Hogyan lettünk vállalkozók? Az első, meghatározó lépéseikről és a legfőbb tanulságokról mesélnek sikeres cégvezetők

Olvasási idő 7 perc

2020-ban több olyan vállalkozást is bemutattunk, amelyek azzal tudtak kitűnni a saját szektorukból, hogy hatalmas tudatosággal építették fel saját márkájukat, közben sosem felejtve, hogy ők maguk kik, milyenek és mit szeretnének igazából. Kíváncsiak voltunk, hogy az indulásuknál mik vezérelték őket, és az eltelt pár év alatt milyen tanulságokkal gazdagodtak. A saját könyvkiadót alapító Fejős Évával, a Don’t Panic nyelviskolát férjével életre hívó, Vas Tímeával és a Paradigma Ariadné építésziroda társalapítójával, Csóka Attilával beszélgettünk. 

Fejős Éva, Erawan: Nincs határa a képzeletemnek az üzletben sem

Fejős Éva már túl volt pár bestseller könyvön, amikor 2013-ban úgy döntött, hogy saját könyvkiadót alapít. Nem akart újra beállni “lónak egy másik istállóba”. Történetét tavaly szeptemberben mutattuk be, ahol arról is mesélt az írónő, hogy milyen megoldásokkal jött ki sikeresen az Erawan a vírus okozta válságból.

Hosszan tervezted elő az önálló útra lépést?

Fejős Éva: Nem vagyok egy rágódós típus, és abban teljesen határozott voltam, hogy nem akarok egy másik kiadóhoz menni. Hasonlóan, mint most, karácsony előtt voltunk, és nagyjából minden magyar kiadó megkeresett (ki nyíltabban, ki ajándékkal, ki titokban), hogy szerződjek hozzájuk. Nem tudtam mit csináljak, majd amikor pár hét múlva, Bangkokban, a nyüzsgő város kellős közepén megpihentünk a párommal az Erawan szentélynél, rájöttem: saját kiadót csinálok. Tudtam, hogy sokat kell majd tanulnom a könyvkiadásról, de azt is tudtam, hogy az én könyveimmel fel fogom tudni építeni a cég alapjait. Elsőnek egy régi könyvemet adtam ki új címmel (Most kezdődik), és az új kiadás meghozta azt a sikert, amit 1999-ben álmodtam neki. Az olvasótáboromnak óriási csemege volt a könyv, nagyot futott. 

Amikor elakadtál, mi segített továbblépni?

Naiv szemlélettel vágtam bele a vállalkozásépítésbe, ez részben ma is jellemez, és azt gondolom, hogy ez sokszor jó. Nincs határa a képzeletemnek, hogy mit tudok megvalósítani, és számomra a regényírás is erről szól. Wolf Gábortól és Nyírő Rékától a Marketingfitneszben is azt tanultam meg, hogy nincs lehetetlen, ezzel a hozzáállással ők is egy csomó mindent felszabadítottak bennem. Ha nem sikerül valami az egyik féleképpen, akkor megpróbálom máshogy, nem sablonokból dolgozom. Mostanában pedig azt tapasztalom, hogy nagy cégekkel is partnerségre lehet lépni, ők is odahajolnak a kisebb vállalatokhoz. 

Mi az a 3 dolog, amit új vállalkozóknak tanácsolnál?

  1. Csak azt csináld, amit imádsz! Olyat, amit akkor is csinálnál, ha nem keresnél vele pénzt.
  2. Figyeld a többi iparágat is, és ne csak saját szakmádat! Merj tanácsot kérni más szakmákban dolgozóktól is: lehet, hogy azáltal, hogy más szeletét látja a dolgoknak, fog tudni jó tanácsot adni.
  3. Mindig töltekezz fel! Egy jó könyv, film, utazás, kávézás után támadnak a jó ötletek, és így amikor mélyponton vagy, akkor sem leszel elveszett. Szerintem nagy igazság, hogy nagyon sok kudarc csak attól kudarc, hogy annak éled meg. 

