87 000-es online közösséget hozott létre néhány nap alatt az ötgyermekes édesanya

Olvasási idő 8 perc
Fulop Hajnalka

Fülöp Hajnalka hosszú évek óta foglalkozik internetes kommunikációval, mégis meglepte, amikor pár hete a digitális oktatást segítő Facebook csoportja néhány nap alatt 87.000-es taglétszámig növekedett. Ahogy mondja, ha városként tekintenénk erre a közösségre, a 10. legnagyobb lenne a magyarországi városok sorában. Szerinte ebből a rendkívüli helyzetből sokat tanulhatunk: a digitális kommunikációs eszközök fokozottabb használata új szabályokat és megoldási módokat ismertetett meg velünk, és ráébresztett minket, mennyire fontos az online egymáshoz kapcsolódás.

Hajnalka digitális kommunikációs szakértő, újságíró, vállalkozó és nem utolsósorban ötgyermekes édesanya. Eredetileg felnőtt szakápolóként kezdett dolgozni egy baleseti kórházban, de a harmadik gyermeke megszületése után pályát módosított: újságírónak állt. Amikor 20 évvel ezelőtt a médiában kezdett dolgozni, még viszonylag újdonságnak számított az internetes kommunikáció, ő pedig egyre inkább ebben a témában mélyült el, a Népszabadság „Infóvilág” mellékletének írta a cikkeket. Jelenleg vállalkozóként dolgozik, szülőknek segít abban, hogy minél tudatosabb digitális szülővé váljanak. Hajnalkát, mint a digitális kommunikáció szakértőjét, a járványhelyzetben közösségépítésről szerzett tapasztalatairól, általános digitális fejlettségünkről, példaértékű életútjáról kérdeztük.

Mivel foglalkozik pontosan egy digitális kommunikációs szakértő? Hogyan lettél azzá?

A kommunikáció egy aktív cselekvés, sok fontos szükségletünket elégíti ki: kapcsolódás valakikhez, biztonság, elfogadás-érzés, önkifejezés, esztétikai igény és még sok mást. Öt  gyerekem felnevelésével 20. éve vagyok kamaszok között, az ő digitális médiahasználatukat közelről látom, kölcsönösen tanítjuk egymást. Fontos, hogy a biztonságos gyermekkort a digitális világban is segítsük, megelőzéssel, odafigyeléssel, beavatkozással. Ráadásul a gyereknevelés alatt az online világban tudtam a munkaerőpiacon maradni, ez is elég erős motivációt jelentett.  A digitális médiaműveltséget újságíróként, szakmai úton is tanultam, és így a két irányból alakult ki a tanácsadói, alkotói munkám. Sok cikk, előadás, digitális játék és program során, rengeteg visszajelzésből, kihívásokból és új utak kipróbálásával szereztem tapasztalatokat. Ezt ahol kérték, ott megosztottam, így újabb tapasztalataim lettek, egymástól tanulva.   

Szenvedélyeddé és munkáddá lett a digitális kommunikáció, mondhatni.

Alapszabály, hogy nem lehet nem kommunikálni. Nagyon sok metakommunikációs jel van a digitális térben is.  Mindennel üzenünk valamit, apró részleteken múlik sok minden. Például ha egy Messenger üzenetben pontot teszünk a mondat végére, azzal lezárjuk a beszélgetést, míg ha nincs pont, akkor várjuk, hogy a másik folytassa. Értéke van a lájknak és a követésnek, és ezek hiánya is jelentéssel bír. A digitális térben sok minden könnyebb, pl. önkifejező módón megnyilvánulni, nagy nyilvánosság előtt megjelenni, korlátlanul tartalomhoz és termékekhez hozzáférni, vagy akár tiltott dolgokat elérni. Ehhez tudatosság, ismeret és belső szabályok szükségesek. 

Mi az első emléked a digitális kommunikációról?

Kicsit visszaugrok az időben, úgy 22 évvel ezelőttre, amikor először olvastam egy papír alapú újságban, hogy cikkeket keres egy internettel foglalkozó lap. Én megírtam otthon a számítógépünkön, de még nem volt bekötve az internet, ezért egy floppyra kimentve a környékünkön működő egyik mérnökirodába vittem be, és az ottani gépről küldtem el e-mailben. A mérnökök segítettek, hogy egyáltalán hogyan is működik ez, de még ők sem voltak igazán gyakorlottak az e-mailezésben. Az így elküldött cikkem aztán megjelent egy elég nagy példányszámú napilap mellékleteként – úgyhogy sikeres volt az első digitális kommunikációs akcióm.

