Akarj minden nap jobb lenni, mint előtte voltál! Egy szegedi utazási iroda évtizedeken átívelő története

A Z(s)eppelin Utazási Iroda egy egész korszakot felölelő története méltán inspirálhatja korunk kezdő vállalkozóit is. Amkor Zsebők Tamás egy erős döntéssel a családi vállalkozás mellett voksolt az építészkarrierrel szemben, talán még maga sem gondolta volna, hogy több évtizedes kitartó munkája és folyamatos fejlődésbe vetett hite egy viharálló céget eredményez majd. Az utazási iroda vezetője beszélt a kezdetekről, a komoly buktatókról és a szerinte a sikerességhez vezető vállalkozói gondolkodásmódról is.  

„Minden nap plusz egyet tegyünk hozzá, legyen bármi is az” – avatott be minket Zsebők Tamás a vállalkozói filozófiájába. A recept működik, hiszen a Z(s)eppelin Utazási Iroda története immár három évtizedre nyúlik vissza. De ne szaladjunk ennyire előre. A ma már többszörös MagyarBrands-díjas utazási iroda klasszikus családi vállalkozásként indult még a kilencvenes évek elején és azóta is töretlenül szembenéz a piac kihívásaival. „Az édesanyám a rendszerváltás időszakában az akkori 3 utazási iroda egyikénél vezető pozícióban dolgozott, majd az egészen más területen dolgozó édesapámmal összeházasodva Szegedre költözött” – tudtunk meg Tamástól. Az édesanyja továbbra is az utazási irodában, de már Szegeden tevékenykedett, „ám ahogy megnyílt a lehetőség a saját vállalkozások alapítása előtt, a szüleim szinte azonnal megkezdték egy saját utazási iroda szervezését”. Az iroda ’94-ben indult el Szegeden egy bérelt helyiségben, majd „évről évre jöttek az egyre nagyobb tervek, egyre több lett a bejárt útvonal, egyre több lett a desztináció és a törzsutasok száma is egyre nagyobb lett”. Ebben az időszakban a Z(s)eppelin is a klasszikus utazásszervezés területén tevékenykedett, hiszen az utasokat buszlánccal utaztatták az akkor főleg görögországi apartmanokba. „Ezt követően viszont specializálódunk a körutazásokra, a minőségi városlátogatásokra s azóta is ezen a zárt nyomvonalon haladunk tovább és erősödünk évről évre” – mondta Tamás.  

Egyetlen pillanat alatt döntött 

Az nyilván egy izgalmas kérdés, hogy hogyan került egy az Ybl Miklós Műszaki Főiskola magasépítészet szakát sikeresen elvégző fiatalember egy az idegenforgalomban érintett családi vállalkozásba. A válasz – bizonyos szempontból – Tamás szemléletéből fakad. „Az iroda a Gorenje-korszakban indult, a folyamatos utazás gyakorlatilag a szocializációm egyik alapját jelenti, gyakran pihentem a kocsiban egy-egy hűtő és tévé mellett” – emlékezett vissza Tamás. Mint mondja, „a diploma megszerzése után pillanatok alatt elengedtem az építészetet és egy száznyolcan fokos fordulattal teljes mellszélességgel beálltam dolgozni a családi vállalkozásba, annak minden lüktetését éreztem már az első idők óta”. Persze a terep nem volt ismeretlen számára, hiszen a családi mikrobusszal már a főiskolás évei alatt is szállította az utasokat a tanulmányai mellett.  


