Hogyan lett Papp Szabi szakmai influencer és az év Kia értékesítője?

Olvasási idő 8 perc

Hosszú út vezetett idáig Papp Szabolcsnak, a szervező és informatikus mérnökként végzett szakembernek, akinek pályafutása során megannyi kihívással kellett szembenéznie. Egy jó döntésnek köszönhetően megpályázta és megkapta a Pappas autó értékesítői pozícióját, majd 2022-ben ő lett az év Kia értékesítője. Szabolcs történetéből erőt gyűjthetünk, hogy hogyan tartsunk ki minden minket ért negatív hatás vagy kudarc ellenére is, és inspirálódhatunk, hogyan készítsünk szakmai videókat influencerként. 

Mielőtt Papp Szabolcs komolyabb kapcsolatba került az autók világával, számos akadályt le kellett küzdenie. Korábban nem is az autókereskedéssel foglalkozott közvetlenül, de az autók iránti érdeklődésének köszönhetően már ekkor is mindig volt a tarsolyában számos, – a szektorhoz köthető újítás és ötlet. Főiskolás évei alatt egy ismerősével egy autóalkatrész-után gyártó nagykereskedelmi képviselet kiépítésén dolgoztak, de a jogbirtokos nem tervezte még az üzlet beindítását, így a projekt háttérbe szorult. Mivel végzettsége egybevágott takarékszövetkezetek teljes körű kisbanki rendszereinek felépítésével és működtetésével foglalkozó családi vállalkozásuk profiljával, elkezdett itt dolgozni, és egészen a kereskedelmi igazgatói pozícióig eljutott. A piacvezető családi biznisz azonban hanyatlani kezdett egy új kritériumrendszer miatt, és a kudarcot szenvedett Szabolcsnak új alapokra kellett helyeznie életét. Úgy döntött, saját vállalkozásba kezd, de a tabletekkel és okostelefonokkal foglalkozó új lehetőség is bedőlni látszott, amikor nem talált befektetőt vállalkozásához, és közel negyven éves korában ismét ott tartott, hogy a nulláról kellett újraépítenie mindent.

Hogyan élte meg a kudarcot, és hogyan építkezett újra?

Szabi a lehetőségek embereként nem adta fel; egy ismerőse által munkát kapott, majd egy német prémiummárkát képviselt motorkerékpár értékesítőként, amit igen jól csinált, hiszen kívülről ismerte a márkát, imádott motorozni, így hiteles kereskedőként szakmai sikereket ért el.  

Azt mondja, talán pont ez a közeg segítette át őt a korábbi kemény időszakon, de nehéz volt megküzdenie a helyzettel. „Nem volt könnyű feldolgozni a váltást. A vagyonomat elveszítettem, de a korábban is említett innovatív szemléletem és a folyamatos ötletelés megmaradt.” – meséli Szabi, aki tudta, hogy csak olyan cégnél érhet el igazi sikereket, ahol a vállalati kultúra része a munkatársak motiválása, megbecsülése és elismerése, így próbált olyan cégeket belőni, melyek illeszkednek elképzeléseihez Magyarországon. „A következő szempont a tervezésben az volt, hogy csak olyan autómárkát tudok hitelesen képviselni, amelyhez illeszkedni tud az innovatív gondolkodásmódom.” – emlékszik vissza. 

Hogyan került kapcsolatba a Kia-val? 

Papp Szabi szerencséje megfordult, amikor a Pappas Autó Magyarország két évvel ezelőtt alkalmazni kezdte autóértékesítőként. Szabi műszaki beállítottságú ember lévén egyébként is figyelemmel kísérte a Kia fejlődését, a márkával pedig innentől kezdve már gyerekjáték volt számára azonosulni. Érdeklődésének köszönhetően hamar megismerte a teljes termékpalettát és a technikai újításokat. Szabolcs kiváló értékesítő lett, aki az érdeklődők szinte minden kérdésére tud válaszolni; azt mondja, ritkán merül fel az ügyfelek részéről olyan téma, amelyre nem tud szinte azonnal reagálni.  

