Tervezhetőség és kiszámíthatóság az informatikai eszközparkban

Olvasási idő 4 perc

Ma már nem létezik vállalkozás informatikai eszközpark nélkül. Kezdetben minden nagyon egyszerűnek tűnik, meg kell venni a terméket, az üzemel, mi gond lehet? Nos, a berendezések idővel amortizálódnak, karbantartást, javítást igényelnek, egy ponton pedig megérnek a cserére, a nem tervezett hibákról nem is beszélve. Éppen ezért egyre többször merül fel a jogos igény arra, hogy az ezzel való foglalkozást inkább oldja meg egy szerződött partner, így időt takarítunk meg, megkíméljük magunkat a bosszúságoktól, ezek pedig bizony forintosítható dolgok. 

A történetnek van egy könyveléstechnikai oldala is. Az eszközök megvásárlásakor ezeket a könyvelésben nyilván kell tartani, számolni kell amortizációs költséggel is. 

Ezzel szemben ha az eszközt szolgáltatáskét vesszük igénybe, akkor az adott céget nem terhelik adminisztrációs kötelezettségek, például szervizelési és egyéb karbantartási költségek, nem is beszélve arról, ha a termék elveszik, vagy éppenséggel használhatatlanná válik például törés következtében. 

Egy eszközbeszerzés előtt tehát érdemes mérlegre tenni mindkét megoldás előnyei és hátrányait: 
  • A vásárlás mellett szól, hogy az ügyél tulajdonába kerül a termék, amit aztán használtan értékesíthet, vagy továbbadhat 
  • A bérlésnél ezzel szemben olyan a konstrukció, hogy a futamidő lejártakor az ügyfél azonnal válthat új termékre  
  • A vásárlás esetében a készülék karbantartása és javíttatása az ügyfél feladata és költsége 
  • A bérlésnél létezik olyan konstrukció, amely a javítási költségeket magában foglalja, illetve törés, lopás, elvesztés esetén minimális önrésszel egy új laptoppal pótolható a hiány, a bérlés pedig folytatódik 
  • Vásárlás esetén a kiszolgált gép adattörlése, továbbértékesítése, készletből való kivezetése és könyvelési vonatkozásai az ügyfél feladatai közé tartoznak 
  • Bérlés esetén a szolgáltató hitelesített adattörlést végez, illetve gondoskodik a régi laptop selejtezéséről, megsemmisítéséről, vagy adott esetben újbóli felhasználásáról 
  • A bérlés egy rugalmas szolgáltatás, amely a havidíj függvényében nagyobb tudású eszközt kínál 
  • A Telekom Instant Laptop szolgáltatáshoz igény esetén tartozhat mobilinternet csomag is azoknál az eszközöknél, amelyek beépített SIM segítségével képesek mobilkapcsolat létrehozására úgy, hogy ennek díját a bérleti díj tartalmazza 

A fenti listában természetesen szerepelnek olyan elemek, amelyek nem minden bérleti konstrukcióban érhetők el. A Telekom friss szolgálatását viszont pont úgy alakították ki, hogy a havi költség kiszámítható és tervezhető legyen, ugyanakkor tartalmaz minden olyan további támogatást, amely ahhoz szükséges, hogy a vállalkozásnak ne teher legyen egy notebook beszerzése és üzemeltetése. Kaló Csaba, a Telekom szakértője szerint ez a konstrukció a KKV szegmens számára lehet vonzó, hiszen nem csak a megfelelő eszköz kiválasztásában tudnak segíteni a szolgáltató szakemberei, hanem egy fenntartható megoldást kínálnak, amely akár már egyetlen laptoppal is igénybe vehető. 

Természetesen ahány vállalkozás, annyiféle egyedi igény is jelentkezhet. Ezek adott esetben jelentősen befolyásolják a bérlés és a vásárlás közti döntést. Ha például az a cégen belüli politika, hogy a két-három éves laptopokat még további évekig tudják üzemeltetni egyszerűbb feladatokra más területeken, mert például nem szükséges ezeket mozgatni, tehát a sokéves akkumulátorok állapota nem lényeges szempont, akkor ezt alapvetően meghatározhatja, hogy a bérlés, vagy a vásárlás a kedvezőbb hosszabb távon. Ugyanakkor nem ez a jellemző, minél idősebb egy notebook, annál több hibalehetőséget hordoz magában, ha alapvetően egy modern, takarékos és a célnak mindig megfelelő laptop az igény a produktív munkavégzéshez, akkor a bérlettel járó előnyök kidomborodnak. Ugyanez a helyzet abban az esetben, ha a vállalkozás nem óhajt olyan szakembert foglalkoztatni, akinek a céges informatikai eszközpark karbantartása a feladata, a kritikusnak tekinthető problémákra ugyanis a bérleti konstrukció egyszerű és költségmentes választ tud adni. 

Egy laptop sokféle felhasználású lehet az egyes vállalkozásoknál, de pont azért kerültek előnybe a hordozható gépek a ma már szinte anakronisztikusnak számító asztali számítógépekkel szemben, mert mobilinternet segítségével az irodán kívül is elérhető az összes lényeges információ és kommunikációs csatorna. A Telekom Instant Laptop egyes esetekben ezt is megkönnyíti, mert integrált megoldáskét kínálja a bárhol elérhető internetkapcsolatot anélkül, hogy külön eszköz és tarifacsomag szükséges lenne hozzá. Ezt a fajta flexibilitást persze bérleti konstrukció nélkül is tető alá lehet hozni, de jóval összetettebb folyamat eredményeképpen, mint amit egy beépített SIM és a hozzá kapcsolódó adatcsomag jelent. 

Érdemes tehát számolni: a vásárlás egy összegű beruházás, ami után további költségek is adódhatnak, a bérlet azonban egy havidíjas szolgáltatás, amelynek árában benne van a kritikus problémák azonnali orvoslásának garanciája. Más típusú, sokkal rugalmasabb könyvelési feladatot igényel, amely lehetőséget ad arra is, hogy újabb és újabb laptopokat vonjanak be a szolgáltatási körbe, ezzel dinamikusan követve az esetleges további igényeket. A Telekom ráadásul úgy válogatta össze az elérhető notebookok körét, hogy azok között az egyszerűbb, adminisztrációs munkára elegendő tudású masinák mellett, a komolyabb grafikai és erőforrásigényesebb feladatokra is alkalmas eszközök is megtalálhatók.  

Szerző:
Khell Bogdán – Telekom Hello Biznisz szerkesztőség

Mondd el véleményedet a cikkről

Mondd el véleményedet a cikkről, hogy minél jobb tartalmat tudjunk írni számodra!

Átlag értékelés 5 / 5. Összes értékelés: 2

Legyél te az első, aki értékeli a cikket!

Oszd meg a cikket!

    Iratkozz fel hírlevelünkre!

    Hírek, események, új termékek és még sok más vár rád hírlevelünkön!


    Kijelentem, hogy elfogadom az Adatvédelmi Szabályzatot.

    Ha szeretnél ehhez hasonló tartalmakról értesítést kapni, akkor
    regisztrálj a hírlevelünkre!

      Hírek, események, új termékek és még sok más vár rád hírlevelünkön!


      Kijelentem, hogy elfogadom az Adatvédelmi Szabályzatot.