A mesterséges intelligencia már képes érzelemfelismerésre, szövegelemzésre – az Alrite magyar beszédfelismerő rendszerének sztorija

Kkv 076 1080x610 Hb Cikk Alrite

A Régens Zrt. idén 30 éve van jelen a piacon, ennek apropóján a cég marketing igazgatójával, Matics-Horváth Katával beszélgettünk. A Régens mint szoftverfejlesztő cég a vállalatirányítási és közigazgatási rendszerek területén ismert, hazánkban az egyik piacvezető vámszoftver szolgáltató. Míg vállalkozásuk korábban az üzleti szoftverfejlesztésre, az IT szolgáltatásokra, illetve a webes és mobil fejlesztésekre szakosodott, addig mára palettájuk egy különleges szolgáltatással bővült, a beszédfelismerésre épülő Alrite megoldással.

Az Alrite rájött, mennyi mindenre képes a mesterséges intelligencia

Katáék az elmúlt 15 évben aktívan foglalkoztak kutatás-fejlesztés tevékenységekkel, így ebben a szektorban nagy tapasztalattal rendelkeznek. Több európai konzorciumnak és jónéhány nemzetközi együttműködés résztvevői is voltak már.

Korábban is nagyon fontosnak tartották, hogy a kutatás-fejlesztés projektekre jelentős erőforrásokat fordítsanak. Ekkor teremtődtek meg egy új, izgalmas szolgáltatásalapjai, mely egy modern, több szektort ellátó beszédfelismerő rendszert foglalt magába. „A cég menedzsmentje az elsők között ismerte fel a mesterséges intelligenciában rejlő lehetőségeket, így jelentős erőforrásokat tudtunk fektetni az AI területére – így a beszédfelismerés mellett a képfelismerésre, szövegelemzésre, érzelemfelismerésre.” – kezdi ismertetni a Régens marketing igazgatója, Matics-Horváth Kata a kezdeteket. Olyannyira magukénak érezték ezt a világot, hogy az említett területek külön kutatási egységekké váltak és mára önálló csapat dolgozik AI alapú megoldásokon náluk.

Mit is tud pontosan az automatikus hangfelismerő rendszerük?

Katáék rájöttek, hogy nincs olyan rendszer, mely megfelelően pontos lenne a beszédfelismerés tekintetében. Úgy döntöttek, belevágnak ezen a területen egy saját fejlesztésű rendszerbe és algoritmusba, melyet elsőként magyar nyelven teszteltek és optimalizáltak. Látták, hogy a beszédfelismerés terén egy jelentős piaci rés van hazánkban. Úgy gondolták, hogy az akkori elérhető megoldásoktól eltérőt tudnak létrehozni – mind funkcionalitás, mind felhasználói felület területen. Úgy vélik, az előzetes tájékozódás az adott témában és a piac felmérése mindig nagyon fontos egy vállalkozás szempontjából. „Az algoritmus fejlesztése több éves belső K+F eredménye, amelyet a mai napig rendszeresen tovább tanítunk új kifejezésekre, szakterületekre. Elsőként 2019-ben indítottuk el az Alrite-ot béta megoldásként, hogy lássuk a piac reakcióit, és tanuljunk a visszajelzésekből. 2020 tavaszán történt meg az éles indulás, és mostanra már több mint 60.000 felhasználónk van” – mondja. 

Alrite Mockup 123 1

Az Alrite alkalmazás deep learning technológián alapszik. Az elmúlt években számos felhasználási esetet megismertek ügyfeleik által. Beszédfelismerő alkalmazásukat legtöbbször üzleti vállalkozások hasznosítják belső meetingekhez, belső és külső kommunikációs anyagok elkészítéséhez vagy adminisztrációhoz. Kapcsolatban állnak az önkormányzatokkal és egyéb kormányzati szervekkel is, melyeknél közgyűlések és ülések jegyzőkönyveinek elkészítéséhez járulnak hozzá. Az Alrite ezen kívül médiaszereplők, oktatási intézmények munkáját, ügyvédi irodák tevékenykedéseit és egészségügyi intézmények feladatait hivatott támogatni. Ezeken a területeken oktatási anyagokat digitalizálnak, kutatási munkát támogatnak alkalmazásukkal, podcastokat szerkesztenek, beteginformációkat és orvosi jelentéseket dokumentálnak többek között.

