A sikeres elsőszámú vezető számára az aktív vállalati pályafutás befejezése és a nyugdíjas évek kezdeti időszaka sok esetben nem várt kihívásokat rejtegethet. A hirtelen leállás magával vonhatja az ürességet, a fontosság elvesztésének érzését és ezzel együtt az önbizalomhiány kialakulását. A vállalatnál maradt beosztottak lába alól is könnyen kiszaladhat a talaj a változás bizonytalanságában. Mindez persze csak akkor következhet be, ha a váltás nem egy jól kigondolt, hosszú távú stratégia része.
„Nagyon szép életem volt, és jelenleg is az van.”
A vállalati sikerek, a megfontoltan előkészített váltás és a kiegyensúlyozott, boldog nyugdíjas évek titkának egyik prominens őrzője Kürti Sándor, aki az 1989-ben alakult KÜRT éléről vonult vissza négy évvel ezelőtt. Az információ védelmét szolgáló technológiák fejlesztésére szakosodott, nemzetközi vállalatcsoporttá fejlődött KÜRT társalapítója és korábbi vezetője számára az utolsó – vagy inkább legfelső – lépcsőfok nem hozott keserűséget. Élvezettel tölti nyugdíjas mindennapjait, továbbra is hosszú távú tervekben gondolkodik, igaz, ezek a tervek némiképp megváltoztak. Az élete ugyanolyan felépített és strukturált, ahogy korábban, de más célokkal és stratégiával, amelyeket változatlan elszántsággal szeretne megvalósítani.
A sikeres üzletember karrierjének első lépéseit a szülei és az iskolái adták, így indulhatott el azon az úton, amelyen ma is jár. A középiskola, az egyetemek, a tanulmányutak egy moszkvai matematikai kutató intézetben, illetve Angliában, a Honeywell oktató központjában egyaránt meghatározó mérföldkövek voltak az életében. Pályafutásában szintén fontos szerepet kapott az első szakmai szerelem, a Dunai Kőolajipari Vállalat, amelyről annak idején úgy gondolta, onnan megy majd nyugdíjba. Nem így lett. Az ezt követő időszakot, a nulláról indulást, a testvérével való együttműködést és a KÜRT felemelkedését dolgozza fel Kürti Sándor jelenének talán legizgalmasabb állomása, „A Kürt Dosszié” címmel idén megjelent könyve.
„A legkevesebb, amire egy vezetőnek fel kell készülnie, az az örök változás.” – hangsúlyozza Kürti Sándor, aki – ahogy minden mást az életében –, a staféta átadását is jó előre eltervezte. Három évtizeddel korábban már azon gondolkodott, hogy kik közül kerülhetne ki a helyettese, majd az őt követő vezető. Ez a stratégiai gondolkodás egyik alapköve. Alapvetően a vezetés családon belüli továbbvitelén gondolkodtak testvérével, azonban betegség miatt változtatni kellett a terven. Ugyan nincs biológiai kapcsolata későbbi utódjával, viszont több mint harminc évig egymás mellett dolgoztak, így vezetőként többet foglalkozhatott tehetséges helyettesével, mint bárki mással. A váltás időszaka előtt az addigra csaknem száz főre duzzadt csapat tagjainak tisztán kellett látni, hogy miként fog alakulni a jövő, az ő egyéni jövőjük. Biztosnak kellett lenniük abban, hogy a továbblépés harmonikus lesz. Az alapos előkészítésnek köszönhetően senkinek nem volt meglepetés, és az egész csapat megnyugvással fogadta el, hogy addigi helyettese veszi át a cég vezetését.
Stratégiai gondolkodás és a vezetők kötelező öt „fejlövése”
Kürti Sándor nézetmátrixa az építkezésről, a jó megoldásról, a szép életről szól, amely céges rendszerben a siker alapvető követelménye, de az egyén életében is működőképes, és a boldogság alapja lehet. „Minden vezetőnek stratégiában kell gondolkodnia, és öt „fejlövéssel” kell rendelkeznie. Egy vezetőnek és mindannyiunknak, aki szép életet szeretne, egy „ötkerekű autóban” kell ülnie. Aki nem gondolkodik stratégiában és például a felemelő csapatban, annál az egyik kerék defektes, és nem vagyok biztos benne, hogy jól gondolkodik.”