Kereskedőből szakmai influencer is lett 

A Kia kereskedésben Szabinak saját klienseket kellett keresnie. Ekkor jött az ötlet, hogy ő is elkezdi használni a közösségi média felületét. „Nem várhattam karba tett kézzel a szalonban, hogy mikor sétálnak be hozzám az új ügyfelek. Gyorsan felmértem a piacot, és hamar világossá vált, hogy nagy lehetőség lehet egy személyes értékesítői brand felépítésében.” –ismerteti taktikáját Szabolcs, aki a Kiánál szakmai influencer pozíciót is betölt. A márkával kapcsolatban saját közösségi oldalt hozott létre, ahol folyamatosan posztol mindent, ami érinti a Kia-t és világát. Tájékoztatja követőit az éppen aktuális trendekről, újdonságokról, melyeket a márka kihoz. Saját készítésű tartalmaival, videóival és fotóival próbálja közelebb hozni az emberekhez a márkát annak népszerűsítésével. Ennek köszönhetően rengetegen felfigyeltek rá, követői igénylik, hogy személyes közlési módján és hiteles információin keresztül mindenről tájékoztatva legyenek. Szabi mindig bemutatja és megosztja az aktuális autókínálataikat, mely posztokat részletekkel és árakkal is ellát. Elérhetőségeinek folyamatos megjelenítésével pedig ügyesen megszilárdította nevét a márkával kapcsolatos eladások vonatkozásában, így sokszor, autóvásárláskor kifejezetten őt kérik a vevők.  

De mit jelent az, hogy szakmai influencer? 

A szakmai influencerek fogalmáról Lévai Richárd közösségi média és online marketing szakértőt kérdeztük bővebben. Richárd elmondása alapján a szakmai jellegű influencerek specifikus téma kapcsán kezdenek el aktívan kommunikálni. A sima influencerektől az üzleti cél különbözteti meg őket; Szabolcs esetében ez a Kia népszerűsítése, és ezáltal minél több követő megszerzése a közösségi médiában. A márkát promótáló influencerek gyakran nem is önmagukat népszerűsítik, hanem valamilyen üzleti cél mentén kommunikálnak; és azonnali értékesítési célok kapcsolódnak hozzájuk. 

Bár Szabi maga döntött úgy, hogy a Kia szakmai influencere lesz, vannak olyan esetek is, amikor maga a vállalkozás dönt úgy, hogy alkalmazna egy ilyen embert. „Ebben az esetben a kiválasztottak munkaköri leírása az, hogy kommunikáljanak. Mikor egy vállalkozás szakmai influencert választ, vagy a már meglévő állományból keresi meg azt pl. marketingesnek adja a feladatot, vagy úgy keresi az új munkaerőt, hogy munkakörébe a folyamatos posztolásokat, videó- és képi tartalmak elkészítését is beleépíti. Olyan is előfordulhat, hogy valaki – Szabihoz hasonlóan – már elkezdte a kommunikációt, és a cége őt jelöli ki a további népszerűsítési feladatok elvégzésére a rendszeres posztolásokkal a közösségi médiában.” – magyarázza Richárd. 

Papp Szabi célja, hogy az autóeladásban személyes tanácsadóként legyen jelen, mert szerinte ez az alapja egy hosszú távú együttműködésnek az ügyfelekkel. Fontosnak tartja, hogy segítséget nyújtson olyan érdeklődőknek is, akik az ország valamely távoli pontjáról keresik meg. Úgy véli, hogy áldozatokkal és sok munkával jár az online közösség folyamatos fejlődése és bővülése, de ez a sok munka meg is hozza a gyümölcsét és az elismerést.  

Folyamatos posztolás, és információgyűjtés a márkáról – ez a legfontosabb 

Papp Szabi folyamatosan posztolt a közösségi médiában, és kereste a legújabb információkat a Kia-ról, hiszen ezzel tudta felkelteni és fenntartani a célközönség figyelmét. A hagyományos, vállalati social media oldalakhoz képest nála jóval személyesebb a hangvétel, a kommunikáció kétoldalú – de az eredmények azt mutatják, hogy a taktika bevált: 2022-es év Kia kereskedője lett. 

Természetesen Szabolcs karrierjében is volt olyan, amikor legszívesebben abbahagyta volna az egészet, mert minden lassabban ment kicsit, de ezekben a pillanatokban mindig ott volt a családja, akik átsegítették a nehézségeken. „A munka iránti alázat és állhatatosság nélkül nem lehet kiemelkedő eredményeket elérni. A social media lett az én megoldásom, de a tapasztalatlanságomból adódóan voltak buktatók a tartalomgyártás folyamatában” – mondja.  

