10 kihívás, amellyel a kkv-k aktuálisan szembenéznek – és 8 szakértői tipp, amelyek segítenek a fejlődésben

Névtelen Terv 2024 04 04t100148.408

Mitől marad versenyképes egy kisvállalkozás a válságok és változások közepette? Ha nincs is egy, mindenkire érvényes csodarecept, akad azért számos megfontolható lehetőség, amelyek segíthetnek abban, hogy fejlődni tudjunk. Szakértőinkkel első lépésként összegeztük a kkv-k aktuális kihívásait, majd összegyűjtöttük, mit tehetnek a vállalkozók azért, hogy sikerrel vegyék az akadályokat.

Ha csak az elmúlt négy esztendőre tekintünk vissza, meg kell állapítanunk, hogy minden egyes év újabb és újabb kihívás elé állította a vállalkozói szférát. Kezdődött a koronavírus-járvánnyal, folytatódott az ukrán háború miatti energiaválsággal, majd a rekordmagas inflációval. Aki a vállalkozói létet választja, annak kalkulálnia kell a változásokkal, a bizonytalansággal – na de talán ennyi mindenre a harcedzettebb vállalkozók sem voltak felkészülve.

Dancsné Engler Bernadett, az OTP Bank Mikro- és Kisvállalkozási területének vezetőjeként jól ismeri a hazai vállalkozások kihívásait. Ő is úgy látja, hogy az utóbbi évek változásai extrém mértékűek voltak. Fokozottan érintették a mikro- és kisvállalkozásokat, amelyek jellemzően a hazai piacon értékesítenek, így markánsabban befolyásolja működésüket az aktuális gazdasági légkör.

Annyi változás jött hirtelen, hogy csak kapkodtuk a fejünket

„Az elmúlt évek változásai gyors alkalmazkodást és komoly rugalmasságot kívánnak meg a vállalkozásoktól: amíg az egyik hónapban a mindennapi munkavégzés biztonságos feltételeit kell kialakítani, majd a rendkívül gyorsan bővülő keresletet kell kielégíteni, ezt követően kezelni kell az emelkedő energiaárakat, majd pedig a magasabb finanszírozási költségeket. Ez tervezési oldalról nagyobb erőfeszítést és több rugalmasságot kíván meg a vállalkozások részéről” – foglalja össze Bernadett, konkrétan milyen hatásai voltak a közelmúltban tapasztalt változásoknak.

És hogy miért is okozott mindez sokkot a vállalkozások számára? Bernadett arra hívja fel a figyelmet, hogy változások mindig voltak, azok turbulenciája változott: „Korábban kevesebb változás volt, jutott idő a felkészülésre, most sok változás történik, ezek hatása összeadódik. Hirtelen következnek be újabb események, amelyekhez gyorsan kell alkalmazkodni, rugalmasnak kell lenni.”

Barathi Tamás, a Blue Colibri HR TECH alapítója és a Connect konferencia szervezője egyetért azzal, hogy extrém módon kijutott a vállalkozói szektornak a változásokból az elmúlt három-négy évben. Ráadásul szerinte különösen nehezen érinti egy-egy válság megjelenése a kkv-szektor azon szereplőit, akiknek nem erősségük a stratégiai tervezés. De válságok ide vagy oda, Tamás úgy látja, hogy ezektől függetlenül is akadnak bőven olyan kihívások, amelyek általánosan érintik a kkv-kat, befolyásolják a hatékonyságukat és működésüket. „A sikeres vállalkozó alaptulajdonsága a gyors reagálás, alkalmazkodás az új helyzetekhez. Ehhez pedig az is kell, hogy szétnézzenek a piacon és a hatékonyság növelés érdekében meghozzanak néhány, kezdetben fájdalmasnak ható döntést. Az első lépések egyike lehet, ha szakmai konferencián tájékozódnak a trendekről, megismerik más vállalkozók sztoriját. Ilyen lehetőséget kínál az április 11-én megrendezendő Connect konferencia is” – teszi hozzá Tamás.

Lássuk, mik azok a problémák, amelyek hátráltathatják a kkv-szektort a fejlődésben!