Beszédfelismerő rendszerük gyorsan és praktikusan szöveggé alakítja a különböző hang- és videófájlokat, mindezt egy biztonságos környezetben. A szoftvert a magyaron kívül angol, német, spanyol, francia, holland és török nyelveken egyaránt elérhetik a felhasználók és folyamatosan dolgoznak rajta, hogy még több nyelven legyen jelen az alkalmazás. A Régensnél jelenleg külön kutatási részleg dolgozik az érzelemfelismerés területén. „Az érzelemfelismerés segítségével automatikusan azonosítani tudjuk, hogy egy adott hangfelvétel vagy annak bizonyos részei milyen érzelemmel töltöttek. Ennek legegyszerűbb módja, ha azt elemezzük, hogy az adott felvétel pozitív, negatív vagy esetleg semleges hangvételű, míg a speciális esetekben megállapítható akár, hogy milyen alapérezelem jellemzi a beszédet (pl. öröm, szomorúság, félelem, meglepődés)” – írja körbe Kata a módszert.

Csapatukba több területről is érkeztek szakemberek, hiszen az alkalmazás és amit képviselnek elég összetett. Az Alrite csapata többek között kutatási, tervezési, design, fejlesztési, tesztelési, üzemeltetési, ügyfélszolgálati, marketing és sales feladatokat lát el, így számos szakterületről érkező kolléga dolgozik együtt. Az összetartást és a közös munkát fontosnak tartják, hiszen ez alapozza meg egy vállalkozás életét. Azt mondja, a siker egyik kulcsa a kollégákban és az összedolgozásban is rejlik. „Az elmúlt évek során mostanra már több, mint 30 ember munkája van az Alrite-ban, üzletágakon átívelő csapattal, így igazi céges sikerként éljük meg.” – fejti ki véleményét.

Aktív kommunikáció, social media, rendezvényeken való részvétel– mindez elengedhetetlen a sikeres kapcsolattartáshoz

Az Alrite kiemelt figyelmet fordít a social médiában történő kommunikációra és az ügyfelek és érdeklődők számára történő maximális tájékoztatásra.

„Tematikus aloldalaink vannak az adott felhasználói csoportokra szabva, jelenleg az általános üzleti felhasználás mellett az oktatási, média, közigazgatási és magánszemélyeknek szóló csoportok számára érhető el testreszabott tartalom.” – ismerteti Kata személyre szabott tartalmaikat.

Fontosnak tartják, hogy mindig új anyagok kerüljenek fel az internetre, így weboldalukon folyamatosan frissülnek az új információk. Mindezt hírek és blogolás formájában teszik. Kata azt mondja, a blogok kifejezetten népszerűek a nemzetközi új érdeklődők körében. Ez nagyon hasznos eszköz szerinte az új érdeklődők bevonzására, ugyanis ezáltal a kapcsolódó kulcsszavakra kereső felhasználók organikusan érik el az adott tartalmat, és sok esetben kedvet kapnak a regisztrációhoz is.  „A blog, mint tartalmi SEO eszköz számunkra kifejezetten hatékony az új érdeklődők bevonzásában. A Régensnél a Facebook, Twitter, LinkedIn platformokat használjuk a közösségi média vonatkozásában, és külön Facebook oldalt hoztunk létre az Alrite számára, hogy egyszerűbben ránk találhassanak az érdeklődők.” – ismerteti Kata social media csatornáikat.

Úgy gondolják, egy vállalkozás életében a felhasználói visszajelzések ugyanolyan fontosak, mint bármi más. „Aktívan követjük a felhasználói visszajelzéseket a mobilalkalmazás áruházak felületein és a közvetlenül hozzánk beérkező észrevételek esetében az Alrite alkalmazáson belül is. A felhasználói igények kiemelt szerepet játszanak az új funkciók fejlesztésében, az új nyelvekre tanításnál, vagy akár új esetek felismerésében, amelyek esetében találunk javítható megoldásokat.” – mondja.

