Cseriti: A bolthálózat, ahol „akár adsz, akár veszel, mindenképpen jót teszel”

Olvasási idő 8 perc

A jó példák sok esetben képesek alakítani a szemléletünkön. Így történt Sáhy Gáborral is. „For profit” vállalkozó volt, amikor Amerikában járt és találkozott az adományboltokhoz hasonló mintákkal. Hazatérve ő maga is a társadalmi hatás érdekében kezdett tevékenykedni. Létrehozta a Cseriti adománybolt hálózatot, amely immár tíz éve működik Budapest területén kilenc üzlettel. Csapatával egy olyan fenntartható világért dolgoznak, ahol a tárgyak újrahasználata csökkenti a hulladék mennyiségét, és javítja a rászorulók életminőségét.

Mennyire volt nehéz elindítani ezt a társadalmi vállalkozást?

Nagyon. Eleinte vitte a pénzt, nem akart gazdaságosan működni. Sokszor feladhattuk volna, de kitartottunk és 2015-ben pozitív fordulat következett. Elhatároztam, hogy muszáj önfenntartóvá válnia a vállalkozásnak. Éppen ekkor ismerkedtem meg Lévai Gáborral, aki többek között az Országos Foglalkoztatási Közhasznú Nonprofit Kft. mentoraként dolgozott. A szárnyai alá vett minket és akkor azt éreztem, hogy másfél hónap alatt annyit haladtunk, mint előtte három év alatt. Ekkortól könnyebben ment: az OFA-n kívül is folytattuk a mentorprogramot. Egyértelműen látszott, hogy mik hiányoznak, mire van szükség a fejlődéshez. A mentorálás és a kemény munka eredménye az lett, hogy 2016 év végére be tudtunk mutatkozni nagy befektetők előtt, akik közül kettővel sikerült is befektetés előkészítő megállapodást kötnünk. Három évig keményen dolgoztunk, összeállt egy üzleti terv és tavaly jött volna létre egy jelentős előrelépést biztosító befektetői megállapodás. Ez végül meghiúsult a Covid miatt. De mi annyit tanultunk ez idő alatt, hogy a nehezített körülmények ellenére teljesítettük az üzleti tervben meghatározott feladatok 70 százalékát.

Van társad az üzletvezetésben?

Igen, vezetőtársam a kezdetektől velem dolgozik. Dobos László az operatív vezető, én pedig a menedzsmentet irányítom. Ez egy nagyszerű párosítás, iszonyú jól kiegészítjük egymást.

Te tudtad, hogy mi is az a társadalmi vállalkozás, vagy tanulnod kellett ezt a „létet”?

Persze, hogy tanulnom kellett. Részt vettem sok konferencián, éltem az olyan lehetőségekkel, amelyeken ingyen szerezhettem ismereteket, építhettem kapcsolatokat. 2015 őszig kifejezetten sok ilyenen jártam és nagyon hasznosak voltak.

Hogy fogadják az emberek azt, hogy a Cseriti egy adományokat – lényegében használt cikkeket – forgalmazó bolthálózat?

Magyarországon még mindig kevesen értik, hogy mit is jelent az, hogy egy vállalkozás a társadalmi hatás érdekében végez üzleti tevékenységet. Mi a bevételünket folyamatosan visszaforgatjuk a boltokba, fenntartjuk azokat, újakat nyitunk, hogy a cseritizés még több embernek, még teljesebb élményt nyújtson. Mindemellett rendszeresen támogatunk tárgyi adományokkal civil szervezeteket és önkormányzatokat. Meg kellett küzdenünk a kérkedőkkel, de miután a jótékony hatás mérhető, egyre többen támogatják tevékenységünket.

Láttam a honlapon két hatásmérő számlálót. Egyik a vásárlók megspórolt pénzét jelzi, másik a ki nem dobott szemét mennyiségét kg-ban. Fontos ezt bemutatni? Nekem mondjuk nagyon tetszik, hasznosnak érzi magát az ember, ha csatlakozik ehhez…

Ezzel szemléltetni tudjuk, mennyire nagy jelentősége van a tudatosságnak. Aki tehetős és nem a spórolás miatt vásárol nálunk, az hozzájárul bolygónk megóvásához. Aki pedig anyagi nehézségekkel küzd, ő is talál olyan boltot, ahol sokkal olcsóbban vásárolhat, ezáltal jó dolog történik vele, a családjával.

Említetted, hogy a világjárvány meghiúsított egy nagy lépést a Cseriti életében. Hogyan hatott a hétköznapjaitokra a több hónapos karantén-időszak?

