Ha már céges sörözés, akkor legyen sörkóstoló, ha csapatépítő városnézés, akkor kincskereső séta a belvárosban – egyedi csapatépítő programokkal növelhető a munkatársak lojalitása, sőt, csökkenthetők a munkahelyi konfliktusok is. A Younik kreatív szakembere szerint érdemes szakítani a régi beidegződésekkel.
Régen elég volt egy bográcsos családi nap vagy egy közös sörözés „csapatépítés” jelszóval, ma azonban már egyre inkább izgalmas, egyedi programokkal lehet lenyűgözni – és lojálisabbá tenni – a munkavállalókat. Tudja ezt a Younik kreatív műhely csapata is, amely testreszabott csapatépítő programokat és rendezvényeket szervez, nemcsak a valós, hanem a virtuális térben is.
“Általában minden ügyfél, aki megkeres minket, úgy kezdi a beszélgetést, hogy „a múltkor is ezt csináltuk”, ez vagy az a program már bevált náluk, és nekünk kell kimozdítanunk őt a komfortzónájából…” – mondja Magyarkuti Eszter, a Younik marketing- és kreatív munkatársa. “Ez általában sikerül is, így születnek meg a teljesen testre, pontosabban cégre szabott csapatépítő programok. Népszerű például, amikor egy munkahelyi csapat újraszinkronizál egy-egy kedvenc filmjelenetet, mondjuk a Star Wars vagy a Jóbarátok egy-egy epizódjából.” A lényeg, mondja a fiatal szakember, hogy a csapatépítő programon ne csak a kollégák szórakozzanak jól, hanem a cégvezetés célkitűzéseit is segítsék.
Ilyen például, amikor egy cég új cégfilozófiát, értékeket vezet be, és ezeket szeretné kommunikálni a dolgozói felé. Lehet például ügyességi játékot szervezni, amelynek minden állomása egy-egy értéket jelenít meg játékos formában; volt, hogy a ’Rugalmasság’ állomáson egy hatalmas gumicsúzlival kellett célba találni.
Sajnos a tapasztalat szerint, amikor éppen nehézségekkel küzd egy cég, általában a csapatépítő programok az elsők, amelyeket kihúznak a büdzséből, pedig Magyarkuti Eszter szerint éppen ilyenkor van rájuk a legnagyobb szükség.
“Jó üzenet, ha a munkatársak érzik, hogy megbecsülik őket és számítanak rájuk, nem pedig éppen a pozitív juttatásokat vágják vissza. Annál is inkább, mert bizonyított, hogy a közös programok növelik a dolgozók lojalitását, márpedig az utóbbi időben felértékelődött a munkaerő megtartása. Az is elemi érdeke egy cégvezetőnek, hogy ne legyenek feldolgozatlan konfliktusok a kollégák között, hiszen egy csapat csak így tud jól funkcionálni. Ha megvan az összhang, akkor a kisebb zökkenőket, problémákat is könnyebben átvészeli a cég, sőt, nem túlzás azt állítani, hogy ez versenyelőnyt jelent a piacon. “
A Younik szakemberei nap mint nap tapasztalják, mekkora ereje van annak, ha egy dolgozói csapat kiszabadul a munkahely falai közül. A formális keretek közül kilépve olyan oldalukat ismerik meg egymásnak a munkatársak, amelyeket az irodában sosem látnak, miközben óhatatlanul elkezdenek másként tekinteni a másikra.
“Egy multinál nem ritka, hogy valaki éppen csak a nevét tudja a mellette dolgozó kollégájának, egy közös csapatépítő feladat, vagy éppen beszélgetős program közben azonban közelebb kerülnek egymáshoz. Azzal pedig, hogy a megszokottól eltérő helyzetben és módon kerülnek kapcsolatba egymással, a köztük lévő esetleges feszültségek is oldódhatnak” – mondja Magyarkuti Eszter.
Hibrid programok és virtuális osztálykirándulás
Bár hosszan lehetne sorolni az izgalmas csapatépítő programokat, a Younik nem áll meg a kézzelfogható valóságnál: előszeretettel hívja segítségül a technológiát is a szórakoztatáshoz, ötvözve a valós és a virtuális feladatokat.
“Nagyon szeretjük a hibrid csapatépítő programokat, mert bár a személyes kapcsolódást semmi nem helyettesítheti, a digitális elemek megfűszerezik a programot” – magyarázza Eszter. Közben lelkesen mutatja azt az applikációt, amelyet a World of Adventures-zel karöltve fejlesztettek ki az egyik legnagyobb ügyfelük számára. Ez a valóságban és a virtuális térben párhuzamosan kalauzolta a résztvevőket egy városnéző sétán, melynek során a több mint száz résztvevő megismerhette a Budapesten forgatott hollywoodi filmek helyszíneit. A séta közben a cég animátorainak segítségével a csapatok különböző feladatokat teljesítve szereztek pontokat, így ötvözve a városnézést a versengéssel.
Eszter szerint a pandémia alatt a cégvezetők rákényszerültek a digitális megoldásokra és nyitottabbak lettek.
