Egy másfajta vállalkozói hozzáállás: Amikor a problémák megoldása még a profitnál is erősebb motivációt jelent

Névtelen Terv (37)

Vállalkozóként a problémák megoldásának lehetőségei jelentik a legfontosabb hajtóerőt Szabó Tamás életében. A nemzetközileg is elismert IT-biztonsági szakember két évtizede alapította meg a cégét, az ID&Trust azóta a világ élvonalába tartozik a chipkártyán alapuló személyes azonosítás és a GoodID néven ismert digitális irattárca fejlesztése terén. A cégvezetőt kérdeztük a sikerekről, a meglepő területeken jelentkező kihívásokról is.

Hosszú és kihívásokkal teli út vezetett odáig, hogy a Szabó Tamás nemzetközileg is elismert IT-biztonsági szakember által 2002-ben alapított ID&Trust  nemzetközileg is sikeres technológiai céggé nőjje ki magát. E rendkívül magas innovációs potenciállal bíró „senior startup” – ahogy Szabó Tamás nevezte a cégét – a chipkártyán alapuló személyes azonosítás területén ért el jelentős sikereket, de az immár nyolc éve indított –, bárki számára azonnal elérhető digitális identitás megteremtését célzó GoodID-projekt  is felfelé ívelő szakaszában van. A megoldás célja az egyszerű és gyors, de a legmagasabb adatbiztonságot garantáló online azonosítás az egyedülálló ügyfélélmény biztosítása mellett.

Meglátni a lehetőséget

A tapasztalt cégvezető sokkal inkább tartja magát IT-fejlesztőnek, mint vállalkozónak; az ID&Trust alapítása előtt az informatika több területén is dolgozott, de ahogy az ötletekkel már akkor is teli Szabó Tamás fogalmazott, „mindig hiányérzetem volt”. A fordulópontot a 2001-ben hatályba lépett, az elektronikus aláírásról rendelkező törvény jelentette, ugyanis ez nyitotta meg a kaput az elektronikus ügyintézés (e-közigazgatás) magyarországi bevezetése előtt. De Szabó Tamás vajon hol látta meg a lehetőséget ebben a folyamatban?

„A ma már széria felszerelésnek számító bluetooth-t ezekben az években integrálták a laptopokba, nekem pedig az volt a megérzésem, hogy ezt az utat követik majd a chipkártya olvasók is, ha pedig valóban elindul az elektronikus ügyéntézés rendszere, akkor szükség lesz a személyes adatokat tároló, magas szintű biztonságú chipkártyára is” – emlékezett vissza Szabó Tamás. Ezért ő és néhány fejlesztő kollégája a legkorszerűbb európai technológiát alapul véve kezdett el dolgozni a projekten. Bő fél évtized alatt a hazai elektronikus aláírás piac legnagyobb technológiai szolgáltatójává váltak, a cég mégsem vált nyereségessé. „Kitaláltuk, megcsináltuk és működött, de ez akkor mégsem volt sikertörténet” – tette hozzá Szabó Tamás.

Kilépés a globális piacra és az áttörés

Ám 2007-ben az Európai Unió kijött az egységes európai identitás kártya koncepciójával, aminek fontos törekvése volt, hogy az uniós állampolgárok olyan ID-kártyákkal rendelkezzenek, amikkel lehetőségük lesz az ügyeiket elektronikusan intézni valamennyi tagországban. „Mi pedig úgy láttuk, hogy ez az uniós törekvés lehetőséget jelent számunkra a nemzetközi piacra való kilépésre” – mondta Szabó Tamás. Az egyik legnagyobb chip szállítóval, a NXP Semiconductors-szal való megállapodás után egy újabb, több éves és nehéz fejlesztési időszak következett a cég életében. Nagyon sok és magas szakmaminőségi és biztonsági kritériumoknak kellett megfelelniük annak érdekében, hogy a nemzetközi kontraktor cég katalogizált beszállítóivá válhassanak. Viszont ez a státusz egy újabb áttörést jelentett a cég számára, ugyanis „ha a világ bármelyik pontján kiírnak egy személyigazolvány- vagy útlevél tendert, akkor a tanúsított megoldásokkal rendelkező partnereket kereső megrendelők sokszor már hidegben is megtalálnak bennünket”. A ID&Trust jelenleg több mint tíz tanúsított technológiai megoldással rendelkezik (egy-egy tanúsítvány megszerzése akár 100-150 ezer eurós költséggel is bírhat). A cég elektronikus okmányok fejlesztésével foglalkozó üzletága sikeresen „viszi magát előre”, többek között a magyar e-személyi igazolvány megalkotása is az ID&Trust nevéhez köthető.

Az emberi tényezők és a csapat ereje

Izgalmas kérdés, hogy vajon egy ilyen innovatív és komplex problémákat megoldó céget hogyan határoznak meg az emberi tényezők – hiszen valamennyi vállalkozás lelke maga az ember. „Nem könnyű velem együtt dolgozni, magasak a szakmai elvárásaim”, felelte kérdésünkre Szabó Tamás. Viszont feltétel nélkül hisz a csapat erejében s abban is, hogy a közös gondolkodás mindig az ötletekről, a teremtés igényéről és a megoldások kereséséről kell szóljon. „Nagyon szeretem a pozícióktól független brainstormingjainkat, mert mindig megmozdulnak az energiák és elindul valami a csapation belül, ugyanakkor igyekszem gátat vetni annak, hogy valaki öncélúvá válva és mások meglátásait kizárva túlságosan is beleszeressen a saját ötletébe, mivel sok energiát igényel az egyensúly visszaállítása” – mondja a cégvezető. Arra törekszik, hogy a csapaton belül mindenki megélhesse az egyéni ambícióit is, de nincsen nagyobb sikerélmény, mint amikor valaki behoz egy ötletet és az úgy lesz a sajátja, hogy azzal mindenki más is azonosulni tud. „A valódi innovációhoz elengedhetetlen a jó csapat” – hívta fel a figyelmet Szabó Tamás.

