Bővítsd a csapatodat virtuális alkalmazottal! – Így használd a ChatGPT-t, hogy neked is szuper intelligens asszisztensed legyen 0-24-ben, lényeges költségek nélkül

Kkv 076 1080x610 Chatgpt Hb Cikk

Szakértőinkkel, Bereczki Nóra marketing szakemberrel és Kolma Kornéllal, a SAKKOM Interaktív ügyvezetőjével, az OverPower mesterséges intelligenciával foglalkozó ügynökség alapítójával annak jártunk utána, hogyan maximalizálhatjuk a vállalkozásunk számára a ChatGPT nyújtotta előnyöket.

Kolma Kornél már a 2000-es évek óta figyelemmel követi a mesterséges intelligencia fejlődését, sőt másodmagával egyetemista korában már sikeresen leprogramozott egy MI (mesterséges intelligencia) alapú eszközt is. Azt tapasztalta az évek során, hogy nagyon sokáig nem történt semmi említésre méltó, és igazán izgalmassá csak tavaly év végén vált az alkalmazás. Ekkor jött ki ugyanis a ChatGPT 3.5-ös verziója. „Erre azonnal rávetettem magam, mivel éreztem, hogy ez már egy egészen új minőséget képvisel.” – magyarázta a szakember. Elsőként a Chat GPT határainak feszegetése, feltérképezése volt a célja. Mivel főként digitális termékfejlesztéssel, marketinggel, valamint hazai és nemzetközi weboldalak üzemeltetésével foglalkoznak, így elsőként szövegírásra használták. Weboldalszövegek készítésére, blogbejegyzések, ill. sajtóközlemények írására, social posztok generálására, valamint meglévő szövegek fordítására, rövidítésére, újrafogalmazására, stilizálására, értelmezésére. Párhuzamosan angol, magyar és spanyol nyelvű oldalakat töltöttek fel a segítségével. Gyorsan rájöttek arra is, hogy mennyire fontos egy jó prompt, vagyis az az utasítás, amivel a ChatGPT-t valamilyen szöveg írására megkérik.  „Tényleg nehéz megtalálni a határait. Nemrég például egy marketingprojekt kapcsán arra használtuk, hogy a megbízó számára élővé, kézzelfoghatóvá tegyük az ő ’buyer perszónáját’ (célcsoport). Egy prompttal megadtuk a perszóna főbb ismérveit, majd megkértük az eszközt, hogy viselkedjen is úgy. Aztán elkezdtük kérdésekkel bombázni az ügyfél termékének használata során felmerülő lehetséges fájdalompontokról. Elképesztő eredménye volt! Mintha ott ült volna mellettünk a vásárló, aki teljes nyíltsággal beszél az aggodalmairól.” – meséli a tapasztalatait. Úgy találta, hogy magyarul néha döcögősek a válaszok, és gyakran tapasztalt ’hallucinációkat’ is, vagyis hamis válaszokat, mégis érezte, hogy valami olyan dolog született, ami komoly hatással lesz mindannyiunk életére.

Az új, 4.0-ás verzió, ami nemrégen jött ki, elmondása szerint óriási ugrást jelent az előzőhöz képest: stilisztikai vonatkozásban is jobb, a szórenden is érződik, hogy fejlettebb és problémamegoldásban is nagy ugrás az elődhöz képest. Ritkábbak a hallucinációk is, de azért minden tartalmat ellenőrizni kell, kontroll nélkül felhasználni a válaszokat szerinte egyelőre még veszélyes üzem. Van azért még hova fejlődni, mert elég gyakoriak a hibák, a leállások, és van, hogy órákig nem lehet használni a rendszert. „Ami zavaró, hogy néha szenilis bácsiként viselkedve elfelejti, hogy mit is csinál éppen. Megáll egy tartalom generálása közben, és noszogatni kell, hogy hello, folytasd!”- magyarázza a szakértő.

Fontos tudni azt is, hogy a ChatGPT-t alapvetően kétféle módon lehet használni: az ismert chat felületen keresztül, illetve a programozói interfész segítségével. Az utóbbi lehetővé teszi, hogy bármilyen általunk fejlesztett programból utasításokat adjunk neki, és a válaszokat azonnal feldolgozzuk. Ez utóbbi esetében a rendszerhibák ritkábbak. Rövidebb kódokat, függvényeket pillanatok alatt ír meg, de képes sokkal összetettebb feladatokra is. Arra is megkérték már a Chat GPT-t Kornélék, hogy közvetlenül a programkódban található, a látogatóknak szánt angol nyelvű szöveget fordítsa le spanyolra, németre, olaszra és még más nyelvekre. „Ebben a feladatban ugye az az izgalmas, hogy ennek a feladatnak a végrehajtása sokféle tudást és tapasztalatot feltételez: ismerni kell a programozási nyelvet, azokat a nyelveket is, ahonnan és amire kell fordítani. Ráadásul a kódnak a fordítás során érintetlennek kell maradnia, mert ha nem, akkor nem fog működni a program. El kell, hogy mondjam, hogy gond nélkül megcsinálta!” – emelte ki Kornél.

