A kiégésből nem lehet kigyógyulni egy tengerparti nyaralással – interjú Füredi Júliával

Olvasási idő 12 perc

A burnout jó ideje nem csak a felsővezetők luxusa, bárki, az élete bármelyik pontján kiéghet – többek között ez is kiderül Füredi Júlia ELÉG! Kiégtem, most hogyan tovább? című könyvéből. A szervezetpszichológus szakember korábban talán soha nem látott őszinteséggel és jó humorral írta meg saját élményeit és a kilábalás lehetőségeit. Interjúnkból kiderül az is, hogy az önazonosság miért védi meg az embert a kiégéstől, s hogy mit is jelent a „kiégésbiztos” szervezeti kultúra.

Miért írja meg az ember a saját kiégéstörténetét és teszi ki az asztalra?

A kiégésemmel már a könyv megszületése előtt is több más írásomban foglalkoztam, amikben a sok évtizedes multis pályafutásom végéhez kapcsolódó, kiégéses élményeimet osztottam meg, amire nagyon sokan rezonáltak. A kiadó erre figyelt fel, majd megkeresett a könyv ötletével.

A mai, a tökéletes személyes brand-vezérelt világban igencsak kendőzetlenül írtad le a kiégésed időszakát, a téma ilyenfajta bemutatása és személyes feltárása mennyire volt ösztönös vagy tudatos?

Az életem ezen részét leíró történeteimben semmi szégyellnivaló nincsen és nagyon örülök annak, hogy így átjön az őszinteség, a kendőzetlenség. Többek között azért tudtam ilyen formában megírni ezt a könyvet, mert nincsenek körülöttem olyan tényezők, amelyek akadályoznának az önazonosságom megélésében. A munkahelyünk, a munkánk, a családunk – a sor nagyon hosszan folytatható lenne – mind restrikciókat kényszerítenek ránk, amelyek viszont nem, vagy csak kevéssé engedik meg számunkra azt, hogy valódi önmagunkat megmutathassuk. Viszont az ember az élete során elérkezik egy olyan pontra, amikor már nem akar mást mutatni, mint amilyen valójában, mert az túlságosan fárasztó és hazug. Vagyis azt mutatom meg, amilyen valójában vagyok. Mindez persze megosztó lehet.

Vagyis arról van szó, hogy mennyire tudunk önazonos életet élni és mennyire kényszerítenek bennünket – akár az egészségromlásig – az erős adaptivitásra a körülményeink?

Ebben van igazság, de talán nem az adaptáció a legmegfelelőbb szó az önazonosság ellenpárjaként, hiszen Darwin is azt mondta, hogy nem a legerősebb él túl, hanem aki a leginkább képes az alkalmazkodásra. Az önazonosság számomra nem egyfajta kívülállást jelent, hanem hogy el tudom dönteni, miben vagyok hajlandó kompromisszumokra, s miben nem. Itt pedig már el is érkezünk az önreflexió kérdéséhez, vagyis ahhoz a képességhez, amely segít bennünket reflektíven viszonyulni önmagunkhoz és a világhoz is. Úgy látom, hogy egyre többen választják ezt az utat, hiszen az önazonosság felvállalása óriási könnyebbséget jelent egy ember életében. Felszabadító érzés, hogy „én vagyok a Füredi Juli”.

Az vajon törvényszerű, hogy a mélyebb önreflexiót szinte mindig megelőzi egy, az élettől kapott nagy pofon?

Abban nem vagyok biztos, hogy ennek így kell lennie, de segíthet elindulni egy új úton. Az ilyen események egyfajta triggerei lehetnek annak, hogy egy kicsit magunkba nézzünk és megvizsgáljuk azt, hogy az életünkben milyen döntéseket, kompromisszumokat hoztunk, hozunk, amelyek során önmagunkat az utolsó helyre soroltuk. A legtöbb esetben olyan kompromisszumokról van szó, amely megkötésekor nem vettük figyelembe a saját érdekeinket, fizikai és mentális egészségünket, érzelmi életünket. Mindez pedig elvezethet a kiégéshez. Persze egy ilyen „pofon” nem hozza automatikusan magával azt, hogy aki kapja, önreflektívebbé válik.

