A koronavírus-járvány soha nem látott kihívásokat támaszt a vállalkozásokkal szemben, viszont az előrelátás, a gyors reakciókészség és a változásba vetett hit válságállóvá teheti a cégedet. Most megmutatjuk két fontos hazai vállalkozás példáján, hogyan lehet túlélni a krízist.
A koronavírus okozta krízis egyik pillanatról a másikra tett lakatot számos vállalkozás ajtajára, ám a piaci szereplők legtöbbje mégis az alkalmazkodás és változás mellett döntött. Mindez persze nem ilyen egyszerű, adott esetében a teljes céget át kell szervezni és alakítani a működéstől kezdve akár a termékpalettáig. Vajon hogyan lehet nyertesen kijönni egy ilyen súlyos társadalmi-gazdasági krízisből? Ennek mentünk utána és kérdeztük meg az egyik leginkább érintett terület, a vendéglátás és az ételkiszállítás két fontos hazai szereplőjét.
Mindig résen kell lenni
„Ugyan tényleg nagyon gyorsan bedőlt a cateringpiac, de ennek lehetett látni az előjeleit is” – állítja Prauda Gergő, a piacon négy éve egészséges cateringgel és irodai étel bekészítésekkel jelen lévő Mártogatós egyik alapítója. Jelek pedig voltak bőven: a cégek és a vállalatok egyre inkább minimalizálták a meetingeket, illetve az azokon résztvevők létszámát. A rendezvények mérete is egyre zsugorodott, míg végül a szervezés is leállt a biztonsági szempontok miatt. A Mártogatósnak is egyre több megrendelését mondták vissza. „Jól látszott, hogy valami teljesen új dolgot kell kitalálnunk, ha tovább akarunk menni” – mondta Gergő.
Kell egy jó csapat
A pillanatok alatt kialakult – de nem váratlan – helyzet a hazai csúcsgasztronómiának is feladta a leckét. „A járványhelyzet elejétől fogva érlelődött bennem a gondolat, hogy hamarosan drasztikus lépésekre kell rászánni magunkat” – eleveníti fel az elmúlt időszakot Hlatky-Schlichter Hubert. A Babel és a KIOSK alapító-tulajdonosa pontosan tudta, hogy igazi helyszíni vendéglátásra a vírushelyzetben elvárható biztonsági előírásokat betartva nem lesz lehetőség. Azonnal döntöttek és léptek: első nagy étteremcsoportként Budapesten március 13-án pénteken bezárták az egységeiket, majd három nappal később százszázalékban átálltak házhozszállításra. „Az átállás nagyon komoly csapatmunkát igényelt, hiszen egyik napról a másikra egy teljesen új területre kellett lépnünk, de hála a csapatomnak, jól vettük az akadályt” – fogalmazta meg Hlatky-Schlichter Hubert. Azonnal megjelentek a WOLT-on, majd néhány nap múlva a NetPincerGo-n, s közben, párhuzamosan néhány nap alatt a saját házhozszállítási rendszerük is elindult, saját kollégák bevonásával a futárpozíciókba. Jelenleg a saját csatornával lefedik a teljes budai oldalt és az ötödik kerületet, a WOLT-tal és NetPincerGo-val kiegészülve pedig a teljes fővárost. A terv az, hogy saját futárokkal érjenek el Budapest minden zugába. Jelenleg is fejlesztés alatt áll egy, a rendelést megkönnyítő, futáskövető rendszerrel felépített website is, ami mobilappon is elérhető lesz. Emellett egy nagyon komoly biztonsági rendszert is bevezettek a higiéniára vonatkozólag: a dolgozó kesztyűben, szemüvegben, maszkban végzi a munkáját, és az éttermet folyamatosan fertőtlenítik.
Brainstorming két napon át
A Mártogatós csapata is kétnapos ötletelésbe kezdett már a krízis elején, hiszen az fel sem merült, hogy a cég bedobja a törölközőt. Az egzisztenciális félelem jogos, de a pánik megöli a kreativitást. „A lehetőségeket pedig úgy tudjuk igazán felmérni, ha mindenkit bevonunk az öteltelésbe: ismerősök, barátok, családtagok állhatnak elő meglepő és akár működőképes javaslatokkal” – hívja fel a figyelmet Gergő arra, hogy ezekben az időkben a magányos harcos-üzemmód nem a leghatékonyabb működés.
