A környezetvédelem nemcsak a Földnek jó, hanem anyagilag is megéri! – egy környezettudatos Nógrád megyei építőanyag-kereskedés példája

Olvasási idő 8 perc

Az emberiség sorsa függ attól, hogy hogyan reagálunk a klímaváltozásra, s a jövő nem fogja jóvátenni azt, amit a jelenben elmulasztunk – erre hívják fel a figyelmet a legnevesebb klímaszakértők, akik egyben azt is hangsúlyozzák, hogy társadalmi, politikai és gazdasági színtereken is változtatni kell. Deák Attila salgótarjáni vállalkozó számára ez magától értetődő, már évek óta a környezettudatosság elve mentén fejleszti építőanyag kereskedését és kivitelezési vállalkozását.  Mint elmondta, a zöld technológiát nemcsak azért használják, mert ezzel hozzájárulnak a Föld megóvásához, hanem mert ezzel csökken a rezsiköltségük is.  Paul Ágnes szakértő szerint a „zöldítést” kicsiben, iroda szinten is el lehet kezdeni, de akik hajlandóak többet tenni, azok számára új piaci szegmensek nyílhatnak meg. A környezettudatosság hozzáadott értéket jelent, a fogyasztók, üzleti partnerek, a cég pedig szimpatikusabbá válik a befektetők számára. 

Salgótarjánba érve egy zöld erdőkkel dúsan ölelt városban találja magát az ember. A négysávos bevezető útról északra, a szlovák határ irányába tekintve vár magasodik a település fölé. Nem sokat kell a központ felé haladni, hogy a Silver Tüzéphez érjünk. Mire számít az ember egy építőanyag-kereskedés kapcsán? Semmiképp sem arra, ami itt fogadott bennünket… A többszáz tőből álló rózsakert, a szelektív hulladékgyűjtő kukák, az elektromos targoncák és a napelemrendszer a csarnok tetején sejtetik, hogy itt különleges, jó tapasztalatokra tehetünk szert. Az irodaházban, ahová az ügyvezető invitál minket, szó szerint alig férnek a sok cserepes zöld növénytől, a terek LED-del megvilágítottak. Deák Attila tulajdonost a kezdetekről kérdeztem: – Építőipari vállalkozóként jól ismertem a helyi tüzépeket és azt figyeltem meg, hogy Salgótarjánban hajlamosak az emberek legyinteni és azt mondani, hogy „jól van az úgy”. A szolgáltatások színvonala nem magas. Ha csak a mi szakterületünket nézzük, akkor elmondható, hogy vannak olyan megrendelők, akiknek jobb minőségű alapanyagra van szükségük. Egy tüzépen fontos az árukészlet, a munkamorál, a tempó és a minőség is. Elhatároztam, hogy megcsináljuk a megye legjobb építőanyag kereskedését, ahol dolgozó és vásárló is elégedett – avat be Deák Attila. A Silver Tüzép 2019-ben nyitotta meg kapuit, s azóta folyamatosan fejlődik. – Az induláshoz képest az elmúlt három évben csarnokkal és bemutató épülettel is bővültünk, de most is zajlik egy beruházás: még egy csarnokot építünk. Mindezt a környezeti szempontokat szem előtt tartva – mondja, majd kifejti: Az építőipar utolsó 15-20 évét látva egyértelmű, hogy nagyon fontos az energiatudatosság, fontosak az energetikai beruházások, a hőszigetelés, a megújuló energia felhasználása. Igazából mint magánszemély, mint vállalkozó, mint akármilyen döntéshozó, mindig ezeket a dolgokat veszem figyelembe, akár ügyféllel beszélek, akár a saját beruházásunkról van szó. Hosszú távon gondolkodunk és az volt a legfontosabb, amikor létrehoztuk a salgótarjáni irodánkat, hogy egy energiatudatos, minimális energiafelhasználású épületet létesítsünk, ami le van szigetelve, hőszigetelt nyílászárókkal van ellátva. Célunk volt, hogy ledes világítást, elektromos fűtést, hőszivattyút és napelemet használjunk. A kertben háromszáz tő rózsa várja a rovarokat és boldogítja a rá néző vásárlókat. Mindemellett optimalizáltuk a hulladékgazdálkodást és szelektíven gyűjtjük a szemetet – részletezi Deák Attila hozzátéve, hogy a napelemekkel megtermelt energia nemcsak az épületek fűtését és megvilágítását segíti, hanem a mindennapi munka során nélkülözhetetlen targoncáik töltésére is ezt használják. – Célunk ezzel, hogy minimalizáljuk a költségeinket, óvjuk a Földet, és hogy ne függjünk külső tényezőktől. Én hiszek ebben és csak akkor vagyok boldog, ha azt csinálom, amiben hiszek. A már meglévő 20 kw napelem mellé most egy olyan csarnok épül, amelyen közel 50 kw napelem lesz majd. Cégünk fejlődik, az energiafelhasználásunk is nő, de az új napelemrendszer ezt képes lesz kiszolgálni – húzza alá. Jelenleg három elektromos targonca dolgozik a terepen, a negyedik is úton van a Silver Tüzépre, már megrendelték. – Szinte mindig van lehetőség támogatásra pályázni, s mi élünk is vele. Mindenkit erre biztatok, hiszen amennyivel drágábbak az elektromos eszközök, annyi támogatás igényelhető is a vásárlásukhoz. Ha az áruszállításban is költséghatékony lesz az elektromos autó, akkor arra is váltani fogunk – húzza alá.  