A kiégésnek többféle definíciója is van, szerinted melyik írja a legjobban ezt az állapotot, melyik az általad preferált meghatározás?

Elliot Aronson amerikai pszichológus definíciója áll hozzám a legközelebb, amely szerint a hosszú időn át tartó érzelmi stressz vezet mentális kiégéshez és fizikai kimerüléshez. Ezt azért tartom pontosabbnak például az Egészségügyi Világszervezet (WHO) meghatározásával szemben, mert a WHO a kiégést elsősorban a munkához, a munka világához köti. Ez viszont nem igaz, mert az ember minden olyan helyzetben kiéghet, amely tartós érzelmi stresszt okoz számára. Tehát a burnout nem egy több hetes túlmunka-, hanem egy hosszú időn át tartó érzelmi megterhelés eredménye, amiben nyilván benne lehet önmagunk kiszipolyozása éppen úgy, ahogy a mások által ránk terhelt érzelmi stressz is.

Innen nézve a WHO minta tényleg leegyszerűsítette volna a kérdést, nem kaptál még emailt a neves szervezettől, hogy ne vitatkozz már velük?

Nem (nevet – a szerk). A kiégés egy nagyon nehéz téma, és különösen fontos lépés, hogy ezt a WHO fel- és elismerte. Én úgy látom, hogy ebben a kérdésben egyfajta fokozatosságról van szó. Emlékezzünk rá, hogy néhány évtizede a kiégést még csak a segítő szakmákban, majd a felsővezetők esetében tartották lehetségesnek, aztán mára kiderült, hogy korra, nemre, foglalkozásra való tekintet nélkül bárki érintett lehet. Vagyis valóban megfigyelhetünk e téren egy pici fáziskésést, de azon sem csodálkoznék, ha a szervezet már a közeljövőben elmozdulna az Aronson-féle meghatározás irányba.

Mik a kiégés legjellemzőbb rizikótényezői?

Önmagában már az is rizikót jelent, hogy élünk, minden olyan élethelyzet, állapot vagy krízis veszélyt jelent, amely az érzelmi tartalékainkat tartósan leszívja, felemészti. Ha konkrétan nézzük, akkor a feldolgozatlan trauma, a munkaalkoholizmus, a perfekcionizmus vagy a hypohondria mind olyan tényezők, amelyek tartós érzelmi megterhelést okozhatnak. Ha pedig a személyiségtípusok felől közelítünk, akkor az intovertáltak, a szuperérzékenyek, illetve az A-típusú személyiségű emberek rizikója nagyobb.

A kiégés szempontjából a nemi hovatartozásunk mennyire határozza meg a kitettségünket?

Direkt módon nincsen összefüggés, de a mögöttes okokat nézve a nemiség is meghatározó tényező. A férfiakkal szemben van egy alapvető társadalmi elvárás, amely szerint egy férfi mindig legyen kemény, határozott, ambiciózus, törekvő, céltudatos és tartsa el a családját. Ezek mellett azonban ne legyenek érzelmei, hiszen egy igazi férfi soha nem fél és soha nem sír. Tehát arról van szó, hogy a férfiak esetében szinte minden olyan, a nemi hovatartozástól független állapot érzelmi tiltás alá kerül, amelyek megélése természetes kellene legyen minden ember számára. A férfiak éppen e társadalmi elvárások miatt nehezebben szánják rá magukat az önreflexióra is, vagyis arra, hogy felismerjék és kapcsolatot teremtsenek az érzelmeikkel. Ez viszont folyamatos stresszt jelent a számukra, aminek eredménye a kiégés. A nők esetében pedig arról van szó, hogy mivel nagyon sok szerepben kell egyszerre helyt állniuk – amelyekben a megfelelő helytállás mellett ezek egymásnak való megfeleltetése is nehéz –, ami érzelmileg rendkívül megterhelő számukra. Azt viszont szeretném hangsúlyozni: mindez a konkrétumok ismerete nélkül ebben a formában általánosítás, hiszen minden esetben az egyéni élethelyzet a döntő. Az általam soroltak is kiváltó okok lehetnek – és sokkal cifrább helyzetek is kialakulhatnak.