Mi a tapasztalatod, Magyarországon hol tartunk a digitális fejlődésben?

Mikor elkezdtem internettel foglalkozni 20 évvel ezelőtt, akkor úgy láttam, hogy sok minden nálunk gyerekcipőben jár. Nem voltunk azért rettenetesen lemaradva, hiszen az internet a világon mindenhol újdonságnak számított, így ahogy nálunk is megjelent, hamar felzárkóztunk. Az eszközök, a hálózat elérhetősége szerintem már régóta  magas színvonalú Magyarországon is, nincs nagy különbség nemzetközi összevetésben.  Amiben viszont van hova fejlődnünk, az az emberek digitális írástudása. Sokan ha meg is tanulták használni az eszközeiket, akkor sem állnak készen arra, hogy azt értő módon, tudatosan és a célnak megfelelően használják. Ezért is dolgoztam én mindig olyan programokban, ahol a digitális írástudás és a digitális képességfejlesztés volt a középpontban.

A mostani járványhelyzet szült egy olyan kényszert, hogy akár egyik napról a másikra át kellett állni digitális működésre a cégeknek épp úgy, mint tanároknak, diákoknak. Mekkora kivívást jelenthetett ez?

Annyiban mindenkinek problémássá vált ez az időszak, hogy most egy azonos fizikai térben, az otthonunkban kell az otthoni munkavégzéssel, az egy vagy több gyerek tanulásával, és az egyéb hétköznapi dolgokkal is foglalkoznunk. Kérdés, hogy van-e elég eszköz, van-e elég hely és van-e elég mentális energia erre a családtagok között. Ha van is elegendő eszköz, mert a laptop és okostelefon mellett mondjuk még táblagép is van otthon, kérdéses, hogy mindnek megfelelő-e a tudásszintje az adott feladathoz. Későbbi kutatások fogják majd igazolni, hogy a gyerekek mekkora hányada maradt ki a digitális oktatásból.

Te magad a segítők csapatát erősíted: létrehoztál egy csoportot a Facebookon, ami egy igazi tudáscsere platformmá vált a digitális oktatással kapcsolatos kérdésekről. Hogy indult útnak ez a kezdeményezés?

Március 12-én, csütörtök este, mikor még javában zajlott a tantermi oktatás, én eldöntöttem, hogy az én gyermekemet már nem engedem iskolába, mert ha itt vészhelyzet van, akkor veszélyhelyzet van, és ha bezárnak éttermek és leállnak gyárak, akkor iskolába se kellene járni. Úgyhogy létrehoztam egy csoportot „Online otthonoktatás” címmel, azzal a céllal, hogy itt gyűjtsük össze azokat az eszközöket, amiket majd az otthoni oktatásban szülőként fogunk tudni használni.  Másnap reggelre lett 2000 fő a csoportban, aminek nagyon örültem és úgy gondoltam, hogy ez egy kezelhető méret, és milyen jó lesz majd itt informálódni. Aznap este bejelentette a miniszterelnök, hogy átállunk a digitális oktatásra, digitális tanrendre. Ezután özönlöttek az emberek a csoportomba és lett pillanatok alatt egy több tízezer fős létszám, amit újságíróként és közösségi emberként is nagy kihívásnak és nagy örömnek éltem meg.

Most 80.000-nél is többen tagjai a csoportnak. Ennyi ember bizonyára nagy forgalmat generál – kezelhető még ez egyedüli adminként?

Ahogy áramlottak a csoportba az emberek, egyre inkább úgy éreztem, hogy nem leszek elég ehhez egyedül és több adminisztrátorra, illetve moderátorra lesz szükség. Barátaimat, ismerőseimet kértem meg, hogy segítsék ezt a munkát. Van köztük internetes szakember, pedagógus, egyetemi oktató, internetbiztonsági szakértő és még több különböző szakterület képviselője. Önkéntes munkában látjuk el ezt a feladatot, úgy gondoljuk, hogy ez egy különleges helyzet, ami különleges helytállást kíván, és nekünk a magunk tudása szerint segítenünk kell az embereket.

Hogy alakult a csoport működési rendje?