Az elmúlt hónapokban nem volt olyan projektjük, amiben ne használták volna valamilyen formában a ChatGPT-t. Elmondása szerint, megfelelően promptolva szinte bármilyen tartalmat írathatunk vele, legyen szó egy céges szlogenről, egy programkód megalkotásáról, vagy akár egy szerelmes versről, aminek minden szava a címzett keresztnevének kezdőbetűvel kezdődik. „Ha viszont olyan területen akarjuk használni, ahol fontos a friss, naprakész tudás, akkor ott a sima chat alapú platform egyelőre még nem vethető be. Persze ez is csak idő kérdése, illetve addig ott van a programozói elérés, így lényegében már most össze lehet kötni bármilyen tudásbázissal, hogy onnan friss információkat beszippantva felhasználja azokat tartalom előállítására.”- magyarázza.Negatívumként megemlítette a terjedelmi korlátot, mivel egyelőre még nem lehet tetszőleges hosszúságú tartalmakat generáltatni egyben. Hosszabb szövegek esetén a feladatot darabokra kell bontani. Ugyancsak hátrány az előfizetéses verzióban, hogy 3 órás időintervallumokban mindössze 25 kérdés-választ kezel a rendszer. Ha ez betelt, akkor meg kell elégedni a továbbiakban a 3.5-ös verzióval.

Kornél úgy véli, mostanra már minden cégnek azon kellene gondolkodnia, hogy mikre és hogyan tudja használni a mesterséges intelligenciát, hiszen a konkurense biztosan ezt teszi. Az OverPowernél ők pont ezeket a testreszabott lehetőségeket mérik fel a vállalkozók számára, illetve ennek kapcsán adnak tanácsokat. „Ha valaki most azt mondja, hogy még nem foglalkozom vele, mert ráérek, az biztosan le fog maradni. Egy ilyen eszköz egy hozzáértő ember kezében minimum megduplázza, de inkább megháromszorozhatja a teljesítményt.” – hívta fel erre a fontos szempontra a figyelmet.

Bereczki Nóra globális marketing vezetőként dolgozik egy robotikai cégnél. Jelenleg szülési szabadságát tölti két kisgyermekével. Nemrégiben azzal hívta fel magára a figyelmet, hogy egy komplett mesekönyvet készített el a mesterséges intelligencia segítségével, mesékkel, illusztrációkkal mindössze 8 óra alatt. Véleménye szerint a Chat GPT különösen olyan feladatok megoldására alkalmas, amelyeket az ember hajlamos elodázni, mert például nem rendelkezik elegendő idővel vagy tapasztalattal a feladat sikeres elvégzéséhez. Ilyen lehet akár a rendszeres facebook poszt is. Ebben az esetben meg lehet kérni az eszközt, hogy egy témából gyártson le mondjuk 20 rövid verziót. „Én úgy tekintek a Chat GPT-re, mintha lenne egy harmadik kezem, vagy egy asszisztensem, aki bármilyen területen tud nekem segíteni.”-  magyarázza Nóra.  Azt tapasztalta a mesekönyv készítése kapcsán is, hogy nagyon fontos a parancs, vagyis a prompt, amit begépelünk. Úgy véli, az a legjobb, ha specifikáljuk, ha pontosítjuk, hogy mi a célunk, mi az a téma, terület, amit mindenképpen szeretnénk, hogy szerepeljen benne. Javasolja, hogy ne csak annyit írjunk, hogy szeretnék egy social media posztot pl. egy termék használatáról, hanem írjuk bele a részleteket is, hogy mi jellemzi a terméket, kiknek szól, milyen legyen stílus, mi a célja a posztnak. Úgy véli nagyon könnyű abba a hibába esni, hogy általános kérdéseket teszünk fel a Chat GPT-nek, mert akkor ugyanazt vagy hasonló válaszokat fogunk kapni, mint mások. Úgy avassuk be a részletekbe a chat GPT-t, mintha lenne egy vadonatúj munkatársunk és neki kéne elmagyarázni, hogy mivel foglalkozunk, mit szeretnénk, mit csináljon, hogyan csinálja és mi legyen a végeredmény.  „Akkor tudsz extra tartalmat gyártani, ha a te saját tudásodat ötvözöd az eszközzel és jó kérdéseket teszel fel!” – mutat rá a lényegre a marketing szakember. Meglátása szerint ez fogja hozzáadni azt az extrát, ami miatt ki lehet tűnni a tömegből.

