Videós tartalom mesterséges intelligenciával? Itt a példa rá, hogyan lehetséges

1080x610

Mennyivel olcsóbb és kevesebb munkaórát igényel mesterséges intelligenciával készíteni egy videót? Korompai András saját vállalkozásában ki is próbálta ezt, és a jövőben sem fél alkalmazni az AI-eszközöket. Mennyire igazak a berögzült félelmek, hogy az új technológia használata bonyolult, külön tudás kell hozzá, és egyébként is elveszi majd a munkánkat? Ezeket a tévhiteket tudja eloszlatni David Taylor, aki azzal foglalkozik, hogy a mesterséges intelligencia használatára megtanítson másokat. Mert ez nagyon hamar alapkészséggé válik. A te vállalkozásod készen áll rá?

Korompai András úgy indított 2021 decemberében kendertermesztésre, és -feldolgozásra építő vállalkozást, hogy előtte teljesen más területen szerzett tapasztalatokat – IT tanácsadóként dolgozott, korábban 10 évig egy digitális kommunikációs ügynökség munkatársa volt. Ahogy ő fogalmaz: „A mezőgazdaságról annyit tudtam, hogy nehéz.”  Ahogy egyre jobban megismerkedett a kenderrel, úgy látta meg a benne rejlő lehetőséget: használható a farmakológiában, de akár építőanyagként vagy csomagolóanyagként is.

„A cég neve Cannada Drops Magyarország Kft., 2022-ben két hektáron termeltünk kültéren kendert, idén a beltéri termesztést próbáljuk ki. Fő tevékenységünk a CBD cseppek készítése és értékesítése saját digitális csatornáinkon keresztül. Egy klasszikus gyártó és kereskedő cég vagyunk” – foglalja össze András röviden vállalkozása bemutatását.

Hogyan készül egy videó mesterséges intelligenciával?

Mivel a kendervirág-kivonatok hirdetése mind a Google, mind a Facebook rendszerében tiltott a nemzetközi szabályozás miatt, Andráséknak más megoldást kellett találniuk, ha az ismerősökön túl is szerették volna bővíteni vásárlóik körét. A TikTok lett számukra az ideális terep, mert onnan mindenféle trükkök nélkül, legálisan tudnak forgalmat terelni a saját oldalukra. Igen ám, de egészen eddig a pontig még sosem készítettek TikTok videót – hogyan lett mégis tartalmuk az egyik legnépszerűbb közösségi csatornán? A mesterséges intelligenciát hívták segítségül.

„A Midjourney képgenerálóval elkészítettük a reklámfiguráinkat, D-ID Studio eszközzel igazítottuk a szinkronszínészek hangját az állóképekre, animáltuk a száj- és fejmozgást pár kattintással. Tanulással együtt kb. 20 óra volt összehozni ezt a háromszereplős, beszélőfejes videót – de ebben már benne van a vágóprogram megismerése és a képszerkesztési alapismeretek fejlesztése is. Mindez 26 dollárba került, amiből 15 dollár a szinkronszínészek jogdíja” – meséli András.

David Taylor, a mesterséges intelligencia oktatására szakosodott Promptmaster alapítója szerint bárki készíthet akár otthon, saját konyhájában, egy okostelefonnal élethű videót, ha AI-eszközöket használ, nincs szüksége drága stúdióberendezésekre, de még különösebb szaktudásra sem. Neki és cégének pont az a célja, hogy minél többen tisztában legyenek a mesterséges intelligenciában rejlő lehetőségekkel és megfelelően tudják használni azt.

Van-e élet a ChatGPT-n túl?

„A ChatGPT a megjelenésekor áttört egy falat, innentől a mesterséges intelligenciát ezerszer könnyebb és gyorsabb lesz beépíteni a munkafolyamatokba. Viszont a használata még nem egyértelmű, pedig nagyon hamar kulcskompetenciává fog válni minden vállalkozó és munkavállaló számára. Ezért a csapatunkhoz csatlakozott Neuron Solutions-szel közösen felépítettünk egy AI Akadémiát, ahol több száz diáknak tanítjuk a ChatGPT használatát, de elkezdtük céges folyamatok átvilágítását is” – magyarázza David.