Eleinte ugyanis nem úgy sikerültek a posztok, ahogyan Szabi szerette volna. Egyre több alkalmi felvételt készített, és rájött, bár a posztolás egyszerűnek tűnik, mégis elengedhetetlen néhány eszköz a sikeres tartalomgyártáshoz. Jelenleg videóvágó alkalmazásokat tanulmányoz, vásárolt selfiebotot, mikroportot és egy kiváló minőségű telefont a kellő hatások elérése érdekében, ugyanis ezek elengedhetetlen eszközök a felvételekhez és a rövid vágásokhoz.  

Hogyan kezdjük neki? 

Ahhoz, hogy sikeres influencer legyen valaki egy cégnél, számos technikai eszközre szüksége van. Lévai Richárd elmondta, a jobb minőségű videókhoz megoldás lehet, ha két telefonnal készül a felvétel, ami jelenthet két állványt is, de be lehet vonni egy plusz kollégát, aki a másik készüléket kezelni fogja. Hasznos lehet, ha rendelkezik az influencer egy stabilizátorral, amivel mozgás közben is fixálni tudja a képet, illetve egy külső mikrofon, mellyel a hangminőségen tud javítani a tökéletes hatás érdekében. Richárd szerint, ha a szakmai posztolás útján szeretne valaki elindulni, néhány ilyen jellegű alkalmazásra, egyszerű appokra is szüksége lehet, mert ezekkel egyszerű a feliratkészítés vagy akár a címkézés. 

Szabi követőinek száma folyamatosan nő, és nagyon büszke arra, hogy ő nyerte el az Év Kia Értékesítője díjat. Tele van új ötletekkel a továbbiakat illetően, amelyek megvalósításán már dolgozik. Hisz a folyamatos fejlődésben és megújulásban, s ez egyértelműen látható az oldalán is. 

Szabolcs tippjei azoknak, akik hasonlóan hozzá, márkát szeretnének képviselni és népszerűsíteni: 
  1. A hatékonysághoz nagyon fontos a célközönség nézőpontjába való elhelyezkedés: „Mi az, amit én várnék el/reagálnék a másik helyében?” 
  1. Minden új tevékenység felépítéséhez meg kell határozni a célokat, és pontosan kell mindent megtervezni. 
  1. Nem elég az igényeket felmérni, minden egyes további mozzanatnak ezt az alapfelvetést kell szolgálnia.  
  1. Folyamatosan tartani kell a kapcsolatot a célközönséggel és a feltett kérdésekre pontos válaszokat kell adni. 
  1.  Napról-napra figyelemmel kell kísérni a piac mozgását és új célokat kell kitűzni. 
  1. Rendelkezni kell egy technikai alaprepertoárral (okostelefon, mikroport, videóvágó program) a jó posztok elkészítéséhez. 
Ricsi tanácsai vállalkozásoknak, akik saját maguk szeretnének influencert bevonni és a közösségi médián kommunikálni: 
  1. Ne csak céglogó és semleges posztok által próbáljuk meg cégünket eladni. 
  1. Sokat segít, ha munkatársaink az arcukat adják egy-egy posztban, mert nagyobb bizalmat ad, ha egy arc is megjelenik a külvilággal való kommunikációban. 
  1. Érdemes akár a saját, akár más iparágban is tájékozódni az influencerkedés mibenlétéről, és ez alapján bevonni a kollégákat, hogy kommunikáljanak. 
  1. Ne csak szakmai posztokat gyártsunk, legyen valami személyesebb jellegű bejegyzés is az oldalon. 
  1. A tökéletes posztok, videók és egyéb tartalmak elkészítéséhez a kiválasztott influencert érdemes ingyenes vagy fizetős tanfolyamokra elküldeni, ahol sok hasznos tippet elsajátíthat. 

Szerző:
Müller-Hegedűs Henriett – Telekom Hello Biznisz szerkesztőség

Mondd el véleményedet a cikkről

Mondd el véleményedet a cikkről, hogy minél jobb tartalmat tudjunk írni számodra!

Átlag értékelés 4.8 / 5. Összes értékelés: 6

Legyél te az első, aki értékeli a cikket!

Oszd meg a cikket!

    Iratkozz fel hírlevelünkre!

    Hírek, események, új termékek és még sok más vár rád hírlevelünkön!


    Kijelentem, hogy elfogadom az Adatvédelmi Szabályzatot.

    Ha szeretnél ehhez hasonló tartalmakról értesítést kapni, akkor
    regisztrálj a hírlevelünkre!

      Hírek, események, új termékek és még sok más vár rád hírlevelünkön!


      Kijelentem, hogy elfogadom az Adatvédelmi Szabályzatot.