Nem akart húsz évet várni a sikerre 

Ám a gyors váltás mögött meghúzódik egy másik nyomós ok is. „A főiskola elvégzése után tíz évig kellett volna gyakornokként dolgoznom egy vezető tervező kezei alatt, majd csak azt követően tudtam volna a kilépni a piacra, ahol újabb tíz év, amíg ismert tervezőként érvényesülni tudtam volna” – hívta fel a figyelmünket Tamás. Neki viszont „nem volt húsz éve arra”, hogy eredményeket érjen el és letegyen valamit az asztalra. Ha az építészet mellett dönt – tette hozzá – akkor csak most bontogathatná a szárnyait vállalkozóként. Az a típusú ember, aki nem szereti a dolgokat halogatni, „ha valamit megtehetsz ma, azt ne halaszd holnapra”. Tamás szerint vállalkozónak lenni sosem volt egyszerű és szerinte egy huszonnégy órás foglalkozásról van szó. Viszont úgy látja, hogy vállalkozó és vállalkozó között az jelenti a legfőbb különbséget, hogy ebben ki problémát és ki feladatot lát. „Én folyamatosan azon gondolkodom, hogy minden egyes nap jobb legyen, mint az előző volt; plusz egy gesztus, plusz egy érv, plusz egy utas, plusz egy forint” – mondta Tamás. Őt a főiskolai idején és a vállalkozásba lépés első perceiben is ez a szemlélet vitte előre, „már a telex és a fax idején is azon gondolkodtam, hogyan lehetne az irodát és a foglalások rendszerét számítógépes alapokra helyezni, ahol csak lehetett, igyekeztem fejleszteni.” A vállalkozás jelenleg, a Covid után (!) közel harminc embert foglalkoztat és idén már sikerült elérniük a 2019-es eredményeiket is. Szerződéses partnereikkel több mint 100 embernek ad mindennapi munkát és feladatot. 
 

Tamás tippjei vállalkozók számára:  
  1. A történelműnkből fakadóan sajnos van bennünk nem kevés pesszimizmus, melyet nehéz levetkőzni és figyelmen kívül hagyni, de higgyük el, megéri!  
     
  1. A negatív kritikákra szükségünk van! azokon ne mérgelődjünk és keressük a hibást – mint azt sokan tesszük – hanem kreatív fejlődésünk alapjául használjuk és tanuljunk belőle! Az, hogy bennünket negatív dolog ért, az semmi másra nem vezethető vissza, mint hogy bennünket a helyes út felé tereljen és erősödjünk még tovább! 
     
  1. Vegyük észre magunk körül az energiavámpírokat! Én nem hiszek semmiféle misztikus dolgokban, két lábbal állok a földön, de közel az ötvenhez kifejlődnek az emberben olyan érzékek, receptorok, melyekkel érzi az ember, ha valaki folyamatosan visszahúzza és nem előre segíti! Ne bántsuk ezeket a tényezőket, embereket, egyszerűen csak menjünk el mellettük, megvan nekik bőven a maguk baja! Én köszönöm jól vagyok és jól is akarok lenni holnap is! 
„Apróbb és nagyobb bukták” 

Persze ezen évtizedek során akadtak komoly hullámvölgyek és kudarcok is az iroda életében, „apróbb és nagyobb bukták”, ahogy Tamás fogalmazott. Még az első időszakban a szüleit megvezették egy autóbusz vásárlás során, ami költséges következményeket hozott maga után. Szintén anyagilag fájdalmas véget ért egy szakmai együttműködés is. „A turizmusban is megvannak a lehetőségeket kereső cápák, s anno mi is betársultunk egy ilyen nagy, a kisebb irodákat tömörítő együttműködésbe, de a közös munka hírtelen és nem jól ért véget” – mondta az irodavezető. Ugyanakkor a legnagyobb csapást a család és a cég életében édesanyja 2008-as hirtelen halála okozta számukra. „Minden olyan gyorsan történt, igyekeztünk erősek maradni és egyben tartani az irodát, de belül teljesen összetörtünk” – emlékezett vissza a tragédiára a vállalkozó.  