A jó csapatot nem lehet megrendelni a webről, fel kell építeni

Persze egy jó csapatot nem lehet csak úgy megrendelni a webshopból. „Nagyon nehéz jó szakembereket találni, a csapatépítés terén sok fájdalmas tévedésünk volt” – emlékezett vissza Szabó Tamás. Ez persze szinte törvényszerű, mert az ID&Trust kicsi fejlesztő cégként is egy nagyon speciális iparágban, de szinte valamennyi informatikai területen jelen van. Ezért az új kollégák betanulási időszaka akár a 3-6 hónapot elérheti; ezt azt is jelenti, hogy miközben a cég jelentős mértékben invesztál az új munkatársakba, ők ekkor még nem tudnak értéket teremteni. Nehéz volt egy, a helyét a nemzetközi versenyben is megálló csapatot összerakni, ma viszont a munkatársak a cégvezető távolléte esetén is képesek megoldani a problémákat. „Úgy vigyázunk a csapatunkra, mint a hímes tojásra” – árulta el Szabó Tamás. A szakember a feleségével, az operatív igazgatói posztot betöltő Havasi Zitával közösen vezeti a céget. Mint kiderült, noha vannak átfedések, a saját területeiken mindketten önállóan végzik a munkájukat; Havasi Zita a sales és a HR ügyeket viszi, míg Szabó Tamás az informatikai területekért és a technológiai innovációért felel. „Napi szinten megbeszéljük a céges ügyeket, de még hétvégén is dolgozunk, mert szinte egyik pillanatól a másikra váltunk át más témákról a munkára, aminek azért vannak árnyoldalai is” – tette hozzá a cégvezető.

Mi a hajtóerő?

„A céget elsősorban nem a profit miatt indítottam el, a problémák és azok megoldási lehetőségei sokkal jobban izgattak és izgatnak ma is” – avatott be bennünket a motivációjába Szabó Tamás. Már gyerekkorában is szétszerelte a játékautóit, mert nagyon érdekelte a belső működése és most is az érdekli, hogy mi mitől működik és hogyan lehetne jobban működtetni bizonyos dolgokat. Márpedig az informatika területe egy igazi kék óceán, „ahol csak megoldandó problémák és feladatok vannak”. Mint a szavaiból kiderült, az irányokat illetően egyszerre vezetik a megérzései és a sok évtized alatt megszerzett szakmai tapasztalatai. Szerinte „ha belefutunk valamilyen problémába és arra kitalálunk valamilyen lehetséges megoldást, akkor szinte biztos, hogy azt előttünk már megcsinálta valaki. Viszont, ha tényleg belenyúlunk valamibe, ha új szempontokat is figyelembe veszünk, akkor az már komoly hajtóerőt jelenthet a további energiabefektetésre” – mondta a szakember. „Hajlamos vagyok arra, hogy ha nagyon elmélyülök valamiben, akkor abba nagyon sok energiát beletegyek” – tette hozzá a cégvezető. Ez az a mozgatórugó, ami elmúlt két évtizedet alatt valamennyi nehézségen átsegítette.

Főszerepben az azonnal használható megoldások

„Amikor elkezdtünk foglalkozni az elektronikus aláírás lehetőségeivel, már akkor is azt gondoltam, hogy valójában nem is az aláírás, hanem a digitális azonosítás jelenti majd a következő mérföldkövet” – mondta Szabó Tamás. „Ahogy korábban a bankkártya, úgy a jövőben minden más okmány is a mobilra költözik majd” – fogalmazott az IT szakember. Szerinte az egész világ elindult a digitális identitás irányába, s a jelentős kérdés az, hogy hogyan lehet ebből sikereket kihozni. „De engem ennél jobban érdekel, hogy melyek azok a folyamatok és pontok, ahol az emberek találkozhatnak ezekkel a technológiákkal, és hogyan lehet olyan dolgokat létrehozni, amiket használnak is valamire és segíti őket a mindennapjaik során. Erre a leghatékonyabb módszer, ha dobozos, kvázi azonnal használható megoldásokkal segítjük a különféle szolgáltatások digitalizációját”. Számára az jelenti a legnagyobb sikerélményt, ha minél több területen és minél több mindenre használják az általuk kitalált és megvalósított megoldásokat.

Összefoglalva:

  • Új nézőpontokból kell rátekinteni az aktuális lehetőségekre
  • Távlatokban kell gondolkodni
  • A jó termék és szolgáltatás alapja a megoldásközpontú gondolkodás, tervezés és kivitelezés
  • Elengedhetetlen a jó ügyfélélmény
  • Maximális figyelmet kell fordítani a csapatépítésre és a csapat összetartására

Szerző:
Lippai Roland – Telekom Hello Biznisz szerkesztőség

Mondd el véleményedet a cikkről

Mondd el véleményedet a cikkről, hogy minél jobb tartalmat tudjunk írni számodra!

Átlag értékelés 5 / 5. Összes értékelés: 2

Legyél te az első, aki értékeli a cikket!

Oszd meg a cikket!

    Iratkozz fel hírlevelünkre!

    Hírek, események, új termékek és még sok más vár rád hírlevelünkön!


    Kijelentem, hogy elfogadom az Adatvédelmi Szabályzatot.

    Ha szeretnél ehhez hasonló tartalmakról értesítést kapni, akkor
    regisztrálj a hírlevelünkre!

      Hírek, események, új termékek és még sok más vár rád hírlevelünkön!


      Kijelentem, hogy elfogadom az Adatvédelmi Szabályzatot.