Sokan gondolják úgy, hogy az igazi sikerhez bizony jó néhány buktatón is át kell verekednünk magunkat. Ahhoz, hogy a kudarcainkból épülni tudjunk, felállni és újra nekifutni – azzal a tudattal, hogy akár egy újabb pofonba szaladhatunk -, ismerni kell önmagunkat, erősségeinket és a gyengeségeinket is.
Vannak, akik a legnagyobb csapások után is fel tudnak állni, míg mások – ahogyan egyszer valakitől hallottam -, azt is katasztrófának fogják fel, ha megfújja őket a déli szél. A kudarctűrő képességünket nagyban meghatározza, hogy mit hozunk otthonról, milyen mintákat láttunk a szüleinktől, illetve, hogy minket hogyan neveltek. Lehetett helye tévedésnek, vagy súlyos következményekkel járt, ha az eredményeink nem ütötték meg a mércét? Ezek mind hatással lettek arra, amilyen emberek lettünk, és hogy mennyire tudunk főnixmadárként újraéledni.
Az én hibám… A te hibád…
Az első fontos különbség közöttünk, hogy mindenki mást és mást tekint kudarcnak.
„Ha gyermekként azt tapasztaltuk, hogy ha valamit elrontunk, azért büntetés, leszidás jár, akkor jó eséllyel felnőttként is inkább kerüljük a kudarcot, hiszen nem szeretnénk annak negatív következményeivel szembesülni – magyarázza Dr. Belső Nóra pszichiáter. – Ezzel viszont éppen, hogy a haladásunkat, fejlődésünket hátráltatjuk, hiszen a sikerhez vezető út gyakran jó néhány kudarccal van kikövezve.”
Dr. Belső Nóra azt javasolja, hogy ha valami nem úgy sikerül a pályánkon, az üzleti életben, egy picit gondolkodjunk el azon, hogy megtettünk-e mindent a sikerért, vagy éppen van-e más tényező, ami a sikertelenséget okozta. A legtöbb esetben arra a megállapításra fogunk jutni, hogy nem feltétlenül csak rajtunk múlott ez a kudarc.
„Ha pedig így van, a tanulságokat be tudjuk építeni a későbbi munkánkba, és egy-egy buktatót már bizonyosan fel fogunk ismerni.”
Pszichiáter szakértőnk szerint a kudarc elkerülésében sokat segíthet, ha folyamatosan tanuljuk saját magunkat. Amikor már tudjuk, hogy milyen helyzetekben tudunk nehezebben megfelelni, és ezeket elemezzük, hamarabb felismerjük, mikor kellene segítséget kérnünk vagy más utat keresnünk. Az emberek többsége akkor omlik össze, vagy blokkol le, amikor nagy a tét; viszont, ha előre készülünk ezekre a helyzetekre, akkor kész válaszaink lehetnek a kudarc elkerülése érdekében.
Egy nagy pofon után – amiből, úgy érezzük, nincs talpraállás -, hajlamosak vagyunk a legsötétebben látni a jelenünket és a jövőnket. Ilyenkor érdemes inkább kivárni, mert bármilyen apró fényt is látnánk az alagút végén, nem tudjuk értékelni.
„A legrosszabb napjainkon gyakran kizárólag magunkat vagy kizárólag másokat hibáztatunk, de az igazság valahol a kettő között van. Ha szeretnénk elkerülni a kudarcot, érdemes előre felmérni az erőforrásainkat, hogy miben vagyunk jók, miben kevésbé, és eszerint felvázolni a tervet, amibe belevágunk. Ám még ebben az esetben sem garantált a siker; pontosan tudjuk, hogy jó 10 ötletből, ha egy valóban gyümölcsöző vállalkozássá válik.”
Ne tegyünk fel mindent egy lapra!
A mi kultúránknak valamilyen módon része, hogy szeretünk biztosra menni. Félünk az ismeretlentől, mert az újban, a rutintól eltérőben benne van a hibázás lehetősége.
„Azt kell belátnunk és elfogadnunk, hogy a terv – gondos előkészületek ellenére is -, nagyon távol lehet a valós lehetőségektől – mondja Sudár Györgyi, pszichológus, coach. – Jó hír azonban, hogy a kudarctűrő képességünk javítható, főleg, hogy a nagyobb sikerek általában a több tapasztalattal érkeznek. Merjünk olyan helyzetekbe belehelyezkedni, amelyben nem érezzük magunkat olyan komfortosan, mert sokszor a komforthatárunkon kívül jönnek a nagyobb eredmények.”
A stressz- és kudarcmentes élet valójában nem jó, ám senki nem vágyik arra, hogy rögtön az első próbálkozásnál egy olyan pofonba szaladjon bele, amiből nem, vagy csak nehezen tud felállni.
„Érdemes kisebb lépésekben gondolkodni, hiszen, ha kisebbet kockáztatunk, kezelhető méretű lesz a veszteség. Ráadásul, amikor azt látjuk, hogy az egyik út nem válik be, próbálkozhatunk egy másikkal is. Az én tapasztalatom szerint a kudarcélményeket a legsúlyosabban azok élik meg a vállalkozásukban, hivatásukban, akik mindent egy lapra tesznek fel, és esetleg nem jön be a számításuk. Ha nemcsak cégvezetőként látja magát, de a személyiségének része egy erős apa-, vagy anyaszerep, fontos számára a család és a hobbija, akkor ezen a területen akkor is érhetik örömet adó sikerek, ha a munkájában elakadások vannak. És azt is el kell fogadnunk, hogy vannak fentek és lentek. Popper Péter szavaival élve: „Nem úgy van berendezve az élet, hogy mindig jól járjál!”
