A hűséges vásárlók titka

A hűségprogramok töretlen népszerűségnek örvendenek a világban – nem véletlenül. Bár elsősorban a nagy cégek űzik magas szinten ezt a játékot, te is tanulhatsz néhány praktikát.

A vásárlók ma elsősorban az ár alapján döntenek, a minőséget, az áru összetételét sokkal kevesebben vizsgálják. Ez sokszor nehéz is: a vevő nem feltétlenül képes összehasonlítani két mosópor hatékonyságát sem, az egymással versengő műszaki cikkeket pedig csak a szakértők képesek összevetni. A döntésekben így óhatatlanul megjelenik az érzelmi szál, az, hogy egyes terméket, márkát, áruházat vagy eladót ki szeret jobban.

Ha a vásárló matricákat gyűjt egy füzetbe, pláne ha klubkártyát, kedvezményt, ajándékot kap, akkor elköteleződik valami mellett.

A hűségkampányok a „tartozom valahova, számít a véleményem, egyedi igényeim vannak” érzést erősítik a vásárlóban. Így elkezd kötődni az adott bolthoz akkor is, ha csak tojásért szalad le, pedig az a másik boltban olcsóbb.

Mire jó a hűségporgram neked?

A régi vásárlókkal azért éri meg törődni, azért jó magadhoz kötni őket, mert velük van a legkevesebb gond. Az újak becserkészése kerül a legtöbbe, hiszen el kell őket csábítani, kampányt kell csinálni nekik, ami vagy bejön, vagy nem. Ezzel szemben a már meglévő vevőidre nem kell extra költségeket szánnod, szokásaik, költéseik nagyjából előre tervezhetők. Úgyhogy nagyon nem lenne jó elveszíteni őket.

Lehet persze azért is akciót csinálni, hogy növeld a bevételt. A rövid távra, egy-két hónapra szóló kampányok alkalmasak lehetnek például arra, hogy a karácsonyi bumm után január–februárban legyen kedve kicsit többet költeni a vevőnek. A klasszikus hűségprogramok azonban alkalmasak arra is, hogy információkat kapj az ügyfeleidtől.

Méret és profil szerint

A hűségprogramokat megkülönböztethetjük egycéges és többcéges programok szerint. A kisebb cégeknek, így neked is, inkább az egycéges program lehet a nyerő. Itt csak rajtad múlik minden, a nálad elköltött forintok után adhatsz kedvezményt. Ez lehet pontgyűjtő akció külön ajándékért vagy kedvezményes vásárlásért. De adhatsz tíz burger után egyet ingyen, ha pedig festékboltod van, adott érték felett ecsettel vagy takarófóliával jutalmazhatod a vásárlóidat. Adhatsz megjelölt termékekre is kedvezményt, a magyar vásárló könnyen elcsábul egy kis kedvezmény hatására.

A többcéges hűségprogramok közül a klubtagság típusúhoz tudsz csatlakozni. Ennél a programnál a fogyasztó kivált valamilyen klubkártyát, amelynek birtokában adott boltokban, szálláson, étteremben, könyvesboltban kedvezményesen tud vásárolni. A klubtagság lehet bármilyen indíttatású, van például Mátra-kártya, amellyel a térségbe látogató turisták vehetnek igénybe kisebb kedvezményeket. Ezekhez csatlakozva te is számíthatsz pluszforgalomra, ráadásul ebben az esetben a promóció sem a te feladatod lesz.

A keresztértékesítésre épülő klubkártyákhoz elég nagynak kell lenni, bizonyos méret alatt ez nem éri meg. Tipikusan ilyen a benzinkúthálózatok által kiadott kártya, amely jellemzően kiskereskedelmi egységek és más cégek összefogásával jön létre.

Törődést is adhasz

A hűséget nemcsak termékekkel, hanem szolgáltatásokkal is díjazhatod. Ez esetben valamilyen járulékos pluszt adhatsz. Ez lehet ingyenes házhozszállítás, kedvezményes vagy ingyenes karbantartás, kisebb javítások, nadrágszár felvarrása. Kidolgozhatsz külön árengedményeket a hűséges vásárlóidnak, akiket sms-ben vagy e-mailen értesíthetsz. Az értesítés szólhat az új készlet megérkezéséről is, így törzsvásárlóid elsőként szerezhetnek tudomást az újdonságaidról.

Összefoglalva: a hűségprogramok széles skálájából válogathatsz, a lényeg minden esetben az, hogy a vásárlód érzelmileg is kötődjön hozzád, akkor is téged válasszon, ha máshol kevesebbet kellene költenie.

Érdekel, hogyan lehet olyan hűségakciót csinálni, amelyet igazán szeretnek a vásárlók? A következő cikkünkből kiderül.

Mondd el véleményedet a cikkről

Mondd el véleményedet a cikkről, hogy minél jobb tartalmat tudjunk írni számodra!

Írd le, mi meghallgatjuk!

Oszd meg a cikket!

Iratkozz fel hírlevelünkre!

Hírek, események, új termékek és még sok más vár rád hírlevelünkön!