Hello Biznisz | Időt spórol nekünk, teret ad a kreatív feladatoknak, ha a képszerkesztésben is az AI-eszközökre támaszkodunk

Időt spórol nekünk, teret ad a kreatív feladatoknak, ha a képszerkesztésben is az AI-eszközökre támaszkodunk

Borító 1080x610

Ki ne érezte volna már úgy vállalkozóként, hogy jó lenne még plusz pár óra a napban, vagy legalább egy plusz munkaerő? A jó hír az, hogy ha okosan használjuk ki a mesterséges intelligencia nyújtotta lehetőségeket, akkor máris úgy érezhetjük, mintha ezek a kívánságaink teljesültek volna. Még akkor is, ha képszerkesztési feladatot szeretnénk AI-eszközökre bízni. Ihász Ingrid, a Kattanjki Klub alapítója saját maga is megtapasztalta, mennyi mindenben megkönnyíti a dolgát a mesterséges intelligencia, most már a kurzusaiba is beépítette a tapasztalatait és más vállalkozóknak tanítja, hogyan használjuk jól az AI-eszközöket.

Ihász Ingrid évekig dolgozott nagyvállalati marketing területen, végigjárta a ranglétrát az asszisztenstől az ügyvezetőig. Aztán amikor édesanya lett, egész más irányt vett a szakmai élete is: „Jelenleg amatőr és hivatásos fotósoknak segítek abban, hogy a legszebb pillanatokat minőségi fényképeken tudják megörökíteni. A gyakorlatban ez azt jelenti, hogy fotós, Lightroom és Photoshop, illetve online marketing kurzusokkal egyengetem azok útját, akik profi szinten szeretnék művelni a hobbijukat vagy akár a vállalkozásuk beindításán vagy felpörgetésén dolgoznak.” – foglalja össze Ingrid, mi is jelenti most a munkáját, amelyet a dreamworldphoto.hu fémjelez.

A tudásmegosztás egyik útja például, hogy “Marketingiránytű fotósoknak” címmel könyve jelent meg tavaly, most pedig a “Kattanjki Klub” indítására készül. Ez utóbbi egy komplex kezdeményezés azoknak, akik szeretnék fejleszteni magukat a fotózás, képszerkesztés terén, szeretnének többet megtudni a fotós vállalkozás működtetéséről és emellett egy támogató közösséghez tartozni.

A tananyagban pedig már előkerül a mesterséges intelligencia is, mert Ingrid szerint ez már nem a jövő technológiája, már nagyon is itt van velünk. Ő maga is használ AI-eszközöket a munkájához: „Amikor nem sokkal a megjelenése után kipróbáltam a ChatGPT-t, azonnal elő is fizettem rá, mert hihetetlen potenciált láttam benne, hogy tehermentesítsen például a közösségi média tartalmak megalkotásában, a blogposztok írásában. A képgenerátorokkal kapcsolatban, amilyen például a Midjourney vagy a Dall-E, már kevésbé voltam lelkes. Ezek egyáltalán nem kápráztattak el elsőre. Némi próbálgatás után félre is tettem őket, csak hogy 2-3 hónap múlva arcul csapjon, hogy mennyire elképesztő ütemben fejlődtek. Hasonló a helyzet a videógenerálással is, ami szintén rakétasebességre kapcsolt.”

Hogyan segít az AI a képszerkesztésben?

„Azok a képszerkesztési feladatok, amelyek korábban óriási szakértelmet és akár órákig tartó pepecselést igényeltek, ma néhány kattintással megoldhatók” – mondja Ingrid, egyben arra is utal, hogy ma már egyre több mesterséges intelligencia funkció érhető el a Lightroomban és a Photoshopban is. – „Ehhez ajánlom a YouTube csatornámon elérhető videókat, ahol a használatukat részletesen bemutatom. Sokan nem tudják, hogy ezek a profi képszerkesztő programok ma már nem kerülnek százezrekbe, hanem kedvező havi előfizetési díjas konstrukcióban érhetők el, például az ún. Adobe Fotós csomag részeként.” 