Tamás a következőket sorolja:

  • Lapos szervezet

A lapos operatív működési struktúrából adódóan alacsony a lehetősége a delegálásnak, főként, ha felelősségvállalásról van szó.

  • Hiányzó adatok

A megfelelő döntésekhez strukturált adatokra van szükség, amelyek ritkán állnak rendelkezésre, de ugyanígy problémát jelenthet az is, ha nincs szakértő, aki a meglévő adatokat megfelelően elemzi, értelmezi.

  • Hátrány a munkaerőpiacon

Ha új munkatársakra van szükség, egy kkv nem tud a vonzó ajánlatok tekintetében egy nagyvállalattal versenyezni. Ugyanezért jelent gondot a munkavállalók hosszútávú megtartása is.

  • Hiányzó generációváltás

A kkv-k sok esetben nehezen találnak megoldást az egyes kulcsterületeken évtizedek óta dolgozó munkatársak pótlására, ugyanígy problémát jelenthet a cégutódlás.

  • Változó szabályozási környezet

A jogszabályok, adószabályok változásának követésére sokszor nincs dedikált ember, az ESG pedig szintén új kihívások elé állítja a vállalkozásokat.

Bernadett is folytatja a sort, nem meglepő módon valami olyannal is, amit banki vezetőként gyakran tapasztal és a mindennapokban jelent nehézséget a vállalkozások számára:

  • Pénzügyi tervezés hiánya

Ha nincs megfelelő pénzügyi tervezés, egy-egy váratlan eseménynél nem tud a vállalkozás megfelelően és gyorsan reagálni, nehéz felmérni, hol szükséges beavatkozni – ez pedig akár a profit csökkenéséhez is vezethet.

  • Pénzügyi tartalékok hiánya

A válsághelyzetekben gyakran előfordul, hogy extra forrásra van szüksége egy vállalkozásnak, ezt saját erőből azonnal előteremteni áldozattal jár. Felértékelődött a pénzügyi tartalékok szerepe, amit a kkv-k nagy része külső finanszírozásból old meg.

  • Dedikált szakemberek hiánya

A hazai kkv-k jellemzően öt fő alatti vállalkozások, így előfordul, hogy egy-egy munkatárs többféle szerepkört tölt be.  A vállalkozók akkor lehetnek tartósan eredményesek és sikeresek, ha arra fókuszálhatnak, ami az üzleti erősségük, és nem kell olyan területekkel is foglalkozniuk, amelyekhez speciális tudás szükséges.

  • Digitalizáció hiánya

Ez egy hosszú évek óta fennálló probléma, és mást jelent ma, mint 10 évvel ezelőtt. Azok a vállalkozások, akik lépéshátrányban vannak a digitális eszközök és megoldások alkalmazásában, alacsonyabb hatékonysággal tudnak működni.

  • Aki kimarad, lemarad

Ha egy vállalkozás nem követi a saját piacának jellemzőit, nem tart lépést a trendekkel, nem veszi át az új, hatékonyságot növelő innovatív megoldásokat, előbb-utóbb hátrányba kerül, ami tartóssá válhat.


Van jó hír is: a trendek segíthetnek minket, hogy változtassunk

Például azért is, mert egyre egyszerűbbé vált tudást szerezni, informálódni. Számos jó minőségű üzleti tartalom – többek között itt a Hello Biznisz portálon is – áll ma már rendelkezése, amelyet segítségül hívhatunk, böngészhetünk podcastek, videós tartalmak között is. De arra is lehetőségünk van, hogy személyesen kapcsolódjunk: üzleti közösségekhez csatlakozhatunk, szakmai rendezvényeken vehetünk részt, ahol hasonló problémákkal küzdő cégtulajdonosokkal is beszélgethetünk és szakértői útmutatásokat kaphatunk. Érdemes körüljárni azt is, milyen képzéseken fejleszthetjük magunkat.

