Cápák között 3. adás összefoglalója

Cápák Között 0176
Cápák Között 0176

Ha a Cápa nem tud úszni, néha a víz a hibás. Eljött a hétfő este, és a Cápák ismét megéheztek. Mi pedig végignézhettük, ahogy levadásszák a legínycsiklandozóbb falatokat. És ehhez még csak meg sem kellett mozdulniuk, a vacsora ugyanis házhoz ment hozzájuk.

Eszem a húsod

Ivánácz Gábor prémium vadhúsokból készült termékeket készít és forgalmaz. A Venison Gusto ötlete akkor fogalmazódott meg benne, amikor magas minőségű és árú húskészítményeket kellett beszereznie, de úgy vélte, léteznek azoknál sokkal jobb, magyar élelmiszerek is.

Cégével csúcsminőségű sonkákat, szalámikat, kolbászokat állítanak elő. 21-féle termékük van, melyek átlag nagykereskedelmi ára nettó 8000 Ft. A modern kor igényeinek megfelelően mindegyik húskészítmény laktóz- és gluténmentes. Saját gyár híján bérgyártásban állítják elő a termékeket. 50 millió forintért cserébe 15%-os üzletrészt kért Gábor, aki idáig 80 millió forintot fektetett be a vállalkozásába, a tavalyi árbevétele pedig 20 millió forint körüli összegre rúgott.

A Cápák rávetették magukat a felkínált szarvashúsra és Gáborra, akiből megpróbálták kihúzni a vállalkozásának minden apró kis részletét. Ő azonban nem adta könnyen magát, és igen szűkszavúan nyilatkozott, amikor az anyagi hátterét firtatták. A Cápák a vállalkozást egy olyan járműhöz hasonlították, amely elölről egy olasz sportkocsi, de oldalról sajnos csak egy kis tricikli. Így, mivel a nagyhalak üzletileg nem találták kellően biztosnak és jövedelmezőnek a vállalkozást, és nem szerették volna, ha beletörik a foguk, így gyorsan tovaúsztak.

Cápák Között 0172

Tudsz egy jó kis programot?

Pálfi Dóra programozó az IT-szektort népszerűsítené a fiatal hölgyek körében. Dóra leginkább Balogh Pétert szeretné megnyerni vállalkozása, az imagiLabs támogatójának.

Az első terméke egy programozható kiegészítő, melyet fiatal lányok számára tervezett. Egy telefonos alkalmazáson keresztül lehet különböző mintákat programozni a termékre, melyet nagyon egyszerűen tudnak módosítani. Az alkalmazásukon keresztül közösségi hálót is kiépítenek, és előfizetéses tartalmaik révén komolyabb technológiai tudásra is szert tehetnek felhasználóik.

A kezdőcsomag ára 30 000 Ft, mely tartalmazza a programozható kiegészítőt és hat hónapnyi tananyagot, mellyel a vevőik el tudják sajátítani a programozás alapjait.

Tavaly több mint 600 darabot adtak el a termékből, így 18 millió forint árbevételre tettek szert, melyet idén 120 millió forintra szeretnének növelni, további 4000 darab értékesítésével. Dóra 20 millió forintot kért a Cápáktól, és ezért 2%-ot ajánlott fel a cégéből. Eddig kicsit több mint 11%-át adták el a cégnek 180 000 dolláros befektetésért cserébe. További 1 millió dollárra számítanak még, így a Cápákhoz áthidaló befektetésért jött el Dóra.

Balogh Levente gratulált a 26 éves lánynak az óriási teljesítményéhez, és bár úgy vélte, lehet, hogy 5 év múlva meg fogja bánni, de most nem száll be. Tomán Szabina és Balogh Péter azonban ráharaptak az üzletre, és hátuszonyonként 10-10 millió forintot ajánlottak fel, 5-5% részesedésért cserébe. Dóra ezt összesen 6,5%-ra módosította, melyre a Cápák 4-4%-os ellenajánlatot tettek. Így született meg az este első befektetése.

132919

Pipipillanatok

Dancs Attila szakács, három éve indított gyorséttermi láncát szeretné kibővíteni. A Pesti Pipi birodalom alapítója négy éttermet hozott már létre, melyek bevétele 2017-ben 55 millió forint volt, majd 2019-ben 350 millió forintra emelkedett.