Kata szerint minden platform más szempontból segíti az ügyfelekkel való kommunikációt, a márka építését és a felhasználók edukálását. Katáék számos rendezvényen szoktak részt venni, ahol kiállítanak. Ezáltal megismerhetik őket és azt, amit képviselnek. Legutóbbi például a SOTE nemzetközi nyelvészeti konferencián vettek részt, ahol bemutatták a szakterületen is alkalmazható előnyeit a rendszerüknek. Úgy vélik, az érdeklődők elérésében kihagyhatatlanok a jól teljesítő kampányok, mind a webalkalmazásuk, mind a mobilalkalmazásuk vonatkozásában. „A felhasználóink is szerencsére folyamatosan viszik tovább a hírét a megoldásnak, rengeteg új megkeresésünk érkezik egy korábbi ügyfelünkre hivatkozva, ami külön öröm számunkra.” – meséli Kata.

A Régens kiemelt figyelmet fordít a versenytársak elemzésére és folyamatos figyelésére. Úgy vélik, ez is elengedhetetlen egy vállalkozás életében. Azt mondják, ez nem egy egyszeri feladat, hanem folyamatos teendő kell, hogy legyen. „Rendszeresen figyeljük, hogy a releváns szereplők milyen új funkciókkal jelennek meg, és frissítjük ez alapján a listákat, amelyek összehasonlítják a versenytársak megoldásait a sajátunkkal. Így amennyiben egy új lead már használ egy versenytárs terméket, egyszerűen tudjuk felé kommunikálni, hogy milyen termékelőnyöket talál a másik megoldáshoz képest az Alrite-ban.” – mutatja be Kata a versenytársakra irányuló tevékenységeiket.

Azt javasolják, nem szabad félni attól, hogy egy cég az eredeti stratégiai céljait és bevált modelljeit módosítsa. 1-2 év, de sokszor akár néhány hónap alatt rengeteget változnak a felhasználói szokások és trendek, valamint a versenytársak megoldásai, így ne féljünk változtatni az addigi felületeken vagy technológiánkon, mert könnyen lemaradhatunk.

Katáék fontosnak tartják a mérföldkövek megünneplését és elismerését. Gyakran jellemző náluk, hogy nem csak egy adott negyedév, félév vagy év végén emelik ki az adott időszak sikereit, hanem időről időre a kisebb eredmények is hangsúlyt kapnak pl. új országból történő előfizetők, új rekord a heti regisztrációk számában stb. A közösségformálást cégen belül, közvetlenül is támogatják. „Irodánk open office jellege lehetőséget nyújt az aktív együttműködésre, valamint havi rendszerességgel tartunk csapatépítő eseményeket.” – mondja.

Kata tippjei egy sikeres vállalkozás működtetéséhez:
  1. Bátran gondolkodjunk innovatív, diszruptív megoldásokban! Az iparági legjobb gyakorlatok beépítése nélkülözhetetlen, de érdemes akár csak egy szolgáltatási elem esetén is egyedi ötletek megvalósításával egy lépéssel a piac előtt járni, így a megkülönböztető termékelőny versenyelőnnyé konvertálható
  2. A megfelelő termék létrehozása érdekében, különösen a technológiai területen, a kutatás-fejlesztésbe fektetett idő és energia kritikus fontosságú, erre nagyon figyeljünk
  3. Fontos átlendülni a kisebb kudarcokon, hiszen ez elengedhetetlen a siker eléréséhez
  4. Éljük meg a mérföldköveket, szorítsunk időt a kis sikerek megünneplésére
  5. A jó megoldások mögött mindig sikeres csapatok állnak. Sokszor alábecsülik a jó csapatok erejét, azonban az összetartás, bizalom, és a jó hangulat megsokszorozhatja a dolgozók teljesítményét.

Szerző:
Müller-Hegedűs Henriett – Telekom Hello Biznisz szerkesztőség

Mondd el véleményedet a cikkről

Mondd el véleményedet a cikkről, hogy minél jobb tartalmat tudjunk írni számodra!

Átlag értékelés 0 / 5. Összes értékelés: 0

Legyél te az első, aki értékeli a cikket!

Oszd meg a cikket!

    Iratkozz fel hírlevelünkre!

    Hírek, események, új termékek és még sok más vár rád hírlevelünkön!


    Kijelentem, hogy elfogadom az Adatvédelmi Szabályzatot.

    Ha szeretnél ehhez hasonló tartalmakról értesítést kapni, akkor
    regisztrálj a hírlevelünkre!

      Hírek, események, új termékek és még sok más vár rád hírlevelünkön!


      Kijelentem, hogy elfogadom az Adatvédelmi Szabályzatot.