Saját iskolai élményei is meghatározó szerepet játszottak abban, hogy David épp a tudásátadás terén szeretne maradandót alkotni: „ADHD-s vagyok, számomra az oktatási rendszer maga volt a pokol. Kibuktam az egyetemről, közben olyan iparágakban lettem elismert szakértő, mint a marketing SaaS vagy a Blockchain, amelyek nem is léteztek még akkor, amikor leérettségiztem. Azt látom, hogy az AI megszerszerezi a produktivitást – ma még lehetőség, holnap elvárás. Viszont nem találunk ma olyan oktatási intézményt, amelyik felkészítene egy AI-alapú világra” – osztja meg velünk David a vállalkozásalapítás mögött rejlő motivációt.

Hogy az AI-eszközök már nem is annyira csak a jövőt jelentik, arra Andrásék céges működése is jó bizonyíték. A mesterséges intelligencia segítségével szerkesztett reklámvideón kívül is gyakran támaszkodnak az AI-alkalmazásokra: mivel a jogtiszta illusztrációk beszerzése mindig problémás kérdés, a képgenerálók, mint amilyen a Midjourney remek megoldást jelentenek számukra. A webforgalom analízisben, SEO input-szerzésben is az AI-t használják. A ChatGPT-t még viszonylag ritkán vetik be szövegírásra, de András biztos benne, hogy egyre inkább előtérbe kerül majd, főleg a SEO-tartalmak megalkotásánál.

Őt például régóta foglalkoztatja az a kérdés, hogy hogyan egyszerűsíti az automatizációk felállítását és üzemeltetését az AI. A ChatGPT berobbanásakor még szándékosan kerülte kicsit a témát, kivárva, hogy az első startupok kódolás nélküli „játéklehetőséget” biztosítsanak bárkinek. „Érdeklődve követtem a Harry Potter-Balenciaga kamureklámokat, és amikor Nagy László az ACG-nél megcsinálta a Wes Anderson-féle Szomszédok verziót, megnéztem néhány YouTube-on elérhető tutorialt, mennyire bonyolult egy ilyet összehozni.”


Elveszi-e a munkánkat az AI?

És ha elmerülünk a technológia tanulmányozásában, kiderül, hogy nem is olyan nehéz alkalmazni, mint ahogy az elsőre látszik. David arra hívja fel a figyelmet, hogy a technológia általában átalakulást hoz az oktatásban és a munka világában. Ez azonban szerinte most sem fogja a munkahelyek megszűnését jelenteni: „Nem az AI veszi majd el a munkádat, hanem azok, akik profin használják az AI-t. Éppen ezért technológiai válságról beszélni értelmetlen. Oktatási válság előtt állunk, mert nincs gyakorlati módja annak, hogy ezeket az új, gyorsan változó készségeket megtanuljuk alkalmazni. Erre próbálunk mi megoldást kínálni a Promptmasterrel.”

András sem tart attól, hogy a ChatGPT miatt veszélybe kerülne a munkája: „Ez egy eszköz, nem a megoldás. A megoldás továbbra is az ember, de rengeteg manualitást megspórolhat az embernek, ha jól használja a mesterséges intelligenciát, mint eszközt. Lehet, hogy néhány munkatípus meg fog szűnni, megint mások át fognak alakulni, de az én személyes véleményem az, hogy az embernek igenis van még helye a porondon.”