A 8 óra alatt elkészült mesekönyvvel kapcsolatban Nóra kihangsúlyozta, hogy tisztában van azzal, hogy ha egy hivatásos meseíró fogja a kezébe az eszközt, ezerszer jobb eredményt fog produkálni, mint amit ő kihozott belőle: „Én abszolút elismerem a meseírók kreatív gondolkodását, vagyis az inputot, amit ők beletesznek, és nem gondolom azt, hogy a meseírókat ki tudjuk ezzel az eszközzel váltani.”

A marketing szakember jelenleg versenytárselemzésre, háttérkutatásra, tanuláshoz, excel függvények írásához, egyéb szövegíráshoz használja az eszközt. Azt tapasztalta, hogy ezekhez jól használható a Chat GPT.  Olyan kérdésekre is tudja a választ, hogy ’Hogyan raknál össze egy kis és középvállalkozás számára lokálisan egy versenytárselemzést? Ennek milyen lépésein menjek én végig, mint cég?’ Segít abban is, hogy mire figyelj, hogyan csináld. Összeír lépéseket, hogy milyen folyamaton menj végig. „Magyarországi vonatkozásban még nem elég edukált, viszont ha megkérdezed, hogy a nemzetközi ketchup piacnál hogy áll a versenytárs helyzet, akkor ott már sokkal jobban fog tudni neked válaszolni, mivel nagyobb adat áll rendelkezésére.”- teszi hozzá Nóra. Viszont azt is tapasztalta, hogy könnyű elcsúszni, ha csak rá hagyatkozunk, a Chat GPT hajlamos ugyanis ’hallucinálni’ vagyis bekamuzni valótlanságokat, ha nincs a témában elég ismerete. Ezért fontos hogy a kontroll mindig maradjon nálunk, és érdemes minden fontos információnak utána nézni.

A szakember tapasztalata szerint nagyon lényeges szempont az is, hogy a Chat GPT tanítható. A képernyő bal oldalán automatikusan elment minden beszélgetést, és ha ezeket újra megnyitjuk, akkor emlékezni fog, hogy ott mit ’beszéltünk már meg vele’, tehát folytathatjuk a feladatok kiadását anélkül, hogy mindent újra el kellene neki magyarázni.  „Ha elindítasz egy új chat-témát, akkor el tudod kezdeni tanítani az eszközt, pont úgy, mint egy új kollégát. Begépelheted például ezt: ’Figyelj, én egy fagyizó vagyok egy magyarországi kisvárosban, ahol főleg diákok járnak hozzám suli után. Megértetted?’ Erre ő azt válaszolja, hogy igen, értem! Erre te folytathatod, hogy ’ Szeretném, ha ezek a diákok több vanília fagyit vennének tőlem. Megértetted?’ Igen, megértettem.” – részletezi Nóra.  Egy topicon belül ilyen közlésekkel lépésről lépésre meg lehet tanítani az alap sztorira és a kontextusra az eszközt. Ezt követően már rövidebb utasításokra is azt fogja csinálni, amit szeretnél. Például meg lehet kérni, hogy a diákokhoz illő social media nyelvezetet használva, írjon 10 rövid posztot.  Ha nem helyezzük el a kontextust, akkor nagyon általános eredményeket kaphatunk. Először érdemes átgondolni, hogy te hogyan csinálnád, és utána kérd meg erre részletesen a programot.  Akkor tudunk kiemelkedő vagy a többitől eltérő eredményt kapni, ha ezt hozzáadjuk.

