A kreatív vállalkozó 10 pontja

Olvasási idő 6 perc
Sveda Dora

Az érzés, hogy minden összedől, amit eddig a cégben építettem, letaglózó, és nagyon nehéz az is, amikor hirtelen kell alkalmazkodni a változó körülményekhez. Az egyensúlyi állapot elvesztése, a „gyászidőszak” után minél hamarabb elkezdődik az átrendezés és az újratervezés, annál jobban lehet csökkenteni a veszteségeket. Hogyan lehet ebben a helyzetben a fejlődésre koncentrálni amikor még azt sem tudom, hogy miből fizetem a béreket a jövő hónapban?

Saját kreatív tér megteremtésével újra tudsz gondolni üzleti és szakmai folyamatokat, és megtervezni háttértámogató tevékenységeket, amelyeket eddig ösztönösen csináltál. De hogyan lehet kreatív teret teremteni? A nem produktív időszakban új vezetői és üzleti minőségeket tudsz felfedezni magadban vállalkozóként, nézzük meg, hogy mi az, amit már most is csinálsz, és mi az, amit máris el tudsz kezdeni.

Ez az időszak kedvez a kutatásnak, felfedezésnek és az információgyűjtésnek, mindannak, amire eddig nem volt kapacitásod. Szabad teret engedhetsz a képzelőerődnek, játszhatsz a lehetőségekkel és olyan dolgok között fedezhetsz fel kapcsolatot intuitív módon, ami eddig nem szerepelt a térképeden.

Pákozdi-Mikó Dóra táncoktató például a tánctanfolyamok helyett a magány oldására online táncórákat tart a karanténban elszigetelődött embereknek, akik feltöltődésre és mozgásra vágynak. Korábban nem is merült fel, hogy egy ennyire személyhez kötődő szolgáltatás az online térben is meg tud valósulni.

Értékelés és kritikai reflexiók megfogalmazása is segíthet most. A normál üzletmenetben nem mindig van arra lehetőség, hogy értékeljük a saját tevékenységünket. Elköteleződést erősítő, ha ebbe bevonjuk a kollégákat is, ők maguk is kipróbálhatják magukat most új szerepben és visszacsatolhatják, hogy mit tudunk majd az egészséges üzleti világban másképp csinálni a jövőben, hiszen ők ismerik a legjobban a napi rutinokat a vevőkkel, ügyfelekkel. Saját kollégáink a legjobb innovációs tanácsadóink.

Holló Mátyás építész, az Indelab Építésziroda alapítója és vezetője jó tapasztalatokról számol be. „A jelenlétünk az online térben exponenciálisan megerősödött – a távmunka, mint kényszerítő erő nagy lehetőség volt, ami segített mind az irodán belül, mind az ügyfelekkel való kommunikáció során. Határozottabban rákényszerültünk a már meglévő online eszközök – projektmenedzsment szoftver, felhő, levelezés alternatívái – használatának hatékonyabbá tételére és végeredményben ez felgyorsította és egyszerűbbé tette a napi – rutin feladatok elvégzését. Több előnyét látjuk a részleges távmunka megerősödésének, mint hátrányát, pl. több énidő az utazás helyett. A jól strukturált online kommunikáció bár néha lassabb munkavégzést eredményez, a transzparencia miatt és mert nem kell mindenkinek egy időpontban jelen lennie lehetőséget adott, hogy irodán belül a korábbi szerepkörök kicsit feloldódjanak és így több résztvevő kreatív energiáját tudjuk egy-egy feladatban hasznosítani. A direkt tervezés feladatok mellett felmerült az igény egyéb szolgáltatásokra, és főleg a meglévő ügyfeleknél megerősödött a tanácsadói szerepünk, mivel könnyen elérhetőek vagyunk, így a korábbi projekthatárokon túlmenő kérdésekben is számítanak ránk.” Digitális kapcsolódási lehetőségekről és távmunkaeszközökről itt kaphattok gyakorlati tippeket.

A legmélyebb hullámvölgyből is ki lehet lábalni, ha a régi gondolkodási paradigmáktól „ezt csak így lehet”, fókuszálunk az újakra „és még hogy lehet?. mi az, amire eddig nem gondoltunk?”.