Idén két üzletet szeretne még nyitni, melyhez 40 millió forintra lenne szüksége. Ezért 10%-os részesedést adna cégéből a Cápáknak. Két bátor pipi színesítette a bemutatót, akik egy cseppet sem marháskodtak 🙂

A Cápák kicsit összekaptak azon, mennyire egészségesek ezek az ételek, de abban közös nevezőre jutottak, hogy igazán finomak. Bár Moldován András szívéhez leginkább a sertések állnak közel, mégis hamar megértették egymást Attilával. Azonban Ő Levente pénztárcáját szerette volna megnyerni. Tomán Szabina viszonylag hamar rájött, hogy nem szeretne olajban úszni, így hamar ki is szállt. Leventének nem tollas a háta, így a 10% helyett 40% részesedésért szállt volna be, melyet Attila túl soknak ítélt. Így a pesti pipik most támogató nélkül maradtak.

155019440

Csinálják a fesztivált

Pahor Richárd és édesapja, Pahor Zsolt forradalmasítani szeretné a turisztikai piacot. A vízparti nyaralás és a cápák nem túl jó barátok, azonban hamar kiderült, a Campsule Kft. ügyvezetője és társtulajdonosa szerencsére nem ilyen ötlettel álltak elő.

Fesztiválokra tervezték meg a „mobilszállások svájci bicskáját”, mely megvédi a fiatalokat az időjárási viszontagságoktól. Az egységek időjárásállóak, hőszigeteltek, és mivel összecsukhatóak, igazán könnyű a szállításuk is. Összeállításuk és telepítésük perceket vesz csak igénybe. A pihenőhelyek gyártását saját gyártósoron tudják végezni.

Ezeket a szálláshelyeket fesztiválokon szeretnék bérbe adni, 8000 és 15 000 Ft közötti áron, az alapmodell értékesítési ára pedig nettó 750 000 Ft. A prototípus már elkészült, azonban szükségük lenne 30 millió forintra, amelyet a termék gyártására, továbbfejlesztésére és a bérelhető modellek számának növelésére használnának fel. Ezért 5%-ot adnának a Cápáknak.

További fejlesztés még, hogy akik megvásárolják a terméket, azok kapnak egy térképalapú applikációt, melyen nyomon tudják követni, hol vannak szabad campsule-ok. Ráadásul ezen keresztül le tudják foglalni, ki tudják fizetni azokat, sőt még a kinyitásához szükséges kódot is így kapják meg.

Moldován András az este legnagyobb bókját fogalmazta meg, amikor saját elmondása szerint egy tőle nagyon ritkán elhangzó kérdést tett fel, hogy vajon ez miért nem neki jutott eszébe. Oda is adta volna a 30 millió forintot, de csakis 25%-ért. Az ellenajánlatot, mely 15% volt, András nem fogadta el, így végül maradt a 25% és egy szép barátság kezdete András és a Pahor család között.

213456

Így a mai adásban ismét két vállalkozás talált befektetőkre. Azonban még egy győztese lett az estének, hiszen Dancs Attila és a Pesti Pipi kapta meg a Telekom Digitálisan Tettrekész díját.

Jövő hét hétfőn, a Cápák között negyedik részében ismét újabb izgalmakban és ötletekben gazdag percek várnak ránk.

Mondd el véleményedet a cikkről

Mondd el véleményedet a cikkről, hogy minél jobb tartalmat tudjunk írni számodra!

Átlag értékelés 5 / 5. Összes értékelés: 2

Legyél te az első, aki értékeli a cikket!

Oszd meg a cikket!

    Iratkozz fel hírlevelünkre!

    Hírek, események, új termékek és még sok más vár rád hírlevelünkön!


    Kijelentem, hogy elfogadom az Adatvédelmi Szabályzatot.

    Ha szeretnél ehhez hasonló tartalmakról értesítést kapni, akkor
    regisztrálj a hírlevelünkre!

      Hírek, események, új termékek és még sok más vár rád hírlevelünkön!


      Kijelentem, hogy elfogadom az Adatvédelmi Szabályzatot.