Nóra tippjei: hol és miben lehet hasznos a chat GPT mint asszisztens?
  1. Weboldalra termék leírások készítéséhez. (amire sokszor nincs elég idő vagy kedv)
  2. Adott nyelvi stílus alkalmazására célcsoporthoz. (meg tudjuk kérni, hogy fiatalos/laza/hivatalos stb. hangnemben írjon)
  3. Weboldalakhoz meta tag és description írásra.
  4. Excel függvények írásához
  5. Social media poszt, blog, reklámszöveg írásához.
  6. Adott struktúra vagy módszertan szerinti szövegíráshoz. ( pl. „AIDA szövegíró formula szerint írj termékleírást mosószerhez!”)
  7. Általános desk reseach-höz. (Pl. mi az a top 5 alapanyag, amit az emberek szeretnek a sütikben? Vagy: mi az a top 5 iparág, ami érdekes lesz a következő 10 évben és miért? Vagy listázd az 5 legnépszerűbb cukrász oldalt a youtube-on! )
  8. Email-ek megválaszolásához.  (Pl. “Kérlek, írj egy válasz alternatívát az alábbi levélhez! – és bemásolod neki a levelet.)
  9. Személyre szabott levelezéshez. (Generálj az alábbi témához levelet “A” célcsoportnak “B” célcsoportnak, “C célcsoportnak. Egyszerre akár 20-at is kérhetünk párhuzamosan.)
  10. Segíthet abban, hogy milyen lépéseken menjünk végig, ha össze akarunk rakni pl. egy versenytárselemzést.
  11. Segíthet kulcsszavakat kutatni adott téma kapcsán.
  12. Ötleteket gyűjthet adott témához. (pl. blog cikk ötletek egy cukrászdának)
  13. Ha van egy hosszú cikk, megkérhetjük, hogy foglalja össze 10 mondatban a lényeget. Ha nagyon tudományos, megkérhetjük, hogy magyarázza el úgy, hogy egy 5 éves is megértse. 

+1. A chatGPT-t és hasonló AI megoldásokat lehet arra is alkalmazni, hogy felépítsünk egy köztes layer-t egy termék szinten. Pl. vicc generátor oldalt, Linkedin post generáló oldalt, prezentáció készítő oldalt, ami mind chatGPT-re épül. 

Kornél tippjei: hogyan írj jó promptokat?
  1. Adj pontos feladat meghatározást! (Igyekezz minél jobban és érthetőbben elmondani, hogy mit szeretnél, mit vársz el pontosan.)
  2. Adj neki példákat! (Habár a ChatGPT szerteágazó tudás birtokában van, vagyis nem kell neki elmagyarázni, hogy mi az a blogbejegyzés, vagy Facebook-poszt, sokkal jobb eredményt kaphatsz, ha példákon keresztül megmutatod neki, mit vársz eredményként. Rövidebb szövegek esetében ez lehet akár több példa is, lehetőség szerint minél inkább eltérő tartalommal, de az elvárt stílusban és formátumban. Hosszabb szövegeknél kevesebb is elegendő. A példa megadását követően a ChatGPT másolni fogja a szöveg felépítését és stílusát is!)
  3. Adj neki visszajelzést! (Ha valami nem úgy sül el, ahogy vártad, adj neki visszajelzést és kérd meg, hogy ez alapján végezze el újra a feladatot. Próbálkozz, kísérletezz, így egyre közelebb kerülhetsz a számodra legjobb megoldáshoz.)
  4. A nagyobb szövegírói feladatokat bontsd részletekre! (A ChatGPT korlátos, így ne várjuk, hogy egyetlen prompt segítségével megír egy 3000 szavas blogbejegyezést. )
  5. Kezeld úgy, mintha végtelen tudást képviselne, de ne gondold tévedhetetlennek! (Az első azért fontos, mert így olyan összetett feladatok elvégzésére is „rá tudjuk venni”, ami amúgy klasszikusan több emberes.  A második pedig azért, mert ha valamire nem tudja a választ, általában akkor is ír egy „valószínű” megoldást, vagyis téves információt ad meg.)

Szerző:
Mekis Csilla – Telekom Hello Biznisz szerkesztőség

Mondd el véleményedet a cikkről

Mondd el véleményedet a cikkről, hogy minél jobb tartalmat tudjunk írni számodra!

Átlag értékelés 5 / 5. Összes értékelés: 10

Legyél te az első, aki értékeli a cikket!

Oszd meg a cikket!

    Iratkozz fel hírlevelünkre!

    Hírek, események, új termékek és még sok más vár rád hírlevelünkön!


    Kijelentem, hogy elfogadom az Adatvédelmi Szabályzatot.

    Ha szeretnél ehhez hasonló tartalmakról értesítést kapni, akkor
    regisztrálj a hírlevelünkre!

      Hírek, események, új termékek és még sok más vár rád hírlevelünkön!


      Kijelentem, hogy elfogadom az Adatvédelmi Szabályzatot.