Egyre szélesebb a paletta, amelyről válogathatunk, ha AI-eszközt vetnénk be, de Ingrid szerint még mindig a Midjourney a legjobb képgenerátor. Létezik már ugyan számos szolgáltatás, amely ugyanarra a technológiára épül, mint a Midjourney, csak nem szöveges parancsot kell adnunk, hanem például gombokat megnyomnunk. Ingrid úgy véli, ezek a verziók sokszor rosszabb eredményt adnak, mint az, ha tisztességesen promptoljuk a Midjourney-t.

 „Rengeteget használom a Canvát, amiben egyre több mesterséges intelligencia funkció érhető el. A Canvát elsősorban onnan ismerjük, hogy különböző grafikai anyagokat lehet vele létrehozni a közösségi média posztoktól a prezentációkon át a nyomtatott brosúrákig. Azt már kevesebben szokták tudni, hogy videókat is lehet vele készíteni. Azt pedig még kevesebben, hogy a Canván belül is lehet képet generálni, illetve új elemeket hozzáadni egy fotóhoz. Eltávolítani a hátteret vagy kicserélni valakinek a ruháját. Egyre többször döntök úgy, hogy a hosszadalmasabb Photoshop szerkesztés helyett ezzel oldok meg egy adott feladatot” – árulja el Ingrid.

Milyen módon segíthet Ingrid az AI-eszközök alkalmazásában?

Ingrid nagyon büszke arra, hogy Magyarországon elsőként tartott webináriumot arról, hogy hogyan lehet használni a mesterséges intelligenciát a kreatív munkában: „Egészen pontosan arról, hogy hogyan alkalmazhatjuk a ChatGPT-t kreatív ötletelésre, Midjourney parancsok megfogalmazására, illetve a Midjourney által alkotott képet hogyan tudjuk saját fotóval kombinálni a Photoshopban. Ez a webinárium ráadásul ingyenesen volt követhető a YouTube csatornámon, és az adás első harmada most is szabadon elérhető. A YouTube csatornámon számos mesterséges intelligencia megoldás működését bemutattam az elmúlt hónapokban, a Lightroomban és Photoshopban elérhető eszközöket, illetve különböző képszerkesztő pluginokat, illetve a Photoshop Generative Fill funkcióját is. Van egy videó a Midjourney képgenerálásról is, aminek a logikája más hasonló eszközökre is nagymértékben átültethető.”

De nem a YouTube csatornáján közzétett videók jelentik az egyetlen utat, ahogy Ingrid a fotósoknak segíteni igyekszik: készített egy e-bookot, amely célzottan arról szól, hogy milyen területeken lehet használni a ChatGPT-t a fotós vállalkozásokban. Mivel az a tapasztalata, hogy sok kisvállalkozó számára kihívást jelent más iparágakban látható példákat átültetni a saját területükre, a tudatos vállalkozásépítésről szóló kurzust indított Marketing kávé néven fotósoknak, ami már több, mint két éve fut.

Milyen dilemmákat vet fel az AI-eszközök használata és mi lehet rájuk a válasz?

Ha már eljutunk addig a pontig, hogy például Ingrid útmutatásait követve vállalkozásunkban használni kezdjük az AI-eszközöket, nem árt, ha követjük az így keletkezett alkotások szerzői jogairól szóló diskurzusokat is. A helyzet ugyanis még közel sem egyértelmű és számos kérdést vet fel, de várható, hogy ezek rendezésére, szabályozására előbb-utóbb sor kerül.

