Hello Biznisz | Ha nem változtatunk a működésünkön, akkor már lehet, hogy bajban lennénk!

Ha nem változtatunk a működésünkön, akkor már lehet, hogy bajban lennénk!

Névtelen Terv 2024 03 08t124830.629

AUDI Győr, debreceni BMW-gyár, Gödi Samsung gyár, HELL, British Tobacco, Magyar Villamos Művek, Magyar Posta, Országos Katasztrófavédelmi Igazgatóság – néhány vállalat a TELL Software Hungária Kft. ügyfelei közül, nem beszélve a több tízezer járműről, amelyek üzemeltetését a cég járműkövető szolgáltatása támogatja. A TELL ügyvezetője, Gáll Péter elmondása szerint sikeres fejlődésük egyik fontos összetevője egy agilis szervezeti modell, amelynek meghonosítását kollégáinak köszönheti. Péter büszke a családjára, folyamatosan tanul és üzleti coachként is tevékenykedik. A Hello Biznisznek adott interjúban most megosztja velünk tudását és betekintést enged inspiráló vezetői tapasztalataiba.

Repüljünk vissza bő két évtizedet az időben! A kétezres évek elején még nem létezett közösségi média, s bár a mobiltelefon a legtöbbünk zsebében ott volt, a digitális technológia még gyerekcipőben járt. Hogy emlékszel a cégalapítás időszakára, hogyan indultatok?

2004-ben csatlakoztam az akkor még induló vállalkozáshoz. Előtte értékesítési vezetőként dolgoztam egy építőanyag-gyártó vállaltnál. Ahogy emlékszem, a marketing jó gyakorlatai egészen mások voltak, mint ma, hiszen a közösségi média gyerekcipőben járt vagy még abban sem. A személyes kapcsolatépítés volt a leghatékonyabb eszköze az üzletépítésnek. Tevékenységem nagy részét a potenciális ügyfelek direkt megkeresése, a személyes tárgyalások tették ki.  Volt már weboldalunk, prospektusunk, részt vettünk kiállításokon.

Ehhez képest most mi az ügyfelek elérésének módja?

20 év alatt a marketing és a kommunikációs csatornák is fejlődtek. Figyeltük és követtük a változásokat.  Ma már a legtöbb social media csatornán kommunikálunk. Igyekszünk differenciáltan megszólítani a különböző ügyféltípusokat, mert az a tapasztalatunk, hogy a potenciális vásárlói csoportoknak preferált csatornái vannak. A tartalmaink konzisztensek, de a stílust illetően személyre vagy csoportra szabottak. Az influenszereink a megcélzott közönség elvárásaihoz igazítják a kommunikáció stílusát.  

Honnan tudjátok, hogy mire van szükség, hogy mi az a stílus, amellyel érdemes megszólítani a célcsoportokat?  

Sokat beszélgetünk az ügyfelekkel. Próbáljuk felmérni az igényeiket mind a stílus mind a tartalom vonatkozásában. Perszónákat gyártunk. Tulajdonságokkal felruházott képzeletbeli vásárlókat vagy vásárlói csoportokat, hogy megértsük, miként vásárolnak és fogyasztanak.

Amikor húsz éve elindultatok a TELL-lel, akkor talán még nem is gondoltátok, hogy ide jut a világ. Könnyű követni a marketing trendeket?

Gyorsan változik minden és ezt nem könnyű követni. Igyekeztünk olyan szakemberekkel bővíteni a csapatot, akik szeretik a szakmájukat, folyamatosan képzik magukat és tudásuk lépést tud tartani a gyorsan változó marketing trendekkel.

Említetted, hogy „agilis” cég vagytok. Ez mit jelent a vállalat egészére nézve?

Az agilis szemléletmódunk középpontjában a rugalmasság, az együttműködés és az önvezérelt csapatok állnak. Vezetőink a folyamatos párbeszéd és az ügyvezetővel közösen kialakított stratégiák mentén irányítják, támogatják a csapataikat, ösztönözve őket a legjobb megoldások megtalálására. A munkánk alapját az éves tervek, valamint a rövid, kéthetes sprintek határozzák meg, amelyeket dinamikusan igazítunk az aktuális kihívásokhoz és lehetőségekhez.

A reggeli meetingek során mindenki megoszthatja a napi céljait, kihívásait és ötleteit, elősegítve a gyors reagálást és az átláthatóságot. Nincs hatalmi távolság, a nyílt kommunikáció és az egymás iránti megbecsülés elősegíti a szorosabb kapcsolatok kialakítását a kollégák és vezetők között, miközben a munkahelyi harmóniára és motivációra törekszünk. A konfliktusokat nyíltan kezeljük, a felmerült problémák megoldására összpontosítunk.  A minimalizált szabályozásokkal és a különböző élethelyzetekre való odafigyeléssel sokszínű munkahelyet próbálunk teremteni, ahol a kollégák személyes és szakmai fejlődése kiemelt figyelmet kap. Az önálló gondolkodást és a kreativitást, valamint a személyes felelősségvállalást ösztönözzük.