A nálunk való vásárlásban kifejezetten az a jó, hogy az ügyfél szétnézhet, válogathat. Ez szinte megszűnt, mert bár volt olyan időszak, amikor délután három óráig nyitva lehettünk, a mi vásárlóink azonban éppen ezután szoktak érkezni. A forgalom rettenetesen lecsökkent. Próbálkoztunk az online piacterekkel, de nem igazán működött. Az első hullám nagyon odavágott nekünk, tartalékok nélkül ért el minket. Egy új befektető nélkül talán már nem is működnénk.

Jött egy segítő, aki kihúzta a Cseritit a bajból?

Igen. Akartam hinni, hogy a fontos társadalmi hatású tevékenységet meg lehet menteni és szerencsére esetünkben is voltak jelentkezők, akik kockáztatva befektetett tőkéjüket lehetővé tették, hogy tovább működhessen a bolthálózat. A második vírus miatti zárásra már okosabban reagáltunk, mostanra pedig kilábaltunk és szépen fejlődünk.

Egy saját webshop nem segített volna?

Tevékenységünk során olyan nagy mennyiségű tárgy – ráadásul mind különböző, egyedi – kerül a boltokba, hogy még a vonalkódozásuk is nehéz, nemhogy egy webshopra való feltöltés. A bezárások alatt próbálkoztunk online árusítással, de bebizonyosodott, hogy ez egyelőre nem rentábilis. Sajnálatos, mert tudjuk, hogy a digitális tér felé lépni kell. A jövőben talán megtaláljuk a módját mi is, de ez esetünkben nem egyszerű feladat. Jelen vagyunk a közösségi médiában, a honlapunk is informatív, mindig friss, ennek érezzük is a pozitív hatását. 

Hallva a sok nehézséget, feladatot, az sem lenne meglepő, ha már feladtad volna. Közgazdászként szinte bárhol dolgozhatnál…

Igen. De az, hogy ilyen társadalmi értékkel bíró tevékenyéget építhetek, nekem fontos. És ebben a társadalmi vállalkozásban a potenciál még végtelennek tűnik. Számomra ez kihívás és szeretem csinálni. Valóban, menedzselhetnék mondjuk egy dohánytermékeket előállító gyárat is, de az miért lenne nekem jó? A Cseritiben olyan sok jó van…

Kik vásárolnak az adomány-boltokban?

Hármas vásárlói célcsoportunk van. A nehezebb körülmények között élők, a gyűjtők, kincskeresők és a tudatos vásárlók. Ez utóbbi egyre nő. Öt éve kb. öt százalék volt, most pedig szerintem már a tizenötöt is eléri. Ma a környezettudatosság egyre nagyobb teret hódít, nagyon helyesen, s ennek része az is, hogy ne vegyünk mindenből újat. Hiszen a Földön lévő szemét mennyiségét ezzel is csökkenteni lehet.

Továbbá – gondolom – ha valaki megszabadulna a tárgyaitól, azt se a konténerbe dobja, hanem inkább juttassa el a Cseritihez, ahol rátalál majd valaki más, akinek az éppen jó lesz!

Pontosan így van. Nagyobb háztartási gépek elszállításában segítünk, ha valaki megkeres minket. Egyébként az egy alapszabály, hogy csak megóvott, hibátlan, használható termékeket veszünk át – a vásárlóink érdekében. A Cseritiben 35 százalékkal az átlagos piaci árszint alatt tartjuk az árakat. Ez egy olyan helyzet, amelyben mindenki nyer. 

Elég itt az, hogy magánszemélyek hallanak rólatok és behozzák a feleslegessé vált dolgaikat, vagy van szervezett gyűjtés is?

Igyekszünk más utakat is keresni. Nagyvállalatokkal építettünk ki kapcsolatot és ezt folyamatosan bővítjük. A cégekhez két projekttel tudunk kapcsolódni. Van a Cseriti Box, amelynek lényege, hogy egy figyelemfelkeltő, a logónkkal és szlogenünkkel ellátott gyűjtő doboz van kihelyezve az irodaházakban, amelybe bárki, bármikor elhelyezhet számára már nem hasznos terméket.  Ezeket mi rendszeresen ürítjük, de a dobozok legnagyobb jelenetősége talán nem is a tartalmukban van, hanem abban, hogy általa szem előtt vagyunk, megismerik a Cseritit, részese vagyunk a szemléletformálásnak. Ennek kampányszerű kiterjesztése az őszi és tavaszi „nagytakarítás akciónk”, amikor egy-egy bizonyos időszakban nagy mennyiségben várjuk a már nem használt holmikat a vállalatoknál dolgozóktól. Ez nekik is jó, s a vásárlóinknak is.

Miket forgalmaznak az adományboltok?

Szinte mindent, ami nem élelmiszer, bútor, építőanyag vagy vegyszer. Tehát ruhát, cipőt, kiegészítőket, lakberendezési és dísztárgyakat, könyveket, DVD-ket, CD-ket, gyerekjátékokat és sporteszközöket, konyhai eszközöket, kis és nagy műszaki árukat.