A folyamatszervezési tanácsadást személyesen nyújtó soproni SRL Advantage tulajdonosa, Suri Vera folyamatszervező mérnök is a régi dolgok „leporolásával”, újragondolásával adott másfajta lendületet cégének. „A válság előtt próbáltuk meggyőzni az Ügyfeleinket, hogy változni, változtatni kell, mert a világ elhalad amellett, aki nem él az új lehetőségekkel. A válság most megmutatta sokunknak, hogy valóban fontos az átállás, és hogy a mélyvíz gyakran segítségünkre lehet. Azzal kezdtem, hogy leporoltam a régi dolgokat, és próbáltam talált időt formálni a helyzetből. Elolvastam 1-2 lelkesítő könyvet, amit már korábban olvastam, de most újra kellett. Elsőre elővettem a doktorimat, nekiestem, lassan végzek. Aztán eszembe jutott, hogy tanítanom is kell(ene) az egyetemen, de nem voltam nagy mestere az online kommunikációnak. Mivel közben a Rotaryban is el kellett kezdenem a Zoommal és társaival barátkozni, arra jöttem rá, a videoblog jobban használható lenne. Így belevetettem magam a videoszerkesztésbe. Soha nem csináltam, de fel sem tudtam állni a gép elől napokig. Aztán ami nagyon izgi lett, mivel normál ügyfelekkel nem találkozhattam, nekiálltunk a barátnőm üzletét átvizsgálni. Soha nem volt erre sem időm. Képzeld, costumer journey, golden circle és ilyenekről meséltem neki, és döbbenten néztem, ahogy elkezdett boldogan foglalkozni azzal, amivel évek óta csak szenvedett. Talán érted, lett időm az ügyféllel törődni, és pokoli sok időt takarítottam meg ezzel, mert a matekos győzködés helyett az érzelmei mentén kezdtünk menni. Már raktárkészletet elemzünk. Az még eszembe jutott zárójelben, hogy a karácsonyra kapott Air Pod is most került elő először. A személyes életemben mivel három gyerekemből csak egy van itthon, minden este virtuális dartsparti van nálunk. Eddig is megtehettük volna, soha nem tettük. Minden edzőm virtuálisan tartja egyben a csapatot. Így többet edzek, mint addig, mert eddig nem volt elég időm, hiszen foglalás, oda vissza út… több óra. Most, amikor eszembe jut edzek egyet 1 óra alatt és folytatom.”

Suri Vera

Mit tanulhatunk azoktól a vállalkozásoktól, akik megpróbálják az első sokk után megoldásorientáltan tervezni a jövőt, ami nehéz, hiszen teljesen normális, hogy krízishelyzetben, veszteségektől sújtva problémaorientáltan gondolkodunk?

Összegyűjtöttük a kreatív vállalkozó 10 pontját:

1.Az első és legfontosabb, hogy átláthatóan és tisztán kommunikálj a kollégáid felé, mert most ők lesznek a legközelebbi szövetségeseid! Tedd ezt akkor is, ha meg kell szüntetned a munkaviszonyukat, tömören társ fel nekik a hátteret, hogy az első sokk után a megértés folyamata is beinduljon náluk. Mutass példát abban, hogyan zárod le kapcsolatokat, ha ez szükséges. A válság után a tisztességes magatartás visszahozhatja az alkalmazottakat, akiket el kellett bocsátanod.

2. Vizsgáld felül a hiedelmeidet! Tényszerűen elemezd ki, hogy a nyilvánvaló veszteségek mellett, például amikor kell bezárni az üzleted, a döntéseid, gondolataid gazdasági tényeken alapulnak, vagy csak elsodornak az érzelmeid? Bontsd szét a negatív helyzeteket valós tényekre és önkorlátozó hiedelmekre!

3. Itt az idő, hogy jobban bevond a kollégáidat, vagy kérdezd meg az ügyfeleidet, hogy nekik mire lehet szükségük. Generálj kapcsolódásokat.

4. Vedd észre, hogy sokféleképpen értelmezhető ugyanaz a szituáció. Ha elfogy az erőd, próbálj meg tanulási helyzetként tekinteni a jelenre és nem kudarcként, ez segíti a talpraállásodat a stressz tartósítása helyett. Olyan, mintha átprogramoznád magam. A Hellobiznisz Facebook-csoportjában rengeteg jó szakembertől tanulhatsz ingyenesen, miközben valódi egymást segítő vállalkozói közösség formálódik.

5. Vesd el a „mindent vagy semmit” elvét, lehet, hogy most be kell érned kompromisszumokkal.

6. Foglalkozz a feltöltődéssel és a saját egészségeddel, erre eddig úgyis kevés időd jutott. A jelenre összpontosíts és a jövő felé tekints, építs magad körül egy innovatív teret, keresd az inspirációkat.

7. Tekints példaképként magadra. Gondold át, hogy a vállalkozásod vezetőjeként milyen példát mutatsz a kollégáidnak, az ügyfeleidnek és a partnereidnek. A viselkedésed minősíti a vállalkozásodat, ezért tudatosan használd a jelenlegi helyzetet a vezetői márkád csiszolására is.

8. A közösségi médiában és helyi kezdeményezések keretében azonnal bekapcsolt a szolidaritás, mint az egyik legmagasabb emberi minőség. Nézz körül, hogy milyen megmozdulásokhoz tudsz a termékeiddel és szolgáltatásaiddal csatlakozni. #vegyélhazait

9. Mutasd meg a szakértői tudásodat, kezdj el blogolni, szervezz szakmai meetupokat az online térben. Tekints értékként a tudásmegosztásra. A szakértői tudásod megmutatásával vonzóvá válhatsz a jövőbeni ügyfelek számára. Egy jó kis receptgyűjtemény is szakértői anyagnak minősül adott szakmai körben.

10. Merj segítséget kérni szakembertől, ha tartóssá válik a rossz lelkiállapotod, hogy elkerüld a még súlyosabb mentális állapotot, például a depressziót!

Szerző: Svéda Dóra HR-szakértő, a Coachingcentrum alapítója, vállalkozásfejlesztési coach

Mondd el véleményedet a cikkről

Mondd el véleményedet a cikkről, hogy minél jobb tartalmat tudjunk írni számodra!

Írd le, mi meghallgatjuk!

Oszd meg a cikket!

Iratkozz fel hírlevelünkre!

Hírek, események, új termékek és még sok más vár rád hírlevelünkön!