Melyek az agilis gondolkodásmód legfontosabb előnyei?

Gyorsan és hatékonyan tudunk alkalmazkodni a piaci változásokhoz, miközben innovatív megoldásokat és termékeket hozunk létre. Gyors és rugalmas döntéshozatali folyamataink vannak, és ez lehetővé teszi, hogy az ügyfelek igényeire szinte azonnal reagáljunk.  Az átlátható kommunikáció és a nyitottság kultúrája biztosítja, hogy minden szinten megértés és támogatás övezze a célok elérését.

Folyamatosan képzed magad, pedig akár hátra is dőlhetnél.

Még nagyon keveset tudok, de van belső motivációm arra, hogy ezen változtassak. Szerintem egy céget egyébként sem lehet úgy vezetni, hogy nem képzed magad. Azzal, hogy tanulsz, megtiszteled a kollégáidat is. Nem jó lenne azzal szembesülni, hogy a kollégáid butának tartanak. Az igazság az, hogy nem dőlhetnék hátra. Egy növekedésben lévő cégnek, így a TELL-nek is, nagyon sok kihívása van, és ezeknek a kihívásoknak a menedzselésében számít rám a csapat.

Mit tanultál az elmúlt években?

Egy vezetőnek szerintem az a legfontosabb feladata, hogy bizalmi légkört teremtsen. Ehhez emberi oldalról is vezetővé kell fejlődni.  A tanulmányaimat ennek a gondolatnak a mentén határoztam meg az utóbbi években. A METUN-n a kompetenciafejlesztő tréner, a Corvinuson  executive vállalati coach képesítést szereztem. Olyan képzéseket keresek, amelyek a vezetői fejlődésemet segítik. Ahol olyan ismereteket és attitűdöket sajátíthatok el, amelyek jóbbá tehetik nem csak az én működésemet, de ezáltal a kollégáim mindennapjait is.

Coachként is tevékenykedsz. Mikor, miért, hogyan?

Ha nem használjuk a megszerzett tudást, akkor elvész. Úgy gondolom, hogy sok vállalkozó él meg mindennapi küzdelmeket elsőszámú vezetői szerepében, ezért szükség van speciális vezető támogató módszerekre. Ezek közül a coachingot gondolom a leghatékonyabbnak. Örömet okoz, hogy másnak valódi segítséget jelent, amit tudok, ha visszajelzést kapok, hogy működik. A coachingot és a szervezetfejlesztést egyéni tevékenységként végzem, a honlapomon keresztül lehet felvenni velem a kapcsolatot.

Jól gondolom, hogy a cégben is a coaching szemléletű vezetést képviseled?

Elsősorban támogató szerepet töltök be a csapatokban. Igyekszem minél mélyebben megérti a kollégák kihívásait és segíteni őket abban, hogy kiaknázzák saját potenciáljukat. A kérdésekre helyezem a hangsúlyt, és ösztönzöm kollégáimat a saját megoldások megtalálásában. A coaching szemlélet ott érhető leginkább tetten, hogy döntéseimet a visszajelzésekre alapozom. Próbálok empatikusan közelíteni az ügyekhez. Azt gondolom, hogy egy vezetőnek nem az a feladata, hogy a cég legokosabb, hanem az, hogy a legbölcsebb embere legyen. Mint tudjuk, ez nem mindig van így.  

A vállalatirányítás és sok tanulás mellett boldog családfő vagy. Mennyire gyűrűzik be a hétköznapjaitokba a munkád?

Sokat dolgozom, de azért igyekszem időt szakítani arra is, hogy a családommal legyek. A gyerekeim lényegében belenőttek a vállalkozói szemléletbe. Mind a ketten vállalkozóként tudják elképzelni az életüket. A lányom hamarosan diplomázik és nagyon érdeklődik a digitális marketig területe iránt. A fiam pedig 17 éves, s már két éve vállalkozó. Ő alapította a Monteen márkát, amelynek sikeresen építi a piacát.

Örülsz, hogy vállalkozók lesznek?

Annak örülök, ha boldogok, hogy ennek mi a módja, azt nekik kell eldönteni. Támogatom a döntésüket, bármi is legyen az. Nagy lehetőségekkel és sikerekkel járhat, ha valaki meg tudja valósítani önmagát egy saját vállalkozásban. A vállalkozói lét lehetővé teszi számukra, hogy próbára tegyék magukat és megvalósítsák álmaikat. Ha ez úgy sikerül, ahogyan ők ezt elképzelik, annak nagyon fogok örülni.

Ezt csak vállalkozóként lehet elérni?