Hány embernek adtok munkát? A munkavállalók kiválasztásában is figyelembe veszitek a társadalmi hatást?

Jelenleg a kilenc boltban, két raktárban és két irodában közel harminc főt foglalkoztatunk. És igen, mindig számított, hogy a munkavállalók kiválasztásánál is segítsük a hátrányos helyzetűeket. Már az induláskor, 2011-ben is meghatározó volt a munkaerő piacról kiszorultak segítése.  De mint társadalmi vállalkozás, elsősorban a környezeti és a szociális hatás elérése a prioritás .

Milyen jövőképet látsz magatok előtt?

Szeretném, hogy erősödjön országosan az adományboltok hálózata. Nyugat-Európában ezt a tevékenységet legalább adókedvezménnyel támogatják. Angliában például egyáltalán nincs áfa a termékeken, Ausztriában is csak 10 százalék. Hiszen azt már egyszer valaki megfizette, amikor megvette a később nekünk felajánlott terméket. Mivel az adományboltok nagyon fontos társadalmi hatással bírnak, remélem, itthon is várható változás e tekintetben. Sok mindenen átmentünk már, de a bolthálózat működik, a társadalmi hatásunk mérhető és ez visz előre minket. Ami a közeljövőben fontos lépés lesz, az éppen a digitalizációhoz kötődik. A mindennapi munkánkban hamarosan szintet kell lépnünk. Sokan vagyunk, szerteágazóak a feladatok. Sokkal strukturáltabban kell működnünk és ezt csak digitalizációval lehet megtenni. A jövőképünk egy modern, a korral haladni képes, de a jó célokat sosem feladó bolthálózat működtetése, amelyben továbbra is nyer mindenki, aki cseritizik. Örülnénk, ha egyre többen válnának nyitottá a „cseritizésre”, hiszen ahogy szlogenünkben is áll: „Akár adsz, akár veszel, mindenképpen jót teszel”.

Amikor a mentor közbelép – Gyakorlati példák Lévai Gábortól, a társadalmi vállalkozások szakértőjétől. Mi volt mentorként a legnagyobb kihívás számodra a Cseritivel kapcsolatban?

Amikor elkezdtünk együtt dolgozni, még elég keveset tudtam a kiskereskedelemről. Az én felfogásom szerint mentorként nemcsak kérdeznem kell tudni, hanem egyéb módon (kapcsolatokkal, szakértelemmel) is fontos támogatni az ügyfelet, így erről az iparágról nagyon sokat tanultam a közös munka során. 

Melyek azok a legfontosabb tényezők, amelyeket meg kell vizsgálni akkor, ha egy társadalmi vállalkozás nem működik önfenntartó módon?

Jó esetben ez nem üzleti modell, vagy vezetői problémáról szól, hanem arról, hogy a vállalkozás nem érte még el a gazdaságos üzemméretet.

Mit lehet tenni ezesetben?

Ilyenkor egy kicsit újratervezünk, és végignézzük úgy a céget, mintha most kellene nulláról felépíteni. Foglalkozunk azzal, hogy milyen piacon dolgoznak, az mekkora, és mennyi az általuk elérhető / kiszolgálható piacméret. Megnézzük az értékajánlatot, a célcsoportokat, a bevételek összetételét. A másik oldalon átnézzük és optimalizáljuk a költségelemeket. A közös munka során ezzel együtt a legtöbbet a vezető elakadásaival foglalkozunk.

Milyen jövőt látsz az adományboltok előtt?

A német modell az újrahasználatról, elsősorban környezetvédelmi témáról szól, az angolszász modell viszont az adományboltokat elsősorban civil szervezetek bevételtermelő lábaként azonosítja. Mindkettő előtt nagy jövő áll Magyarországon, és hiszek benne, hogy a Cseriti előbb, vagy utóbb országos hálózatként fog működni.

Szerző:
Lakatos Katalin – Telekom Hello Biznisz szerkesztőség

Mondd el véleményedet a cikkről

Mondd el véleményedet a cikkről, hogy minél jobb tartalmat tudjunk írni számodra!

Átlag értékelés 4.1 / 5. Összes értékelés: 7

Legyél te az első, aki értékeli a cikket!

Oszd meg a cikket!

    Iratkozz fel hírlevelünkre!

    Hírek, események, új termékek és még sok más vár rád hírlevelünkön!


    Kijelentem, hogy elfogadom az Adatvédelmi Szabályzatot.

    Ha szeretnél ehhez hasonló tartalmakról értesítést kapni, akkor
    regisztrálj a hírlevelünkre!

      Hírek, események, új termékek és még sok más vár rád hírlevelünkön!


      Kijelentem, hogy elfogadom az Adatvédelmi Szabályzatot.