“Ma már a legtöbbször hibrid csapatépítő programokat szervezünk; legalább egy-egy online kvízt vagy feladványt beépítünk, vagy egy úgynevezett szabadulópaklit kap tőlünk az ügyfél, tele feladványokkal, ami rugalmasan felhasználható. Volt olyan csapat, amelyik útban a szlovéniai raftingtúrájukra, már a buszon elkezdett játszani vele, így eleve nagyszerű hangulatban kezdődött a csapatépítő utazás.”
A Younik egyik legérdekesebb megbízása azonban egy gimnáziumi osztályfőnöktől érkezett, a Covid alatt. Azzal kereste meg őket, hogy mivel a pandémia miatt személyesen nem tudott összeismerkedni az új osztálya és az osztálykirándulás is elmaradt, állítsanak össze neki egy „virtuális osztálykirándulást”. Megoldották: egyenesen Párizsba „utaztatták” az osztályt, ahol az online tárlatvezetéstől a különböző feladványokon át a francia sanzonoktól kísért virtuális kávézásig minden volt. Így az osztály úgy kovácsolódhatott össze, hogy közben senkinek sem kellett kimozdulnia az otthonából.
Nem a járvány alatt kezdték
A digitális megoldások nemcsak az ügyfeleknek kínált programokban jelennek meg a Youniknál, a munkájuk során is gyakran támaszkodnak rájuk. Már a kiajánló brossúrájukat is Canvában készítik, így az folyamatosan frissíthető, aktuálizálható, és egyszerre többen, bárhonnan tudnak rajta dolgozni. Akár az egyéb dokumentumokon, amelyekhez a Google Drive nyújt hátteret. Az online projektmenedzsment eszközök segítenek abban is, hogy egyetlen ötlet se „felejtődjön el”, például egy közös ötletelés után. Bizonyos alkalmazásokkal pedig interaktív online játékokat készítenek; legutóbb, az ügyfelek világnapján a saját partnereinket köszöntötték fel egy játékos, képes böngészővel.
“Egy pici startup vagyunk, és bár van irodánk, már a COVID előtt is természetes volt, hogy nagyrészt otthonról dolgozunk. Ez azért is fontos, mert van köztünk több kisgyerekes anyuka, vidéken dolgozó kolléga, azaz vegyes a csapat, eltér a napi ritmusunk. Tavaly nőtt a csapatunk négy főről nyolcra, ami nagy ugrás volt, és mára beállt, hogy hetente egy napon vagyunk bent mindannyian az irodában, illetve a nagyobb rendezvények előtt, amikor szükséges a személyes jelenlét” – avat be Eszter. Igaz, teszi hozzá, a rendszeres hétindító megbeszélést kifejezetten online formában bonyolítják, kiderült ugyanis, hogy így hatékonyabban tudnak dolgozni és koncentrálni…”
Elárulta azt is, hogy – bár még csak ismerkednek vele -, a mesterséges intelligenciát is bevetették már, a saját új arculatuk tervezésénél.
“Egy ponton elakadtunk a kreatív folyamatban, és megkérdeztük a ChatGPT-t, hogy a cégünk tevékenysége, paraméterei, értékei alapján milyen logót, színeket, formákat javasol. Érdemes volt: a válaszok kimozdítottak minket a holtpontról, új nézőpontot és inspirációt adtak, amelyeket aztán fel is használtunk. ”
Tanácsok a Younik kreatív szakembereitől vállalkozásoknak
- Ne félj használni a digitális felületeket, applikációkat a munkádhoz – hidd el, a többségük csak elsőre tűnik bonyolultnak! A Canva, a különböző Google eszközök, az Interacty megkönnyítheti a munkád és színesítheti a kommunikációd, az ingyenes változatuk is rengeteg lehetőséget kínál, a felületük pedig nagyon felhasználóbarát.
- A személyes kapcsolatok fontosak, de az olyan projektmenedzsment-eszközök, mint például a Slack, segítenek, hogy a különböző korú és életritmusú kollégák a saját tempójukban, mégis hatékonyan dolgozzanak együtt.
- Ha céget, vállalkozást vezetsz, ne becsüld le a csapatépítő programok erejét! Ha a cégkultúra egyébként megfelelő, erős megtartó erejük van, bizonyítottan növelik a lojalitást, és egy-egy közös élmény pozitív hatása a kisebb nehézségeken is átsegít.
- Már egy kis lépés, például egy egyedi online kvíz is sokat hozzátehet a munkahelyi mindennapokhoz és programokhoz. Ebben olyan alkalmazások segíthetnek, mint például az Interacty.
- Hogy megtaláld a tökéletes csapatépítő programot, gondold végig, az adott időpontban mire van igénye a kollégáidnak! Egy húzós pénzügyi zárás után például lehet, hogy jól esne nekik egy feszültségoldó, játékos program, míg, ha új kollégák vannak a cégnél, hasznos lehet egy ismerkedős összekovácsolódás.
- Egy csapatépítő program jó lehetőség arra, hogy közelebb hozza egymáshoz az eltérő korú és hátterű kollégákat (hahó, generációs konfliktusok…!) Azokat, akik enélkül talán soha nem beszélgetnének egymással.
Szerző:
Pomaranski Luca – Telekom Hello Biznisz szerkesztőség
Mondd el véleményedet a cikkről, hogy minél jobb tartalmat tudjunk írni számodra!
Átlag értékelés 3.7 / 5. Összes értékelés: 7
Legyél te az első, aki értékeli a cikket!