Az első direkt marketing kampányod 4 lépésben

Olvasási idő 3 perc

Ha a vevők elérése kerül szóba, sok cégvezetőnek még mindig a hagyományos médiumok, azaz a tévé, rádió, vagy akár az utcai plakátok jutnak eszébe. Pedig sokkal egyszerűbb kihagyni ezeket a köztes “állomásokat”, és közvetlenül a vevőkkel beszélni: azaz a direkt marketing módszerét használni.

Megmutatunk négy konkrét lépést, amivel egyszerűen kipróbálhatod a direkt marketinget élesben a cégednél. Magyarországon a direkt marketing három lehetséges formáját különböztetünk meg:

  • postai DM
  • telemarketing
  • elektronikus (főleg e-mail, sms, de ilyen például a ma már kevésbé használt fax vagy mms is)

Első alkalommal egy elektronikus formát érdemes kipróbálni: könnyebb összeállítani, mint például egy postai kampányt, és jóval kevesebb pénzből is elindulhatsz vele

Direkt marketing 4 lépésben: az első e-mail kampányod

Ha már gyűjtöd a vevőid, ügyfeleid e-mail címeit, az első lépéssel már meg is vagy! Ha pedig még nem, akkor érdemes ezt minél előbb elkezdeni. E-mailen keresztül ugyanis szinte bárkit el lehet érni, és egy e-mail címet sokkal könnyebben megosztanak a fogyasztók, mint mondjuk a telefonszámukat.

1. Válassz egy e-mail szolgáltatást

Minden e-mail kampányhoz szükséged lesz egy e-mail marketing szoftverre, aminek segítségével nem csak ki tudod küldeni az elektronikus leveleket, de különböző statisztikákat is mérhetsz: például a befolyt bevételt. A nemzetközi szoftverek közül a Mailchimp-et akár ingyen is ki lehet próbálni, a magyar lehetőségek közül pedig a Webgalamb-ot érdemes megnézni.

2. Legyél közvetlen és személyes

A levél összeállítása közben figyelj arra, hogy ne tömeges levélnek, hanem minél személyesebbnek hasson. Például a “Tisztelt Hölgyem/Uram” megszólítás helyett azoknak, akik nemrégiben vásároltak tőled, indítsd a levelet “Köszönöm a bizalmad!” vagy “Kedves Barátom!” megszólítással. Egy ügyes alkalmazott vagy webes partner pedig akár azt is beállíthatja a kiválasztott e-mail marketing szoftverben, hogy mind a több száz e-mail névreszóló megszólítással kezdődjön. A “Kedves Tibor” sokkal barátságosabb, mint a “Tisztelt Címzett” – és sokkal több bevételt hozhat.

3. Ne spórolj a hellyel

Tévhit, hogy a fogyasztók ma már nem olvasnak, főleg nem reklámszövegeket. Ha olyan ajánlatot állítasz össze neki, amire tényleg szüksége van, akkor ne spórolj a hellyel! Írj nyugodtan mindenről, ami szerinted fontos a vevőidnek. Az e-mail olvasása közben nincsen lehetősége élőben kérdezni tőled (válasz e-mailt küldeni pedig a legtöbben bizony nem fognak), ezért figyelj arra, hogy minden információt foglalj bele a levélbe. Így bármilyen kérdés is merülne fel egy komoly érdeklődőben, ott helyben megtalálja majd a választ, és csak egy lehetősége marad: rendelni!

4. Tedd könnyűvé a vásárlást

Ha a cél a magasabb bevétel és több rendelés, tedd azt könnyűvé! Próbáld ki ezt a tesztet: nyisd meg a megírt levelet, és félig behunyt szemmel próbáld megkeresni, hova kellene kattintanod, ha vásárolni szeretnél. Ha nem tudod kivenni a “rendelés” gombot, az bizony nem elég jó. Használj nagyobb betűméretet, vagy emeld ki színes háttérrel: ezek az apróságok sokat segíthetnek abban, hogy a címzetteidnek igazán könnyű dolguk legyen, ha vásárolni szeretnének tőled.

+1: Tartsd be a szabályokat

Figyelj arra, hogy szabályosan használd a direkt marketinget. Hiszen nem az a cél, hogy betemessük a potenciális vevőidet üzenetekkel, hanem az, hogy “tisztán játszva” legyen sikeres a céged. Itt megtalálod a legfontosabb információkat a hazai piacra érvényes szabályokról.Mondd el véleményedet a cikkről

Mondd el véleményedet a cikkről, hogy minél jobb tartalmat tudjunk írni számodra!

Írd le, mi meghallgatjuk!

Oszd meg a cikket!

Iratkozz fel hírlevelünkre!

Hírek, események, új termékek és még sok más vár rád hírlevelünkön!