Az első napokban rengeteg információ, adat, könyv, munkafüzet, videó, tananyag, online tanterem és egyéb anyag áradt be a csoportba, amit ki-ki vérmérséklete szerint kezelt vagy mentett le magának, esetleg hozzászólt. Ez volt az inspiráló és felívelő szakasz. Egy hét múlva lassan körülbelül kialakultak az iskolákban is a pedagógiai rendszerek, elfogadták az ajánlásokat, illetve kialakították saját eszköztárukat. Ekkor egy kicsit csökkent ez a beáramlás, illetve ez a kapkodó mindent elfogadó hozzáállás mérséklődött.

Észrevettük hamar, hogy a szülők és a pedagógusok most eltérő helyzetben vannak, bár kétségtelenül mindannyiukra óriási nyomás nehezedik. Talán a szülőket most különösen nehezen érinti a helyzet, ezért számukra létrehoztunk egy digitális szülő csoportot.

Ezzel párhuzamosan két domaint is lefoglaltunk, az onlineotthonoktatas.hu-t  és a digitalisszulo.hu-t, valamint megindítottuk Youtube-on a Tudásbank videócsatornánkat.

Idővel a csoportban egyre szigorúbb szabályokat kellett meghoznunk, amiket mindig teljesen átláthatóan és nyilvánosan kihirdettünk és közzétettünk. A csoportban is kiütközött, hogy a digitális készségek nem egyformán elterjedtek. 87.000 embernél pedig már lehetnek jelentős különbségek, kialakulhatnak kezelést igénylő helyzetek.

Milyen sikersztorikat, emlékezetes pillanatokat éltél meg a csoportban?

Sikersztoriként emlékszem arra például, amikor gyerekszáj hozzászólásokat gyűjtöttünk, és több száz vicces helyzetet meséltek el a csoporttagok. Amikor valaki olyan remek, játékos, humoros, színes órát mutat be és oszt meg részleteiben a csoporttal, amivel aztán megint csak több százan gyarapodnak pedagógiai eszköztáraikat tekintve, akkor pláne azt érzem, hogy volt értelme létrehozni ezt a közösséget. De szívet melengető látni azt is, hogy amikor valaki kiborul, kimerül, megértésre vágyik, itt a csoportban lelkileg támogatást kap a problémájához.

Mi az, ami átmenthető a mostani szituációból a későbbi időkre is? Mit lenne érdemes megőrizni?    

Most a kényszer hatására sok új digitális kommunikációs eszközt megismertünk, új szabályokat és megoldási módokat tanulhattunk. Ez a tudás szerintem meg fog maradni a karantén utáni időkre is. De ennél is fontosabb, hogy a gondolkodásunkat hogyan változtatta meg ez a helyzet. Megismerhettük, hogy mennyire fontos az online kapcsolódás egymáshoz, hogy milyen jelentősége van a belső fegyelemnek a végtelen online térben.  Az önismerete is bővülhetett az embernek: önfegyelem, tudatos érzelmek, mások gondolatainak átgondolása. Új tudás lehet az is, hogy a digitális eszközökkel játékosan, kreatívan, együttműködve tudunk gyereket nevelni, tanítani, dolgozni. A szülők ráláthatnak gyermekük online tevékenységére, ezáltal biztonságosabbá tehetik azt, ha beszélgetnek, megismerik, bevonódnak és a gyerekkel közösen, reagálnak a helyzetekre.

Megmarad az a tapasztalás is, hogy a digitális kommunikáció mennyi mindenre jó és milyen sokféle módon kifejezhetjük magunkat. Felismerhettük, milyen közösségi élmény egy csoportban lenni azokkal, akikkel szeretnénk, kritikusan tájékozódni, kontrollálni az információkat. Megtanulhattuk azt is, hogy az online ügyintézéssel, munkával, netes kapcsolatokkal mennyi időt és energiát meg tudunk takarítani. Ez duplán hasznos, hiszen védjük a környezetünket, de egyúttal a saját időnket is. Így tudatosan dönthetjük el, hogy azokkal töltjük az időnket, akik a legfontosabbak nekünk.

Mondd el véleményedet a cikkről

Mondd el véleményedet a cikkről, hogy minél jobb tartalmat tudjunk írni számodra!

Írd le, mi meghallgatjuk!

Oszd meg a cikket!

Iratkozz fel hírlevelünkre!

Hírek, események, új termékek és még sok más vár rád hírlevelünkön!

Ha szeretnél ehhez hasonló tartalmakról értesítést kapni, akkor
regisztrálj a hírlevelünkre!