Mit érdemes tennünk, ha úgy érezzük, hogy kiégtünk, forduljuk pszichológushoz?

Egy pszichológusnak, de valójában bármilyen segítőnek, óriási szerepe van a megelőzésben, ugyanis segít felderíteni, kibontani és elsimítani azokat a tényezőket, amelyek fokozott értelmi megterhelést jelentnek s így belső feszültséget keltenek, amelyek kiindulópontja lehet párkapcsolati-, családi- vagy munkahelyi esemény. Viszont, ha már nyakig benne vagyunk a burnout-ban, nem ajánlott pszichológushoz fordulni, mert ebben az állapotban oly mértékben kimerültek az érzelmi tartalékok, amelyek nem teszik lehetővé a szükséges belső munka elvégzését. Tehát először is tisztázni kell, hogy már nyakig benne vagyunk-e a kiégésben, vagy „még csak” úton vagyunk afelé, mert ennek függvénye az is, hogy milyen eszközöket kell alkalmaznunk. A felépülésnek megvan a maga folyamata, aminek a legelső lépése a biológiai alapokhoz való visszatérés. Meg kell teremteni a megfelelő alvás lehetőségét, rendbe kell tenni a légzést és el kell kezdeni mozogni, ám itt nem a Margitszigeti futókörről van szó, hanem például a nyugodt, ház körüli sétáról. Ezt követően indulhat meg pszichésen lemerítő körülmények feltárása is, ekkor kezdődik a kilábaláshoz vezető igazi munka is.

Be kell tartanunk a „kiégésből való kilábalás öt pontját”?

Erről valóban sokat olvashatunk, de ez nem egy általánosan járható út, mivel mindenkinek más az élethelyzete, más ok miatt jutott el a kiégésig, s ezért a megoldások is személyre szabottak. Nagyon sokféle segítő módszer létezik, ám valaki mások módszereit kezdi el alkalmazni saját magára és az nem válik be, azzal megint csak a stresszszintjét növeli és a helyzetét rontja. Vagyis ne fokozzuk a nyomást azzal, hogy valamilyen előre megírt vonalvezetőhöz próbálunk meg alkalmazkodni, hanem kísérletezgessünk és merjük kimondani, ha valami nem működik. Éppen e személet volt az oka annak is, hogy a könyvemben oly sok, a kiégésből való kilábalásban segítő lehetőséget írtam le.

Lehetséges, hogy tévedek, de nekem úgy tűnik, a nők őszintébben, nyíltabban kommunikálnának az érzelmeikről, legyen annak bármilyen előjele… ha ez igaz, akkor ennek az érzelmeikhez való jobb kapcsolódás lehet az oka?

Egy kicsit talán újra általánosítok, de az igaz, hogy egy nővel elnézőbb a társadalom abban a tekintetben, ha sír vagy sikongatva fejezi ki az örömét, vagyis, hogy az érzelmihez kapcsolódóan vokálisabb. Ez pedig egyfajta felmentést is ad például az olyan helyzetek során, amikor egy nő sír vagy kiabál. De ez a jobban látható vokalitás az oka annak is, hogy sokszor ránk sütik, hogy „biztos klimaxolunk”… Nézzük csak meg, hogy mi történik egy hasonló tartalmú kritikus vezetői visszajelzés során; megeshet, hogy a női kolléga elsírja magát, míg a férfi esetleg remegő kézzel lép ki a szobából, de nagy eséllyel nem mutatja ki az érzelmeit, mert számára társadalmilag nem megengedett.