Akár az a félelem tart távol egy vállalkozót az AI-eszközöktől, hogy elveszi a jövőben a munkáját, akár az ismeretlen tűnik túl bonyolultnak, mindkét szakember arra biztat mindenkit, hogy kezdjen el megbarátkozni az új technológiával. „A versenytársaid már használják. Tanuld meg, építsd be a munkafolyamatokba, így tudsz majd kisvállalkozásként a nagyokkal versenyezni” – mondja David. „Nem engedheted meg magadnak, hogy ne kövesd a trendeket, legalább távolról, főleg, ha ez az új technológia ilyen mennyiségű időt képes megspórolni neked. El kell fogadnunk, hogy az AI itt van velünk, és aki nem használja, az pár éven belül minden szinten hátrányból indul” – teszi hozzá András.

Hogy készíts magadnak AI generálta videót?

Ha bárki ezek alapján kedvet érezne magában, hogy majd egyszer a nem túl távoli jövőben maga is megpróbáljon a vállalkozása számára mesterséges intelligencia segítségével videót alkotni, akkor ne halogassa az első lépéseket. András kifejezetten jó tapasztalatokat szerzett: „Az elkészült videót jól fogadta a közönségünk, csak nagyon kevesen kérdeztek rá, hogy élőszereplőket használtunk-e, vagy hogy miért AI-t alkalmaztunk. Az elkészítés maga pedig sokkal gyorsabb és olcsóbb volt, mint bármi más technika.”

David azt javasolja, hogy kezdésként írjuk meg a ChatGPT-nek, mivel foglalkozik a cégünk, és kérjük meg, hogy találjon ki egy 30 másodperces videót számunkra, amihez írja meg a scriptet. „A videó generálására a Heygenben lévő avatárokat is lehet használni, amelyek sokkal élethűbben beszélnek. A hangot felvehetjük mikrofonnal először, aztán az Adobe Podcast Enhancerrel tisztítsuk ki, majd töltsük le. A szinkronizálást elvégzi a program automatikusan. Egy következő szint lehet a Designs.AI automata stockfotó és -videó keresője, amellyel b-rollokat is hozzá tudunk tenni a videóhoz. Vagy a Wonder Dynamics, amelynél a mobilkamerás felvételen lehet lecserélni az embert két kattintással CGI animált karakterre.”

Tény, hogy magyar nyelven szűkösebb a kínálat a hangmodellekből, de azért találunk mintákat: „Cégen belül teszteljük a Microsoft Kognitív szolgáltatáscsomagját, ott elérhető egy-két magyar hangmodell. De Resemble.AI is szolgáltat magyar mintákat.”

És hogy mire figyeljünk oda, ha AI-videót készítünk? David egy különleges szempontra hívja fel a figyelmet: „Van a technológiában egy kifejezés, az úgynevezett ’uncanny valley’. Ezt úgy kell értelmezni, hogy az emberszerű dolgokat fogadja be legnehezebben az agy, és jelez, ha valami nem oké. Egy beszélő plüssmacit kevésbé érzünk diszkomfortosnak, mint egy embert, akinek 70 foga van. Ezért a tartalomgenerálásnál érdemes arra figyelni, hogy milyen apró trükkökkel tudjuk csökkenteni ezt az ’uncanny valley’ érzést. Például a szem mindig árulkodó, de ha van egy szemüveg a karakteren, akkor máris megússzuk ezt a fejfájást.”

Szerző:
Ganzler Orsolya – Hello Biznisz szerkesztőség

Mondd el véleményedet a cikkről

Mondd el véleményedet a cikkről, hogy minél jobb tartalmat tudjunk írni számodra!

Átlag értékelés 5 / 5. Összes értékelés: 1

Legyél te az első, aki értékeli a cikket!

Oszd meg a cikket!

    Iratkozz fel hírlevelünkre!

    Hírek, események, új termékek és még sok más vár rád hírlevelünkön!


    Kijelentem, hogy elfogadom az Adatvédelmi Szabályzatot.

    Ha szeretnél ehhez hasonló tartalmakról értesítést kapni, akkor
    regisztrálj a hírlevelünkre!

      Hírek, események, új termékek és még sok más vár rád hírlevelünkön!


      Kijelentem, hogy elfogadom az Adatvédelmi Szabályzatot.