„A kreatív szakma az utóbbi hónapokban attól a felháborodástól volt hangos, hogy a mesterséges intelligencia betanításához az ő szerzői jog által védett alkotásaikat használták fel teljesen önkényesen. Emellett az is kérdés, hogy a generált képnél mi a helyzet a szerzői joggal. Volt-e akkora ráhatása a parancs adójának, amitől már szerzői jog illeti meg. Arról már nem is beszélve, hogy az egyes szoftvereknek is másak és másak a felhasználási feltételei. Van olyan, ahol kikötik, hogy a generált tartalmat nem lehet kereskedelmi célra használni. Éppen ezért a mesterséges intelligencia által generált képeket csak kellő körültekintéssel érdemes alkalmazni, és nem árt legalább egy Google képkeresést végrehajtani, hogy nem mutat-e túl nagy hasonlóságot olyan alkotással, amit szerzői jog véd” – figyelmeztet Ingrid.

Összességében Ingrid sokkal inkább nyitottan áll a mesterséges intelligencia megjelenéséhez, minthogy tartana attól, hogy elveszíti a munkáját miatta. Szerinte már most is sok olyan tevékenység van, amit az AI átvett az embertől, de ez nem jelenti azt, hogy képes önállóan működni, sőt, nagyon is szüksége van az emberi figyelemre, irányításra, kontrollra.

„Ami biztos, hogy akik használják és kihasználják a mesterséges intelligencia lehetőségeit, hatalmas előnyre tesznek szert azokkal a versenytársaikkal szemben, akik nem. Ha valaki bizonyos feladatokat gyorsabban tud elvégezni, akkor tudja versenyképesebb áron adni, több kapacitása marad egyéb tevékenységekre. Ha magasabb szintre tudja emelni a munkáját, akkor megint csak ő fog jobban járni és kiemelkedni a többiek közül” – vonja meg a végső mérleget Ingrid.

Ihász Ingrid 3 legfontosabb tanácsa, miért és hogyan érdemes megbarátkoznunk vállalkozóként a mesterséges intelligenciával:
 1.   Aki kimarad, lemarad

Nincs túl nagy veszítenivalója senkinek sem azzal, ha kipróbálja az AI-eszközöket. Inkább azzal van, ha nem teszi meg, és lassan (vagy már nem is olyan lassan) ő marad az utolsó a saját iparágában, aki még nem növelte ezzel a hatékonyságát, produktivitását.

2.    Óvatosan a kurzusokkal!

Amitől viszont óva intenék mindenkit, az az elképesztően túlárazott mesterséges intelligencia kurzusok megvásárlása. Sajnos nagyon sokan vetették rá magukat erre a témára, és egy leckével mások előtt járva már úgy érzik, addig kell ütni ezt a vasat, amíg még meleg és minél több bőrt lehúzni róla.

 3.     Nyitottság, türelem, felfedezés

A kulcs az, hogy nyitottnak kell lenni. Megérteni, hogy mi hogyan működik, mire jó. Megismerni és kipróbálni a megfelelő eszközöket és beépíteni a folyamatokba a legjobbakat. Én magam is folyamatosan tesztelek új eszközöket, hogy adott esetben az ügyfeleimnek is tudjam ajánlani őket.

Szerző:
Ganzler Orsolya – Telekom Hello Biznisz szerkesztőség

Mondd el véleményedet a cikkről

Mondd el véleményedet a cikkről, hogy minél jobb tartalmat tudjunk írni számodra!

Átlag értékelés 5 / 5. Összes értékelés: 1

Legyél te az első, aki értékeli a cikket!

Oszd meg a cikket!

    Iratkozz fel hírlevelünkre!

    Hírek, események, új termékek és még sok más vár rád hírlevelünkön!


    Kijelentem, hogy elfogadom az Adatvédelmi Szabályzatot.

    Ha szeretnél ehhez hasonló tartalmakról értesítést kapni, akkor
    regisztrálj a hírlevelünkre!

      Hírek, események, új termékek és még sok más vár rád hírlevelünkön!


      Kijelentem, hogy elfogadom az Adatvédelmi Szabályzatot.