A legfontosabbak tehát, amiért Kürti Sándor szerint érdemes élni, avagy az öt „fejlövés”, nem csak vezetőknek:
- Egészség
A fizikai és mentális egészség megőrzése talán a legfontosabb, mindennek az alapja. A Jóistentől, vagy a természettől – kinek mi a meggyőződése –, olyan bonyolult szerkezetet kaptunk, amilyet az emberiség még soha nem tudott előállítani. Az egészségünket legalább kétezer szabályozott rendszer tartja rendben, és ha jól gazdálkodunk vele, akkor 60-70-80 évig semmit sem kell csinálnunk, csak óvni, vigyázni rá. Ne tegyük tönkre alkohollal, dohányzással vagy mással ezt a kiválóan működő rendszert!
- Pénz
Tisztában kell lenni a pénz fogalmával, azzal, hogy mennyire fontos a számomra, ha ebbe a világba be akarok kapcsolódni. Itt nem csak arról van szó, hogy hány forintom van, hanem arról, hogy hogyan kell a pénz világrendszerébe bekapcsolódnom, hogy érthető legyek benne, és mi mindent kell ehhez még megtanulnom.
- Idő
Nagyon vigyázni kell az időnkre is, hiszen 60-70-80-90 év van csupán számunkra, amit nem lenne jó kidobni. Az időnek is van legalább három diszkrét értéke, amit észben kell tartani. Ezekből az első a „ma” (ma kell megkeresnem azt a pénzt, amiből meg akarok élni), a második a „holnap” (ki kell találnom, hogy holnap miből akarok megélni, és ezt már mától kell fejlesztenem), a harmadik pedig a „holnapután” (ez maga a stratégia, a tudatos tervezés, amellyel szintén mai ésszel kell bánni).
- Visszacsatolt szabályozási rendszer
Ezt a bonyolult rendszert a műszaki életben tanítják. A vállalatirányításban megtervezek valamit, végrehajtom, és a tervezettet összehasonlítom a végrehajtottal – ez egy intellektuális feladat –, majd újból kezdem az egészet. A legjobb autógyártó például a stratégiát nem években, nem havonta és nem is hetente tartja nyilván, hanem 5 naponta vannak stratégiai elképzelései, gyorsan tud reagálni, és amíg más föl sem ébred, ő már meg is oldotta a problémát.
- Ember
A csapattal való foglalkozás. A módszer megtanulható, hogyan kell az emberekkel jól bánni. Nem trükközni, hanem teljes szívvel ott lenni. Az egyik, amivel egy vezetőnek minden nap, és a nap minden percében foglalkoznia kell, az az, hogy hogyan kell csapatot építeni.
„Maradandót alkotni nem arról szól, hogy legyen szobrom kőből, és a madarak majd szálljanak rám időnként”
Kürti Sándorra komoly hatással volt mentora, Howard Stevenson a Harvard Egyetem professzora, aki a Just Enough (Éppen elég) című könyvében megkérdezett több mint száz Harvardot végzett személyt, hogy – nagyon leegyszerűsítve – mit gondolnak arról, miért érdemes élni. Az „imádok dolgozni”, „szeretem a hatalmat”, „szeretem a pénzt” és hasonló, egyértelműnek tűnő válaszok mellett a „maradandót szeretnék alkotni” felütés hozta az ifjú mentorált számára az áttörő újdonságot, amely alapjaiban változtatta meg a gondolkodását, sőt, mára az egyik legfőbb céljává vált. Ennek szellemében rendszeresen mentorál fiatalokat, hiszen az igazi hozzáadott értéket ebben látja. A testvérével alapított középiskola, a KÜRT Alapítványi Gimnázium már elmúlt 30 éves és jelenleg 480 hallgatója van. Örömmel tart előadásokat egyetemeken, középiskolákban, és ahogy mondja, sok „puha-pihét” (pozitív impulzust) kap ezeken az eseményeken, amelyekből ő is töltekezik. Nem akar kitörni a rendszerből, pontosan tudja, hogy a gazdaság szereplője volt, még most is az, és a jövőben is az szeretne lenni, ha máshogy nem, akkor ezen az úton. És Kürti Sándor valóban maradandót alkot, hiszen nagyon sok fiatal megismerheti a gondolkodásmódját, amely kétségtelenül a siker kulcsa, és akár hasonlóan virágzó karrierutak alapja lehet.