Természetesen nem. Szerintem rengeteg olyan cég van, ahol ki lehet teljesedni, ilyen a TELL is.

A TELL-nél mik a jelen kihívásai?

Mint minden növekedésben lévő vállaltnak nekünk is sok kihívásunk van. Ennek egy része a piaci pozíciónk megerősítésével és a növekedési lehetőségek kiaknázásával kapcsolatos. Jelenleg 40 országban indult el valamely termékünk értékesítése. Szeretnénk megerősíteni és bővíteni a nemzetközi jelenlétünket, és új piacokra belépni termékeinkkel. Talán a legnagyobb kihívásunk az idén az lesz, hogy a már belföldön és Romániában sikeresen bevezetett járműkövetési szolgáltatás nemzetközi piacokra való bevezetéséhez megtaláljuk a leginkább megfelelő üzleti stratégiát.

Voltak nehézségek az idáig megtett úton?

Természetesen, az elmúlt húsz év során számos kihívással szembesültünk, és ezek a kihívások továbbra is jelen vannak. A piaci verseny rendkívül erős, ami azt követeli meg tőlünk, hogy folyamatosan keressük azokat az újításokat és megoldásokat, amelyekkel megkülönböztethetjük magunkat. Szüntelenül azon dolgozunk, hogy költséghatékonyabbak és eredményesebbek legyünk, ami komoly próbatétel elé állítja a szervezetet. Szerencsére a TELL egy nagyon erős és motivált csapat, amely mint eddig is, ezután is mindent meg fog tenni annak érdekében, hogy ebben a kíméletlen versenyben a győztesek között maradjon. 

Az ajtón dörömböl a mesterséges intelligencia. Foglalkoztok vele?

Sőt, már berúgta az ajtót! A mesterséges intelligencia alkalmazása az üzleti folyamatokban, függetlenül attól, hogy melyik iparágban tevékenykedünk, elengedhetetlen lesz a versenyképesség megőrzéséhez. Meg vagyok győződve arról, hogy az AI figyelmen kívül hagyása, üzleti öngyilkossággal ér fel. Az AI nélkül a jövő vállalatának működése már elképzelhetetlen, sőt már most is az. Mi aktívan kutatjuk, hogy milyen mesterséges intelligencia alapú megoldásokat integrálhatunk a termékeinkbe és a szolgáltatásainkba, üzleti folyamatainkba. Ha valamit ajánlhatnék az üzleti életben maradáshoz az két kategória volna. Az egyik az agilis transzformáció, a másik pedig az AI alkalmazási lehetőségeinek kutatása.

5+1 érdekesség Gáll Péterről
  1. A villamosipari technikum elvégzése után Németországba ment, ahol egy építési vállalkozás alkalmazottja lett. Lipcsében és Münchenben segédmunkásként vasbetont fúrt, falat bontott. Lakatosként is dolgozott, ekkor ismerte meg a német precizitás és a munkamorál jelentését.
  2. Itthon a Leier cégcsoport területi képviselője lett, ahol hamar regionális vezetőként számítottak rá. Közben a Károly Róbert Főiskola gazdálkodási szakán tanult.
  3. 2004-ben az éppen még csak elindult TELL-hez csatlakozott, és ezzel lemondott a nemzetközi karriert biztosító multinacionális vállalat kereskedelmi igazgatói pozíciójáról.
  4. Elmondása szerint az üzleti érzékét az anyai nagyapjától örökölhette, aki 1939-től négy évig bérelte és vezette a híres Hortobágyi Csárdát, amely a Kilenclyukú híd tövében 300 éve várja a vendégeket. Később a nagyszülei nyitották meg Hajdúszoboszló első vendéglőjét is, amelyet az államosításkor elvettek tőlük.
  5. Hobbija a motorozás. Nem a sebesség, hanem az utazás élménye vonzza. Egyik legszebb élménye az a közel 5000 kilométeres amerikai túra, amit a feleségével teljesített.
  6. Jelenleg is Hajdúszoboszlón él.

Szerző:
Lakatos Katalin – Telekom Hello Biznisz szerkesztőség

Mondd el véleményedet a cikkről

Mondd el véleményedet a cikkről, hogy minél jobb tartalmat tudjunk írni számodra!

Átlag értékelés 4.6 / 5. Összes értékelés: 9

Legyél te az első, aki értékeli a cikket!

Oszd meg a cikket!

    Iratkozz fel hírlevelünkre!

    Hírek, események, új termékek és még sok más vár rád hírlevelünkön!


    Kijelentem, hogy elfogadom az Adatvédelmi Szabályzatot.

    Ha szeretnél ehhez hasonló tartalmakról értesítést kapni, akkor
    regisztrálj a hírlevelünkre!

      Hírek, események, új termékek és még sok más vár rád hírlevelünkön!


      Kijelentem, hogy elfogadom az Adatvédelmi Szabályzatot.