Vas Timi, Don’t Panic: Marketingből nem vagyunk hajlandóak költséget csökkenteni

A Don’t Panic Angol nyelviskola másoknak is jól hasznosítható, tippekben bővelkedő történetét tavaly februárban meséltük el a Hello Biznisz oldalán. Online nyelviskolaként indultak, utána fejest ugrottak a hagyományos, offline nyelviskola üzemeltetésébe is, mára már franchise-rendszerben, országosan 10 helyszínen találkozhatunk a nevükkel a neten kívül is. Most pedig növekedésük újabb lépcsőfoka előtt állnak, nemrégiben partnerségre léptek egy befektetővel. A Don’t Panic-et Vas Tímea férjével, Szedmák Balázzsal 2014-ben alapította, most Timi osztotta meg az indulásuk sztoriját.

Hol és hogyan fogant meg a nyelviskola ötlete?

Vas Timi:25 évesen Oxfordban ismerkedtem meg Balázzsal, utána együtt költöztünk ki Working Holiday vízummal Aucklandbe, Új-Zélandra, 2013-ban. Emlékszem január volt, ültünk a város központjában található Albert Parkban, ettük az 5 dolláros pizzát, a számlánkon mindössze 69 cent volt. Szerettük ezt az életet, de messzebbre terveztük: „Csináljunk egy olyan vállalkozást, amivel nem kell feladni az utazós szenvedélyünket, de közben a magunk urai lehetünk”. Én akkora már rengeteg nyelvtanári tapasztalattal rendelkeztem, Aucklandben is az egyetemen tanítottam külföldieket, saját tananyagokat fejlesztettem, ismertem a külföldi trendeket is. „Ok, akkor vágjunk bele egy online vállalkozásba” – döntöttük el. Nyáron hazajöttünk, év végére már megvolt az online nyelviskola, 2015 elején el is indultunk. Nem volt üzleti tanácsadónk, befektetőnk, egyszerűen csak ismertem a nyelvtanítási hiányosságokat, amelyek a hazai és az angol nyelvű országokat is jellemezték. Sok száz órányi tananyagot írtam meg, a tananyagainkban mára már pedig több tucat tanár munkája fekszik.

Mi volt a legkétségbeejtőbb pillanat a vállalkozásotok életében?

A maximális stabilitást 2019 elejére értük el, a korábbi években ezért több ilyen helyzet is volt. Például nem volt könnyű 2015 elején, amikor az utolsó 150 ezer forintunkat költöttük el Facebook hirdetésre és Google Ads tanfolyamra. De megérte. Az a filozófiánk most is, hogy a profitot mindig visszaforgatjuk fejlesztésekre és marketingre. Marketingből nem vagyunk hajlandóak költséget csökkenteni.

Mit csinálnál másképp?

Semmit. Ha tudtam volna előre, hogy ezek a mentálisan és fizikailag is kicsit megtépázó időszakok is benne lesznek a Don’t Panic-ben, akkor is megcsináltam volna.

Saját történetetek alapján, mit tanácsolnál egy most induló vállalkozásnak?

  1. Nagyon fontos, hogy építs brandet. Olyat, aminek saját magad vagy egy ismert ember az arca. A lényeg, hogy egy személyhez köthető legyen, mert az emberek nem tudnak másképp a vállalkozásodhoz kapcsolódni.
  2. Amennyit lehet, költs okosan marketingre, és tanulj sokat a különböző reklámeszközökről.
  3. Akármennyire is fárasztó, de nekünk 4-5 év volt megtalálni azt a csapatot, akikkel most nagyon jól tudunk együtt dolgozni, ezért ha van csapatod, elengedhetetlen, hogy hr-t is tanulj. Ugyanígy ne félj kirúgni embereket, mert hiába reménykedsz, hogy jobb lesz valaki, ha nem működik a közös munka, el kell engedni.