És a mentális egészségvédelem kapcsán mi lehet a helyzet? Férfiként is azt látom, hogy a sok jó példa mellett is a nők mintha e téren tudatosabbak lennének…

Ebben van igazság, mert másképpen vagyunk „huzalozva”. Ide vonatkozó statisztikai adatot nem tudok idézni, de az én megérzésem is az, hogy a nők sokkal többet foglalkoznak a mentális egészségükkel. Ennek talán az is lehet az egyik oka, hogy talán a sebezhetőség ténye kevésbé gyengíti őket, hiszen amúgy is azt halljuk, hogy mi vagyunk a „gyengébb nem”, ami persze egy nagy baromság. De az is igaz, hogy egyre több férfi is érdeklődik a mentális egészség témaköre iránt. Erre jó példa az egyik tavaly novemberi, a kiégéssel kapcsolatos előadásunk is, ahol a háromszáz fős közönség felét már pasik tették ki. Azt tapasztalom, hogy egyre több férfi jelenik meg az ilyen fórumokon, ami talán megadja számukra is az önreflexívebb életmódra való felhatalmazást.

Néhány hete az egyik barátommal beszélgetve kerültek szóba a multik, majd elhangzott a mások által is hangoztatott véleménye is, hogy ezek a vállalatok tönkre teszik a munkavállalóikat. Érdemes lenne ezt tisztázni, tehát a kiégés, az életminőség tekintetében van-e jelentősége annak, hogy valaki egy KKV-nál vagy egy multinál dolgozik, vagy más tényezők számítanak?

Ebből a szempontból lényegtelen, hogy ki milyen és mekkora cégnél dolgozik, a kiégés lehetőségét nem a foglalkoztatási forma és a munkavégzés helye határozza meg. A sokak által irigyelt – de minden dilemmájával és döntésével egyedül lévő, így óriási terhet viselő – egyéni vállalkozó is kiéghet, ahogyan a KKV-k esetében is jelentős a kockázat. És igen, természetesen a nagyvállalati környezetben is megvan a burnout esélye, de senki sem azt írja alá a szerződésében, hogy a karrierje egy meghatározott pontján majd kiég. Sok olyan multiknál dolgozó embert ismerünk, aki elégedett az életével. Ami viszont a munkavállaló szempontjából meghatározó tényező a kiégés szempontjából, hogy milyen munkát végez és abban mennyire involvált, egyedül vagy csapatban dolgozik, milyen a viszonya a többi emberrel, képes-e arra, hogy meghúzza a határait és nemet mondjon, ha arra van szükség. Szervezeti szinten pedig az a legfontosabb kérdés, hogy beszélhetünk-e olyan pszichológiailag biztonságos környezetről, ami úgymond „kiégésbiztossá” teszi a szervezeti kultúrát. Innen nézve a hierarchia sem számít: ennek hiányában egy pályakezdő, egy postázó kolléga vagy egy felsővezető is kiéghet.

Szervezetpszichológusként ezekkel a területekkel foglalkozol?

Igen, a szervezeti kultúra különböző ágaival, elsősorban a transzformációs képesség és a pszichológiai biztonság területein dolgozom, illetve előadásokat és workshopokat tartok.

Milyen főbb jellemzői vannak egy pszichológiailag biztonságos szervezetnek?

