Hogy lehet nagyvállalati tanácsadás mellett kisvállalkozást építeni? Sztaniszláv András PR szakember és a VanlifeHungary lakóautós sztorija

Névtelen Terv (94)

Kiváló tanácsadó, aki kommunikációs csapatokat működtet, ügynökségeket lát el hasznos tanácsokkal és globális auditor, aki évekig Angliában élt, azóta is rendszeresen utazik. Hogy a felsorolást folytassuk, számos nemzetközi szervezet aktív közreműködője, tulajdonos egy kis marketing ügynökségben, mindezek mellett még marad ideje arra, hogy személyes hobbijának, a lakóautózásnak éljen. De vajon hogyan csinálja? Cikkünkben Sztaniszláv Andrással készítettünk interjút, aki elmesélte, hogyan lehet mindezt összeegyeztetni!

Sztaniszláv András neve sokunk számára ismerősen csenghet, hiszen a Magyar PR Szövetség elnökeként igen széles szakmai portfólióval rendelkezik. Azt talán már mind tudtuk róla, hogy számos szervezet képviselőjeként jelentős szakmai tapasztalattal rendelkezik, személyes hobbijáról azonban nem sok helyen szól a fáma – habár András úgy gondolja, a lakóautózás legalább olyan meghatározó love story az életében, mint a szakmai sikerei.

Az újságírástól az ICCO vezérigazgatói székéig

Sztaniszláv András újságírással kb. 20 éve kezdett el foglalkozni, a kommunikációs tanácsadást pedig 2004-ben kezdte meg, és 2005 óta van saját tanácsadó cége. András döntően nagyvállalati stratégiai kommunikációs tanácsadással foglalkozik. Ez tulajdonképpen két dolgot ölel fel. Egyrészt megértve megbízóinak üzleti terveit, kommunikációs terveket formál, másrészt kommunikációs csapatokat épít és támogat, illetve szervezetfejlesztéssel foglalkozik. A szakember nagyvállalati tanácsadással kezdte pályafutását, később pedig civil szervezetekkel, nonprofit vállalkozásokkal, startupokkal és kis-és középvállalkozásokkal is dolgozott – mondhatni, a vállalkozási spektrum minden részén.

Az üzletember 3 évet élt az angliai Bristolban, ahol elkezdett a KKV-k és a civil szektor irányába nyitni, és itt indult el a fenntarthatósággal kapcsolatos szál is az életében. Az ottani polgármester felkérésére kommunikációs tanácsadóként vett részt abban az előkészítő munkában, melyben a 2015-ös EU zöld fővárosa évet készítették elő. Szakmai kihívást jelentett számára a civil szervezeti programok koordinálása és az önkormányzat programja, melyet tanácsadóként össze kellett hangolnia és aktív módon segítenie.

Mindeközben a Magyar PR Szövetség nemzetközi kapcsolatainak kiépítésében segédkezett és belépett az egyik angol PR Szövetségbe, a CIPR-be. Évekkel később itt megszerezte a Chartered PR Professional minősítést, de itt nem állt meg, így elvégezte az AgencyExpert és az ICCO auditor-képzését, így András most már akkreditálhat és minősíthet a világon bárhol bármilyen ügynökséget. Interjúnkat megelőzően pedig megválasztották egy nemzetközi globális PR szervezet, az ICCO vezérigazgatójává. A White Elephant Digital marketingügynökségben már csak társtulajdonos, mert a napi munkában nem vesz részt aktívan. Nem csoda, hiszen ennyi tagság, elnökség és tanácsadói pozíció mellett ténylegesen nem juthat ideje mindenre. Egy dolgot kivéve: az pedig a hobbija, a lakóautózás, amiről nem hajlandó lemondani.

A Vanlife Hungary egy 2018-ban indult „szerelemprojekt”

A lakóautózás akkor indult, amikor András és akkori párja egy baráti párral közösen vettek egy zöld lakóautót, melyet elsősorban bérbe szerettek volna adni azok számára, akik ilyen járművel szerették volna átszelni az országot, a környező határszomszédokat és néhány közelebbi helyet Európán belül. „Magyarországon akkor ilyen stílusos lakóautó még nem volt bérelhető. A tervünk az volt, hogy az épített, stílusos lakóautózást elterjesztjük hazánkban. Rengeteg dolgot bérlő-kompatibilisre alakítottunk át. A kezdetekben nagyon sikeres volt a projekt, így 2019-ben vettünk egy másik autót, melyet azonban egy bérlőnk annyira megkedvelt, hogy 2020-ban meg is vett tőlünk.” – ismerteti András a kezdeteket. Azóta már 6-7 autót is bérbe adnak, melyből 3 a sajátjuk, a többi pedig más párok tulajdonát képezi.

