. Ennek az az elsődleges oka – tudtuk meg – hogy sokszor megtörténik, hogy miközben a daganat mérete nem változik, az aktivitása és így a kifejtett negatív hatása is csökken. A kezelés hatására elhal a tumor; szövet szinten kimutatható a jelenléte, de a daganat már nem „él”.

Át kellett törni az üvegplafont

Az immár 35 éves múltra visszatekintő vállalkozás életében voltak jelentős mérföldkövek is. Az egyik ilyen volt a gyártási kapacitás jelentős növelése a 2010 és 2016 közötti időszakban. Az addigi tulajdonosi kör alapgondolata az volt, hogy a maximum 15-20 fővel működő vállalkozás beszállítók segítségével elégíti ki a piaci igényeket. „Ez viszont egyfajta üvegplafont eredményezett, behatárolta a lehetőségeinket” – emlékezett vissza Ács Balázs, aki maga is ebben az időszakban került a céghez (de erről később). Viszont a dél-koreai eladások is ekkor növekedtek igazán, így „éves szinten akár 40 készüléket is működésbe helyzetünk, ezért növelnünk kellett a dolgozói létszámunkat és a gyártási kapacitásunkat is”. A korábbi 500 négyzetméteres ingatlanból átköltöztek egy négyszer nagyobb telephelyre, ami lehetővé tette számukra az addig raktárkészletük felduzzasztását is, „mert addig külsősökkel dolgozunk, de ha a beszállítás késedelmet szenved, akkor a gyártás is lassul”. Innen nézve komoly kihívást jelentett a Covid-járvány, ami világszinten is lassította és szinte teljesen ellehetetlenítette például a chipgyártást és a nemzetközi szállítást is, miközben jelentős áremelkedéssel is számolni kellett. A karantén miatt a sales-es kollégák nem tudták személyesen látogatni klinikákat és orvosokat. „Óriási raktárkészletet kellett felhalmoznunk, mert voltak olyan alkatrészek, amiknek 52 hét, vagyis majdnem egy év volt a szállítási ideje, ennyit pedig egyetlen vevő sem vár egy eszközre, hanem szétnéz a piacon gyorsabb megoldásokat keresve” – hívta fel a figyelmet a cégvezető.

Tett egy ajánlatot

Az egyébként korábban is orvostechnikai eszközök fejlesztésével foglalkozó gépészmérnök végzettségű Ács Balázs 2010-ben csatlakozott a céghez s mint mondta, már az első állásinterjún érezte, hogy megtalálta a helyét. Két évvel később már a cég igazgatója volt, majd hamarosan önálló ügyvezetőként végezte a feladatait. Aztán alkalmazottként eljutott arra a pontra, amikor azt érezte, hogy valami saját dolgot szeretne csinálni, így egy generációváltó program keretében ajánlatott tett a cég kivásárlására a már nyugdíjba készülő Szász professzor számára. Mivel az alapító fia a cégvezetés helyett a szoftverfejlesztés területén találta meg a hivatását, így Ács Balázs vált az Oncotherm Kft. többségi tulajdonosává is. „Én felelek a stratégiai irányokért, a fejlesztéséért, a minőségbiztosításért és a gyártásért is” – árnyalta a képet. „Alapvetően egy 24 órás műszakról van szó, hiszen több időzónát is le kell fednünk és mindig van tennivaló” – felelte a cégvezető. S persze mindenben ott mögötte a 48 fős csapat is, ami lefedi a több mint 100 cégből álló beszállítói hálózat koordinálását, a gépész- és villamosmérnöki, illetve szoftverfejlesztési feladatokat is. „Mindent egy kézben tartunk a tervezéstől a kivitelezésig” – fogalmazott Ács Balázs.

Szerző:
Lippai Roland – Telekom Hello Biznisz szerkesztőség

Mondd el véleményedet a cikkről

Mondd el véleményedet a cikkről, hogy minél jobb tartalmat tudjunk írni számodra!

Átlag értékelés 5 / 5. Összes értékelés: 5

Legyél te az első, aki értékeli a cikket!

Oszd meg a cikket!

    Iratkozz fel hírlevelünkre!

    Hírek, események, új termékek és még sok más vár rád hírlevelünkön!


    Kijelentem, hogy elfogadom az Adatvédelmi Szabályzatot.

    Ha szeretnél ehhez hasonló tartalmakról értesítést kapni, akkor
    regisztrálj a hírlevelünkre!

      Hírek, események, új termékek és még sok más vár rád hírlevelünkön!


      Kijelentem, hogy elfogadom az Adatvédelmi Szabályzatot.