Csóka Attila, Paradigma Ariadné: A tudatosság rendkívül fontos

A Highlights of Hungary jelölt építésziroda alapító csapata, Csóka Attila Róbert, Molnár Szabolcs, Smiló Dávid hisz abban, hogy az épületeket egyszerre kell igazítani a környezethez és a megrendelőhöz. Szemléletmódjukat és abban megszülető munkáikat a Paradigma Ariadné közösségi oldalain is értően, intenzíven kommunikálják nemcsak, hogy sokan megismerjék őket, hanem hogy a következő, hozzájuk passzoló megrendelőhöz is könnyebben eljussanak.

Hogyan született meg a saját építésziroda ötlete?

Az Építész Szakkollégium már adott egy erős szakmai alapot és közösséget, itt ismerkedtünk meg, de ha konkrétan egy jelenetet kell felidéznem, akkor az egy éjszakai vonatút. Egy építészeti találkozóról jöttünk haza, és a vonatút során bőven volt időnk átbeszélni azokat a nyilvánvaló dolgokat egymás életében, amelyeket mindannyian láttunk. Akkoriban hárman, három másik, elismert építészirodában dolgoztunk, és közös volt bennünk, hogy szerettünk volna valami mást, más hangot megüti, mint amit tapasztaltunk. Éreztük, eljött a pillanat, amikor ki kell szállni és újat alapítani. 2015 szeptembere volt és kb. fél évig tartott előkészíteni a saját irodát. A kezdetektől fogva tudtuk, hogy nagyon erős tudatos brandinget szeretnénk. 

Azonnal talpon tudtatok maradni?

Az igazság az, hogy a szakmai reputáció ma is még messze felülmúlja a gazdasági sikereinket, ugyanakkor büszkék vagyunk arra, hogy mindenki ebből él, és vannak kollégáink, akiknek munkát tudunk adni. A koronavírusos év ellenére is fejlődő szakaszban vagyunk. Sosem volt kérdés, hogy ennek működnie kell és fog; ebben az első pillanattól kezdve biztosak voltunk: hittünk benne és magunkban. Voltak és biztos lesznek még nehezebb időszakok, de egyikünk se egy kétségbeesős típus. Az fontos felismerés szerintem, hogy ha építészvállakozó vagy, a kettő – az építész szakmai és a vállalkozói lét – együtt kell, hogy működjön, és egyik sem dominálhat túl a másikon, mert akkor mindkettő tönkremegy.

Ha most valaki azt kérdezné tőled, hogy mire figyeljen oda kezdő vállalkozóként, mit tanácsolnál neki?

  1. A tudatosság rendkívül fontos. Mi rendszerben dolgozunk, és ebből semmiképp sem szeretnénk engedni. 
  2. Nincs értelme két vasat tartani a tűzben, rakd oda magad 100 százalékban. Ha kétségbe esel, az azt jelenti, hogy elvesztetted a fókuszt. Találd meg újra!
  3. A praktikus dolgokon sok minden múlik: képezd magad ki gazdaságilag, értsd meg, hogy hogyan működik az üzlet (üzleti terv, stratégia stb.). Szükség esetén ne spórolj bevonni egy coachot, aki a szakmai, üzleti konfliktusokat rendbe teszi.

Szerkesztő:
Kandó Eszer
Hello Biznisz szerkesztőség

Mondd el véleményedet a cikkről

Mondd el véleményedet a cikkről, hogy minél jobb tartalmat tudjunk írni számodra!

Írd le, mi meghallgatjuk!

Oszd meg a cikket!

Iratkozz fel hírlevelünkre!

Hírek, események, új termékek és még sok más vár rád hírlevelünkön!

Kijelentem, hogy elfogadom az Adatvédelmi Szabályzatot.

Ha szeretnél ehhez hasonló tartalmakról értesítést kapni, akkor
regisztrálj a hírlevelünkre!

Hírek, események, új termékek és még sok más vár rád hírlevelünkön!

Kijelentem, hogy elfogadom az Adatvédelmi Szabályzatot.