Sokat álmodoztak a felmerülő lehetőségekről. Andrásban dolgozott a business-szemlélet, és szerette volna az elméleti alapokat átültetni a gyakorlatba is. Vállalkozásuk kezdetén több másik lakóautót is tanulmányoztak, majd összeállítottak egy szempontrendszert, hogy mi alapján válasszanak alapautót. „Tonnányi Instagram profilt és Youtube videót néztünk, hogy hogy fog ez az egész projekt kinézni. Megterveztük és elkezdtünk hozzávalókat vásárolni, pl. hűtőt, főzőlapot, mosogatót stb. Nagyvállalati tanácsadóként sok a tapasztalatom, de a lakóautózáshoz úgy tűnt, nem rendelkezek megfelelő alapokkal, mert mikor kész voltunk mindennel, kiderült, hogy egyik eszköz sem fér bele az eredeti tervbe így az egész autót át kellett tervezzük. Egy startup típusú vállalkozás tényleg így épül fel. Te tervezgethetsz és álmodozhatsz, de akkor fog az egész megvalósulni és körvonalazódni, ha ténylegesen csinálsz valamit és belekezdesz, mert minden akkor nyer értelmet a gyakorlatban.” – meséli András, aki rájött, hogy ez a kisvállalkozás korántsem tehető egy lapra kommunikációs hátterével. Mivel minden újra tervezést igényelt, semmi sem időben készült el, főleg nem annyi pénzből, amennyiből tervezték.

A marketingre nem szántak túl sokat az elején. András úgy emlékszik, akkor még az Instagram sem volt olyan jelentős kommunikációs platform, mint ma, sőt, saját Facebook profiljuk sem volt, így tettek ki összesen 2 bejegyzést. Mindezek ellenére a lakóautózás sikeresen berobbant a köztudatba már az első évben.

Sztaniszláv András elmesélte a legelső tapasztalataikat is: „Az első évből rengeteget tanultunk, mert hiába találtuk ki, szerintünk mi kell a bérlőnek, mégsem az kellett neki. Szezon végén elkezdtünk foglalkozni azzal, hogy ez üzletként is működjön, és beemeljük a projektbe az üzleti gondolkodást. Amióta az alapító tagok közül egyedül maradtam, újra csapatot állítottam össze a VanlifHungary-ra, így rajtam kívül még 3 ember dolgozik a vállalkozásban: egy kommunikációért, egy ügyfelekért és foglalásokért és egy átadásokért és karbantartásokért felelős kolléga, de a cég arca a mai napig én maradtam. A lakóautózás kultúrájának terjesztését nem csak kommunikációs szempontból tartom fontosnak, hanem saját szívügyem is, éppen ezért minden évben elmegyek nyaralni, ahol más ember autóját bérelve tapasztalatokat gyűjtök” – meséli.

Nagyvállalati tanácsadó szemszög VS kisvállalkozás működtetése – lehetséges?

András azt mondja, a kisvállalkozás a mai napig nem egy nyereséges biznisz, mert mindent visszaforgat azért, hogy több autót tudjon vásárolni, illetve fejlessze a szolgáltatást az ügyfelek érdekében. A VanlifeHungary-ra ugyanis inkább álomprojektként tekint, mintsem egy kiemelkedően jól jövedelmező vállalkozásként, és célja inkább az, hogy minél szélesebb körben elterjessze a lakóautózás kultúráját.

Felmerülhet a kérdés bennünk, tud-e vajon András valamit kamatoztatni nagyvállalati kommunikációs tanácsadó szerepéből a már meglévő kisvállalkozásának működtetéséhez? A válasz igen, hiszen nagyon sok energiát fordít a kommunikációra, melyet egy magasabb stratégiai szinten kezel, és a márkaépítés kiemelten fontos számára. „Stratégiai tervezés kommunikációs szempontból nagyon is van a dologban. A taktikai kommunikáció azonban nehezebb ügy: bizonyos szempontból azok a lakóautósok a sikeresebbek, akik magukat tolják, folyamatosan jelen vannak a követőik életében. Én nem ez a típusú ember vagyok – sem a személyiségem, sem pedig a szakmai múltam miatt. Nem az a típusú kommunikációs tanácsadó vagyok, aki kiáll mindenki elé és okosakat mond; én elsősorban a háttérből segítem az ügyfeleimet – ezért fura is néha, ha előadásra, beszélgetésre, interjúra kérnek a lakóautózás kapcsán.” – mondja András, miért is nem készít magáról rendszeresen tartalmat.