Sudár Györgyi szerint nincsenek fel nem dolgozható kudarcok, de az előfordulhat, hogy valaki benne ragad a sikertelensége következményeibe.
„Hagyni kell időt a gyászfolyamatnak, hiszen valami nem sikerült, egy terv, ami fontos volt számunkra, nem hozott eredményt. Gyakran tapasztalom azoknál, akik karriert váltanak, hogy el kell köszönniük attól az embertől, akinek magukat látták korábban, a munkájuk által és ez hasonlóan zajlik le, ha egy nagy üzleti álom nem valósul meg. Viszont érdemes szakember segítségét kérni, ha hosszú idő után sem tudunk újrakezdeni, ha a kudarc érzése átcsap depresszióba, vagy begyűrűzik a magánéletünkbe. A sikertelenség nyoma nem múlik el az életünkből, hanem idővel egy fontos mérföldkővé válik, és új irányt tud adni a lépéseinknek. Egyértelmű, hogy az önbecsülés ilyenkor megreccsen, érezhetek dühöt, csalódottságot, de én döntöm el, hogy benne maradok ebben az állapotban, vagy megkeresem az újabb lehetőségeket.”
Kudarcra vagy sikerre ítélve?
Az, hogy miképp élünk meg egy sikertelenséget és hogyan tudjuk feldolgozni, attól is függ, hogy a karrierünk melyik időszakában tartunk.
„Nem mindegy, hogy egy régi álom megvalósulásába csúszik hiba, ha egy virágzó, új vállalkozással kapcsolatban bukunk, vagy ha már 20 éve csináljuk ugyanazt és valójában már kicsit bele is fáradtunk. Hozzátéve, hogy ekkor sem könnyű a feldolgozás, hiszen megborul az anyagi háttér, a biztonságérzet, vagy akár elveszítünk olyan kollégákat, akikkel régóta együtt dolgoztunk.”
Szintén nagyban befolyásolja, hogy miképp állunk a kudarchoz, hogy milyen mintát hozunk otthonról és ez hogyan hatott ránk.
„Ha valaki azt tapasztalja meg, hogy a legapróbb döccenőre is felhúzzák a szemöldöküket a szülei, az valószínűleg felnőttként kevésbé lesz kockáztató hajlamú, hiszen abban benne van a bukás – és a számonkérés – veszélye – mondja Dr. Belső Nóra. – Azok, akik gyerekként hozzászoknak a siker ízéhez, vagy hozzászoknak ehhez a sikerbuborékhoz, és szinte elvárják, hogy minden a kedvük szerint alakuljon, vagy éppen soha, semmivel nem elég elégedettek, hiszen annyira magasra teszik maguk és mások számára is a lécet. Attól azonban óva intek minden szülőt, hogy meg akarja védeni a gyereket a sikertelenségtől, hogy állandóan megoldjon mindent és a gyerek ne tanulja meg, hogy bizony a tetteinek, a döntéseinek következménye van.”
„A gyereket mindenre nem lehet felkészíteni, de abban lehet neki segíteni, hogy tudja, milyen magasra teheti a lécet, hogy azt képes legyen átugrani. A veszélyes az, ha a szerethetőséget összekötik az eredményességgel, amelyből a gyerek azt tanulja meg, hogy ha kudarcot vall, akkor nem szerethető” – teszi hozzá Sudár Györgyi.
A kudarc közel sem kellemes érzés, de hozzájárulhat ahhoz, hogy sikereket érjünk el. Ha sikerül feldolgozni, az ugyan nem nullázza le a veszteség élményét, de megtaláljuk a helyét a történetünkben. Ha értjük, miért történt így és min kell változtatnunk, akkor ez a negatív élmény nagyban hozzájárul annak a sikeres embernek a megszületéséhez, akivé válhatunk.
Tessék hibázni!
Tőlünk nyugatabbra az a mondás járja, hogy az az ember, akinek nem volt igazán nagy bukása, valójában nem is lehet sikeres. Sőt, az egykori angol miniszterelnök, Winston Churcill egyenesen úgy fogalmazott, hogy “A siker az, amikor egyik hibát a másik után követjük el töretlen lelkesedéssel”.
Tény, hogy például Angliában vagy az Egyesült Államokban valahogy jobban mernek hibázni, sőt, a legnagyobb cégeknél egyenesen úgy tartják, hogy a hibázás vezethet leginkább az úttörő megoldásokhoz. A Google-nél például van egy olyan laboratórium, ahol a jövő kihívásaira keresik a megoldásokat, de mindezt radikálisan új, a korábbiaktól eltérő módszerekkel. Így sokkal nagyobb lehet az esélye a kudarcnak, de egyben a fejlődésnek is.
Hasonló a gondolkodásmód a Szilícium-völgyben is, ahol a szokás az, hogy a nagy cégeknél dolgozó fiatalok bizonyos idő után felmondanak, és saját céget alapítanak. A mondás úgy szól, hogy addig nem is veszik őket komolyan, míg nincs legalább három elbukott ötletük.
A cikk elkészülését a Telekom saját gyártású sorozata, a Marsra magyar! inspirálta, ami egy kisvállalkozás mindennapjait, kihívásait, nehézségeit, sikereit mutatja be. Főszerepekben: Csőre Gábor, Badár Sándor és Stefanovics Angéla. A sorozatot az Index.hu-n követhetitek.
Szerző:
Ványik Dóra -Telekom Hello Biznisz szerkesztőség
