PregHello: 3 éve indult, ma több százezer felhasználónál tart

Névtelen Terv (26)

Németh Nóra, aki korábban vezető pozíciót töltött be különböző multiknál, 2019-ben úgy döntött, hogy alkalmazotti lét helyett önállósodik és mobilalkalmazást fejleszt leendő anyukáknak, akik a terhesség során felmerülő kérdéseikre keresik a választ. Az induláskor már írtunk róla, most annak jártunk utána, hogy pár év alatt mitől lett ilyen népszerű ez az applikáció.

Saját várandóssága idején Németh Nóra marketing szakember azzal szembesült, hogy hiába keres, nem talál olyan platformot, ahol minden információ egy helyen megtalálható a várandósság során felmerülő kérdésekkel kapcsolatban, így gondolt egy merészet, hátra hagyta a multi létet és életre hívta a PregHello alkalmazást. Az appban szereplő összes információt szakértőkkel együttműködve dolgozta ki, hogy a felhasználók biztosak lehessenek abban, hogy hiteles forrásra támaszkodnak, illetve fontos szempont volt az is, hogy kifejezetten a magyar kismamák számára készüljön, a helyi viszonyokat figyelembe véve. A férjével alapította, de jelenleg a céget a nővérével viszi. Rajtuk kívül még fejlesztőik illetve a közösségi médiát menedzselő szakemberek dolgoznak velük. Az alkalmazás üzleti modelljéről Nóra elmondta, hogy alapvetően magyar vállalkozók – minőséget képviselő – termékeit, szolgáltatásait integrálják az app-ba, ezáltal lehetőséget is teremtve arra, hogy azok közvetlenül elérhessék a magyar kismamákat, akik pedig releváns információkhoz, kedvezményekhez jutnak a partnereik jóvoltából.

„Sokkal jobban kell képviselnie egy kisgyerekes vállalkozónőnek a saját igényeit, mert ha nem teszi, hamar kiéghet…”

A PregHello nagyon gyorsan népszerű lett, az indulás után már néhány hónap leforgása alatt az első helyen szerepelt a hasonló kategóriájú alkalmazások között, mára pedig elérte, hogy 3-ból 2 kismama ezt az alkalmazást használja Magyarországon. A hozzászólások, az ötcsillagos értékelések arra motiválták a vállalkozónőt, hogy a kezdetek óta még tovább dolgozzon az applikáción, igyekszik például minden  olyan ötletet megvalósítani, amit a felhasználói javasolnak és folyamatosan új funkciókkal is bővíti a platformot. (Ilyen pl. a vércukornapló, vérnyomásnapló, speciális várandós naptár, oktató videók vagy a PregHello podcast csatorna.)

Az applikáció az eltelt időszakban sok platformon megjelent: a Facebookon, az Instagramon, a Youtubeon és a Tik-tokon is. A Facebookon még külön csoportot is létrehoztak, ”Anyahang” néven, ahol az anyukák beszélhetik meg a felmerülő nehézségeiket egymás között. Legutóbb pedig létrehoztak egy Podcast csatornát is. A  social media oldalakon Nóra egy szülésznővel és egy dulával együtt találja ki a tartalmakat, amelyeket aztán a PregHello szakértőivel még egyeztetnek, lektoráltatnak.

Nóra maga is sok applikációt használ a munkája során, pl. a Billingot (számlázó program) a Canvat (képszerkesztő), a Trellot vagy az Asanat (projekt kezelők). A munkamódszerére jellemző, hogy nagyon sok mindenre figyel egyszerre, minden jó ötletet azonnal felír, és amint lehet meg is valósít.

„Amikor az ember elindít egy vállalkozást, nagyon fontos, hogy mérlegelje, passzol-e az aktuális élethelyzetéhez a cég beindítása.”

Az eltelt 3 évben, amióta az app alkotója már nem alkalmazottként dolgozik sok hasznos tapasztalatot szerzett a vállalkozói léttel kapcsolatban is: „Megtanultam, hogy amikor az ember elindít egy vállalkozást, akkor először is nagyon fontos, hogy mérlegelje, passzol-e az aktuális élethelyzetéhez a cég beindítása. Én kisgyermek mellől indultam. Egy időben a fejlesztőim csak este értek rá dolgozni, pont amikor a fürdetési idő, az altatás és a mesélés ideje volt. Mivel a kettőt egy időben kellett volna csinálnom, nagyon-nagyon stresszes volt számomra ez az időszak.” – emlékszik vissza Nóra. Úgy véli lényeges, hogy ne akarjunk folyamatosan zsonglőrködni, és egy fenékkel két lovat megülni: „Sokkal jobban kell képviselnie egy kisgyerekes vállalkozónőnek a saját igényeit, mert ha nem teszi, gyorsan kiéghet.”

Másik fontos tanulság, amit leszűrt, hogy a legelső lépéstől kezdve legyen egy jó könyvelőnk, egy nagyon jó vállalati jogászunk, aki biztosan felveszi nekünk a telefont, akitől lehet kérdezni, akivel együtt lehet dolgozni, mert megtapasztalta, hogy ’zöld fülűként’ egy csomó mindent nem tudhat az ember.

Fontos szerinte, hogy a kezdő vállalkozó tudja azt is, hogy a vállalkozásból nem lesz feltétlenül azonnal pénz, el kell fogadnia, hogy ez egy hosszadalmas folyamat, nem azonnali sikertörténet.