Jelentős nemzetközi PR szereplő lévén talán kicsit furcsa lehet, de Sztaniszláv András a szerepléseket komfortzónáján kívülinek érzi. Ugyanakkor tisztában van vele, hogy kommunikációs szempontból igenis fontos, hogy legyen egy ember a projekt mögött. Ha ugyanis nincs egy arc egy vállalkozás mögött, sokkal nehezebben lesz eladható bármely termék vagy szolgáltatás.

Az üzletember a kommunikációját adat- és tervezés alapon működteti kisvállalkozása esetében is. Bevált taktikája, hogy a legjobb, ha van egy hosszútávú koncepció, amire kreatív ötleteket lehet építeni, majd pedig fontos monitorozni, hogy hogyan reagál minderre a piac. A visszacsatolásra külön gondot fordítanak a VanlifeHungary-nál, hiszen a reakciókat és véleményeket folyamatosan figyelik.

„Igenis van mit beépíteni a nagyobból egy kisvállalat cégpolitikájába”

A kommunikációs stratéga úgy véli, bár tudja, hogy fontos némi lazaságot adni a dolgoknak és közelebb engedni a célközönséget magához, mégis ezen a téren még van mit tanulnia. „Munkám során a kreatív ötleteket az ügynökségek szoktak hozni, tanácsadóként én sokkal ritkábban.” – mondja.

Van még egy nagyon fontos pont, melyet András a vállalati szférából hoz, és amit a kisvállalkozásának működtetése során is fontosnak vél beépíteni a cégkultúrába. „Az egész lakóautózást természetesen meg lehetne úgy is csinálni, hogy egyedül vagyok benne. De ez egyáltalán nem szándékom. Én szeretném sok ember nézőpontját felfedezni, a csapattagok értékes tudását hasznosítani, megismerni a hozzáállásukat. Nagyon fontos, hogy ez az egész egy jó hangulatú csapatként működjön és ne egy egyszereplős történet legyen.” – osztja meg gondolatait.

A VanlifeHungary tavaly a korábbi évekhez képest jóval kevesebb bérlői fotót kapott (bársokan jelölték meg a profilokat), pedig ez sokat segít, hogy népszerűbbé váljon az oldal. Hatalmas érték ugyanis, ha a mások által készített fotók és élmények megjelennek, mert úgy sokkal autentikusabb minden. Andrásék az Instagramon is jelen vannak, de a TikTok-on egyelőre nem terveznek fent lenni, mert úgy gondolják, akik használják, nem feltétlen tartoznak az ő célközönségükbe. A fiatalabbak körében ugyanis hiába terjedne el ez a kultúra, nem érnék el vele azokat az embereket, kik valójában reálisan lakóautóznának. Ezért a TikTok-ot egyelőre kommunikációs hatékonyság szempontjából nem tartják megfelelő csatornának.

Sztaniszláv András életét már két éve egy szakmai asszisztens segíti, aki minden – számára munka szempontjából fontos – csapattal kapcsolatban áll. „A tanácsadói munkák, a, szakmai szervezetek, a love projektek nagyon sok időt vesznek igénybe. Egyrészről ezért is fontos, hogy minden projektemben egy csapattal dolgozom, aki velem tart a vállalkozásban, aki önállóan is tudja csinálni a munkát és aki meglátja minden feladatban az érdekességet. Másrészről úgy vélem, az elmúlt évek egyik legjobb döntése volt a jelenlegi szakmai asszisztensem alkalmazása, aki minden ügyem adminisztrációját átvette. Óriási segítség a munkában. Ennyi féle-fajta dolgot nélküle nem lehetne észben tartani és összefogni, még is így sajnos nem marad mindenre időm, amire szeretném.” – zárja szavait a PR szakember.

Szerző:
Müller-Hegedűs Henriett – Telekom Hello Biznisz szerkesztőség

Mondd el véleményedet a cikkről

Mondd el véleményedet a cikkről, hogy minél jobb tartalmat tudjunk írni számodra!

Átlag értékelés 0 / 5. Összes értékelés: 0

Legyél te az első, aki értékeli a cikket!

Oszd meg a cikket!

    Iratkozz fel hírlevelünkre!

    Hírek, események, új termékek és még sok más vár rád hírlevelünkön!


    Kijelentem, hogy elfogadom az Adatvédelmi Szabályzatot.

    Ha szeretnél ehhez hasonló tartalmakról értesítést kapni, akkor
    regisztrálj a hírlevelünkre!

      Hírek, események, új termékek és még sok más vár rád hírlevelünkön!


      Kijelentem, hogy elfogadom az Adatvédelmi Szabályzatot.