Megéri zöldre váltani? 

A Silver Tüzép telephelyén a fent részletezett energiagazdálkodással az áram számlán évi kétmillió forint körüli összeget spórol a cég. Ez azt jelenti, hogy három év alatt megtérült a létesített napelemrendszer hatmilliós beruházási költsége.  

Paul Ágnes reklámszakember és egy etikus zöld kommunikációt segítő szervezet alapítója szerint vállalatként a környezetbarát működéssel nemcsak a természetnek teszünk jót, hanem magunknak is. Mint mondja, a környezettudatos szemlélethez sokszor hosszú távú befektetések kellenek. – Az energiafelhasználás csökkentésével is lehet mérsékelni a környezetre gyakorolt terhet, de van, amikor egy nagyobb beruházást kell először meglépnünk a cég fenntarthatóbb működése érdekében. Ezek a beruházások hosszabb távon megtérülnek, sőt csökkentik a kiadásainkat. Például, ha – ahogy a Silver Tüzép is – megújuló energiaforrással dolgozunk – fejti ki Ági, hozzátéve még egy járulékos pozitívumot: – Azáltal, hogy környezettudatosabb a működésünk és szimpatikusabbak vagyunk a fogyasztók számára, nem csak rövid, de hosszú távon is növeljük a bevételünket, nő a vásárlói kör és a vásárlók lojalitása. Szimpatikusabb üzleti partnerekké válhatunk így, ami új együttműködéseket eredményez. A termékeinkkel, szolgáltatásainkkal új piaci szegmenseket érhetünk el. Ezek mind-mind növelik a bevételünket és így bár pénzt és energiát kell fektetnünk a környezettudatosabb működésünkbe, összeségében mégis spórolunk és egyben fejlődünk. Érdemes a változáshoz a megfelelő szakmai csapatot is segítségül hívni, ha úgy érezzük, hogy a menedzsment önmagában nem tud megbirkózni egy nagy volumenű átalakulással.  

Mit tegyünk, ha változtatnánk? 

Paul Ágnes négy lépésben foglalja össze a javaslatait. 

1. Első lépésként mind a cég, mind a piac szempontjából fontos megvizsgálni a kiinduló helyzetet. Egy úgynevezett STEEP elemzés (társadalmi, technológiai, gazdasági, környezeti, politikai és jogi szempontok megvizsgálása) hasznos lehet ekkor. Az önvizsgálat során fel kell tennünk olyan kérdéseket, mint hogy milyen a vállalati kultúránk, mennyire építjük be a vállalat mindennapjaiba a környezettudatos szemléletet? Mennyire rugalmasak és fogékonyak a munkatársak erre? Ráadásul a cég zöldítése együtt kell járjon a munkavállalók zöld szemléletének fejlesztésével is. – Van, ahol ez a változás kisebb lépésekben, s van, ahol gyorsabb tempóban valósítható meg. De megéri dolgozni rajta, mert minden esetben növelni tudja a munkavállalók összetartását és lojalitását – húzza alá Ági és kifejti, hogy meg kell vizsgálni a külső környezetet is. – Érdemes átgondolnunk, hogy milyen beszállítóink, üzleti partnereink vannak, és ők mennyire tartják szem előtt a fenntarthatóságot. Bevonhatóak-e aktívabban a mi változásunkba, illetve rendelkeznek-e valamilyen elismert hazai vagy nemzetközi tanúsítvánnyal? – mondja, és még az első lépéshez kapcsolódva kiemeli, hogy át kell nézni azt is, hogy milyen hatással vannak a termékeink a környezetre az egész életciklusuk során?  Mik a piaci elvárások? Vannak-e jó példák a piaci szegmensünkben, akiktől tanulhatunk?  