A digitalizáció világában már kellően alacsony a belépési küszöb, egy néhány fős vállalkozás is igénybe vehet felhőalapú megoldást, a szolgáltatási díjat az alapján fizetve, hogy hányan használják ténylegesen az alkalmazást. Már nincs szükség dobozos szoftverek telepítésére, akár azonnal be tudjuk vetni a kiválasztott digitális megoldást. És van egy olyan terület is, amit a kkv-k versenyelőnyként kihasználhatnak: mivel láthatóan a nagy cégek egyre inkább elkezdték visszahívni az irodákba a munkatársaikat, azok a vállalkozások, amelyek továbbra is rugalmas munkavégzést, home office-lehetőséget kínálnak, vonzóbbak lehetnek a munkaerőpiacon.

Mit tanácsolnak szakértőink a vállalkozóknak, hogy fenntarthatóbb és hatékonyabb legyen működésük?
Dancsné Engler Bernadett, az OTP Bank Mikro- és Kisvállalkozási területének vezetője a következőket tanácsolja:
  • Elengedhetetlen a vállalkozói önismeret

Ismernünk kell erősségeinket, korlátainkat, lehetőségeinket egyaránt. Csak akkor tudjuk felmérni, mire lehet szükségünk a továbblépéshez, ha alapos és pontos képpel rendelkezünk saját vállalkozásunkról.

  • Folyamatosan képezzük magunkat!

A folyamatos tanulás ma már része a vállalkozói létnek. Vegyünk részt képzéseken, online vagy offline workshopokon, konferenciákon – például az áprilisi 11-i Connect konferencián.

  • Kapcsolódjunk más vállalkozókkal, szakértőkkel!

Inspirációt meríthetünk egy-egy sikersztoriból, képbe kerülhetünk az aktuális trendekről. Az OTP Business Café épp ebben támogatja a vállalkozókat.

  • A papíralapú és nem automatizált folyamatokat cseréljük digitális megoldásokra!

Az első lépés a különböző működési területeken a megfelelő digitális eszköz megtalálása. Azonban nem elég bevezetni a digitális alkalmazásokat, használni is kell őket ahhoz, hogy változást érjünk el.

Barathi Tamás, a Blue Colibri HR TECH alapítójának és a Connect konferencia szervezőjének tanácsai:
  • Szenior szakemberek kellenek a fejlődéshez

A növekedéshez szenior, valós piaci tapasztalatokkal rendelkező embereket kell kulcspozícióba ültetni. Ha költséghatékonyság okán beérjük a juniorokkal, középtávon sokkal többet költünk majd a fluktuáció és az eredmények elmaradása miatt.

  • Építsük a szervezetet!

Ki kell alakítanunk a szervezeti működéshez szükséges napi, heti, havi tervezési, visszamérési és visszajelzési folyamatot.

  • Merjünk segítséget kérni!

Lássuk be, hogy nem érthetünk mindenhez, nekünk is megvannak a magunk korlátjai, és ahhoz, hogy előrelépjünk, olykor külső segítségre van szükségünk. 

  • Ne féljünk külső tudást behozni a szervezetbe!

Még ha nehéz is lesz szembenézni azzal a tükörrel, amit egy külsős szakértő elénk tart, ha sikerül levetkőznünk az egót, akkor elindulhatunk a hatékonyságnövelés és a fenntartható működés útján.

Szerző:
Ganzler Orsolya – Telekom Hello Biznisz szerkesztőség

Mondd el véleményedet a cikkről

Mondd el véleményedet a cikkről, hogy minél jobb tartalmat tudjunk írni számodra!

Átlag értékelés 0 / 5. Összes értékelés: 0

Legyél te az első, aki értékeli a cikket!

Oszd meg a cikket!

    Iratkozz fel hírlevelünkre!

    Hírek, események, új termékek és még sok más vár rád hírlevelünkön!


    Kijelentem, hogy elfogadom az Adatvédelmi Szabályzatot.

    Ha szeretnél ehhez hasonló tartalmakról értesítést kapni, akkor
    regisztrálj a hírlevelünkre!

      Hírek, események, új termékek és még sok más vár rád hírlevelünkön!


      Kijelentem, hogy elfogadom az Adatvédelmi Szabályzatot.