Nem csak ez a része volt tanulságos az első vállalkozásának, rájött arra is, hogy kulcs fontosságú ha app-ot hozunk létre, hogy legyen minél részletesebb a brief-ünk, a fejlesztők ugyanis annál jobban tudnak haladni, minél jobban átlátják a logikánkat. „Mi kb. 100 slide-os prezentációval mentünk hozzájuk, amiben tényleg minden ki volt dolgozva.” – magyarázza .

Ezenkívül fontos szerinte a jogi háttér is: „Többször volt már olyan eset, amit másoknál láttam, hogy a jogi dolgok nem voltak letisztázva egy applikáció fejlesztésénél, például hogy kié maga a fejlesztett termék , ebből pedig komoly problémák lettek.” – ecseteli. Emiatt úgy véli, hogy az a legelső, ha bárkivel fejlesztünk, akár egy weboldalt, akár webshopot, akár applikációt, annak a tulajdoni joga és a felhasználási joga előzetesen meg legyen határozva.

„Nem szabad, hogy csak kőbe vésett terveink legyenek, mert akkor elszalaszthatunk remek lehetőségeket.”

A szakember nem csak tapasztalatokra tett szert a közel 3 év alatt, de számos sikert és elismerést is elkönyvelhetett: Az egyik legfontosabb számukra, hogy a  PregHellot idén július óta a Magyar Védőnők Egyesülete hivatalosan elismeri és ajánlja. Ez az egyetlen hasonló alkalmazás, ami ezt az elismerést elnyerte. Lett három hivatalos szakmai mentora is: Sárospataki Albert, a Billingo alapítója, Novákné Gergely Vera, a MediLine Kft. és a Dylan Kft. tulajdonosa, valamint Csatos Erika, az Álomjövő Tanácsadó Iroda alapító-tulajdonosa, akiktől nagyon sokat tud tanulni. Sikerrel indultak az Év honlapja versenyen is:. „Beszálltunk a közönségdíjas szavazatgyűjtő versenybe, amely kapcsán óriási támogatást és hatalmas szeretetmennyiséget kaptunk a kismamáinktól, így megnyertük. Majd a díjátadón kiderült, hogy az Év Applikációja díjat is mi vihetjük haza. ” –emlékszik vissza Nóra, aki idén már, mint zsűritag vesz részt ezen a megmérettetésen. Hatalmas elismerésnek tartja azt is, hogy tavaly nyáron megkeresték a Google –tól, hogy képviseljék Magyarországot a Google Play  #WeArePlay nevű európai kampányban  melynek kapcsán meghívást kaptak  Amszterdamba és Berlinbe a Google hivatalos programjaira. És ha ez még nem lenne elég az elismerésekből, idén a női vállalkozókat támogató ’Visa She’s Next program’ öt győztese közé is bekerült a PregHello.

Ezek az eredmények nem a véletlen művei, Nóra számára fontos a fejlesztett termék minősége, szakmaisága és mindig keresi a lehetőségeket is, hogy szakmájukban elismert zsűritagoktól visszajelzéseket kapjon. Sokszor teljesen véletlenül akad rá ezekre a lehetőségekre: „Ha mindig minden csak a terv szerint halad, akkor bekorlátozzuk magunkat. Én nagyon szeretem a rendszert, de nem szabad, hogy csak kőbe vésett terveink legyenek, mert akkor elszalaszthatunk remek lehetőségeket. Fontos a spontaneitás és fontos a szabadság is!” – osztja meg az álláspontját.

A távolabbi célokról Nóra elmondta, hogy szeretnék, ha a jelenlegi helyzethez képest előrelépnének és 3-ból 2 kismama helyett, 3-ból 3 használná az applikációt. Küldetésének tekinti, hogy ingyenes keretek között minden leendő szülő hozzájuthasson a szakmai tartalmakhoz és ezek segítségével felkészülten, stressz mentesen várhassák kisbabájukat.

Tippek Nórától kezdő vállalkozóknak, akik applikációban gondolkodnak:
  1. Gondold át, hogy alkalmas-e a jelenlegi életszakaszod egy vállalkozás indításához!
  2. A legelejétől fogva legyen egy jó könyvelőd és egy jogászod!
  3. Tisztázd le a jogi háttereket!
  4. Ha app-ot fejlesztesz, minden apró részletet alaposan gondolj át!
  5. Kalkuláld be, hogy a vállalkozásból nem lesz feltétlenül azonnal pénz!
  6. Tartsd a tervet, de legyél kapható a spontán jó lehetőségekre is!

Szerző:
Mekis Csilla – Telekom Hello Biznisz szerkesztőség

Mondd el véleményedet a cikkről

Mondd el véleményedet a cikkről, hogy minél jobb tartalmat tudjunk írni számodra!

Átlag értékelés 0 / 5. Összes értékelés: 0

Legyél te az első, aki értékeli a cikket!

Oszd meg a cikket!

    Iratkozz fel hírlevelünkre!

    Hírek, események, új termékek és még sok más vár rád hírlevelünkön!


    Kijelentem, hogy elfogadom az Adatvédelmi Szabályzatot.

    Ha szeretnél ehhez hasonló tartalmakról értesítést kapni, akkor
    regisztrálj a hírlevelünkre!

      Hírek, események, új termékek és még sok más vár rád hírlevelünkön!


      Kijelentem, hogy elfogadom az Adatvédelmi Szabályzatot.