A pszichológiailag biztonságos munkakörnyezet alapvetően egy nagyon diverz közeget jelent, a változatosság pedig túlmutat azon, hogy a szervezetben mennyi nő és férfi, illetve milyen a korcsoport, mert fontos kritérium a különböző személyiségtípusok aránya is. Utóbbi azért lényeges, mert megléte biztosítja a szervezet vagy a csapat tagjai számára, hogy nyíltan és kockázatok nélkül fel tudják vállalni a valódi személyiségüket és sebezhetőségüket. Ez pedig megint csak az önazonosság megélése miatt fontos, mert noha egy munkahely számos elvárással szembesíti a munkavállalót, az ő személyiségére már nem kíváncsi. Emiatt kénytelen elfojtani a csak rá jellemző unikális vonásokat, emiatt korlátozottan élheti meg az önazonosságát, ez pedig egyenes út a kiégéshez. A biztonság egy másik erőteljes kritériuma, hogy a csapatok tagjai között létre tudjon jönni az egymásra utaltság nagyon erőteljes érzése, ami több, mint amit a bizalom önmagában magában hordoz. Ez azt jelenti, hogy a dolgozók tisztában vannak azzal, hogy nehézségeik esetén segítséget kapnak, amit, ha arra kerül a sor viszonoznak is. Mindezek mellett a pszichológiailag biztonságos szervezet lehetővé teszi a transzparens kérdezést és a hibázás felvállalását a megbélyegzés veszélye nélkül. Az ilyen szervezeti kultúrával működő cégek produktivitása huszonöt százalékkal jobb, magasabb a munkavállalói elkötelezettség és alacsonyabb az elvándorlás mértéke is, miközben a dolgozók stresszszintje nyolcvan százalékkal alacsonyabb.

A hazai munkaadók, vezetők mennyire érzékelik e szemlélet hasznosságát, mennyire tudatosult bennük, hogy ez egy jó irány?

Noha a külföldhöz képest a kanyarban sem vagyunk, egyre több hazai cég és vezetője ismeri föl a pszichológiailag biztonságos környezet megteremtésének fontosságát. Ezt a saját tapasztalataim is alátámasztják, hiszen egyre több előadást- és workshopot tartok arról, hogyan is kell létrehozni egy ilyen szervezeti kultúrát. A változásban a pandémiának is komoly szerepe van, mert az összes szervezetet megrázta többek között már azzal is, hogy nagyon sokan kerültek egyik napról a másikra home office-ba, ami után a vezetők egyre kevésbé tudták összefogni a csapatokat főleg olyan esetekben, ha a tagok egy részének mégis az irodában kellett dolgoznia. Egyebek mellett e változás is a pszichológiai biztonság erősödése ellen hatott, viszont szerencsére ma már pontosan látszik, hogy miért szükséges ennek megteremtéséért dolgozni.

Nem lehet minden felelősséget a vezetőre és a cégre tolni; a munkavállalóknak milyen feladataik vannak abban, hogy a szervezeti kultúra kiégésbiztos legyen?

A szervezeti kultúra egy különleges, egyedi jellemzőkkel bíró dolog, és ebből a szempontból nem is igazán lehet őket összevetni, hiszen egyesek szárnyalnak benne, míg másokat tönkretesz. De valóban, maguk a munkavállalók is sokat tehetnek a támogató közeg létrehozásáért például úgy, ha megfelelő szintű önreflexióval bírnak, így pontosan tisztában vannak azzal, hogy az adott munkahely megfelelő-e az elvárásaiknak, az ideáiknak és ha nem így van, akkor van-e akaratuk, lehetőségük ezen változtatni. Az énképviselet – vagyis a dolgozók tudják, hogy ők mit is hoznak a csapatba, a szervezetbe – szintén hozzájárul a pszichológiailag biztonságos környezet megteremtéséhez.

Szerző:
Lippai Roland – Telekom Hello Biznisz szerkesztőség

Mondd el véleményedet a cikkről

Mondd el véleményedet a cikkről, hogy minél jobb tartalmat tudjunk írni számodra!

Átlag értékelés / 5. Összes értékelés:

Oszd meg a cikket!

    Iratkozz fel hírlevelünkre!

    Hírek, események, új termékek és még sok más vár rád hírlevelünkön!


    Kijelentem, hogy elfogadom az Adatvédelmi Szabályzatot.

    Ha szeretnél ehhez hasonló tartalmakról értesítést kapni, akkor
    regisztrálj a hírlevelünkre!

      Hírek, események, új termékek és még sok más vár rád hírlevelünkön!


      Kijelentem, hogy elfogadom az Adatvédelmi Szabályzatot.