„Nem vagyok egy érzelmes pofa…”
A saját maga érzékenységét kissé szigorúan megítélő műszaki szakember életének minden egyes pontját behálózzák az emberi értékek. Meghatódva mesél egy nem is olyan régi történetet a közvetlen környezetéből, amelynek konklúziója az emberi kapcsolatok megóvásának fontossága. Büszkén sorolja erre saját példáit, hiszen általános- és középiskolai barátait sem felejtette el a siker sodrásában, velük a kapcsolatot a mai napig fenntartja. Szintén nagyon emberi megközelítésre utal, hogy folyamatosan a „maradandón” foglalatoskodik, a nyomon, amelyet maga után hagyhat. Erről szól a tudás átadásának önzetlen igénye, és ezt igazolhatja az a legalább ezer tanítványa is, akiknek életre szóló útravalót adott a fejlődéshez.
Kürti Sándor kiegyensúlyozottságának titka, hogy a nyugdíjas éveiben is a saját, gondosan megtervezett stratégiáját követi. A mai napig a legfontosabb számára, hogy az a bizonyos „ötkerekű autó” soha ne legyen defektes. A naptárja – akárcsak az aktív vezetői években – most is tele van. Elfoglaltságainak nagy része a mentális egészségének fenntartására irányul, így hetente rendszeresen 3-4-5 sportágat is űz a maga módján, 76 évesen. Nagyon vigyáz magára, hogy rendben legyen az egója, rendben legyenek a családi kapcsolatai, és minél több maradandót alkothasson. A lépcső legfelső fokán sem szakadt meg a kapcsolata az élettel, ennek köszönhető, hogy igazán jól érzi magát a bőrében.
Mit gondol a vezetői életút sikeres befejezéséről Seres Nikolett, a Joint Venture Szövetség operatív igazgatója?
„A vezetői lét kihívásairól, a fokozott leterheltségről, a vezetői elmagányosodásról vagy a generációváltás nehézségeiről temérdek cikket és tanulmányt olvashatunk. Arról viszont nem igazán szoktunk beszélni, hogy mi történik 40-45 vagy akár 50 aktív munkaév után, hogyan küzdünk meg az öregedés és a szakmai életből való kivonulás gyászával…
Csend, nyugalom, minőségi idő, édes semmittevés, meghitt családi pillanatok, rég várt programok…mind valahogy így képzeljük. De vajon tudjuk, tudhatjuk, hogyan fogjuk megélni? Úgy ahogy a vizsgákra, a munkahelyi interjúkra vagy a vezetőség előtti nagy éves stratégiai prezentációkra…úgy bizony erre is készülni kell.
Ha egy szakasz lezárul, tudnunk kell elbúcsúzni. Elgyászolni, lezárni, továbblépni. Új célokat, új motivációt, új szempontokat találni. Itt is átesünk a változás görbén, a kérdés, hogy mennyire tudunk mentálisan felkészülni rá, vagy mennyire ér minket váratlanul és hirtelen. És mint minden, ez is sokkal egyszerűbb állapot tud lenni, ha megtervezzük és felkészülünk rá. Tudatosan, és ha lehet fokozatosan.
Szeretünk hasznosnak lenni, szeretünk fontos szerepet betölteni. Szeretjük, ha tudtunk maradandót alkotni. Nagyon nehéz lehet feldolgozni az azt érzést, amikor a visszavonulás a következő és egyetlen lépcsőfok. Egyszercsak pótolhatók és helyettesíthetők leszünk.
Vajon hogyan csinálnám, ha én állnék most egy karnyújtásnyira a nyugdíjas éveim kezdetétől?