Noha az elmúlt években a Covid jelentett komoly kihívásokat a turizmus és a piac számára, évtizedes idővonalon nézve viszont a technológiai fejlődés és empatikus hozzáállása tartja életben a piaci szereplő kreativitását. Kérdés, hogy ebben a környezetben egy „hagyományos” utazási iroda hogyan és mivel tud versenyezni. „Ez valóban hatalmas problémát jelent a szakmának az elmúlt tizenöt év fejlődését nézve, hiszen aki ma utazni szeretne, egy weboldalon keresztül lefoglalhatja a repülőjegyét, a szállását és már indulhat is” – értett egyet felvetésünkkel Tamás.  A Z(s)eppelin ugyanakkor nem a két évtizede dívott utazásszervezésen mozog. „Azért tudunk talpon maradni és fejlődni mind a mai napig ebben az erős versenyben is, mert egy olyan élményfaktort, szervezettséget és problémamentességet adunk az utasainknak, aminek megszervezésére az utasok, utazni vágyók egyedül nehezen lennének képesek” – árulta el Tamás. Nem csupán egy buszos utazást és egy szállást biztosítanak az utasaiknak, hanem gyakorlatilag az első és az utolsó másodpercükről is gondoskodnak onnan kezdve, hogy a busz az utca melyik oldalán áll meg, egészen a szakszerű és tudatos idegenvezetésig. Tamás szerint „egy webes felületen ugyan könnyebbnek tűnhet leszervezni egy utazást egyedül, de közben gond lehet a parkolással, jöhetnek bírságok, a »merre is induljunk?«, »mikor hol együnk?«, stb. kérdései, sok helyszínen felmerült probléma és kérdés adódhat, melyre a közel 30 éves szakmai tapasztalatunkkal mi előre fel vagyunk készülve és tudjuk a választ…” Mindemellett pedig a Covid – valamennyi aspektusban – még inkább felértékelte a biztonság kérdését. „Egy utazási iroda anyagilag és felelősséggel bír az utasai irányt, ugyanakkor jöhetnek olyan külső körülmények, amelyekre az utasnak egyénileg semmilyen ráhatása nincsen és akkor hiába van kifizetve az utazás és a szállás, oda lehet minden”, hívta föl a figyelmünket még egy versenyképességi tényezőre Tamás. „Nekünk, mint hazai utazásszervezőnek garanciát és biztonságot nyújtunk a vendégeinknek, utasainknak, ebben nincs pardon. A kockázat a miénk, az utasé a biztonság! Ez mindenekelőtt való!” – nyomatékosította a vállalkozó. Az elmúlt esztendő rámutatott ezen biztonsági kockázat szükségszerűségére és egyre többen térnek vissza az utazási irodák által nyújtott biztonsághoz. 

A MagyarBrands-díj és amit magával hoz 

A Z(s)eppelin az elmúlt években több alkalommal nyerte el egy szakmai magazin közönségszavazata alapján Az Év Utazási irodája címet is, mely rangos kitüntetéseket Pótápi Árpád János Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkárától vehette át Zsebők Tamás. Bődi Ivett, a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) vezérigazgató-helyettese a díj átadásakor arról is beszélt, hogy a verseny is azt mutatja, hogy a turizmusért tett erőfeszítések a nehéz körülmények ellenére sikeresek, a szakma az új kihívások közepette jobban és többet teljesít, az emberek pedig utazni akarnak. Ezen gondolatok mentén Tamás kifejtette, hogy a sokszor közhelyesnek tűnő pozitív gondolkodás nem közhely! „Igenis higgyünk magunkban és abban, amit létrehozunk, mert meg lesz az eredménye!” 

Tamás elmondása szerint nagyon örülnek a MagyarBrands-díjnak, ám valójában meglepetésként érte őket az immár többszöri megtiszteltetés. Ez természetesen egy fontos üzenet az utasok számára is, pozitívan hat az vállalkozás brandjére és programok értékesítésre is. „Büszkén viseljük ezt a megtiszteltetést” – mondta Tamás.  

Szerző:
Lippai Roland – Telekom Hello Biznisz szerkesztőség

Mondd el véleményedet a cikkről

Mondd el véleményedet a cikkről, hogy minél jobb tartalmat tudjunk írni számodra!

Átlag értékelés 4.7 / 5. Összes értékelés: 3

Legyél te az első, aki értékeli a cikket!

Oszd meg a cikket!

    Iratkozz fel hírlevelünkre!

    Hírek, események, új termékek és még sok más vár rád hírlevelünkön!


    Kijelentem, hogy elfogadom az Adatvédelmi Szabályzatot.

    Ha szeretnél ehhez hasonló tartalmakról értesítést kapni, akkor
    regisztrálj a hírlevelünkre!

      Hírek, események, új termékek és még sok más vár rád hírlevelünkön!


      Kijelentem, hogy elfogadom az Adatvédelmi Szabályzatot.