A tavaszi indulásba sok energiát és forrást tettek bele: újra szabott termékpaletta és szolgálatások, új weboldal és termelésirányítási szoftver várta a szezont. Tehát a vállalkozást a legrosszabbkor, a catering-csúcsszezon elején érte a piaci krízis. De a folytatáshoz az eltökéltségen kívül még reményt adott, hogy Európa-szerte az látszott, az ételkiszállítás járványálló szolgáltatás. Gergőék életképes és vírusálló ötleteket kerestek, de például a bérgyártás, a viszonteladás a mára nyitvatartási korlátozás alá eső kávézók számára nem volt járható út. „De a kiskereskedelmi láncokkal való együttműködés is zsákutcás ötlet volt, hiszen a kapcsolatrendszerünk nem volt meg feléjük, de a piacunk is egészen máshol van” – avatott be minket Gergő a folyamatba.
A megoldás végül az lett, hogy maradtak a vállalati vonalon, vagyis a partnercég vagy -vállalat most már tud rajtuk keresztül küldeni boxokat egyénileg is a home office-ban, vagy az esetlegesen az irodában dolgozó kollégák számára is. Az úgynevezett home office-boksz esetében Budapest minden szegletébe eljutnak a saját autóikkal, ugyanakkor a lakossági kiszállítást kiszervezték, így a logisztikát szintén a WOLT és a Netpincér teszi a rendelések mögé.
Mit érdemes tennünk, ha beüt a krach? Mutatjuk az első lépéseket!
- A helyzetet őszintén fel kell tárni, majd ismertetni a csapattal.
- Újra meg kell találni a közös és reálisan elérhető célt.
- Pontosan meg kell határozni azt a pontot, amin túl a vállalkozás életben tartása irreálissá válik.
- Minél több ötletet, elképzelést be kell gyűjteni az ismerősöktől, barátoktól, családtagoktól. Az ötletek megvalósításán fejben végig kell menni, hogy vajon működőképesek-e. Maradjunk objektívek!
- A gyorsan változó események és üzleti környezet megkívánja, hogy a csapatok napi státuszt tartsanak, hogy pontosan kiderüljön, ki hol tart a közös cél felé vezető úton. Ehhez számos online eszköz áll rendelkezésre.
- Át kell csoportosítani a költségeket, likviddé kell tenni a vállalkozást. Érdemes újra tárgyalni a bérleti díjakról, a közös cél elérése vagy a túlélés érdekében akár a munkabérekről is.
- A krízisnek nem csak gazdasági, hanem emberi oldala is van. A jó vezető „nyitott ajtók” mellett dolgozik.
A szolidaritás, mint érték
Hlatky-Schlichter Hubert szerint ilyenkor egy vezetőnek pozitívan, de realistán kell gondolkodnia. A céges policy szerint új és átvariált pozíciókban minden kollégának megtartják a munkáját. A gasztro-szakember arra is felhívta a figyelmet, hogy ezekben a napokban nagyon sok, a vendéglátásban dolgozó ember veszítette el az állását, így „elindítottunk egy teljes országot átívelő kampányt, ami a #MOSTfogjunkossze nevet kapta, és arra hívja fel a figyelmet, hogy akinek munkaerőre van szüksége, az ezzel keresse magának az új csapattagokat, hiszen rengeteg embernek kell most valahonnan munkát találnia”. A kampány üzenete az is, hogy „aki teheti, segítse a jelenleg nagy nehézségekkel küzdő vendéglátó szektort, mivel kedvenc éttermeink, bárjaink, kávézóink csak a segítségünkkel tudják túlélni ezt az időszakot. Ahol lehet, rendeljenek házhoz, vegyenek később beváltható vouchert, illetve kövessék a törzshelyeik kommunikációját, akcióit.”
S miközben ezek a vállalkozások rengeteg energiaráfordítással veszik az akadályokat, nem feledkeznek a szükségben lévőkről sem. A KIOSK jótékonysági programot indít munka nélkül maradt családoknak, otthon ragadt, idős- és rászoruló embereknek, egészségügyi dolgozóknak szállítanak majd meleg ételt. A Mártogatós pedig szintén kórházak számára szállít ételt – természetesen ingyenesen.
Hlatky-Schlichter Hubert fotó: Boldog Attila
Mondd el véleményedet a cikkrőlMondd el véleményedet a cikkről, hogy minél jobb tartalmat tudjunk írni számodra!
Átlag értékelés 5 / 5. Összes értékelés: 14
Legyél te az első, aki értékeli a cikket!