Egyrészt egyszerre várnám, és utálnám, hogy „kivonnak a forgalomból”. Ezerszer eltervezném, mi mindent csinálnék a szabadidőmben, és nagyon várnám, hogy belevethessem magam. Majd amikor odaérnék, ugyanezzel a hévvel éreznék ürességet és bénulnék le. Semmihez nem lenne kedvem, és egy dolog se jutna eszembe abból, amire előtte annyira nagyon vágytam és előre elterveztem. Ezért bakancslistát írnék és megtervezném az új napi rutinomat. Ami tele lenne régóta vágyott dolgokkal, amit most végre megtehetek. Amolyan „hogyan nézne ki egy ideális nap” és ezt tenném a rutinommá.
Megtervezném a nyugdíjba vonulásom. Egyrészt biztosan nem egyik napról a másikra csökkenteném le a tevékenységeimet. Az utolsó 2-3 évben fokozatosan építeném le a vállalásaimat és egyre kevesebbet dolgoznék. Készülnek fizikailag, mentálisan és érzelmileg is az átállásra. Keresnék egy hobbit, ami nem megerőltető, cserébe piszkosul élvezem és fokozatosan egyre több időt szentelnék neki. Részt vennék a családom életében úgy, hogy kulcsfontosságú szerepem legyen egyes napokon, pl. kedden és csütörtökön én mennék az unokákért az oviba és a suliba. Önkéntes munkát vállalnék, ami örömmel töltene el és hasznosnak érezném magam. Büszke lennék arra, amit elértem, és fiatal vezetőket támogatnék. Mentorálnám őket. Tapasztalt tanácsadóként segítenék és tanulnék, hogy tartsam a lépést a gyorsan változó környezettel és az igényekkel. Sőt, keresnék egy fiatalon már nagy sikereket elért vezetőt, akire felnézek, akiben akár látom a fiatal önmagam, és megkérném, hogy ő mentoráljon engem. Hogy tanulhassak, fejlődhessek.
Ezzel segíteném át magam a változás görbén. Gondolkodnék és merengenék rajta, hogyan élem meg, hogy egy új szakasz nyílik előttem. Elfogadnám az életkerekem természetes forgását. És mernék segítséget kérni, ha az elengedés kifogna rajtam, és nehezebb lenne, mint gondolnám.”
Mit tegyen az ember, ha visszavonulásra készül? – Seres Nikolett tanácsai:
- A terhelés fokozatos csökkentése.
- Új „életcélok”, motiváló fókuszpontok megtalálása (valami újat tanulni, önkéntes munkát végezni, unokákkal rendszeres programot szervezni, „klubokba” járni, hobbit találni, stb.).
- Bakancslista összeállítása és valóra váltása.
- Egyéb elfoglaltságok és a hasznosság tudatos kiépítése.
- Mentorálás, tanácsadás, Board tagság.
- A család szerepének újragondolása.
- A határok meghúzása (mi fér bele, mi esik jól, mennyire töltenek az unokák).
- Felkészülés mentálisan, fizikailag és érzelmileg.
- Egészséges életmódra és étrendre való odafigyelés, rendszeres mozgás beiktatása (séta, valami könnyed, semmiképpen sem megterhelő, illetve ami jólesik).
- Napi időbeosztás elkészítése, új napi rutin kialakítása.
- Segítségkérés, ha nem vagyok jól a bőrömben.
- Programok, amikre mindig vágytam, de nem volt elég időm elmenni rá.
- Olvasás, blog, hangoskönyv, hogy az agyam is edzésben maradjon.
Olyan érdekes, hogy sok éven át vágyunk arra, milyen jó lesz, ha idősebb korunkban időmilliomosként bármit megtehetünk. Aztán mikor odaérünk, akkor mindennél jobban vágyunk vissza. Tegyük hát tevékennyé és vágyottá ezeket az éveket is! Hagyjunk energiát arra, hogy élvezni tudjuk ezeket a pillanatokat!
Szerző:
Fuchs Adrienn – Telekom Hello Biznisz szerkesztőség