2. Második lépésként jöhet a stratégia és az intézkedések. Mi a célunk? Milyen rövid és hosszú távú változásokat szeretnénk, tudunk megvalósítani? A hosszú távú célokat fontos allépésekre bontani. A magyar és külföldi jó példák nagy segítségünkre lehetnek. Meg kell tudni, hogy milyen előírásoknak kell megfelelni bizonyos tanúsítvány megszerzéséhez. Milyen kritériumoknak kell megfelelnie az üzleti partnereinknek, beszállítóinknak? Fontos, hogy a változások cégszintűek legyenek és a munkatársak is tisztában legyenek azzal, hogy mi a cél és milyen változások várhatóak a közeljövőben. Érdemes őket is bevonni a tervezésbe, hiszen lehet, hogy vannak javaslataik, meglátásaik a fenntartható változásokkal kapcsolatban.  

3. Fontos, hogy kiépítsünk egy ellenőrző és értékelő rendszert, hogy végig tudjuk kísérni a folyamatot. Beszállítók, más üzleti partnerek esetén fontos, hogy tisztázzuk: melyek az ökológiai fenntarthatósággal kapcsolatos elvárásaink feléjük. Azt ellenőrizni is kell, hogy ők hogyan tartják be ezeket. Illetve saját magunknál is ugyanúgy körül kell néha nézni, hogyan haladnak a betervezett változások. Érdemes folyamatábrát készíteni, hogy melyik lépés után mi jön és ezeknek mikorra kellene teljesülniük.  

4. Végezetül mérjük a változásokat. Mennyivel csökkent az energiafogyasztásunk? Mennyivel kevesebb szemetet termelünk? stb. Ezek a visszajelzések megerősítenek minket, hogy jó úton járunk, hogy megéri a sok munka és megmutatják azt is, hogy hol szükséges még változtatni.  

Jó marketing a környezettudatosság, de csak akkor, ha hiteles is! 

Paul Ágnes reklámszakember a Cleanwashers kezdeményezés egyik alapítója. A magyar marketing szakmában létrehozott közösség célja az egyenes kommunikáció, amely nem téveszti meg a fogyasztókat a környezettudatossággal kapcsolatban. Ugyanis nem minden „arany, ami fénylik” a reklámok világában. A nagyobb eladás reményében „zöld” szlogenek sajnos előfordulnak nem releváns termékeken is, ezt nevezik a szakzsargonban „greenwashing”-nak. Ági szerint a tudatos fogyasztók egyre jobban keresik a környezetbarát termékeket, szolgáltatásokat, így a valóban környezettudatos cégek nagy lojalitási előnnyel rendelkeznek a versenytársaikhoz képest. – Természetesen transzparensen kell a környezettudatos változtatásaikat kommunikálni és nem szabad átcsapni greenwashingba, ne hangsúlyozzuk túl a zöld üzenetünket, kommunikáljuk azt ami van, és ami hitelesen bemutatható – emeli ki és részletezi, hogy ha már vannak meglévő eredményeink, akkor azokat mindenképpen mutassuk be a közösségi oldalainkon, weboldalunkon is, ha pedig még csak most kezdjük el zöldíteni a cégünket, akkor meséljünk a céljainkról, az intézkedésekről, amikkel el szeretnénk azokat érni. Fontos, hogy ezek ne maradjanak csak célok és tervek!  – Aki most változtat a működésén, az versenyelőnyre tesz szert a jövőben – húzza alá Paul Ágnes. 

Szerző:
Lakatos Katalin – Telekom Hello Biznisz szerkesztőség

Mondd el véleményedet a cikkről

Mondd el véleményedet a cikkről, hogy minél jobb tartalmat tudjunk írni számodra!

Átlag értékelés 4.8 / 5. Összes értékelés: 4

Legyél te az első, aki értékeli a cikket!

Oszd meg a cikket!

    Iratkozz fel hírlevelünkre!

    Hírek, események, új termékek és még sok más vár rád hírlevelünkön!


    Kijelentem, hogy elfogadom az Adatvédelmi Szabályzatot.

    Ha szeretnél ehhez hasonló tartalmakról értesítést kapni, akkor
    regisztrálj a hírlevelünkre!

      Hírek, események, új termékek és még sok más vár rád hírlevelünkön!


      Kijelentem, hogy elfogadom az Adatvédelmi Szabályzatot.